Származása, tanulmányai
Hekler Elek és Kralovánszky Vilma gyermekeként született. Németországban végezte alsó- és középfokú iskoláit. 1899 és 1903 között a Budapesti Tudományegyetemen jogot hallgatott, majd államtudományi doktorátust szerzett. Egyetemista évei alatt vívásban több országos versenyen 1. díjat nyert. 1901. évi és 1903. évi olasz- és görögországi utazásának hatására a művészettörténet tanulmányozása mellett döntött. 1904-től Párizsban művészettörténetet és Münchenben Adolf Furtwänglernél klasszika-archeológiát tanult. Doktori disszertációja (Römische weibliche Gewandstatuen) a római női arcképszobrászattal foglalkozott, annak első rendszeres feldolgozását adta. 1911-ben a budapesti egyetemen a klasszika-archeológiából magántanári képesítést nyert, s kinevezték a klasszika-filológia első egyetemi előadójává.
Kétszer kötött házasságot. Első felesége Kiss Ilona Hermina volt, akit 1907. november 21-én Budapesten, a Ferencvárosban vett nőül. 1930-ban elváltak. Második felesége Leblanc Lujza Ernesztina volt.
Pályafutása
1906-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban segédfogalmazó, majd gyakornok lett. 1907-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárába, ahol előbb segédőr, majd 1911-től múzeumőr lett. Az antik portréművészetről írt (négy nyelven megjelent) művének honoráriuma lehetővé tette, hogy 3 hónapra Olaszországba utazzon. Egyik úttörője volt a római provinciabeli művészet kutatásának, 1908 és 1912 között ásatásokat végzett Dunapentelén. 1913-ban saját kérésére a Szépművészeti Múzeum antik plasztikai osztályára helyezték (ez ekkor főként antik szobrok gipsz-másolatait tartalmazta). Az ő kezdeményezésére vásárolta meg a kulturális kormányzat a müncheni Paul Arndt nagy értékű, 135 tételes szobrászati gyűjteményét, s ezt 1914-ben terrakották megszerzésével is kiegészítették. 1914-től 1918-ig az osztály vezetője volt. 1916-ban a kilikiai ásatások megkezdésének távlati célja miatt is Klebelsberg Kunóval, mint ügyvezető alelnökkel, megszervezte a konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetet, s ennek igazgatója lett. Az intézet azonban a világháború miatt csak 1917 januárjától 1918 szeptemberéig működhetett.
1918 szeptemberétől haláláig a művészettörténet nyilvános rendes tanára volt a budapesti tudományegyetem művészettörténeti tanszékén. 1914 és 1919 között a Képzőművészeti és Rajztanárképző Főiskolán is tanította az ókori művészettörténetet. A Magyar Tudományos Akadémia 1920-ban levelező, 1934-ben rendes tagjai közé választotta.
Főként a görög szobrászattal foglalkozott, több művet publikált az antik művészettörténet köréből. Ő honosította meg Magyarországon a klasszika-archeológia új módszereit. Kiváló előadó és pedagógus volt.
Szerkesztette az Archaeologiai Értesítőt 1925-től 1940-ig. Megalapította a Henszlmann Lapokat (1927–1930). A Művészeti és Irodalmi Tanács, a Rajztanár Képesítő Bizottság tagja volt.
