Howard Zinn (New York, 1922. augusztus 24. – Santa Monica, 2010. január 27.) amerikai történész. A Spelman College történelem és társadalomtudományi tanszékének vezetőjeként, valamint a Bostoni Egyetempolitikatudomány-professzoraként tevékenykedett. Zinn több mint húsz könyvet írt; ezek közé tartozik az 1980-ban megjelent, nagy hatású és bestsellerré vált A People's History of the United States (Az Egyesült Államok népének története) című műve. 2007-ben kiadta a könyv fiatalabb olvasóknak szánt változatát A Young People's History of the United States címmel.
Zinn 1922. augusztus 24-én született New YorkBrooklyn negyedében, egy zsidó bevándorló családban. Apja, Eddie Zinn – aki az Osztrák–Magyar Monarchia területén született – még az első világháború kitörése előtt vándorolt ki az Egyesült Államokba fivérével, Samuellel. Anyja, Jenny (Rabinowitz) Zinn a kelet-szibériaiIrkutszk városából érkezett. Szülei egy gyárban dolgozva ismerték meg egymást. A nagy gazdasági világválság idején apja árokásóként és ablakmosóként dolgozott, egy rövid ideig pedig a szülei egy környékbeli édességboltot üzemeltettek, amiből épphogy csak meg tudtak élni. Zinn apja hosszú éveken át a pincérek szakszervezetének tagja volt, és pincérként dolgozott esküvőkön, valamint bar-micvó ünnepségeken.
Mindkét szülő gyári munkás volt, és csak alacsony iskolai végzettséggel rendelkezett, amikor megismerkedtek és összeházasodtak; azokban a lakásokban pedig, ahol gyermekeiket nevelték, nem voltak sem könyvek, sem folyóiratok. Zinn szülei úgy vezették be fiukat az irodalom világába, hogy 10 centet és egy kupont küldtek a New York Post-nak Charles Dickens összes művének mind a húsz kötetéért. Zinn a Thomas Jefferson Középiskolában – az igazgató és költő, Elias Lieberman(wd) által létrehozott speciális program keretében – tanult kreatív írást.
Fiatal korában Zinn megismerkedett néhány fiatal kommunistával brooklyni lakóhelyén. Meghívták egy politikai nagygyűlésre, amelyet a Times Square-en tartottak. Bár békés tüntetésről volt szó, a lovasrendőrök a menet résztvevőire rontottak. Zinnt találat érte, és elvesztette az eszméletét. Ez az eset mély hatást gyakorolt politikai és társadalmi szemléletére.
Zinn kezdetben ellenezte a második világháborúba való belépést; ebben barátai, a Nye-bizottság(wd) eredményei és folyamatos olvasmányai is szerepet játszottak. Nézetei azonban megváltoztak, ahogy egyre többet tudott meg a fasizmusról és annak európai térnyeréséről. Különösen nagy hatással volt rá a Sawdust Caesar című könyv, amely bemutatta Mussolini alakját. 1940-es középiskolai érettségije után Zinn köztisztviselői vizsgát tett, és 18 évesen hajóépítő-lakatos tanulóként kezdett dolgozni a New York-i hajógyárban.
Az alacsony bérek és a veszélyes munkakörülmények miatti aggodalmak arra késztették Zinnt és több más tanoncot, hogy megalapítsák a Tanoncok Szövetségét. Abban az időben a tanoncok nem csatlakozhattak a szakszervezetekhez, így csekély volt az érdekérvényesítő képességük; erre a helyzetre jelentett megoldást az Apprentice Association. A szervezet fő szervezői – köztük Zinn – hetente egyszer, munkaidőn kívül találkoztak, hogy megvitassák a stratégiát, és olyan könyveket olvassanak, amelyeket akkoriban radikálisnak tartottak. Zinn a csoport programfelelőseként tevékenykedett. A csoportban töltött idő jelentős hatással volt politikai nézeteire, és elmélyítette a szakszervezetek iránti elkötelezettségét.
Második világháború
A fasizmus elleni harc vágyától hajtva Zinn a második világháború idején csatlakozott az Egyesült Államok Hadseregének Légi Hadtestéhez (USAAF), ahol tiszti rangot szerzett. Bombázótisztként a 490. bombázócsoport kötelékében szolgált, és többek között Berlin, Csehszlovákia, valamint Magyarország területén lévő célpontokat támadott. Bombázótisztként Zinn 1945 áprilisában napalmbombákat dobott le a nyugat-franciaországi tengerparti üdülővárosra, Royanra. Későbbi háborúellenes szemléletét részben ezek a tapasztalatok formálták.
Kilenc évvel később, egy posztdoktori kutatóút keretében Zinn ellátogatott a Bordeaux közelében fekvő üdülővárosba; ott helyi lakosokat kérdezett meg, áttekintette a városi dokumentumokat, és a helyi könyvtárban tanulmányozta a háború idejéből származó újságkivágásokat. Zinn 1966-ban visszatért Royanba, majd kutatásának legátfogóbb ismertetését The Politics of History című könyvében tette közzé. A helyszínen szembesült azzal, hogy az általa is végrehajtott légitámadások több mint ezer francia civil, valamint a háború végét várva Royan közelében megbúvó német katona életét követelték; az általa fellelt beszámolók mindegyike „tragikus tévedésként” írta le az eseményeket, amelyek a földdel tettek egyenlővé egy kicsiny, ám ősi várost, valamint annak lakosságát, akik – legalábbis hivatalosan – nem ellenségnek, hanem barátnak számítottak.
A The Politics of History (A történelem politikája) című művében Zinn leírta, hogyan rendelték el a bombázást – három héttel az európai háború vége előtt – olyan katonai vezetők, akiket részben inkább saját karrierjük előmozdításának vágya vezérelt, mintsem megalapozott katonai célok. Idézi az amerikai légierő (US Army Air Forces) hivatalos történeti összefoglalóját, amely röviden kitér a Nyolcadik Légierő (Eighth Air Force) által Royan ellen intézett támadásra, valamint – ugyanabban a fejezetben – a Plzeň (az akkori Csehszlovákia területén fekvő város) elleni bombázásra is. A hivatalos történeti leírás szerint a plzeňi Škoda-gyárat „500 tonnányi, pontosan célba juttatott bomba” találta el, és „az előzetes figyelmeztetésnek köszönhetően a munkások – öt fő kivételével – el tudtak menekülni”. Amikor az amerikaiak felszabadították a várost, lelkes fogadtatásban részesültek. Zinn azonban ezt írta:
Én is felidéztem azt a bevetést, amelyen másod-vezetőbombázóként vettem részt, és arra is emlékeztem, hogy nem kifejezetten a 'Škoda-műveket' vettük célba (erre biztosan felfigyeltem volna, hiszen ez volt az egyetlen csehszlovákiai célpont, amelyről korábban olvastam), hanem – különösebb pontosság nélkül – magára Plzeň városára dobtuk le a bombáinkat. Két cseh állampolgár, akik akkoriban Plzeňben éltek, nemrégiben elmondta nekem, hogy azon a légitámadáson több száz ember – vagyis cseh nemzetiségű – vesztette életét, nem pedig öten.
Zinn elmondása szerint a háborús bombázóként szerzett tapasztalatai – kiegészülve a Royan és Plzeň bombázásának okaival és következményeivel kapcsolatos kutatásaival – érzékennyé tették az amerikai katonák által a háború során átélt etikai dilemmák iránt. Zinn megkérdőjelezte azon katonai műveletek létjogosultságát, amelyek súlyos civil veszteségeket okoztak – legyen szó a szövetségesek által végrehajtott bombázásokról (Drezda, Royan, Tokió, Hirosima és Nagaszaki a második világháborúban), a vietnámi háború alatti Hanoi elleni támadásokról, az iraki háború során Bagdadot ért csapásokról, vagy az afganisztáni háború alatti bombázások civil áldozatairól. Az 1995-ben írt, Hiroshima: Breaking the Silence (Hirosima: A csend megtörése) című írásában érveket sorakoztatott fel a civilek légibombázás útján történő célba vétele ellen.
Hat évvel később így írt:
Érdemes felidézni, hogy az öbölháború idején az amerikai hadsereg lebombázott egy légoltalmi óvóhelyet, megölve ezzel 400–500 férfit, nőt és gyermeket, akik a bombák elől húzódtak oda. Az állítás szerint katonai célpontról – egy kommunikációs központnak otthont adó létesítményről – volt szó, ám a romok között közvetlenül a támadás után vizsgálódó tudósítók szerint semmi sem utalt ilyesmire. Véleményem szerint a bombázások története – márpedig senki sem hajtott végre több bombázást, mint ez az ország – a végeláthatatlan atrocitások története, amelyeket rendre olyan félrevezető és halálos kifejezésekkel magyaráznak meg higgadtan, mint a „baleset”, a „katonai célpont” vagy a „járulékos veszteség”.
Tanulmányai
A második világháború után Zinn a GI Bill támogatásával a New York Egyetemen tanult, ahol 1951-ben szerezte meg alapdiplomáját (BA). A Columbia Egyetemen mesterdiplomát (1952), majd történelemből doktori fokozatot (PhD) szerzett, politikatudományi mellékszakiránnyal (1958). Mesterdiploma-dolgozata az 1914-es coloradói szénbányászsztrájkokat(wd) vizsgálta. Fiorello LaGuardia in Congress című doktori értekezése Fiorello La Guardia(wd) kongresszusi pályafutását elemezte, és bemutatta „a húszas évek lelkiismeretét”, ahogyan LaGuardia a közszolgáltatások állami kézbe vételéért, a sztrájkjogért és az adózás révén megvalósuló újraelosztásért küzdött. „Konkrét törvényhozási programja” – írta Zinn – „megdöbbentően pontos előrevetítése volt a New Dealnek.” A művet a Cornell University Press jelentette meg az Amerikai Történelmi Társulat (American Historical Association(wd)) megbízásából. A Fiorello LaGuardia in Congress című kötetet jelölték az Amerikai Történelmi Társulat Beveridge-díjára, mint az amerikai történelemről szóló legjobb angol nyelvű könyvet.
A Columbia Egyetemen többek között Harry Carman(wd), Henry Steele Commager(wd) és David Donald(wd) voltak a professzorai. Ám a legnagyobb hatást Richard Hofstadter(wd) történész The American Political Tradition (Az amerikai politikai hagyomány) című műve gyakorolta rá. Zinn rendszeresen szerepeltette a könyvet ajánlott olvasmányai listáján; miután pedig Barack Obamát az Egyesült Államok elnökévé választották, így írt: „Ha Richard Hofstadter kiegészítené The American Political Tradition című könyvét – amelyben rámutatott, hogy mind a »konzervatív«, mind a »liberális« elnökök, legyenek bár demokraták vagy republikánusok, körömszakadtukig ragaszkodtak az amerikai rendszer két meghatározó jellemzőjéhez: a nacionalizmushoz és a kapitalizmushoz –, Obama is beleillene ebbe a mintázatba.”
Nem úgy születtünk, hogy kritikusan viszonyultunk volna a fennálló társadalomhoz. Volt életünkben egy pillanat (vagy egy hónap, netán egy év), amikor bizonyos tények tárultak elénk, megdöbbentettek minket, majd arra késztettek, hogy megkérdőjelezzük tudatunkban mélyen rögzült meggyőződéseinket – olyanokat, amelyeket évek alatt ivott belénk a családi előítélet, a hagyományos iskolai oktatás, valamint az újságok, a rádió és a televízió hatása. Mindez látszólag egyszerű következtetésre vezet: hatalmas felelősség hárul mindannyiunkra, hogy felhívjuk mások figyelmét olyan információkra, amelyekkel addig nem rendelkeztek, és amelyek arra késztethetik őket, hogy újragondolják régóta vallott nézeteiket.
— Howard Zinn, 2005
Zinn 1956 és 1963 között az atlantai Spelman College történelemprofesszora volt, emellett vendégprofesszorként oktatott a Párizsi Egyetemen és a Bolognai Egyetemen is. Az 1963-as tanév végén elbocsátották a Spelman College-ból engedetlenség miatt. Az elbocsátásról Albert Manley, az intézmény első afroamerikai elnöke döntött, aki úgy vélte, hogy Zinn radikalizálja a főiskola hallgatóit.
Miután két könyvet is írt, valamint részt vett a déli államok polgárjogi mozgalmában, 1964-ben elfogadott egy állást a Bostoni Egyetemen (BU). Az állampolgári szabadságjogokról(wd) szóló kurzusai az egyetem legnépszerűbb órái közé tartoztak; félévente akár 400 hallgató is felvette ezt a nem kötelező tantárgyat. Politológus professzorként 24 évig tanított a BU-n, majd 1988-ban, 66 éves korában vonult nyugdíjba.
„Mélységes igazságérzet munkált benne, és kiállt a hátrányos helyzetűek mellett. Ám a humorérzékét sosem veszítette el. »Derűs harcos« volt” – mondta Caryl Rivers(wd), a Bostoni Egyetem (BU) újságírás-professzora. Rivers és Zinn azon oktatók közé tartoztak, akik 1979-ben kiálltak az egyetem adminisztratív dolgozóinak sztrájkjoga mellett, és akiket elbocsátással fenyegettek meg, miután nem voltak hajlandók áthaladni a sztrájkőrségen.
Zinn arra a meggyőződésre jutott, hogy a hagyományos történelemkönyvek szemléletmódja gyakran korlátozott volt. Martin Duberman(wd) életrajzíró feljegyezte, hogy amikor közvetlenül megkérdezték tőle, marxistának vallja-e magát, Zinn így felelt: „Igen, valamennyire marxista vagyok.” Különösen nagy hatással volt rá a fiatal Marxnak az elidegenedés leküzdésére vonatkozó felszabadító elképzelése, ugyanakkor ellenszenvvel viseltetett Marx későbbi, általa dogmatikusnak tartott nézetei iránt. Élete későbbi szakaszában inkább az anarchizmus felé fordult.
Megírta A People's History of the United States (Az Egyesült Államok népének története) című művét, hogy alternatív nézőpontokat kínáljon az amerikai történelemről. A könyv bemutatja az őslakos amerikaiak(wd) küzdelmét az európai és amerikai hódítással és terjeszkedéssel szemben, a rabszolgák harcát a rabszolgaság ellen, a szakszervezeti tagok és más munkások küzdelmét a tőkésekkel szemben, a nők harcát a patriarchátus ellen, valamint az afroamerikaiak küzdelmét a polgári jogokért. A mű 1981-ben döntős volt a National Book Awardon.
Az A People's History 1980-as első megjelenése óta eltelt években a művet számos főiskolai történelemkurzuson használták a hagyományos tankönyvek alternatívájaként, emellett a kritikai pedagógia egyik legismertebb példájának számít. A The New York Times Book Review 2006-ban arról számolt be, hogy a könyvből „rendszeresen több mint 100 000 példány fogy évente”.
2004-ben Zinn Anthony Arnove-val(wd) közösen jelentette meg a Voices of a People's History of the United States című kötetet. A Voices olyan beszédeket, cikkeket, esszéket, verseket és dalszövegeket tartalmazó forrásgyűjtemény, amelyek azoktól az emberektől származnak, akiknek a történetét az A People's History elmeséli.
2008-ban indult útjára a Zinn Education Project, amelynek célja az olyan pedagógusok támogatása volt, akik a A People's History of the United States című művet használták forrásként a felső tagozatos és középiskolai történelemoktatásban. A kezdeményezés akkor indult, amikor William Holtzman – Zinn egykori diákja, aki szerette volna eljuttatni Zinn tanításait az ország különböző pontjain tanuló diákokhoz – biztosította a pénzügyi hátteret ahhoz, hogy két másik szervezet, a Rethinking Schools és a Teaching for Change koordinálja a projektet. A kezdeményezéshez egy weboldal is tartozik, amelyen több száz, ingyenesen letölthető óraterv érhető el az Egyesült Államok népének története című mű kiegészítéseként.
1956 és 1963 között Zinn a Spelman College történelem és társadalomtudományi tanszékét vezette. Részt vett a polgárjogi mozgalomban, és August Meier(wd) történésszel közösen lobbizott azért, hogy „véget vessenek a Southern Historical Association azon gyakorlatának, miszerint szegregált szállodákban tartották üléseiket”.
A Spelman College-ban töltött ideje alatt Zinn tanácsadóként segítette a Diákok Erőszakmentes Koordinációs Bizottsága (SNCC(wd)) munkáját, valamint a The Nation(wd) és a Harper’s(wd) számára írt cikkeket az SNCC ülősztrájkjairól és egyéb akcióiról. 1964-ben a Beacon Press kiadta SNCC: The New Abolitionists című könyvét.
1964-ben Zinn az SNCC-vel közösen oktatási program kidolgozásába kezdett, hogy a déli államokban tevékenykedő kétszáz önkéntes polgárjogi aktivista – akik közül sokan otthagyták főiskolai tanulmányaikat, hogy teljes munkaidőben foglalkozzanak a mozgalom ügyeivel – folytathassa munkáját, miközben egy oktatási rendszerbe is bekapcsolódik. Addigra ugyanis számos önkéntes már megszakította tanulmányait, hogy folytathassa az SNCC-nél végzett tevékenységét, mások pedig eleve nem töltöttek sok időt felsőoktatási intézményben. A programot az SNCC 1963 decemberében hagyta jóvá; Zinn elképzelései szerint a tananyag a szépirodalmi művektől kezdve egészen a 20. századi világtörténelem olyan „meghatározó áramlatait” tárgyaló könyvekig terjedt volna, mint a fasizmus, a kommunizmus és a gyarmatellenes mozgalmak. Mindez akkor történt, amikor Zinn Bostonban tartózkodott.
1964-ben Zinn számos SNCC-gyűlésen is részt vett, amihez rendszeresen ingáznia kellett Boston és a helyszínek között. Ezen utak egyike 1964 januárjában a Mississippi állambeli Hattiesburgbe vezetett, ahol a szervezet választói regisztrációs kampányában vett részt. A helyi lap, a Hattiesburg American „külsős uszítókként” jellemezte a kampány miatt a városba érkező SNCC-önkénteseket, a helyi fekete lakosságot pedig arra intette, hogy „ne törődjenek azzal, ami történik, és semmilyen módon ne avatkozzanak közbe”. A hattiesburgi látogatás során tartott nagygyűlésen Zinn és az SNCC egy másik képviselője, Ella Baker(wd) hangsúlyozták a tevékenységükkel járó kockázatokat – ez a téma bizonyára foglalkoztatta őket, hiszen alig fél évvel korábban gyilkolták meg Medgar Everst(wd), a polgárjogi mozgalom ismert alakját, miközben kiszállt autójából jacksoni (Mississippi) otthonának feljáróján. Evers az NAACP állami szintű terepi titkáraként tevékenykedett.
Zinn részt vett az 1964 nyarán Mississippiben zajló, „Szabadság Nyara” (Freedom Summer(wd)) néven ismertté vált mozgalomban is. A kezdeményezés keretében ezer egyetemista érkezett Mississippibe, hogy a nyár folyamán polgárjogi aktivistaként tevékenykedjen. A program részét képezte az úgynevezett „szabadságiskolák” (Freedom Schools) megszervezése is; Zinn feladatai közé tartozott ezen iskolák tantervének kidolgozása. Ugyanakkor aggasztotta, hogy az ezer egyetemista polgárjogi aktivistaként való mississippi jelenléte erőszakhoz és gyilkosságokhoz vezethet. Ezért azt javasolta, hogy forduljanak Ross Barnett(wd) Mississippi állambeli kormányzóhoz és Lyndon B. Johnson elnökhöz, kérve a fiatal polgárjogi önkéntesek védelmét. A kért védelem azonban nem valósult meg. A nyári akciók tervezése az SNCC, a CORE (Congress of Racial Equality – Kongresszus a Faji Egyenlőségért) és a COFO (Council of Federated Organizations – Szövetséges Szervezetek Tanácsa) égisze alatt zajlott.
1964. június 20-án – éppen akkor, amikor a polgárjogi aktivisták megérkeztek Mississippibe – a CORE három aktivistája, James Chaney(wd), Andrew Goodman(wd) és Michael Schwerner(wd) a Neshoba megyei Mount Zion metodista templom felgyújtásának ügyében indult vizsgálódni; útjuk során két autóval érkező, KKK-tagokból álló csoport(wd) – Cecil Price(wd) seriffhelyettes vezetésével – elrabolta és meggyilkolta(wd) őket. Két hónappal később, miután megtalálták a holttesteket, Zinn és az SNCC más képviselői részt vettek a három férfi emlékére tartott szertartáson a Mount Zion metodista templom romjainál.
Zinn Staughton Lynd(wd) történésszel együttműködve mentorálta a diákaktivistákat – köztük Alice Walkert, aki később a The Color Purple (Bíborszín) című művet írta, valamint Marian Wright Edelmant(wd), a Children's Defense Fund (Gyermekvédelmi Alap) alapítóját és elnökét. Edelman életére meghatározó hatást gyakorló személyként emlegette Zinnt, és ugyanabban a folyóiratcikkben felidézte azt az esetet is, amikor Zinn elkísérte a diákokat egy ülősztrájkra a georgiai törvényhozás épületébe, a kizárólag fehérek számára fenntartott részlegbe. Zinn emellett Eric Mann(wd) aktivistatársával közösen írta a The Boston Globe(wd) "Left Field Stands" című rovatát.
Bár Zinn véglegesített egyetemi tanár volt, 1963 júniusában elbocsátották, miután a szegregáció elleni küzdelemben a diákok oldalára állt. Ahogyan azt Zinn a The Nation(wd) című lapban leírta, bár a Spelman vezetősége büszke volt arra, hogy kifinomult „fiatal hölgyeket” nevel, a hallgatók gyakran tüntetéseken vagy éppen börtönben kötöttek ki, mivel részt vettek az atlantai nyilvános helyeken érvényesülő szegregáció felszámolását célzó szélesebb körű mozgalomban. Zinn a Spelmannál töltött éveit You Can't Be Neutral on a Moving Train: A Personal History of Our Times című önéletrajzi művében eleveníti fel. A Spelman College-ban töltött hét évéről Zinn így nyilatkozott: „Valószínűleg ezek voltak számomra a legérdekesebb, legizgalmasabb és legtöbbet tanító évek. Többet tanultam a diákjaimtól, mint ők tőlem.”
Zinn résztvevőként és történészként egyaránt írt a polgárjogi küzdelemről. Második könyve, a The Southern Mystique (A déli misztikum) 1964-ben jelent meg. Ugyanebben az évben adta ki az SNCC: The New Abolitionists (SNCC: Az új abolicionisták) című művét, amelyben leírja, hogyan indították el diákok a szegregáció elleni ülősztrájkokat, és hogy ezek – ebből a szempontból – függetlenek voltak az idősebb, már megszilárdult polgárjogi szervezetek törekvéseitől.
2005-ben – negyvenegy évvel azután, hogy elbocsátották a Spelman Főiskoláról – Zinn visszatért az intézménybe, ahol tiszteletbeli doktori címet (Doctor of Humane Letters) kapott. Az ünnepélyes diplomaosztón elmondott beszédében – amelynek címe Against Discouragement ("A csüggedés ellen") volt – így fogalmazott: „Ennek a történelemnek az a tanulsága, hogy nem szabad kétségbeesni; ha igazunk van, és kitartunk, a dolgok megváltoznak. A kormány megpróbálhatja félrevezetni az embereket, ahogyan a sajtó és a televízió is, de az igazság végül mindig napvilágra kerül. Az igazság ereje nagyobb, mint száz hazugságé.”
Háborúellenes törekvések
Vietnám
Zinn írta az egyik legelső olyan könyvet, amely az Egyesült Államok vietnámi háborúból való kivonulását sürgette. A Vietnam: The Logic of Withdrawal című kötet 1967-ben jelent meg a Beacon Press gondozásában, a Commonweal, a The Nation és a Ramparts folyóiratokban megjelent cikkei alapján. Noam Chomsky véleménye szerint a The Logic of Withdrawal volt Zinn legfontosabb könyve:
Ő volt az első, aki – hangosan, nyilvánosan és rendkívül meggyőzően – kijelentette: ennek egyszerűen véget kell vetni; ki kell vonulnunk – pont –, mindenféle feltétel nélkül; semmi keresnivalónk ott; ez agresszió; ki kell vonulni. Ez akkoriban annyira meglepőnek számított, hogy még csak kritikát sem írtak a könyvről. Sőt, meg is kért, hogy írjak róla ismertetőt a Rampartsban, pusztán azért, hogy az emberek tudomást szerezzenek a műről.
Zinnnek Daniel Berrigan(wd) tiszteletessel az 1968. januári Tết-offenzíva idején Hanoiba tett diplomáciai útja három amerikai pilóta hazatérését eredményezte; ők voltak az első amerikai hadifoglyok, akiket az észak-vietnamiak az ország elleni amerikai bombázások megkezdése óta szabadon engedtek. Az eseményről széles körben beszámolt a média, és számos könyv is foglalkozott vele – köztük Nancy Zaroulis és Gerald Sullivan Who Spoke Up? American Protest Against the War in Vietnam 1963–1975 című műve. Zinn és a Berrigan fivérek – Dan és Philip(wd) – az évek során mindvégig barátok és szövetségesek maradtak.
Szintén 1968 januárjában aláírta az „Írók és szerkesztők tiltakozása a háborús adók ellen” című nyilatkozatot, amelyben fogadalmat tett arra, hogy a háború elleni tiltakozásul megtagadja az adófizetést.
1969 decemberében radikális történészek sikertelenül próbálták rávenni az Amerikai Történészek Szövetségét (AHA(wd)), hogy fogadjon el egy vietnámi háború elleni határozatot. „Kudarcba fulladt az esemény, amikor John Fairbankharvardi történész (aki 1968-ban az AHA elnöke volt) szó szerint kitépte a mikrofont Zinn kezéből.”
Daniel Ellsberg(wd), a RAND(wd) korábbi tanácsadója – aki titokban lemásolta a Pentagon-iratokat(wd), amelyek az Egyesült Államok délkelet-ázsiai katonai szerepvállalásának történetét ismertették – átadott egy példányt Howard és Roslyn Zinnnek. Zinn – Noam Chomskyval közösen – szerkesztette és jegyzetekkel látta el a Pentagon-iratok azon példányát, amelyet Mike Gravel szenátor felolvasott a Kongresszus jegyzőkönyvébe, és amelyet később a Beacon Press adott ki. Az 1971. augusztus 17-én bejelentett és október 10-én megjelent négykötetes kiadvány „Gravel-szenátor-kiadás” (Senator Gravel Edition) néven vált ismertté; a Cornell Egyetem és az Annenberg Center for Communication tanulmányai szerint ez a Pentagon-iratok valaha megjelent legteljesebb kiadása. A „Gravel-kiadást” Noam Chomsky és Howard Zinn szerkesztette és látta el jegyzetekkel; a mű tartalmazott egy további kötetet is, amely a háború eredetével és menetével foglalkozó elemző írásokat gyűjtött egybe, szintén Chomsky és Zinn szerkesztésében.
Zinn szakértőként tanúskodott Ellsberg büntetőperében, amelyben a vádlottat lopással, összeesküvéssel és kémkedéssel vádolták a Pentagon-iratok The New York Times általi közzétételével összefüggésben. A védőügyvédek arra kérték Zinnt, hogy ismertesse az esküdtszékkel az Egyesült Államok vietnámi szerepvállalásának történetét a második világháborútól egészen 1963-ig. Zinn órákon át tárgyalta ezt a történetet, később pedig így emlékezett vissza az esküdtszék előtt töltött idejére:
Kifejtettem, hogy az iratok nem tartalmaztak olyan, katonai szempontból jelentős információkat, amelyekkel az Egyesült Államok védelmét veszélyeztetni lehetett volna; a bennük foglaltak csupán azért voltak kínosak a kormányzat számára, mert a kormány saját belső feljegyzéseiből kiderült, hogyan hazudott az amerikai közvéleménynek... A Pentagon-iratok által feltárt titkok kellemetlen helyzetbe hozhatták a politikusokat, és kárt okozhattak azon vállalatok nyereségének, amelyek távoli vidékekről származó ónra, gumira vagy kőolajra tartottak igényt. Ez azonban nem volt egyenlő azzal, hogy kárt okoztak volna az országnak vagy a népnek.
Az esküdtek többsége később azt nyilatkozta, hogy a felmentés mellett szavazott volna. Az ügyben eljáró szövetségi bíró azonban megszüntette az eljárást, mivel az ügyet beszennyezte az a tény, hogy a Nixon-kormányzat emberei betörtek Ellsberg pszichiáterének irodájába.
A kormányzati titkolózás indítékaira vonatkozó Zinn-féle tanúvallomást 1989-ben Erwin Griswold(wd) is megerősítette; ő volt az az amerikai főügyész-helyettes (Solicitor General) a Nixon-kormányzat idején, aki 1971-ben – a Pentagon-iratok ügyében – perbe fogta a The New York Times lapot a közlés megakadályozása érdekében. Griswoldnak sikerült rávennie a Legfelsőbb Bíróság három bíráját, hogy szavazzanak a Pentagon-iratok további közlésének leállítására – ez volt az úgynevezett „előzetes tilalom” (prior restraint), amelyet az amerikai alkotmány első kiegészítése értelmében törvényellenesnek nyilvánítottak. Mivel az iratokat ezzel párhuzamosan a The Washington Post is közölte, az előzetes tilalomról szóló rendelkezés hatástalanná vált. Griswold 1989-ben elismerte, hogy a publikáció nem okozott nemzetbiztonsági kárt. A The Washington Postban megjelent írásában Griswold így fogalmazott: „Bárki számára, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik a minősített anyagok terén, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy mértéktelen a titkosítás, és a minősítést végzők elsődleges szempontja nem a nemzetbiztonság, hanem a kormányzatot érő valamiféle kellemetlenség elkerülése.”
Zinn támogatta az amerikai katonák (G.I.-k) háborúellenes mozgalmát a vietnámi háború idején. A 2001-es Unfinished Symphony: Democracy and Dissent című filmben Zinn történelmi kontextusba helyezi a 'Vietnam Veterans Against the War' (Vietnámi Veteránok a Háború Ellen) csoport 1971-es háborúellenes menetét. A résztvevők a Boston melletti Bunker Hilltől a massachusettsiLexingtonig(wd) vonultak – „megismételve Paul Revere 1775-ös híres lovaglását –, az esemény pedig azzal végződött, hogy a lexingtoni rendőrség 410 veteránt és civilt vett őrizetbe.” A film bemutatja az 1971-es „Winter Soldier” meghallgatások jeleneteit is, amelyek során egykori amerikai katonák tettek vallomást olyan „atrocitásokról”, amelyekben maguk is részt vettek, vagy amelyeknek szemtanúi voltak, és amelyeket az amerikai erők követtek el Vietnámban. Zinn részt vett az 1971-es május elsejei tiltakozásokon is, többek között Noam Chomsky és Daniel Ellsberg(wd) társaságában.
Később Zinn a Disarm Education Fund tanácsadójaként tevékenykedett.
Irak
Howard Zinn beszédet tart a Marlboro College-ban, 2004 februárjában.
Zinn ellenezte Irak 2003-as lerohanását és megszállását, és számos könyvet írt a témáról. A The Brooklyn Rail-nek adott interjújában így nyilatkozott:
Semmiképpen sem szabadna háborút kezdeményeznünk, mivel a helyzet nem jelent közvetlen és nyilvánvaló veszélyt az Egyesült Államokra – vagy akár a környező országokra. Ha így lenne, akkor éppen Irak szomszédai követelnék a háborút ellene. Ám a környező arab államok ellenzik a háborút, pedig ha valakit veszélyeztet Irak, akkor éppen őket. Ugyanakkor az Egyesült Államok az Irak elleni háború megindításával megsérti az ENSZ Alapokmányát. Bush nagy hangsúlyt fektetett arra, hány határozatot szegett meg Irak – és igaz, hogy Irak nem tartotta be a Biztonsági Tanács határozatait. Ám nem ez az első ország, amely megszegi a Biztonsági Tanács határozatait; Izrael 1967 óta minden évben megsértette azokat. Most azonban az Egyesült Államok az ENSZ Alapokmányának egy alapvető elvét hágja át: azt, hogy az államok nem kezdeményezhetnek háborút – erre csak akkor kerülhet sor, ha támadás éri őket. Irak pedig nem támadott meg minket.
Kijelentette, hogy az Egyesült Államok akkor fogja lezárni a második öbölháborút, amikor a hadseregen belüli ellenállás felerősödik – hasonlóan ahhoz, ahogyan a hadseregen belüli ellenállás hozzájárult a vietnámi háború befejezéséhez. Zinn párhuzamot vont az iraki háború lezárását követelő, egyre növekvő számú amerikai katonacsalád követelései és az amerikai polgárháború idején a Konföderációban tapasztalt hasonló követelések között; utóbbi esetben a katonafeleségek azért lázadtak fel, mert férjeik meghaltak, miközben az ültetvényesek a gyapoteladásból gazdagodtak, és nem voltak hajlandók gabonát termeszteni a polgári lakosság ellátására. Zinn emellett úgy vélekedett, hogy George W. Bush amerikai elnök és Abu Muszab az-Zarkávi(wd) – az al-Kaida iraki szárnyának egykori vezetője – hívei erkölcsi szempontból egyenértékűnek tekintendők.
Jean-Christophe Agnew, a Yale Egyetem történelem- és amerikanisztika-professzora 2007 májusában a Yale Daily Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy Zinn történelmi munkássága „rendkívül nagy hatású és széles körben használt”. Megjegyezte, hogy nem szokatlan, ha olyan neves professzorok, mint Zinn, véleményt nyilvánítanak aktuális eseményekről; példaként említette az Amerikai Történészek Szövetsége (American Historical Association(wd)) által nemrégiben elfogadott, iraki háborúellenes határozatot. Agnew hozzátette: „A válságos pillanatokban, amikor az ország megosztott, a történészek is megosztottak.”
Szocializmus
Zinn úgy jellemezte önmagát, mint aki „valamelyest anarchista, valamelyest szocialista. Talán demokratikus szocialista.” Azt javasolta, hogy a szocializmust teljes történelmi kontextusában vizsgáljuk: mint népszerű és pozitív eszmét, amelynek a megítélése a szovjet kommunizmussal való összefonódás miatt romlott meg. 2009-ben a wisconsiniMadisonban Zinn a következőket mondta:
Beszéljünk a szocializmusról! Úgy vélem, rendkívül fontos, hogy a szocializmus eszméjét visszaemeljük a közbeszédbe arra a szintre, ahol a múlt századfordulón állt – még mielőtt a Szovjetunió rossz hírbe hozta volna. Ebben az országban a szocializmusnak jó híre volt. A szocializmushoz olyan nevek kötődtek, mint Eugene Debs(wd), Clarence Darrow(wd), Mother Jones(wd) és Emma Goldman. Országszerte emberek milliói olvastak szocialista újságokat. A szocializmus lényegében azt hirdette: törekedjünk egy emberségesebb, kíméletesebb társadalomra. Osztozzunk a javakon. Olyan gazdasági rendszert működtessünk, amely nem azért állít elő termékeket, mert azok nyereségesek valamely vállalat számára, hanem azért, mert az embereknek szükségük van rájuk. Nem szabad meghátrálni a „szocializmus” szó hallatán, hiszen túl kell lépnünk a kapitalizmuson.
2010. július 30-án, egy közérdekű adatigénylés (FOIA) nyomán a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) nyilvánosságra hozott egy 423 oldalas dossziét Howard Zinn életéről és tevékenységéről. A mccarthyizmus tetőpontján, 1949-ben az FBI belső nemzetbiztonsági vizsgálatot indított Zinn ellen (FBI-dosszié sz.: 100–360217); az eljárás alapjául egyrészt az ügynökség által kommunista fedőszervezetnek tekintett csoportokban – például az American Labor Party-ban(wd) – folytatott tevékenysége, másrészt pedig olyan informátori jelentések szolgáltak, amelyek szerint Zinn aktív tagja volt az Egyesült Államok Kommunista Pártjának (CPUSA).
Zinn tagadta, hogy valaha is tagja lett volna a pártnak; elismerte ugyan, hogy részt vett olyan szervezetek tevékenységében, amelyeket kommunista fedőszervezetnek tekinthettek, ám részvételét az a meggyőződése motiválta, hogy az országban az embereknek joguk van saját eszméik szerint hinni, gondolkodni és cselekedni. Chris Hedges(wd) újságíró szerint Zinn „határozottan elutasította az együttműködést az 1950-es évek kommunistaellenes boszorkányüldözései során”.
Az 1960-as évek későbbi szakaszában – a vietnámi háború elleni kampánya, valamint Martin Luther King Jr.-ral folytatott kommunikációja nyomán – az FBI az országra nézve magas kockázatot jelentő személynek minősítette Zinnt, és felvette a „Security Index” (biztonsági nyilvántartás) nevű listára; ezen azon amerikai állampolgárok szerepeltek, akiket rendkívüli állapot kihirdetése esetén azonnal őrizetbe lehetett volna venni. Az FBI feljegyzéseiből az is kiderül, hogy a hatóságot aggasztotta Zinn visszatérő kritikája, amellyel azt vetette a szervezet szemére, hogy nem védte meg a feketéket a fehér tömegek erőszakos cselekményeivel szemben. Zinn lánya elmondta: nem lepte meg az iratok létezése, hiszen „apja mindig is tudta, hogy dossziét vezetnek róla”.
Magánélete és halála
Zinn a Pathfinder könyvesboltban, Los Angeles, 2000. augusztus
Zinn 1944-ben vette feleségül Roslyn Shechtert; házasságuk a nő 2008-ban bekövetkezett haláláig tartott. Egy lányuk, Myla és egy fiuk, Jeff(wd) született. Myla Jon Kabat-Zinnmindfulness-oktató felesége.
Zinn 2010. január 27-én, 87 éves korában hunyt el a kaliforniai Santa Monicában; halálát feltehetően szívroham okozta, miközben egy szálloda medencéjében úszott. Épp előadást készült tartani a Crossroads Schoolban és a Santa Monica-i Művészeti Múzeumban megrendezett, „A Collection of Ideas... the People Speak” (Ötletek gyűjteménye... megszólal a nép) című rendezvényen.
Egyik utolsó interjújában Zinn kijelentette, hogy szeretne emlékezni rá, „mint aki másképp gondolkodik a világról, a háborúról, az emberi jogokról, az egyenlőségről”, és
hogy minél többen felismerjék: az a hatalom, amely eddig a vagyonnal és fegyverekkel rendelkezők kezében összpontosult, valójában maguknál az embereknél van, és ők képesek is élni vele. A történelem bizonyos pontjain éltek is ezzel a lehetőséggel. Élt vele a déli államok fekete lakossága, a nőjogi mozgalom résztvevői, a háborúellenes mozgalom hívei, valamint más országok lakói is, amikor megdöntötték a zsarnoki uralmat.
Azt mondta, úgy szeretne ismertté válni, mint „valaki, aki reményt és erőt adott az embereknek – olyasmit, amivel korábban nem rendelkeztek”.
Jelentős elismerés
Nem tudok senki másról, aki ilyen erőteljes és jótékony hatást gyakorolt volna. Történészi munkássága megváltoztatta azt, ahogyan emberek milliói a múltra tekintettek. Örömteli volt látni, hogy Howard élete utolsó éveiben elégedettséggel töltötte el munkásságának lenyűgöző volta és az azt övező elismerés.
A Zinn Education Projectet még Zinn életében alapította a Boston University egyik volt hallgatója, valamint két nonprofit szervezet (a Rethinking Schools és a Teaching for Change); a kezdeményezés ingyenes tanórai anyagokat kínál az általános és középiskolai pedagógusoknak, amelyek az A People's History of the United States (Az Egyesült Államok népének története) című művön és hasonló szellemiségű történelemkönyveken alapulnak.
Díjai
1991-ben a pittsburghi Thomas Merton Center for Peace and Social Justice (Thomas Merton Központ a Békéért és a Társadalmi Igazságosságért) a világunkat átformáló nemzeti és nemzetközi ügyek terén végzett munkássága és aktivizmusa elismeréseként átadta Zinnnek a Thomas Merton-díjat. A békemozgalomban betöltött vezető szerepéért Zinn 1996-ban megkapta a Peace Abbey Courage of Conscience-díjat. 1998-ban elnyerte az Eugene V. Debs(wd)-díjat, a The Zinn Reader: Writings on Disobedience and Democracy című művéért a Firecracker Alternative Book Awardot politika kategóriában, valamint a Lannan irodalmi díjat ismeretterjesztő irodalom kategóriában. A következő évben megkapta az Upton Sinclair-díjat, amellyel azokat tüntetik ki, akiknek munkássága a társadalmi igazságosság és az egyenlőség iránti rendíthetetlen elkötelezettségről tanúskodik.
2003-ban Zinn elnyerte a Prix des Amis du Monde diplomatique díjat alapvető jelentőségű műve, az Une histoire populaire des Etats-Unis francia nyelvű kiadásáért.
2006. október 5-én a wisconsini Madisonban Zinn átvehette a Haven’s Center életműdíját a kritikai tudományos munkássághoz való hozzájárulásáért.
Az American Peace and Justice Studies Association évente átadja a róla elnevezett Howard Zinn-életműdíjat.
Fogadtatása
2013 júliusában az Associated Press nyilvánosságra hozta, hogy Mitch Daniels(wd) – Indiana akkori republikánus kormányzója – biztosítékot kért oktatási tanácsadóitól arra vonatkozóan, hogy az állam közoktatási intézményeiben (az óvodától a középiskoláig terjedő szinten) nem tanítják Zinn műveit. Az AP a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvény alapján jutott hozzá Daniels e-mailjeihez. Daniels emellett a pedagógusok szakmai továbbképzési programjainak „megtisztítását” is szorgalmazta, hogy kiszűrjék a „propagandát”, és „kiemeljék (amennyiben léteznek ilyenek) a hasznosabb képzéseket”. Az egyik e-mailben Daniels megvetéssel nyilatkozott Zinnről annak halálakor:
Végre elhunyt ez a szörnyű, Amerika-ellenes akadémikus... A nekrológok és kommentárok megemlítették, hogy A People's History of the United States című könyve „az ország középiskoláiban és főiskoláin leggyakrabban használt tankönyv”. Ez egy valóságos förtelem, a tényeket nélkülöző dezinformáció, amely minden egyes oldalán meghamisítja Amerika történelmét. Tudna valaki biztosítani afelől, hogy Indianában sehol sem használják? Ha mégis, hogyan szabadulhatnánk meg tőle, mielőtt további fiatalok torkán tuszkolnák le történelmünk teljesen hamis változatát?
Az e-mailek nyilvánosságra hozatalakor Daniels a Purdue Egyetem elnökeként tevékenykedett. Erre reagálva a Purdue 90 professzora nyílt levélben fejezte ki aggodalmát. Mivel Daniels megkísérelte eltávolíttatni Zinn könyvét, cenzúrával vádolták meg; erre válaszul Daniels kijelentette, hogy nézeteit félremagyarázták, és ha Zinn még élne, illetve a Purdue oktatója lenne, kiállna a szólásszabadsághoz és a publikáláshoz való joga mellett. Ugyanakkor hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy Zinnnek „joga lenne ahhoz, hogy művét az állami iskolák tanulóira erőltessék”.
Sam Wineburg(wd), a Stanford oktatásprofesszora kritizálta Zinn kutatásait. Wineburg elismerte, hogy az Egyesült Államok népeinek története fontos hozzájárulás a figyelmen kívül hagyott alternatív nézőpontokhoz, de bírálta a könyv harmincas évek közepétől a hidegháborúig terjedő időszakát. David Plotnikoff stanfordi kritikus szerint Wineburg rámutat, hogy „az A People's History ugyanazokat a történelmi gyakorlati hibákat követi el, mint azok a kötetek, amelyeket kijavítani kívánt”, mivel „Zinn azon vágya, hogy fényt derítsen arra, amit történelmi igazságtalanságnak tekintett, egy keresztes hadjárat volt, amely kétes eredetű másodlagos forrásokra, mentő bizonyítékok kihagyására, vezető kérdésekre és a bizonyítékok és következtetések közötti ingatag kapcsolatokra épült”.
Daniel J. Flynn(wd), a konzervatív The American Spectator szerzője és publicistája azt írta, hogy Zinn történelemszemlélete elfogult volt. Michael Kazin(wd), a Georgetowni Egyetem professzora és a baloldali Dissent magazin társszerkesztője elismeréssel szólt Zinn A People's History of the United States című művéről, kiemelve a tömegek szűk elit általi kizsákmányolásának drámai elítélését, valamint a társadalmi lázadóktól és forradalmároktól származó idézetek bőséges használatát, bár a művet némileg leegyszerűsítőnek nevezte. Kazin ugyanakkor kritikát is megfogalmazott: „A People's History rossz történeti munka, még ha nemes szándékok is övezik. Zinn a múltat manicheus mesévé egyszerűsíti le.”
Mary Grabar, az Alexander Hamilton Institute for the Study of Western Civilization munkatársa azzal vádolta Zinnt, hogy The People's History című művében plagizálta Hans Koning(wd) regényíró és vietnámi háború-ellenes aktivista egyik vitairatát, továbbá úgy szerkesztette át Koning elbeszélését, hogy abból kimaradjon – Grabar megfogalmazása szerint – „a mélyen vallásos katolikus Kolumbusz őslakosok iránti aggodalma”.
2017 elején Kim Hendren(wd) törvényhozó megkísérelte kitiltani Zinn könyveit Arkansas állam állami iskoláiból.
Bibliográfia
Szerző
LaGuardia in Congress (1959; az 1958-as, Fiorello LaGuardia in Congress című doktori értekezése alapján) OCLC642325734
The Pentagon Papers Senator Gravel Edition. Vol. Five. Critical Essays. Boston. Beacon Press, 1972. 341p. plus 72p. of Index to Vol. I–IV of the Papers, Noam Chomsky, Howard Zinn, editors. ISBN978-0-8070-0522-4.
Justice in Everyday Life: The Way It Really Works (Editor) (1974) ISBN978-0-688-00284-8.
Declarations of Independence: Cross-Examining American Ideology (1991) ISBN978-0-06-092108-8.
A People's History of the United States: The Civil War to the Present Kathy Emery and Ellen Reeves, Howard Zinn (2003 teaching edition) Vol. I: ISBN978-1-56584-724-8. Vol II: ISBN978-1-56584-725-5.
Failure to Quit: Reflections of an Optimistic Historian (1993) ISBN978-1-56751-013-3.
You Can't Be Neutral on a Moving Train: A Personal History of Our Times (önéletrajz)(1994) ISBN978-0-8070-7127-4
A People's History of the United States: The Wall Charts by Howard Zinn and George Kirschner (1995) ISBN978-1-56584-171-0.
Three Strikes: Miners, Musicians, Salesgirls, and the Fighting Spirit of Labor's Last Century (Dana Frank, Robin Kelley, and Howard Zinn) (2002) ISBN978-0-8070-5013-2.
A Young People's History of the United States, adapted from the original text by Rebecca Stefoff; illustrated and updated through 2006, with new introduction and afterword by Howard Zinn; two volumes, Seven Stories Press, New York, 2007.
Long Shadows: Veterans' Paths to Peace by David Giffey editor (2006) ISBN978-1-891859-64-9.
Masters of War: Latin America and United States Aggression from the Cuban Revolution Through the Clinton Years by Clara Nieto, Chris Brandt (trans.) (2003) ISBN978-1-58322-545-5.
Prayer for the Morning Headlines: On the Sanctity of Life and Death by Daniel Berrigan (poetry) and Adrianna Amari (photography) (2007) ISBN978-1-934074-16-9.
A célpont: Irak: ami a médiatudósításokból kimaradt (Target Iraq) – Alexandra, Pécs, 2003 · ISBN963-368-444-7 · fordította: H. Prikler Renáta
Engedetlenség és demokrácia: kilenc téveszme a törvényről és a rendről (Disobedience and Democracy) – Napvilág / Théâtre le Levain, Budapest, 2019 · ISBN9789633383322 · fordította: Piróth Attila
Három színdarab (Emma; Marx visszatér; Vénusz lánya) – Budapesti Teleki Téka / Théâtre le Levain, Budapest, 2022 · ISBN9789632870809 · fordította: Piróth Attila
Howard Zinn – Mike Konopacki – Paul Buhle: Az amerikai birodalom története alulnézetben (A People's History of American Empire) – Théâtre le Levain, Bègles, Franciaország, 2022 · ISBN9789632870816 · fordította: Piróth Attila
A bomba (The Bomb) – Théâtre le Levain/Kovász Szính, 2026 · ISBN9789633385890 · fordította: Piróth Attila
↑A Nye Committee az Egyesült Államok Szenátusának megszűnt albizottsága, amely a hadiipari ágazatot vizsgálta.
↑A Sawdust Caesar: The Untold History of Mussolini and Fascism ("Fűrészpor-Cézár: Mussolini és a fasizmus el nem mesélt története") George Seldes(wd) amerikai oknyomozó újságíró 1935-ben megjelent műve, amely Benito Mussolini életrajzát és az olaszországi fasizmus felemelkedésének történetét dolgozza fel.
↑A „G.I. Bill” elnevezés köznyelvi gyűjtőfogalom, amely olyan jogszabályokat takar, amelyek különféle juttatásokat – különösen oktatási támogatásokat – biztosítottak az amerikai katonai veteránok (közkeletű nevükön: „G.I.”-ok(wd)) számára.
↑Edelman, Marian Wright (2000). "Spelman College: A Safe Haven for a Young Black Woman". The Journal of Blacks in Higher Education (27 (Spring, 2000)): 118–123. doi:10.2307/2679028. JSTOR2679028.
↑Zinn, Howard (1991). Declarations of Independence: Cross-Examining American Ideology. Perennial. 175–176.o. ISBN978-0060921088.
↑A Nixon-kormányzat Fehér Házban dolgozó munkatársai kampányt indítottak a további szivárogtatások, valamint személyesen Ellsberg(wd) ellen, létrehozták a „Fehér Házi Vízvezeték-szerelők” (White House Plumbers(wd)) néven ismert csoportot; ez a kezdeményezés vezetett később a Watergate-betörésekhez(wd).
↑Prager, Dennis. "What the left thinks: Howard Zinn, Part II". DennisPrager.com. Hozzáférés: 2018. március 20.. DP: So do you feel that, by and large, the Zarqawi-world and the Bush-world are moral equivalents? HZ: I do.
↑"Zinn calls for activism". Yale Daily News. 2007. május 3. 2007. október 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. január 28.
↑Mikaelian, Allen (2013. szeptember 1.). "The Mitch Daniels Controversy". Perspectives on History: The Newsmagazine of the American Historical Association. Hozzáférés: 2020. augusztus 13.
↑Wineburg, Sam. "Undue Certainty"(PDF). American Federation of Teachers, AFL-CIO. 2022. október 9. dátummal az eredetiből archiválva(PDF). Hozzáférés: 2017. augusztus 23.
↑Flynn, Daniel J. (2003. június 9.). "Howard Zinn's Biased History". History News Network. George Mason University. Hozzáférés: 2017. augusztus 23.
Grabar, Mary (2020b). Debunking Howard Zinn: Exposing the Fake History That Turned a Generation against America. Regnery Publishing. ISBN9781684511525.
Joyce, Davis D. Howard Zinn: A Radical American Vision. (Prometheus Books, 2003).
Lynd, Staughton. Doing History from the Bottom Up; On E.P. Thompson, Howard Zinn, and Rebuilding the Labor Movement from Below. Chicago: Haymarket Books, 2014.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Howard Zinn című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
USA
