Hugo Chávez

Hugo Chávez
Venezuela 52. elnöke
Hivatali idő
1999. február 2. – 2013. március 5.
Alelnök(ök)Ramón Carrizales
ElődRafael Caldera
UtódNicolás Maduro
Katonai pályafutása
Csatái1992-es első venezuelai puccskísérlet
Született1954. július 28.
Sabaneta, Venezuela
Elhunyt2013. március 5. (58 évesen)
Caracas, Venezuela
SírhelyHistorical museum in Caracas
PártEgységes Szocialista Párt
SzüleiElena Frías de Chávez
Hugo de los Reyes Chávez
Házastársa
  • Nancy Colmenares (1977–1995, válás)
  • Marisabel Rodríguez de Chávez (1997–2004, válás)
Gyermekei
  • María Gabriela Chávez
  • Rosinés Chávez
Foglalkozás
  • politikus
  • katonatiszt
  • televízióműsor-vezető
  • witness filmed
IskoláiMilitary Academy of the Bolivarian Army (1971 – 1975. július)
Halál okarák
Vallásrómai katolikus
Díjak
  • Al-Gaddafi International Prize for Human Rights
  • Order of Francisco Morazán (2014. január 27.)
  • Grand Collar of the Order of Prince Henry (2001. november 8.)
  • Order of the Liberator
  • Order of Francisco de Miranda
  • Order of the Star of Carabobo
  • José Martí-rend (1999. november 17.)
  • National Order of Merit Carlos Manuel de Céspedes (2004)
  • Ribbon of the Order of the Republic of Serbia (2013. március 6.)
  • Order of the Umayyads
  • Uatsamonga Order
  • Order of the Friendship of Peoples (2008. július 23.)
  • Blue Planet Award (2008)
  • honorary doctor of the University of International Business and Economics (2001)
  • Augusto César Sandino-érdemrend (2007. január 11.)
  • Medal of the Oriental Republic of Uruguay (2006. március 15.)
  • Déli Kereszt Országos Rendje
  • Order of the Liberator General San Martín
  • a Szerb Köztársaság Érdemrendje
  • Order of Honour and Glory
  • Order of the Star of Palestine
  • International José Martí Prize (2005)
  • díszdoktor (Universidad Nacional de Ingeniería, 2001)
Hugo Chávez aláírása
Hugo Chávez aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Hugo Chávez témájú médiaállományokat.

Hugo Rafael Chávez Frías (kiejtéseⓘ, Sabaneta, 1954. július 28. – Caracas, 2013. március 5.) venezuelai politikus, katonatiszt és forradalmár, Venezuela elnöke 1999-től 2013-ban bekövetkezett haláláig. A Bolivári Forradalom vezetőjeként 1999-ben új alkotmányt vezetett be, az ország hivatalos nevét Venezuelai Köztársaságról Venezuelai Bolivári Köztársaságra változtatta, és meghatározó alakjává vált a latin-amerikai baloldali „rózsaszín hullámnak”. A Ötödik Köztársaság Mozgalma alapítója és vezetője volt, amely 2007-ben beolvadt az azóta is kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Pártba (PSUV). Politikai eszméit és mozgalmát chavizmusnak nevezik.

Chávez katonai pályafutása során az 1980-as évek elején megalapította a Forradalmi Bolivári Mozgalom–200 (MBR–200) szervezetet. 1992-ben sikertelen puccsot vezetett Carlos Andrés Pérez elnök kormánya ellen, amiért börtönbüntetésre ítélték, majd 1994-ben kegyelmet kapott. Az 1998-as elnökválasztáson a szavazatok 56,2%-ával győzött, ezt követően 2000-ben, 2006-ban és 2012-ben is újraválasztották, így négy egymást követő választáson szerzett elnöki mandátumot. 2013-ban, daganatos betegsége miatt már nem tudta letenni újabb hivatali esküjét, és 58 éves korában Caracasban meghalt.

Elnöksége alatt az olajbevételekre támaszkodva államosította a gazdaság stratégiai ágazatait, kiterjedt szociális programokat indított az egészségügy, az oktatás, a lakhatás és az élelmiszer-ellátás fejlesztésére, valamint részvételi önkormányzati rendszert épített ki. A magas olajárak időszakában csökkent a szegénység és javultak több társadalmi mutató, ugyanakkor gazdaságpolitikáját – különösen az árkontroll, a költségvetési hiány és az állami központosítás miatt – hosszú távon fenntarthatatlannak tartják. Kormányzását emellett a demokratikus intézmények gyengülésével, a sajtószabadság korlátozásával és a politikai ellenfelekkel szembeni fellépéssel kapcsolatos bírálatok is végigkísérték. Chávez a 21. századi szocializmus és az antiimperializmus egyik legismertebb képviselője volt, külpolitikájában pedig szoros szövetséget alakított ki Kuba, Bolívia, Ecuador és Nicaragua baloldali kormányaival.

Fiatalkora

Hugo Rafael Chávez Frías 1954. július 28-án született a venezuelai Sabaneta faluban, Barinas államban, apai nagyanyja, Rosa Inés Chávez szerény, háromszobás házában. Családja indián, afrovenezuelai, spanyol és olasz felmenőkkel rendelkezett. Édesapja, Hugo de los Reyes Chávez, valamint édesanyja, Elena Frías de Chávez egyaránt általános iskolai tanítók voltak, és a közeli Los Rastrojos településen éltek.

Chávez hét gyermek közül a másodikként született. Gyermekéveit később gyakran szegénységben eltöltött időszakként mutatta be, bár életrajzírók szerint családja társadalmi helyzete inkább szerény középosztálybelinek tekinthető. Az általános iskolában különösen érdeklődött Ezequiel Zamora 19. századi föderalista hadvezér élete iránt, akinek seregében ükszülője is szolgált. Mivel lakóhelyükön nem működött középiskola, szülei őt és bátyját, Adán Chávezt nagyanyjukhoz költöztették Sabanetába. Itt a Daniel O'Leary Gimnáziumban folytatta tanulmányait az 1960-as évek közepén. Bár szülei vidéki tanítóként éltek, édesapja fizetéséből támogatta gyermekei továbbtanulását, így Chávez és testvérei számára is lehetővé vált a felsőfokú oktatás.

Katonai pályafutása

Chávez a Venezuelai Katonai Akadémia hallgatójaként.
Chávez a Venezuelai Hadsereg tisztjeként.

Chávez 1971-ben, tizenhét évesen nyert felvételt a Venezuelai Katonai Tudományok Akadémiájára Caracasban. Tanulmányait az úgynevezett Andrés Bello-terv szerint végezte, amelyet reformszellemű, nacionalista tisztek dolgoztak ki. Az új képzési rendszer a hagyományos katonai oktatás mellett történelmi, politikai és társadalomtudományi ismereteket is magában foglalt, ezért az akadémián civil egyetemi oktatók is tartottak előadásokat.

Caracasi évei alatt a sport és a művészet is fontos szerepet játszott az életében. Baseballt és softballt játszott a Criollitos de Venezuela csapatában, amellyel országos utánpótlás-bajnokságokon is szerepelt, emellett verseket, novellákat és színdarabokat írt, valamint festett. Ebben az időszakban ismerkedett meg Che Guevara írásaival, amelyek jelentős hatást gyakoroltak politikai gondolkodására. 1974-ben Peru hivatalos meghívására részt vett az ayacuchói csata 150. évfordulójának ünnepségein, ahol meghallgatta Juan Velasco Alvarado baloldali elnök beszédét. Velasco és később Omar Torrijos panamai vezető reformpolitikája megerősítette benne azt a meggyőződést, hogy a hadseregnek a társadalmi igazságosság szolgálatában kell állnia. 1975-ben az akadémia egyik legjobb végzős hallgatójaként szerzett tiszti diplomát.

Diplomázása után Barinas államban híradótisztként teljesített szolgálatot egy felkelésellenes egységnél. 1977-ben alakulatát Anzoátegui államba vezényelték, ahol a marxista Vörös Zászló Párt gerilláival szembeni műveletekben vett részt. Miután megakadályozta, hogy katonatársai bántalmazzanak egy elfogott felkelőt, egyre kritikusabban kezdte szemlélni a hadsereg működését és a fennálló politikai rendszert.

Ugyanebben az évben néhány hozzá hasonló gondolkodású tiszttel megalapította a Venezuelai Nép Felszabadító Hadseregét (ELPV), egy titkos szervezetet, amely egy baloldali, nacionalista irányvonalú politikai változást kívánt előkészíteni. Chávez kapcsolatot épített ki több ismert marxista politikussal, köztük Alfredo Maneiróval és Douglas Bravóval, hogy katonai és civil baloldali csoportok között együttműködést hozzon létre.

1982-ben Chávez létrehozta a hadseregen belüli új titkos szervezetét, a Bolivári Forradalmi Hadsereget–200 (EBR–200), amelyet később Forradalmi Bolivári Mozgalom–200 (MBR–200) néven szerveztek újjá. A mozgalom eszmei alapját Simón Bolívar, Simón Rodríguez és Ezequiel Zamora tanításai alkották; őket a szervezet a „három gyökér” néven emlegette.

1984-ben csatlakozott az MBR–200-hoz Francisco Arias Cárdenas tiszt is, aki a felszabadítási teológia híve volt. A katonai vezetés idővel gyanakodni kezdett Chávez politikai tevékenységére, ezért az Apure állambeli Elorza távoli helyőrségének parancsnokává helyezték át, hogy elszigeteljék az akadémiától és korlátozzák befolyását a fiatal tisztek körében.

Az 1992-es puccskísérlet

1989-ben Carlos Andrés Pérez ismét Venezuela elnöke lett. Bár választási kampányában ellenezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) gazdaságpolitikáját, hivatalba lépése után megszorító intézkedéseket vezetett be, amelyek országos tiltakozásokhoz és fosztogatásokhoz vezettek. Az események – El Caracazo néven – véres katonai fellépésbe torkolltak, amelyet Chávez később népirtásnak nevezett.

A történtek hatására Chávez és az MBR–200 vezetői kidolgozták az Operation Zamora fedőnevű puccstervet. 1992. február 4-én öt katonai egység próbálta elfoglalni Caracas stratégiai pontjait és megdönteni Pérez kormányát, ám az akció a tervezettnél jóval kisebb katonai támogatást élvezett. Az elnöknek sikerült elmenekülnie a Miraflores-palotából, a felkelés pedig néhány órán belül összeomlott; a harcokban több tucat katona, rendőr és civil vesztette életét.

Chávez végül megadta magát, majd televíziós beszédben szólította fel híveit a fegyverletételre. Rövid nyilatkozatában kijelentette, hogy céljaikat csak „por ahora” („egyelőre”) nem sikerült elérniük. A mindössze néhány perces megszólalás országos ismertséget hozott számára, és a venezuelai szegényebb rétegek szemében a korrupció elleni fellépés jelképévé vált. Letartóztatása után előbb a San Carlos katonai börtönben, majd a Yare börtönben raboskodott. 1993-ban Pérez ellen hivatali visszaélés és közpénzek elsikkasztása miatt alkotmányos eljárás indult, amely végül elmozdításához vezetett.

Politikai felemelkedése

Chávez egy Buenos Aires-i rendezvényen, 1995 októberében.

Az 1992-es sikertelen puccskísérlet után Chávez és az MBR–200 vezetői börtönbüntetésüket töltötték. A következő évben a centrista Rafael Caldera lett Venezuela elnöke, aki 1994-ben kegyelmet adott Cháveznek és a puccskísérlet miatt bebörtönzött tiszteknek, ugyanakkor megtiltotta számukra a katonai szolgálatba való visszatérést.

Szabadulását követően, 1994 decemberében Chávez Kubába utazott, ahol Fidel Castro államfői tiszteletadással fogadta. A Havannai Egyetem dísztermében tartott beszédében egy húsz–negyven évre szóló, szuverén gazdasági és politikai programot vázolt fel, amelyben Kuba fontos stratégiai partnerként szerepelt. Ezt követően Argentínában, Uruguayban, Chilében, Kolumbiában és Kubában is támogatást keresett bolivári mozgalmához, miközben szoros személyes kapcsolatot alakított ki Castróval.

Bár korábban úgy vélte, hogy a hatalmon lévő politikai elit nem engedné, hogy demokratikus választások útján jusson hatalomra, az 1990-es évek közepére fokozatosan az alkotmányos politikai részvétel mellett kötelezte el magát. 1997 júliusában híveivel megalapította az Ötödik Köztársaság Mozgalmát (Movimiento Quinta República, MVR), amelyet kifejezetten az 1998-as elnökválasztáson való indulására hoztak létre.

1998-as elnökválasztás

Az 1998-as választási kampány kezdetén a közvélemény-kutatások esélyese Irene Sáez volt, akit a hagyományos pártrendszer egyik vezető ereje, a COPEI támogatott. Chávez ezzel szemben a fennálló politikai elit elleni, bolivári és rendszerkritikus programmal lépett fel, amely mögé felsorakozott a Hazát Mindenkinek (Patria Para Todos), a Venezuelai Kommunista Párt és a Mozgalom a Szocializmusért is. Támogatottsága gyorsan növekedett: a szegényebb társadalmi rétegek a korrupció és az egyenlőtlenség elleni fellépés reményét látták benne, míg a középosztály egy része erőskezű reformpolitikust keresett. Chávez emellett a hagyományos baloldal és a katonai jobboldal bizonyos köreit is maga mögé tudta állítani. Az 1998. december 6-án tartott elnökválasztáson 63%-os részvétel mellett a szavazatok 56,2%-át szerezte meg, és ezzel Venezuela elnökévé választották.

Venezuela elnökeként (1999–2013)

Első elnöki ciklusa (1999. február 2. – 2001. január 10.)

Fájl:Hugo Chávez sworn in 1999.png
Hugo Chávez elnöki beiktatásán, 1999. február 2-án.

Hugo Chávezt 1999. február 2-án iktatták be Venezuela elnökévé. Beiktatási esküjében rendhagyó módon „haldokló alkotmánynak” nevezte az érvényben lévő alaptörvényt, és kijelentette, hogy demokratikus átalakulással új köztársaságot kíván létrehozni. Hivatalba lépését követően baloldali szövetségeseit és egykori katonatársait nevezte ki számos kulcsfontosságú állami tisztségbe, ami ellenfelei részéről a hatalom katonai és politikai központosításának vádját váltotta ki.

Gazdaságpolitikája első hónapjaiban mérsékeltebb irányvonalat követett, mint későbbi elnöksége során. Chávez elutasította a neoliberális modellt, ugyanakkor úgy vélte, hogy Venezuela számára az állam és a piac együttműködésére épülő vegyes gazdaság jelenthet megoldást. Az alacsony olajárak miatt kormánya kezdetben ösztönözte a külföldi befektetéseket, tárgyalásokat folytatott a Nemzetközi Valutaalappal, és 1999-es amerikai látogatásán a New York-i tőzsdén is megjelent.

1999. február 27-én, az El Caracazo tizedik évfordulóján indította el a Bolívar 2000 tervet, amely a hadsereg bevonásával utak és kórházak felújítását, ingyenes egészségügyi ellátást, védőoltási programokat, járványmegelőzési munkálatokat és kedvezményes élelmiszer-ellátást biztosított. A program jelentős társadalmi támogatottságot élvezett, később azonban több magas rangú katonatiszt ellen korrupciós vádak merültek fel a források elsikkasztása miatt.

Az 1999-es alkotmányreform

Elnökségének legfontosabb politikai célja az alkotmány teljes átalakítása volt. Chávez 1999 áprilisában népszavazást kezdeményezett egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáról, amelyet a szavazók 88%-a támogatott. Az alacsony, 37,6%-os részvétel ellenére a referendum felhatalmazást adott az új alkotmány kidolgozására.

Az 1999. júliusi nemzetgyűlési választáson Chávez támogatói a szavazatok 51%-át szerezték meg, ami a mandátumok 95%-át jelentette: 131 helyből 125-öt nyertek el, míg az ellenzék mindössze hat képviselőt juttatott be. Az alkotmányozó nemzetgyűlés ezt követően rendkívüli hatásköröket ruházott magára, átszervezte az igazságszolgáltatást, és megkezdte az új alkotmány megszövegezését.

Az új alkotmányt 1999 decemberében népszavazáson fogadták el, ahol a résztvevők 72%-a támogatta annak elfogadását. Az alaptörvény hatévesre emelte az elnöki ciklust, lehetővé tette két egymást követő elnöki mandátum betöltését, egykamarás Nemzetgyűlést hozott létre, valamint kibővítette az államfő törvényhozási és gazdasági jogköreit. Emellett megerősítette a szociális és őslakos jogokat, illetve az ország hivatalos nevét Venezuelai Köztársaságról Venezuelai Bolivári Köztársaságra változtatta. Az alkotmányreform támogatói szerint ezzel megszületett az Ötödik Köztársaság, bírálói viszont úgy vélték, hogy az új rendszer jelentősen megerősítette az elnöki hatalmat és gyengítette a hagyományos hatalmi ellensúlyokat.

2000 májusában Chávez elindította az Aló Presidente című vasárnapi rádióműsorát, amely később televíziós formában is folytatódott. A többórás élő adásokban telefonon válaszolt az állampolgárok kérdéseire, ismertette kormánya intézkedéseit, és közvetlen kapcsolatot alakított ki a venezuelai közvéleménnyel, amely elnökségének egyik legismertebb kommunikációs eszközévé vált.

Második elnöki ciklusa (2001. január 10. – 2007. január 10.)

Chávez az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének USS Yorktown hadihajójának fedélzetén Curaçaóban, 2002-ben.
Kormányellenes tüntetés Caracasban 2004-ben, Hugo Chávez visszahívását követelve.

Az 1999-es alkotmány elfogadása után Venezuela jogrendje új elnök- és parlamenti választásokat írt elő a politikai intézmények megerősítésére. A 2000. júliusi úgynevezett megaválasztáson először választották meg ugyanazon a napon az elnököt, a kormányzókat, a polgármestereket, valamint az országos és regionális törvényhozás képviselőit. Chávez legfőbb kihívója egykori puccsbeli szövetségese, Francisco Arias Cárdenas volt, aki időközben a politikai centrumhoz közeledett és Chávez autoriter törekvéseit bírálta. Chávez a szavazatok 60%-ával ismét elnyerte az elnöki tisztséget.

Újraválasztását követően tovább erősítette Venezuela és Kuba stratégiai kapcsolatát. 2000-ben megállapodást kötött Fidel Castróval, amelynek értelmében Venezuela napi 53 000 hordó kedvezményes árú kőolajat szállított Kubának, cserébe pedig mintegy 20 000 kubai orvos és pedagógus érkezett Venezuelába. A következő években az olajszállítás napi 90 000 hordóra emelkedett, miközben a két ország politikai szövetsége egyre szorosabbá vált. Ezzel párhuzamosan Chávez viszonya fokozatosan romlott az Amerikai Egyesült Államokkal: nyilvánosan elítélte az afganisztáni háborút, és az amerikai bombázások civil áldozatairól tett kijelentései diplomáciai feszültséget váltottak ki Washingtonnal.

A 2000-es parlamenti választásokon Chávez hívei 101 mandátumot szereztek a 165 fős Nemzetgyűlésben, ami lehetővé tette, hogy 2001 novemberében 49 társadalmi és gazdasági tárgyú felhatalmazási rendeletet fogadtasson el. Ugyanebben az évben új szénhidrogéntörvényt vezetett be, amely növelte az állam részesedését az olajiparban, emelte a külföldi olajvállalatok adóterheit, és legalább 51%-os állami tulajdont írt elő a vegyes vállalatokban. Chávez a PDVSA állami olajvállalatot közvetlen kormányzati irányítás alá vonta, nyereségét pedig a Bolivári missziók néven ismert szociális programok finanszírozására fordította, amelyek az egészségügy, az oktatás, az élelmezés és a szegénység enyhítését célozták.

2001 elején Chávez oktatási reformot kívánt bevezetni, amelynek részeként új tankönyveket vezettek volna be az állami iskolákban. A középosztálybeli szülők attól tartottak, hogy az oktatás kubai mintájú bolivári ideológiai neveléssé válik, ezért országos tüntetések kezdődtek a „Con mis hijos no te metas” („Ne avatkozz a gyermekeimbe!”) jelszóval. A tiltakozások hatására a kormány visszavonta a vitatott reformokat, és egyeztetéseket kezdett az ellenzékkel.

Még ugyanebben az évben létrejött a Demokratikus Koordináció (Coordinadora Democrática), amely az ellenzéki pártokat, üzleti érdekképviseleteket, szakszervezeteket, a sajtó jelentős részét és a katonai ellenzék képviselőit egyesítette Chávez kormányával szemben. Vezetőjévé Pedro Carmona üzletembert választották. Az ellenzék szerint Chávez az alkotmányozó nemzetgyűlésre és Kuba politikai modelljére támaszkodva fokozatosan központosította a hatalmat, és veszélybe sodorta Venezuela demokratikus intézményeit.

A 2002-es puccskísérlet és az olajsztrájk

2002 elején Chávez saját politikai szövetségeseit nevezte ki a PDVSA vezetésébe, leváltva a vállalat korábbi szakmai irányítóit. Az intézkedés súlyos társadalmi feszültséget idézett elő, amely 2002. április 11-én tömegtüntetésekbe és fegyveres összecsapásokba torkollott. A zavargások során 19 ember meghalt, több mint 110-en pedig megsebesültek. A hadsereg vezetőinek egy része megvonta támogatását az elnöktől, Chávezt őrizetbe vették, és Pedro Carmona ideiglenes elnökké nyilvánította magát. Carmona felfüggesztette az 1999-es alkotmányt, ám kormánya mindössze két napig maradt hatalmon: a Chávez mellett kirobbanó tömegtüntetések és a hadsereg egy részének támogatása nyomán 2002. április 14-én Chávez visszatért az elnöki hivatalba.

A puccskísérlet után Chávez részben átalakította gazdasági kabinetjét, ugyanakkor jelentős fegyverkezési programot indított, többek között orosz AK–47-es gépkarabélyokat és helikoptereket, valamint brazil Super Tucano repülőgépeket vásárolt. 2002 végén a PDVSA vezetői és alkalmazottai kéthónapos országos sztrájkot hirdettek, amelyre válaszul a kormány mintegy 19 000 dolgozót bocsátott el. A tömeges elbocsátások hosszú távon jelentősen csökkentették Venezuela olajiparának szakmai kapacitását.

Politikai konszolidáció

Az 1999-es alkotmány lehetővé tette az elnök visszahívását népszavazás útján, ezért az ellenzék 2004-ben országos referendumot kezdeményezett Chávez leváltására. A szavazáson a választásra jogosultak közel 70%-a vett részt, és a voksolók 59%-a Chávez hivatalban maradása mellett döntött, így az elnök megerősítette demokratikus felhatalmazását.

2005 januárjában Chávez hivatalosan is meghirdette a 21. századi szocializmus eszméjét, amelyet a részvételi és protagonisztikus demokráciára, valamint a társadalmi igazságosságra épülő latin-amerikai szocialista modellként határozott meg. Ezt tudatosan megkülönböztette a 20. századi marxista–leninista rendszerektől, amelyeket túlságosan centralizáltnak és a demokratikus részvétel szempontjából hiányosnak tartott. 2006-ban európai látogatásán bejelentette, hogy kedvezményes venezuelai kőolajat kíván biztosítani szegényebb európai közösségek számára, ami külpolitikájának szociális és antiimperialista irányvonalát is tükrözte.

Harmadik elnöki ciklusa (2007. január 10. – 2013. január 10.)

Hugo Chávez szavazatát adja le a 2007. decemberi népszavazáson.
José Luis Rodríguez Zapatero és Hugo Chávez közös sajtótájékoztatója, 2008-ban.
Hugo Chávez 2012 júniusában.

A 2006. decemberi elnökválasztáson Hugo Chávezt 77%-os részvétel mellett ismét Venezuela elnökévé választották. A szavazatok 63%-át szerezte meg, megelőzve ellenfelét, Manuel Rosalest. A választás tisztaságát az Amerikai Államok Szervezete (OAS) és a Carter Központ is hitelesnek minősítette. Győzelmét követően Chávez a Bolivári Forradalom „kiterjesztését” hirdette meg.

2006. december 15-én Chávez bejelentette, hogy a Hazafias Pólus baloldali pártjai egyetlen politikai szervezetbe olvadnak össze. Az új párt, a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) 2007-ben jött létre, és rövid idő alatt több mint 5,7 millió taggal az ország legnagyobb politikai erejévé vált. Chávez arra szólította fel szövetségeseit, hogy mondjanak le korábbi pártstruktúráikról és jelképeikről, mivel véleménye szerint „a haza fontosabb, mint a pártok”. Ugyanakkor nemzetközi szervezetek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy egyes közalkalmazottakat nyomás érhetett a PSUV-ba való belépés érdekében.

2007-ben Chávez kormánya nem hosszabbította meg az ország egyik legnagyobb kereskedelmi televíziója, az RCTV műsorszolgáltatási engedélyét. A csatorna 2007. május 27-én megszűnt földi sugárzásban működni, ami Caracasban és több nagyvárosban tömegtüntetéseket váltott ki. Újságírók, egyetemi hallgatók és nemzetközi jogvédő szervezetek a sajtószabadság korlátozására figyelmeztettek, míg a kormány az intézkedést jogszerű közigazgatási döntésként indokolta.

Ugyanebben az évben Chávez alkotmányos bizottságot hozott létre az 1999-es alkotmány felülvizsgálatára. A javaslatok között szerepelt az elnöki ciklus hét évre emelése, az újraválasztás korlátlan lehetővé tétele és az államfő végrehajtó hatalmának további megerősítése. A decemberi népszavazáson azonban a választók 51%-a elutasította a módosításokat, ami Chávez első országos választási vereségét jelentette hatalomra kerülése óta. Az eredményt elemzők részben a magas távolmaradással, részben a korrupcióval, a növekvő bűnözéssel és a társadalmi programok működésével kapcsolatos elégedetlenséggel magyarázták.

Chávez két évvel később újabb alkotmánymódosítást kezdeményezett, ezúttal kizárólag a mandátumkorlát eltörlésére. A 2009. február 15-i népszavazáson a választók több mint 54%-a támogatta a módosítást, amely megszüntette az elnöki és más választott tisztségek újraválasztási korlátozását, így Chávez korlátlan alkalommal indulhatott újra az elnöki posztért.

2010-ben kirobbant a PDVAL-élelmiszerbotrány, amikor állami támogatással importált, mintegy 130 000 tonna lejárt vagy fogyasztásra alkalmatlanná vált élelmiszert találtak a PDVAL raktáraiban és konténereiben. A 130 000 tonnás mennyiséget a kormány hivatalos becslése közölte, míg az ellenzék szerint a tényleges veszteség elérhette a 170 000 tonnát. A kormány átszervezte az állami élelmiszer-elosztó vállalat irányítását, több vezetőt őrizetbe vettek, ám a vizsgálatok eredményei később sem tisztázódtak teljesen. Míg a kormány logisztikai hibákkal magyarázta az esetet, az ellenzék korrupcióval vádolta az illetékeseket.

2011-ben Chávez születésnapi beszédében arra ösztönözte a középosztályt és a magánszektort, hogy aktívabban vegyen részt a Bolivári Forradalomban, mert ezt annak hosszú távú sikeréhez nélkülözhetetlennek nevezte. Ugyanezen év augusztusában bejelentette Venezuela aranyiparának államosítását, valamint az ország aranytartalékainak jelentős részét nyugati bankokból Oroszországba, Kínába és Brazíliába történő áthelyezését.

Harmadik ciklusának végére Chávez már nyíltan arról beszélt, hogy a Bolivári Forradalomnak a venezuelai társadalom tartós alapjává kell válnia, és azt is kijelentette, hogy politikai projektje 2030 után is folytatódhat. Ennek alkotmányos előfeltételét a 2009-es népszavazás teremtette meg, amely lehetővé tette számára, hogy ismét elinduljon az elnökválasztáson, és ezzel megnyissa az utat egy újabb elnöki ciklus előtt.

Negyedik elnöki ciklusa (2013. január 10. – 2013. március 5.)

A 2012. október 7-i elnökválasztáson Hugo Chávezt negyedszer is Venezuela elnökévé választották. A rendkívül magas, 80%-os részvétel mellett megtartott választáson a szavazatok 54%-át szerezte meg, míg ellenfele, Henrique Capriles 45%-ot kapott. Bár ez volt Chávez legszorosabb elnöki győzelme, továbbra is jelentős támogatást élvezett a venezuelai alsóbb társadalmi rétegek körében. Az ellenzék azzal vádolta a kormányt, hogy a választási kampány előtt állami források felhasználásával növelte a szociális juttatásokat politikai támogatottságának erősítése érdekében.

Negyedik elnöki ciklusának beiktatását 2013. január 10-re tűzték ki, ám Chávez daganatos betegsége miatt Kubában orvosi kezelés alatt állt, ezért nem tudott hazatérni. Diosdado Cabello, a Nemzetgyűlés elnöke kezdeményezte a beiktatás elhalasztását, amelyet a Legfelsőbb Bíróság azzal indokolt, hogy az új ciklus ugyanazon hivatalban lévő elnök mandátumának folytatása, ezért az eskütétel később is megtörténhet. A döntést a Venezuelai Püspöki Konferencia alkotmányellenesnek nevezte, és bírálta a kormányt Chávez egészségi állapotával kapcsolatos tájékoztatás hiánya miatt.

2013 elején az ellenzék több alkalommal megkérdőjelezte a Chávez nevében kiadott kormányzati rendeletek hitelességét, mivel az elnök állapotáról ellentmondásos információk láttak napvilágot. Egyes politikai szereplők azt állították, hogy Chávez már nem volt képes ellátni feladatait, ezt azonban a kormány hivatalosan cáfolta.

Hugo Chávez 2013. március 5-én, 58 éves korában Caracasban elhunyt, mindössze két hónappal negyedik elnöki ciklusának kezdete után. Halálát követően az alelnök, Nicolás Maduro vette át az államfői jogkörök gyakorlását az új elnökválasztás kiírásáig, noha az alkotmány értelmezéséről politikai vita bontakozott ki a Nemzetgyűlés elnökének ideiglenes szerepével kapcsolatban.

Betegsége

Hugo Chávez Rafael Correa Delgaldo ecuadori elnökkel Caracasban, 2011 júliusában, az első daganatműtétje után.

2011. június 30-án Hugo Chávez televíziós beszédben jelentette be Havannából, hogy Kubában két műtéten esett át, amelyek közül az egyik során rosszindulatú sejteket tartalmazó daganatot távolítottak el a medence tájékáról. Július 4-én visszatért Venezuelába, ám két héttel később ismét Kubába utazott további daganatellenes kezelésre. Távolléte alatt egyes végrehajtói jogköröket minisztereire ruházott, ugyanakkor visszautasította az ellenzék követelését, hogy ideiglenesen mondjon le elnöki hatásköréről.

2011. július 28-án, 57. születésnapján nyilvánosan is megjelent Caracasban, ahol kijelentette, hogy betegsége alapvetően megváltoztatta életszemléletét, és jóval megfontoltabb, önvizsgálatra épülő gondolkodásra késztette.

2012. július 9-én Chávez bejelentette, hogy teljesen felépült a rákból, és három hónappal később megnyerte a 2012-es venezuelai elnökválasztást. 2012. novemberében azonban közölte, hogy ismét Kubába utazik további orvosi kezelésre.

2012. december 8-án újabb műtétet jelentett be, miután kubai orvosai ismét rosszindulatú sejteket mutattak ki. A december 11-én elvégzett operációt követően súlyos szövődmények léptek fel, köztük légúti fertőzés és belső vérzés. 2013 januárjában a kormány bejelentette, hogy Chávez súlyos tüdőfertőzésben és légzési elégtelenségben szenved; légcsőkanül segítségével lélegeztették, miközben írásban továbbra is utasításokat adott minisztereinek. Állapota január végére átmenetileg stabilizálódott. 2013. február 18-án, kéthónapos kubai kezelés után visszatért Venezuelába, ahol tovább folytatták kemoterápiáját. Március elején Henrique Capriles ellenzéki vezető a kormányt azzal vádolta, hogy eltitkolja az elnök valódi egészségi állapotát, miközben Nicolás Maduro alelnök megerősítette, hogy Chávez továbbra is életéért küzd. Március 4-én újabb súlyos légúti fertőzésről számoltak be, amely tovább rontotta az elnök állapotát.

Halála és temetése

Hugo Chávez mauzóleuma Caracasban.

Hugo Chávez 2013. március 5-én, helyi idő szerint 16:25-kor hunyt el a caracasi Katonai Kórházban. Halálhírét az állami televízióban Nicolás Maduro alelnök jelentette be, aki közölte, hogy az elnök közel két éven át tartó súlyos betegség után vesztette életét. A venezuelai elnöki testőrség vezetője később azt nyilatkozta, hogy Chávez halálát előrehaladott medencei daganata és egy súlyos szívroham okozta. Temetését követően földi maradványait a caracasi Hegyi Laktanya (Cuartel de la Montaña) márvány szarkofágjában helyezték örök nyugalomra, amely később a chavizmus egyik legfontosabb emlékhelyévé vált.

A halála időpontjával kapcsolatos állítások

Chávez halálát követően több, hivatalosan nem igazolt állítás is napvilágot látott. Egykori testőre, Leamsy Salazar, valamint a későbbi venezuelai főügyész, Luisa Ortega Díaz azt állították, hogy Chávez valójában már 2012 decemberének végén meghalt, és a halálhír bejelentését politikai okokból késleltették. Szerintük ez felvetette annak lehetőségét is, hogy az ebben az időszakban Chávez nevében kiadott egyes kormányzati dokumentumok hitelessége megkérdőjelezhető. A venezuelai kormány ezeket az állításokat hivatalosan nem erősítette meg.

Családja

Hugo Chávez kétszer házasodott. Első felesége Nancy Coromoto Colmenares volt, akit szülővárosában, Sabanetában ismert meg. Házasságuk tizennyolc évig tartott, és három gyermekük született: Rosa Virginia (1978), María Gabriela (1980) és Hugo Rafael (1982). A pár az 1992-es sikertelen puccskísérletet követően különvált. Első házassága idején Chávez kilenc éven át kapcsolatot folytatott Herma Marksman történésszel is.

1997-ben feleségül vette Marisabel Rodríguez újságírót, akitől ugyanabban az évben megszületett negyedik gyermeke, Rosinés Chávez. Kapcsolatuk 2002-ben megromlott, házasságukat pedig 2004-ben felbontották.

Későbbi élettársi kapcsolataiból további két lánya született: Génesis María (2005), édesanyja Bexhi Lisette Segura diplomata, valamint Sara Manuela (2008), édesanyja Nidia Coromoto Fajardo légiutas-kísérő és későbbi venezuelai konzul. Halálakor hat gyermeke és több unokája volt.

Vallásossága

Chávez katolikus családban nevelkedett, és fiatalkorában egy ideig a papi hivatást is fontolgatta. Elnökként szocialista politikáját gyakran Jézus Krisztus tanításaival és a felszabadítási teológiával hozta összefüggésbe, nyilvánosan pedig többször hangoztatta a „Krisztus a forradalommal van!” jelszót.

Elnöksége során vallási nézeteiről egyre nyíltabban beszélt: Jézust társadalmi értelemben kommunistának nevezte, támogatta Charles Darwin evolúcióelméletét, ugyanakkor több kérdésben konfliktusba került a venezuelai katolikus püspöki karral és egyes protestáns felekezetekkel. Vallásosságát szinkretikus elemek is jellemezték, többek között tiszteletet tanúsított a venezuelai népi vallás María Lionza alakja iránt. Daganatos megbetegedésének utolsó éveiben ismét közelebb került a katolikus egyházhoz.

Megjegyzések

  1. ↑ 2002. április 12-én egy puccskísérlet következtében ideiglenesen megfosztották elnöki tisztségétől. A puccs során Pedro Carmona üzletember de facto ideiglenes elnökként vette át a hatalmat, majd a puccs összeomlását követően Diosdado Cabello alelnök rövid időre alkotmányos ügyvezető elnökként látta el az államfői feladatokat Chávez 2002. április 14-i visszatéréséig.

Jegyzetek

  1. ↑ "Hugo Chávez Frías". Hozzáférés: 2026. október 11.
  2. ↑ "Venezuela's Social-Based Democratic Model: Innovations and Limitations". Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  3. ↑ "Meghalt Hugo Chávez". 24.hu. 2013. március 5. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  4. ↑ "Venezuela: Issues for Congress, 2013-2016". www.everycrsreport.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  5. ↑ "Poverty Shoots Up in Venezuela". Foreign Policy (angol nyelven). 2015. november 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  6. ↑ "Panorama Social de América Latina". Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  7. ↑ "Medieval policies - Another step forward from Hugo Chávez". Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  8. ↑ "A Decade Under Chavez: Political Intolerance and Lost Opportunities for Advancing Human Rights in Venezuela: I. Executive Summary". www.hrw.org. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  9. ↑ "Undermining Democracy: Strategies and Methods of 21st CenturyAuthoritarians" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  10. ↑ "El marxismo según Chávez - BBC News Mundo". BBC News Mundo (spanyol nyelven). 2024. április 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  11. ↑ "Chávez afirma que es "marxista" pero reconoce que todavía no ha leído "El Capital" en Noticias24.com". www.noticias24.com. 2014. december 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  12. ↑ "Chavez se declara marxista - Internacional_Iberoamerica - Internacional - ABC.es". 2018. január 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  13. ↑ "Chávez se declara marxista en un mensaje ante el Congreso". edant.clarin.com. 2014. április 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  14. ↑ "The new kid in the barrio". The Guardian (brit angol nyelven). 2006. május 7. Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  15. ↑ Rory Carroll: Comandante: Hugo Chavez's Venezuela. 2014. ISBN 978-0-14-312488-7 Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  16. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 7–8, 247.
  17. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 11.
  18. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 7, 24–26.
  19. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 8–9.
  20. ↑ Rory, Carroll (2014). Comandante: Hugo Chavez's Venezuela. Penguin Books: New York. pp. 86–90. ISBN 978-0143124887.
  21. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 30.
  22. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 35.
  23. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 29–30.
  24. ↑ Marcano és Tyszka 2007 . p. 38–39, 41.
  25. ↑ Chávez, quoted in Jones 2007. p. 59.
  26. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 48–49, 56.
  27. ↑ "Leyendo a Hugo Chávez en el segundo aniversario de su muerte". lamarea.com (spanyol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  28. ↑ Richard Gott: In the Shadow of the Liberator: Hugo Chávez and the Transformation of Venezuela. 2000. ISBN 978-1-85984-775-6 Hozzáférés: 2026. szeptember 8.
  29. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 50.
  30. ↑ Gibbs 2006. p. 270.
  31. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 55.
  32. ↑ "Libro devela sangriento objetivo de la intentona golpista de Hugo Chávez". Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  33. ↑ Sylvia and Danopolous 2003. p. 66.
  34. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 75.
  35. ↑ International Crisis Group 2007. p. 04.
  36. ↑ Carroll, Rory (2016. június 22.). "Insult, provoke, repeat: how Donald Trump became America's Hugo Chávez". The Guardian (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  37. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 75–77.
  38. ↑ International Crisis Group 2007. pp. 4–5.
  39. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 91–92.
  40. ↑ "Database - Uppsala Conflict Data Program (UCDP)". www.ucdp.uu.se (angol nyelven). 2014. január 15. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  41. ↑ Tarver and Frederick 2005. p. 167.
  42. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 107–08.
  43. ↑ Carlos Herrera: El Legado. 2017. ISBN 978-980-12-7509-1 Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  44. ↑ Márquez & Sanabria 2018, p. 147.
  45. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 214–215, 220.
  46. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 116.
  47. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 119.
  48. ↑ "Venezuela's 1998 Presidential, Legislative, and Gubernatorial Elections" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  49. ↑ "Elecciones Presidenciales Cuadro Comparativo 1958–2000" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  50. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 127.
  51. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 148–49.
  52. ↑ "The Rise and Fall of Chavismo in Venezuela". Bloomberg.com (angol nyelven). 2019. február 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  53. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 138.
  54. ↑ "Opinión y análisis 2001 - ¿Sabe el Ejército de Corrupción?". www.analitica.com. 2012. március 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  55. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 130.
  56. ↑ Rory, Carroll (2014). Comandante : Hugo Chavez's Venezuela. Penguin Books: New York. p. 41. ISBN 978-0143124887.
  57. 1 2 International Crisis Group 2007. p. 05.
  58. ↑ Jeff Colgan: Petro-Aggression: When Oil Causes War. 2013–01–31. ISBN 978-1-107-02967-5 Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  59. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 141.
  60. 1 2 Ramírez 2005. p. 79.
  61. ↑ "Conozca los acuerdos petroleros que dejó Hugo Chávez". Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  62. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 208–09.
  63. ↑ "U.S., Irritated by Criticism, Calls Envoy Home From Venezuela - The New York Times". www.nytimes.com. 2009. július 29. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  64. ↑ International Crisis Group 2007. p. 7.
  65. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 143.
  66. ↑ "REPUBLICA BOLIVARIANA DE VENEZUELA MINISTERIO DE ENERGIA Y MINAS PROYECTO DE DECRETO CON FUERZA DE LEY ORGANIZA DE HIDROCARBUROS" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  67. ↑ Wiseman, Colin and Daniel Béland. "The Politics of Institutional Change in Venezuela: Oil Policy During the Presidency of Hugo Chávez." Canadian Journal of Latin American and Caribbean Studies, Vol 35, No. 70 (2010), pp. 141–164. JSTOR. Accessed 3 November 2018.
  68. 1 2 3 "How Venezuela Struck It Poor The tragic — and totally avoidable — self-destruction of one of the world's richest oil economies". Hozzáférés: 2026. szeptember 9.
  69. ↑ Nelson, Brian A. (2009). The silence and the scorpion : the coup against Chávez and the making of modern Venezuela. New York: Nation Books. pp. 1–8. ISBN 978-1568584188.
  70. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 143–45.
  71. ↑ Ramírez 2005. p. 80.
  72. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 171–72.
  73. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 168.
  74. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 175–84.
  75. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 181–85.
  76. ↑ Marcano and Tyszka 2007. p. 185.
  77. ↑ "Venezuelans hit by oil crisis" (brit angol nyelven). 2002. április 5. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  78. ↑ "The Mystery of Venezuela's Oil: Why the World's Largest Reserves Are Barely Being Pumped". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  79. ↑ "Hugo Chávez y los principios del Socialismo del Siglo XXI: una indagación discursiva (2005-2013)". Ariadna Ediciones. Hozzáférés: 2026. szeptember 10. {{cite journal}}: Cite has empty unknown parameter: |coauthors= (súgó); Cite journal requires |journal= (súgó)
  80. ↑ "VENEZUELA'S HUGO CHÁVEZ, BOLIVARIAN SOCIALISM, AND ASYMMETRIC WARFARE" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  81. ↑ "Chavez offers oil to Europe's poor". The Guardian (brit angol nyelven). 2006. május 14. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  82. ↑ "Chavez wins Venezuela re-election" (brit angol nyelven). 2006. december 4. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  83. ↑ "Gulfnews: Chavez wins Venezuelan election". archive.gulfnews.com. 2007. szeptember 29. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  84. ↑ "IOL | Chavez promises more radical turn toward socialism". breakingnews.iol.ie. 2007. október 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  85. ↑ "Venezuela head seeks party merger" (brit angol nyelven). 2006. december 19. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  86. ↑ "Chavez to shut down opposition TV" (brit angol nyelven). 2006. december 29. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  87. ↑ "VENEZUELA: Marches and Counter-Marches Over TV Station's End". www.ipsnews.net. 2007. június 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  88. 1 2 "Caso RCTV - eluniversal.com". politica.eluniversal.com. 2007. május 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  89. ↑ "Non-renewal of RCTV license a threat to media pluralism, will cost 2,000 their jobs, says IFJ - IFEX". www.ifex.org. 2012. április 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  90. ↑ "Chavez foes attack push to end term limits". U.S. (amerikai angol nyelven). 2023. április 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  91. ↑ Romero, Simon (2007. december 4.). "Venezuela Vote Sets Roadblocks on Chávez Path". The New York Times (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  92. ↑ "Chávez: "Fue una victoria de mierda y la nuestra una derrota de coraje"". Libertad Digital (európai spanyol nyelven). 2007. december 5. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  93. ↑ "Hugo Chávez wins referendum allowing indefinite re-election". The Guardian (brit angol nyelven). 2009. február 16. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  94. ↑ "Chávez Wins Removal of Term Limits" (amerikai angol nyelven). 2009. február 16. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  95. ↑ "epa - european pressphoto agency: Unos 170 millones de kilos de alimentos importados por Venezuela se han vencido, afirma la oposición". www.google.com. 2010. augusztus 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  96. ↑ "Venezuela: escándalo por alimentos vencidos". BBC News Mundo (spanyol nyelven). 2010. június 8. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  97. ↑ "Venezuela President Hugo Chavez in middle class appeal". BBC News (brit angol nyelven). 2011. július 30. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  98. ↑ "IN THE MATTER OF AN ARBITRATION UNDER THE ICSID ADDITIONAL FACILITY RULES" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  99. ↑ "Chávez dice que seguirá en el poder hasta 2030". El Economista (spanyol nyelven). 2011. október 1. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  100. ↑ "Venezuelan President Hugo Chavez wins another 6-year term, electoral council says". Fox News (amerikai angol nyelven). 2012. október 7. 2012. október 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  101. ↑ "Chávez Wins New Term in Venezuela, Holding Off Surge by Opposition". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  102. ↑ "Church warns Venezuela govt on constitution". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  103. ↑ "Nuevos rumores sobre muerte de Hugo Chávez". Univision.com. 2013. február 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  104. ↑ "Former envoy claims Venezuela's Chavez is dead". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  105. ↑ "Meghalt Hugo Chávez venezuelai elnök". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  106. ↑ "Maduro sworn in as Venezuela president after Chavez funeral". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  107. ↑ "Chávez Says a Cancerous Tumor Was Removed". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  108. ↑ "Venezuela's Chavez back in Cuba for cancer treatment". BBC News (brit angol nyelven). 2011. július 16. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  109. ↑ "Hugo Chavez to return to Cuba for cancer treatment". France 24 (angol nyelven). 2011. július 16. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  110. ↑ "Hugo Chavez turns 57 vowing to overcome cancer". San Diego Union-Tribune (amerikai angol nyelven). 2011. július 28. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  111. ↑ "Venezuela's Chavez says "totally free" of cancer, again". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  112. ↑ "Hugo Chavez heading to Cuba for more treatment - CBS News". www.cbsnews.com (amerikai angol nyelven). 2012. november 27. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  113. ↑ Oppmann, Patrick (2012. december 9.). "Chavez says his cancer is back | CNN". CNN (angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  114. ↑ "Chavez suffers respiratory infection after surgery". San Diego Union-Tribune (amerikai angol nyelven). 2012. december 18. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  115. ↑ "Venezuela VP: Chavez suffers 'new complications'". NBC News (angol nyelven). 2012. december 31. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  116. ↑ Brochetto, Melissa Gray,Marilia (2013. január 4.). "Venezuelan VP slams opponents, says Chavez 'fighting for his health' | CNN". CNN (angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.{{cite news}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  117. ↑ "Venezuela's Chavez overcomes infection, still having treatment". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  118. ↑ "Venezuela's Chavez 'overcomes infection'". Al Jazeera (angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  119. ↑ "Hugo Chavez returns to Venezuela after Cuba cancer care". BBC News (brit angol nyelven). 2013. február 18. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  120. ↑ "Venezuela says Chavez receiving chemotherapy". AP News (amerikai angol nyelven). 2013. március 2. 2026. február 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  121. ↑ TODAY, Girish Gupta, Special for USA. "Venezuela says Chávez receiving chemotherapy". USA TODAY (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.{{cite web}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  122. ↑ "Venezuela Chavez having chemotherapy, says VP Maduro". BBC News (brit angol nyelven). 2013. március 2. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  123. ↑ "Chavez's breathing problems worsen, has severe new infection". NBC News (angol nyelven). 2013. március 5. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  124. ↑ "Venezuelan President Hugo Chavez dead after battle with cancer". Associated Press (amerikai angol nyelven). Fox News. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  125. ↑ "Meghalt Hugo Chávez venezuelai elnök". index.hu. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  126. ↑ "Venezuela's Hugo Chavez dies from cancer". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  127. ↑ "General: Heart attack killed a suffering Chavez". AP News (angol nyelven). 2013. március 7. 2026. augusztus 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  128. ↑ "Thousands make pilgrimage to Chávez's tomb" (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  129. ↑ "Chavez shrine draws crowds of pilgrims a month after his death". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  130. ↑ "El jefe de Seguridad de Chávez declaró que el caudillo murió dos meses antes de la fecha oficial". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  131. ↑ "Luisa Ortega Díaz reveló que Diosdado Cabello la llamó al morir Chávez". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  132. ↑ Marcano and Tyszka 2007. pp. 254–255.
  133. ↑ "HUGO CHÁVEZ MI PRIMERA VIDA" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  134. ↑ ""El Fenomeno Chávez:" Hugo Chavez of Venezuela, Modern Day Bolivar" (PDF). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  135. ↑ "The Many Women in Hugo Chavez's Life". ABC News (angol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  136. ↑ "Marisabel Rodríguez anuncia su separación del presidente Chávez". La Vanguardia (spanyol nyelven). 2002. június 2. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  137. ↑ "Disuelto matrimonio del presidente venezolano Hugo ChUvez". Midland Reporter-Telegram (angol nyelven). 2025. szeptember 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  138. ↑ "Hugo Chávez: dos matrimonios, tres amantes, seis hijos y una fortuna controvertida". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  139. ↑ "Chavez demands Pope apologize for Indian comments". U.S. (amerikai angol nyelven). 2023. április 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  140. ↑ "With Marx, Lenin and Jesus Christ". Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  141. ↑ "notiactual". www.notiactual.com. 2014. május 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  142. ↑ "Chávez y sus "demonios"". www.jornada.com.mx. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  143. ↑ "The goddess and the president" (brit angol nyelven). 2004. június 21. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  144. ↑ "Chavez summons ancient spirits in cancer bout - CBS News". www.cbsnews.com (amerikai angol nyelven). 2011. augusztus 5. Hozzáférés: 2026. szeptember 10.
  145. ↑ "Hugo Chávez murió "en el seno de la Iglesia"". ACI Prensa (spanyol nyelven). Hozzáférés: 2026. szeptember 10.

Irodalom

További információk