Jessi

Jessi
SzületettJessica Hyun-ju Ho
1988. december 17. (37 éves)
New York
Állampolgársága
Foglalkozása
Zenei pályafutása
Műfajok
Aktív évek2005–
KiadókP Nation
Hangszerénekhang

A Wikimédia Commons tartalmaz Jessi témájú médiaállományokat.

Jessi (hangul: 제시, Csesi, RR: Jesi?), születési nevén Jessica Ho, koreai nevén Ho Hjondzsu (hangul: 호현주, RR: Ho Hyeon-ju?; New York, 1988. december 17.–) koreai-amerikai rapper, énekesnő, az Unpretty Rapstar című tehetségkutató műsorral vált ismertté.

Pályafutása

Kezdeti pályafutása, Unpretty Rapstar

2005-ben debütált Get Up című kislemezével. 2006-ban átvette Jun Mire helyét az Uptown együttes Testimony című nagylemezén. 2009 januárjában megjelent második kislemeze, The Rebirth címmel. Ezt követően visszatért Amerikába egy időre.

2014-ben a Lucky J hiphoptrió tagja lett, akikkel Can You Hear Me címmel adott ki kislemezt.

2015 elején az Unpretty Rapstar című tehetségkutató-versenyben vett részt, melyben női rapperek versenyeztek egymás ellen. Jessit második helyen hozta ki a közönségszavazat. 2015 áprilisában JYP Who's Your Mama? című kislemezén és videóklipjében működött közre. Szeptember 15-én megjelent Sszenonni című kislemeze. Október 16-án lépett fel először az Egyesült Államokban, Los Angelesben, a Mighty Mouth-szal.

2016-ban beválogatták a Sister's Slam Dunk című televíziós műsorba. 2017-ben megjelent első minialbuma, a Un2verse. 2018 júliusában Down címmel adott ki kislemezt.

P Nation, Nuna

Jessi 2019 januárjában Psy saját alapítású kiadójához, a P Nationhöz szerződött, majd szeptemberben kijött az első kislemeze az új kiadó égisze alatt, Who Dat B címmel. A dal nyolcadik helyen végzett a Billboard World Digital Song Sales slágerlistáján és 68. volt a Korea K-Pop Hot 100 listán. Novemberben Jay Parkkal közösen jelent meg Drip című kislemeze, mely 16. volt a World Songs slágerlistán.

2020. június 4-én Jessi's Showterview címmel saját varietéműsora indult az SBS Mobidic YouTube-csatornáján. Július 30-án látott napvilágot Nuna című középlemeze. A róla kimásolt Nunu Nana című dal második helyen végzett a Kaon digitális kislemezlistáján, ez Jessi addigi legmagasabb helyezése volt az országos slágerlistán. Augusztus 14-én a Numb című dalhoz is bemutattak egy videóklipet. Augusztus 20-án Jessi a Hangout with Yoo című varietéműsor szereplője lett mint a Refund Sisters (환불 원정대) supergroup tagja, akikkel októberben Don't Touch Me címmel adott ki kislemezt. A dal két hétig vezette a Kaon digitális listáját.

2021. március 17-én Jessi újabb szólókislemezt jelentetett meg, What Type of X (어떤X) címmel.

Diszkográfia

Középlemezek

Cím Adatok Legmagasabb
helyezés
Eladás
KOR
US
World

Get Up
  • Megjelenés:2005. december 1.
  • Kiadó: Doremi Records
  • Formátum: CD, digitális letöltés
Számlista
  1. W.T.H
  2. Missin' U (Korean Ver.)
  3. Get Up
  4. 1-2 Step (Korean Ver.)
  5. Give It All
  6. Missin' U (English Ver.)
  7. All I Need... 1-2 Step (English Ver.)
  8. The Christmas Song
— —
  • KOR: 1926
Un2verse 314
  • KOR: 1091
Nuna
  • Megjelenés: July 30, 2020
  • Kiadó: P Nation
  • Formátum: digitális letöltés
—— N/A
"—" nem szerepelt a listán vagy nem jelent meg a régióban

Kislemezek szólóelőadóként

Cím Év Legmagasabb
helyezés
Eladás Album
KOR
KOR Hot
NZ
Hot

SGP
US World
Get Up 2005 ————— N/A Get Up
Life Is Good (인생은 즐거워) 2009 ————— The Rebirth
Unpretty Dreams 2015 11————
  • KOR: 250 119
Compilation Album Unpretty Rapstar Semi Final
I Want to Be Me (나이고 싶어) 31————
  • KOR: 60 061
Nem jelent meg albumon
Ssenunni (쎈언니) 29————
  • KOR: 110 808
Raise Your Heels (뒷꿈치 들어)
(feat. Dok2)
94————
  • KOR: 24 074
Excessive Love (살찐 사랑) 2016 65————
  • KOR: 33 087
Don't Make Me Cry (울리지마) 2017 85————
  • KOR: 18 434
Gucci 99———9
  • KOR: 22 251
Un2verse
Down 2018 ————— N/A Nem jelent meg albumon
Who Dat B 2019 —68——8 Nuna
Drip (feat. Jay Park) ————16
Nunu Nana (눈누난나) 2020 22—1717
Numb —————
What Type of X (어떤X) 2021 383040—5 Nem jelent meg albumon
"—" nem szerepelt a listán vagy nem jelent meg a régióban

Megjegyzések

  1. ↑ A Kaon slágerlistáját csak 2010-ben alapították. A Get Up 49. volt a Koreai Hanglemezkiadók Szövetsége (Recording Industry Association of Korea) 2005 december havi összesített listáján.

Jegyzetek

  1. ↑ "Česko-Slovenská filmová databáze" (cseh nyelven). 2001.
  2. ↑ "제시". CINE21. Hozzáférés: 2021. március 31.
  3. ↑ "〈라디오스타〉 16일 예고-"외부자들" 특집...박정현, 제시, 잭슨, 차오루". The Kookje Daily News. Hozzáférés: 2021. március 31.
  4. ↑ "'불후' 손승연 "미국 사람들이 좋아하는 몸매"". OSEN. Hozzáférés: 2021. március 31.
  5. ↑ "Psy Launches P Nation Entertainment Company With Rapper Jessi as First Signee". Billboard. Hozzáférés: 2021. március 31.
  6. ↑ "Rapper Jessi offers glimpse of new single, 'What Type of X'". Korea Times. Hozzáférés: 2021. március 31.
  7. ↑ Kim Hyun-sik (2020. július 20.). "[단독] 피네이션 30일 컴백 예고 주인공은 제시". E-daily (koreai nyelven). Hozzáférés: 2021. február 24.
  8. ↑ October 7, 2020. ""버릇없는 女"에서 섭외 1순위 된 제시…판단 불가한 매력". Joongang Ilbo (koreai nyelven). 2020. november 13. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.{{cite web}}: CS1 karbantartás: numerikus név: szerzőfelsorolás (link)
  9. ↑ "KBS World Radio K-POP News". KBS World. 2006. május 19. 2020. szeptember 14. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2016. december 3.
  10. ↑ Kim Yu-jin (2015. szeptember 29.). "[물건너온★④] 제시, '쎈' 언니의 좌충우돌 한국 적응기". Herald Corp (koreai nyelven). Hozzáférés: 2021. február 24.
  11. ↑ "[Interview] 'Unpretty Rapstar' Jessi Spills on Why She Left Korea, Struggling with Korean Culture and More". Mnet. 2015. március 7. 2016. június 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. május 2.
  12. ↑ Jeong Byeong-geun (2014. július 11.). "럭키제이, 제이켠-제이요-제시 어디서 봤더라". No Cut News (koreai nyelven). 2015. március 17. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  13. ↑ Jung Jun-hwa (2015. július 15.). "혼성그룹 럭키제이, 신곡 '들리니' 티저 공개". Sports Donga (koreai nyelven). Hozzáférés: 2021. február 24.
  14. ↑ Kim Hyun-sik (2015. március 27.). "'언프리티 랩스타'에 제대로 한 방 맞았다". No Cut News (koreai nyelven). 2021. február 22. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 22.
  15. ↑ "제시 "언프리티 랩스타 2위, 우승보다 행복…기회 가진 것 자체에 감사"". News 1 (koreai nyelven). 2015. április 7. 2021. március 18. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  16. ↑ Jeff Benjamin (2015. április 15.). "J.Y. Park Gives PSY a Run for His Money With Ode to Big Butts, 'Who's Your Mama?'". Billboard. 2015. április 19. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2016. október 1.
  17. ↑ "'쎈언니' 제시, '진짜 SSENUNNI'로 돌아오다... 뮤비티저 공개". Digital Times (koreai nyelven). 2015. szeptember 10. 2021. március 18. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  18. ↑ Im Yu-na (2015. október 16.). "제시·마이티 마우스 LA行…美서 '라이브 퍼포먼스' 오늘(16일) 공연". Sports Chosun (koreai nyelven). 2021. március 18. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  19. ↑ Yoon Go-eun (2016. március 14.). "라미란·김숙·제시 등, KBS '언니들의 슬램덩크' 출연". Yonhap News Agency (koreai nyelven). Hozzáférés: 2021. február 22.
  20. ↑ "Un2verse - EP by Jessi". 2017. július 13. 2017. november 11. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. november 11.
  21. ↑ Jung Ji-won (2017. július 13.). "제시, 핫한 여름 컴백…3년 만에 신곡 발표". Osen (koreai nyelven). 2021. március 18. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  22. ↑ Tamar Herman (2018. július 6.). "Jessi Aims to Break South Korean Societal Norms & Gets 'Down' In New Music Video: Watch". Billboard. 2018. augusztus 26. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2018. augusztus 26.
  23. ↑ Shin Yeon-kyu (2019. szeptember 23.). "제시의 솔직한 소울 감성 'Who Dat B' [MK★컴백]". MK Sports (koreai nyelven). 2021. március 18. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  24. 1 2 "Jessi Chart History (World Songs)". Billboard. 2019. október 16. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 15.
  25. ↑ "Jessi Chart History (Korea K-Pop Hot 100)". Billboard. 2019. október 16. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 15.
  26. ↑ Lee Jung-ho (2019. október 28.). "제시, 11월 1일 신곡 'Drip' 발매..박재범 피처링". MT Star News (koreai nyelven). 2021. március 18. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  27. ↑ Ahn Tae-Hyun (2020. június 4.). "제시, SBS 모비딕 토크쇼 '제시의 쇼!터뷰' 호스트 확정". News 1 (koreai nyelven). 2021. február 22. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 22.
  28. ↑ Kim Soo-hyun (2020. július 30.). ""파격+섹시 끝판왕='NUNA'"…제시, 이효리X싸이 지원사격 아래 '역대급 컴백' [종합]". Sports Chosun (koreai nyelven). 2021. március 18. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  29. ↑ "Gaon Digital Chart 2020 Week 34". Gaon Music Chart (koreai nyelven). Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
  30. ↑ Lee Joon-hyeon (2020. augusztus 14.). "'눈누난나' 제시, 오늘(14일) 수록곡 'Numb' MV 스페셜 공개". Hankyung (koreai nyelven). 2020. szeptember 26. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. február 24.
  31. ↑ Jang Ah-reum (2020. július 30.). "센언니들 모인다…이효리·엄정화·제시·화사, '환불원정대' 31일 첫 회동". News 1 (koreai nyelven). Hozzáférés: 2021. február 22.
  32. ↑ NEWSIS (2020. szeptember 27.). "환불원정대, '돈 터치 미'…10월10일 음반 내고 출격". newsis (koreai nyelven). Hozzáférés: 2020. október 1.
  33. ↑ "Gaon Digital Chart - Week 42 of 2020". Gaon Music Chart. 2020. október 24. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. január 6.
  34. ↑ "Gaon Digital Chart - Week 43 of 2020". Gaon Music Chart. 2021. január 7. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. január 6.
  35. ↑ Hwang Chae-Hyun (2021. március 10.). "제시, 17일 신곡 '어떤 X'로 컴백 [공식]". Sports Kyunghang (koreai nyelven). Hozzáférés: 2021. március 10.
  36. ↑ "2017년 29주차 Album Chart" [Week 29 of 2017 Album Chart]. Gaon Chart (koreai nyelven). Korea Music Content Industry Association. 2017. november 24. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. július 26.
  37. ↑ "Jessi Chart History - World Albums". Billboard.com. 2019. október 16. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 15.
  38. 1 2 "ko:2005.12월 - 가요 음반 판매량" [Album sales for December 2005] (koreai nyelven). Recording Industry Association of Korea. 2006. február 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. szeptember 21.
  39. ↑ "ko:2017년 07월 Album Chart" [July 2017 Album Chart]. Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2017. augusztus 10. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 7.
  40. ↑ "Gaon Digital Chart". Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2015. február 4. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "Unpretty Dreams". 2015. március 22. 2016. április 1. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "I Want to Be Me". 2015. április 26. 2019. január 12. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "Ssenunni". 2015. szeptember 13. 2015. szeptember 24. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "Raise Your Heels". 2015. november 29. 2018. szeptember 27. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "Excessive Love". 2016. március 13. 2017. július 28. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "Don't Make Me Cry". 2017. január 22. 2017. augusztus 15. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "Gucci". 2017. július 9. 2017. szeptember 8. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 11.
    • "Nunu Nana". 2020. augusztus 16. 2020. augusztus 27. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. augusztus 27.
    • "What Type of X" (koreai nyelven). 2021. március 21. 2021. április 1. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. április 1.
  41. ↑ "Jessi Chart History: Billboard Korea K-Pop Hot 100". Billboard.com. 2021. március 31. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. március 31.
  42. ↑ "NZ Hot Singles Chart". Recorded Music NZ. 2021. március 29. 2021. március 29. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. március 27.
  43. ↑ "RIAS Top Streaming Chart". Recording Industry Association Singapore. 2020. december 1. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. március 27.
    • "Nunu Nana". Recording Industry Association (Singapore). 2020. augusztus 22. dátummal az eredeti címről archiválva. {{cite web}}: |archive-date= / |archive-url= timestamp mismatch; 2020. augusztus 18. suggested (súgó)
  44. ↑ "Jessi Chart History: World Digital Song Sales". Billboard. 2021. március 31. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2021. március 31.
  45. ↑ Összesített eladási adatok:
  46. ↑ "2015년 04월 Download Chart". Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2015. szeptember 24. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 8.
  47. ↑ "2015년 09월 Download Chart". Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2016. március 4. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 8.
  48. ↑ "2015년 50주차 Download Chart". Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2016. március 4. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 8.
  49. ↑ "2016년 12주차 Download Chart". Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2016. április 2. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 8.
  50. ↑ "2017년 04주차 Download Chart". Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2017. február 2. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. október 8.
  51. ↑ "ko:2017년 28주차 Download Chart" [Week 28 of 2017 Download Chart]. Gaon Music Chart (koreai nyelven). 2017. augusztus 27. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. július 20.

További információk