Kemama

Kemama
Adatok
Év2020-as Eurovíziós Dalfesztivál
Ország Csehország
Előadó(k)Benny Cristo
Nyelvangol
Dalszerző
Szövegíró
Eredmények
ElődöntőElmaradt a verseny
Kronológia
Előző◄ Friend of a Friend (2019)
KövetkezőOmaga (2021) ►

A Kemama Benny Cristo cseh énekes dala, mellyel Csehországot képviselte volna a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban. A dal 2020. február 3-án a cseh nemzeti döntőben, a Eurovision Song CZ-ben megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál

2020. január 20-án vált hivatalossá, hogy az énekes alábbi dala is bekerült a 2020-as Eurovision Song CZ elnevezésű nemzeti döntő mezőnyébe. A dal hivatalosan január 20-án jelent meg, majd február 3-án megnyerte a nemzeti döntőt, ahol a zsűri és nézői szavazatok együttese alakította ki a végeredményt. Előbbinél a második, utóbbinál az első helyen végzett, így összesen 22 ponttal győzött. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt az előzetes sorsolás alapján először a május 14-i második elődöntő első felében adták volna elő, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt.

Jegyzetek

  1. ↑ "Benny Cristo wins Czech national selection for Eurovision 2020" (angol nyelven). eurovision.tv. 2020. február 3. Hozzáférés: 2020. február 3.
  2. ↑ Farren, Neil (2020. január 20.). "Czech Republic: Eurovision Song CZ Entries 2020 Revealed". Eurovoix (angol nyelven). Hozzáférés: 2020. február 3.
  3. ↑ Farren, Neil (2020. február 3.). "Czech Republic: Benny Cristo to Eurovision 2020". Eurovoix (angol nyelven). Hozzáférés: 2020. február 3.

Külső hivatkozások