Kryo

A Qualcomm Kryo a Qualcomm saját fejlesztésű, egyedi vagy félig egyedi ARM-alapú CPU sorozata, amelyeket a Snapdragon egylapkás rendszerek családjában alkalmaztak.

A Kryo CPU-k az ARM 64 bites ARMv8-A utasításkészletét valósítják meg és az előző 32 bites Krait CPU-k utódjaként szolgálnak. Először a 2015-ben bevezetett Snapdragon 820-ban mutatkozott be. A Qualcomm 2017-ben bocsátotta ki a Snapdragon 636 és Snapdragon 660 csipeket, az első Kryo processzoros középkategóriás SoC-ket. 2018-ban jelent meg az első belépő szintű Kryo architektúrával ellátott egylapkás rendszer (SoC), a Snapdragon 632.

Az eredeti Kryo

Az eredeti Kryo magot 2015 szeptemberében jelentették be, és a Snapdragon 820 egylapkás rendszerekben (SoC) használják. Az eredeti Kryo magok az big.LITTLE konfiguráció mindkét összetevőjeként használhatók, amelyekben (a Snapdragon 820 és 821 esetében) két kétmagos klaszter különböző órajelfrekvencián fut, hasonlóan ahhoz, ahogy a Snapdragon 615 két Cortex-A53-as klasztere működik.

A 820/821-ben lévő Kryo egy házon belüli egyedi tervezésű ARMv8.0-A (AArch64/AArch32) kialakítás, és nem ARM Cortex magon alapul. A magoknak a magasabb maximális órajelű és teljesítményre optimalizált „Performance” és az alacsonyabb órajelű, de hatékonyabb energiafelhasználású „Efficiency” jelölésű változatai készültek, a többmagos klaszterekben előforduló különböző szerepekben történő alkalmazás céljaira.

Kryo 200 sorozat

A Kryo 200-as sorozat CPU-i nem az eredeti Kryo mikroarchitektúra származékai, hanem az Arm Built on ARM Cortex Technology (BoC) licencnek megfelelő saját tervezésű, félig egyedi kialakítások. A Kryo 200 sorozatú CPU-k az Arm Cortex-A73 processzorának származékai a Performance/Gold klaszterekben, és Cortex-A53 processzorszármazékok az Efficiency/Silver klaszterekben, a big.LITTLE elrendezésben.

Kryo 280

A Kryo 280 CPU a Snapdragon 835 mobil platformmal együtt volt bejelentve 2016 novemberében. Az eredeti Kryo-val összehasonlítva az új Kryo 280 magnak magasabb a fixpontos ciklusonkénti utasításszáma, de lebegőpontos ciklusonkénti utasításszáma alacsonyabb. Összességében azonban a Snapdragon 835 elnyerte az elemzők elismerését, mivel jelentős teljesítmény- és hatékonyságbeli előnyt mutatott fel a 820-hoz és az Exynos 8895-höz képest, ami főleg a CPU ütemezésben és a DVFS rendszerekben történt fejlesztésének köszönhető.

  • 835: 4x Kryo 280 Performance 2,45 GHz-en + 4x Kryo 280 Efficiency 1,90 GHz-en
  • 2 MiB L2 gyorsítótár (performance klaszter) és 1 MiB L2 gyorsítótár (efficiency klaszter)
  • Samsung 10 nm-es LPE eljárás

Kryo 265

A Kryo 265 CPU a Snapdragon 680 mobil platformmal együtt volt bejelentve, 2021 októberében.

  • 685: 4x Kryo 265 Gold (Cortex-A73 származék) 2,8 GHz-en + 4x Kryo 265 Silver (Cortex-A53 származék) 1,9 GHz-en
  • 680: 4x Kryo 265 Gold (Cortex-A73 származék) 2,4 GHz-en + 4x Kryo 265 Silver (Cortex-A53 származék) 1,9 GHz-en
  • TSMC 6 nm-es N6 eljárás

Kryo 260

A Kryo 260 CPU a Snapdragon 660 mobil platformmal együtt volt bejelentve középkategóriás okostelefonokhoz, 2017 májusában. A Kryo 260-as magokat a Snapdragon 636, Snapdragon 665 és Snapdragon 662-es lapkákban alkalmazták.

  • 665/662: 4x Kryo 260 Gold (Cortex-A73 származék) 2,0 GHz-en + 4x Kryo 260 Silver (Cortex-A53 származék) 1,8 GHz-en
  • 660: 4x Kryo 260 Performance 2,2 GHz-en + 4x Kryo 260 Efficiency 1,8 GHz-en
  • 636: 4x Kryo 260 Performance/Gold 1,8 GHz-en + 4x Kryo 260 Efficiency/Silver 1,6 GHz-en
  • 2 MiB L2 gyorsítótár a Performance/Gold és 1 MiB L2 gyorsítótár az Efficiency/Silver magokhoz
  • 660/636: Samsung 14 nm-es LPP eljárás
  • 665/662: Samsung 11 nm-es LPP eljárás

Kryo 250

A Kryo 250 CPU-t a Snapdragon 632 mobilplatformban mutatták be, amelyet 2018 júniusában jelentettek be. Ez szintén 14 nm-es-es folyamattal készült, mint a Kryo 260, néhány különbséggel a L2 gyorsítótár méretében. A Qualcomm azt állítja, hogy a Snapdragon 632 40%-kal nagyobb teljesítményt nyújt a Snapdragon 625/450-hez képest, amely csak Cortex-A53 magokat használ. A Kryo 250 az első a sorozatban, amelyet belépő szintű platformokon használnak.

  • 632: 4x Kryo 250 Performance (Cortex-A73 alapú) 1,8 GHz-en + 4x Kryo 250 Efficiency (Cortex-A53 alapú) 1,8 GHz-en
  • Samsung 14LPP eljárás

Kryo 240

A Kryo 240 CPU-t a Snapdragon 460 mobilplatformban mutatták be, 2020 elején. 11 nm-es folyamattal készült, Cortex-A73 és Cortex-A53 magokat használ big.LITTLE architektúrában. A Qualcomm azt állítja, hogy ez a CPU 70%-kal megnövekedett teljesítményt nyújt az előző generációs Snapdragon 450-nel összehasonlítva, ami csak Cortex-A53 magokat alkalmaz. A Kryo 240-et belépő szintű platformokon használták.

  • 460: 4x Kryo 240 Gold (Cortex-A73 alapú) 1,8 GHz-en + 4x Kryo 240 Silver (Cortex-A53 alapú) 1,8 GHz-en
  • 11 nm-es LPP folyamattal készült, elsőként a Snapdragon 4xx termékvonalban

Kryo 300 sorozat

A Kryo 300 sorozat CPU-i jellemzők félig egyedi Gold és Silver magok, amelyek az Arm Cortex-A75 és Cortex-A55 processzorok származékai, DynamIQ konfigurációkban elrendezve. Ezek a Qualcomm első CPU-i, amelyek támogatják az ARMv8.2-A utasításkészletet és a DynamIQ technológiát. A DynamIQ nagyobb rugalmasságot biztosít a CPU konfigurációjában, beleértve a magok/gyorsítótárak számát az egyes CPU klaszterekben.

Kryo 385

A Kryo 385 magot 2017 decemberében jelentették be, a Snapdragon 845 részeként. A Qualcomm a Snapdragon 835-höz képest 25–30%-kal megnövekedett relatív teljesítményt várt a nagy teljesítményű magoktól a feladatok futtatása során, és 15%-os hatékonyságnövekedést az energiatakarékos (E) magok esetén. A magok tesztelése jelentős teljesítmény- és hatékonyságnövekedést mutatott ki a Exynos 8895 és 9810 modellekhez képest. A Kryo 385-öt a Snapdragon 850-ben is használják.

  • 845: 4x Kryo 385 Gold 2,8 GHz-en + 4x Kryo 385 Silver 1,8 GHz-en
  • 850: 4x Kryo 385 Gold 2,95 GHz-en + 4x Kryo 385 Silver 1,8 GHz-en
  • 4x256 KiB L2 gyorsítótár a Gold és 4x128 KiB L2 gyorsítótár a Silver magokhoz
  • 2 MiB L3 a DSU-ban 1478 MHz-en és 3 MiB rezidens-/rendszergyorsító tár
a DSU a DynamIQ Shared Unit rövidítése, amelynek a CPU-klaszterek felépítésében van fontos szerepe; egy L3 gyorsítótárat ad a klaszterhez és biztosítja annak koherenciáját, emellett vezérli a klaszterbe szervezett magokat, például ki-be kapcsolhatja azokat, energiaellátásukat és órajelüket változtathatja, és figyeli a terheléskiosztást.
  • Samsung 10 nm-es LPP eljárás
  • CPU lapka méret: 11,39 mm2
  • Gold mag + L2 lapkaméret: 1,57 mm2
  • Silver mag + L2 lapkaméret: ~0,53 mm2

Kryo 360

A Kryo 360 a Qualcomm felső-középkategóriás, félig egyedi magja. A Snapdragon 710-ben volt bevezetve, amelyet 2018 májusában jelentettek be. A Kryo 360-at használják még a Snapdragon 670-ben és a 712-ben.

  • 712: 2x Kryo 360 Gold 2,3 GHz-en + 6x Kryo 360 Silver 1,7 GHz-en
  • 710: 2x Kryo 360 Gold 2,2 GHz-en + 6x Kryo 360 Silver 1,7 GHz-en
  • 670: 2x Kryo 360 Gold 2,0 GHz-en + 6x Kryo 360 Silver 1,7 GHz-en
  • Samsung 10 nm-es LPP eljárás

Kryo 400 sorozat

A Kryo 400 sorozatú CPU-k félig egyedi Gold Prime/Gold és Silver magokat tartalmaznak, amelyek az ARM Cortex-A76 és Cortex-A55 processzormagok származékai, DynamIQ konfigurációkba szervezve. A Qualcomm bejelentette, hogy a félig egyedi Cortex-A76 processzoraik nagyobb sorrenden kívüli végrehajtási ablakkal (utasításátrendező puffer) és a lebegőpontos számítási feladatokhoz jobban optimalizált adat-előlehívással rendelkeznek.

Kryo 495

A Kryo 495 CPU a Snapdragon 8cx 2018-cal együtt volt bejelentve 2018 december 6-án. A Qualcomm azt állítja, hogy a 8cx 60%-kal hatékonyabb, mint a Snapdragon 850.

  • 8cx: 4x Kryo 495 Gold 2,84 GHz-en + 4x Kryo 495 Silver 1,80 GHz-en
  • Microsoft SQ1: 4x Kryo 495 Gold 3 GHz-en + 4x Kryo 495 Silver 1,80 GHz-en
  • 2 MiB L3 gyorsítótár
  • TSMC 7 nm-es CLN7FF (N7) eljárás

Kryo 490

A Kryo 490 CPU a Snapdragon 8c változattal volt bejelentve, 2019 december 5-én.

  • 8c: 4x Kryo 490 Gold 2,45 GHz-en + 4x Kryo 490 Silver
  • 7 nm-es

Kryo 485

A Kryo 485 CPU-t a Snapdragon 855-tel együtt jelentették be 2018. december 5-én. A Qualcomm azt állítja, hogy teljesítménye akár 45%-os növekedést mutat, a 845-ös Kryo 385 processzorával összehasonlítva. A tesztelése során a Snapdragon 855 51%-kal felülmúlta a 845-öst a SPECint2006 tesztben, 61%-kal a SPECfp2006-ban és 39%-kal az energiahatékonyságban. A 855 emellett jelentősen hatékonyabb, mint a Exynos 9820.

  • 855: 1x Kryo 485 Gold Prime 2,84 GHz-en + 3x Kryo 485 Gold 2,42 GHz-en + 4x Kryo 485 Silver 1,80 GHz-en
  • 855+/860: 1x Kryo 485 Gold Prime 2,96 GHz-en + 3x Kryo 485 Gold 2,42 GHz-en + 4x Kryo 485 Silver 1,80 GHz-en
  • 1x 512 KiB pL2 gyorsítótár a Gold Prime, 3x 256 KiB pL2 gyorsítótár a Gold és 4x 128 KiB pL2 gyorsítótár a Silver változathoz
a pL2 itt privát L2 gyorsítótár, amely minden maghoz külön csatlakozó dedikált L2 gyorsítótárat jelent
  • 2 MiB sL3 gyorsítótár 1612 MHz-en és 3 MiB rendszerszintű gyorsítótárral
az sL3 itt megosztott (shared) gyorsítótárat jelent, amelyhez minden mag hozzáfér
  • TSMC 7 nm-es CLN7FF (N7) eljárás

Kryo 475

A Kryo 475 CPU a Qualcomm felső középkategóriás félig egyedi magja. 2019. december 4-én mutatták be a Snapdragon 765 és 765G lapkakészletekben, valamint 2020 májusában a Snapdragon 768G-ben.

  • 768G: 1x Kryo 475 Prime 2,8 GHz-en + 1x Kryo 475 Gold 2,42 GHz-en + 6x Kryo 475 Silver 1,8 GHz-en
  • 765: 1x Kryo 475 Prime 2,3 GHz-en + 1x Kryo 475 Gold 2,2 GHz-en + 6x Kryo 475 Silver 1,8 GHz-en
  • 765G: 1x Kryo 475 Prime 2,4 GHz-en + 1x Kryo 475 Gold 2,2 GHz-en + 6x Kryo 475 Silver 1,8 GHz-en
  • ? MiB rendszerszintű gyorsítótár
  • Samsung 7 nm-es EUV (7LPP) eljárás

Kryo 470

A Kryo 470 CPU a Qualcomm felső középkategóriás félig egyedi magja. 2019 áprilisában mutatták be a Snapdragon 730 és 730G lapkakészletekben, és ugyancsak 2020 augusztusában a Snapdragon 732G-ben.

  • 732G: 2x Kryo 470 Gold 2,3 GHz-en + 6x Kryo 470 Silver 1,8 GHz-en
  • 730/730G: 2x Kryo 470 Gold 2,2 GHz-en + 6x Kryo 470 Silver 1,8 GHz-en
  • 256 KiB L2 gyorsítótár a Gold és 128 KiB L2 gyorsítótár Silver magokhoz
  • 1 MiB rendszerszintű gyorsítótárral
  • Samsung 8 nm-es LPP eljárás

Kryo 468

A Kryo 468 CPU-t a Snapdragon 7c-vel együtt jelentették be 2019. december 5-én.

  • 7c: 2x Kryo 468 Gold 2,4 GHz-en + 6x Kryo 468 Silver
  • 8 nm-es folyamat

Kryo 465

A Kryo 465 CPU a Qualcomm felső középkategóriás félig egyedi magja. 2020 januárjában mutatták be a Snapdragon 720G lapkakészletben, hardveres támogatással a NavIC indiai navigációs rendszerhez.

  • 720G: 2x Kryo 465 Gold 2,3 GHz-en + 6x Kryo 465 Silver 1,8 GHz-en
  • 1 MiB rendszerszintű gyorsítótárral
  • Samsung 8 nm-es LPP eljárás

Kryo 460

A Kryo 460 CPU a Qualcomm középkategóriás félig egyedi magja. 2018 októberében vezették be a Snapdragon 675-ben, ezután 2021 januárjában a Snapdragon 480-ban.

  • 678: 2x Kryo 460 Gold 2,2 GHz-en + 6x Kryo 460 Silver 1,7 GHz-en
  • 675: 2x Kryo 460 Gold 2,0 GHz-en + 6x Kryo 460 Silver 1,7 GHz-en
  • 480+: 2x Kryo 460 Gold 2,2 GHz-en + 6x Kryo 460 Silver 1,8 GHz-en
  • 480: 2x Kryo 460 Gold 2,0 GHz-en + 6x Kryo 460 Silver 1,8 GHz-en
  • 256 KiB L2 gyorsítótár a Gold és 64 KiB L2 gyorsítótár a Silver magokhoz
  • 1 MiB rendszerszintű gyorsítótárral
  • 675/678: Samsung 11 nm-es LPP eljárás
  • 480/480+: Samsung 8 nm-es LPP eljárás

Kryo 500 sorozat

A Kryo 500 sorozat CPU-i félig egyedi Prime/Gold és Silver magokat tartalmaznak, amelyek az ARM Cortex-A77 és Cortex-A55 processzormagok származékai, arranged DynamIQ konfigurációkba szervezve.

Kryo 585

A Kryo 585 CPU-t a Snapdragon 865-tel együtt jelentették be 2019. december 4-én. A Qualcomm azt állítja, hogy akár 25%-kal nőtt a teljesítménye és 25%-kal nagyobb a hatékonysága a Kryo 485-höz képest.

  • 1x Kryo 585 Prime 2,84 GHz maximális órajellel + 3x Kryo 585 Gold 2,42 GHz-en + 4x Kryo 585 Silver 1,80 GHz-en
  • 1x 512 KiB pL2 gyorsítótár a Prime, 3x 256 KiB pL2 gyorsítótár a Gold és 4x 128 KiB pL2 gyorsítótár a Silver magokhoz
a pL2 itt privát L2 gyorsítótár, amely minden maghoz külön csatlakozó dedikált L2 gyorsítótárat jelent
  • 4 MiB sL3 gyorsítótár és 3 MiB rendszerszintű gyorsítótárral
az sL3 itt megosztott (shared) gyorsítótárat jelent, amelyhez minden mag hozzáfér
  • TSMC 2. generációs 7 nm-es (N7P) eljárás

Kryo 570

A Kryo 570 CPU-t a Snapdragon 750G-vel együtt jelentették be 2020. szeptember 22-én.

  • 2x Kryo 570 Gold 2,2 GHz-en + 6x Kryo 570 Silver 1,80 GHz-en
  • 1 MiB rendszerszintű gyorsítótárral
  • Samsung 8 nm-es LPP eljárás

Kryo 560

A Kryo 560 CPU-t a Snapdragon 690-nel együtt jelentették be 2020. június 18-án. A Qualcomm állítása szerint teljesítménye akár 20%-kal nőtt a 675-ös Kryo 460 processzorához képest.

  • 690: 2x Kryo 560 Gold 2,0 GHz-en + 6x Kryo 560 Silver 1,70 GHz-en
  • 1 MiB rendszerszintű gyorsítótárral
  • Samsung 8 nm-es LPP eljárás

Kryo 600 sorozat

A Kryo 600 sorozatú CPU-k félig egyedi Prime/Gold és Silver magok, melyek az ARM Cortex-X1/Cortex-A78 és Cortex-A55 processzorok származékai, DynamIQ konfigurációkban elrendezve.

Kryo 680

A Kryo 680 CPU-t a Snapdragon 888-cal együtt jelentették be 2020. december 2-án.

  • 1 Kryo 680 Prime (ARM Cortex-X1 alapú), 2,84 GHz maximális órajellel, a Prime magok 1 MiB pL2 és 64 KiB pL1 privát gyorsítótárral
  • 3 Kryo 680 Gold (ARM Cortex-A78 alapú), 2,42 GHz maximális órajellel; teljesítménymagok (P) 512 KiB pL2-vel magonként
  • 4 Kryo 680 Silver (ARM Cortex-A55 alapú), 1,8 GHz maximális órajellel; energiatakarékos magok (E) 128 KiB pL2-vel magonként
  • a Snapdragon 8cx csip 4 Kryo 680 Prime maggal és 4 Kryo 680 Gold maggal rendelkezik
  • áttérés az ARMv8.4-A utasításkészletre (a korábbi processzorokban alkalmazott ARMv8.2-A-ról)
  • DynamIQ 4 MiB sL3 gyorsítótárral
  • 3 MiB rendszerszintű gyorsítótár
  • Samsung 5 nm-es LPE eljárás

Kryo 670

A Kryo 670 CPU-t a Snapdragon 780G-vel együtt jelentették be 2021. március 25-én. Ezt a Snapdragon 778G és 778G+, valamint a 782G rendszerekben is használják.

  • 1 Kryo 670 Prime (ARM Cortex-A78 alapú), órajele 2,4 – 2,7 GHz
  • 3 Kryo 670 Gold (ARM Cortex-A78 alapú) 2,2 GHz-en
  • 4 Kryo 670 Silver (ARM Cortex-A55 alapú) 1,9 GHz-en
  • 778G/778G+/782G: TSMC 6 nm-es (N6) eljárás
  • 780G: Samsung 5 nm-es LPE eljárás

Kryo 660

A Kryo 660 CPU-t a Snapdragon 695-tel együtt jelentették be 2021. október 26-án.

  • 2 Kryo 660 Gold (ARM Cortex-A78 alapú) 2,2 GHz-en
  • 6 Kryo 660 Silver (ARM Cortex-A55 alapú) 1,8 GHz-en
  • TSMC 6 nm-es (N6) eljárás

Kryo

2021. november 22-én a Qualcomm frissítette a Snapdragon márkajelzést és megszüntette a Kryo CPU-k és az Adreno GPU-k számozási jelölését.

Kryo mobil platformok

8-as sorozat

Gen 1 / 1. generáció

A Snapdragon 8 Gen 1-et 2021. november 30-án jelentették be.

  • 1 Kryo Prime (ARM Cortex-X2 alapú), 3,2 GHz maximális órajellel. Prime mag 1 MiB pL2 és 64 KiB pL1 gyorsítótárakkal
  • 3 Kryo Gold (ARM Cortex-A710 alapú), 2,75 GHz maximális órajellel. Teljesítménymagok (P) 512 KiB pL2-vel magonként
  • 4 Kryo Silver (ARM Cortex-A510 alapú), 2,0 GHz maximális órajellel. Energiatakarékos magok (E) 128 KiB pL2-vel magonként
  • változott az utasításkészlet: ARMv9-A (a korábbi típusokban ARMv8.4-A)
  • DynamIQ rendszer, 6 MiB sL3 gyorsítótárral
  • 4 MiB rendszerszintű gyorsítótár
  • 8 Gen 1: Samsung 4 nm-es LPE eljárás
  • 8+ Gen 1: TSMC N4 eljárás
Gen 2 / 2. generáció

A Snapdragon 8 Gen 2-t 2022. november 15-én jelentették be.

  • 1 Kryo Prime (ARM Cortex-X3 alapú), 3,36 GHz maximális órajellel. Prime mag 1 MiB pL2 és 64 KiB pL1 gyorsítótárakkal
  • 4 Kryo Gold (2 ARM Cortex-A715, 2 ARM Cortex-A710 alapú), 2,8 GHz maximális órajellel. Teljesítménymagok (P) 512 KiB pL2-vel magonként
  • 3 Kryo Silver (ARM Cortex-A510 alapú), 2,0 GHz maximális órajellel. Energiatakarékos magok (E) 128 KiB pL2-vel magonként
  • DynamIQ rendszer, 8 MiB sL3 gyorsítótár
  • 4 MiB rendszerszintű gyorsítótár
  • TSMC N4 eljárás

7-es sorozat

Gen 1 / 1. generáció

A Snapdragon 7 Gen 1-et 2022. május 20-án jelentették be.

Gen 2 / 2. generáció

A Snapdragon 7+ Gen 2-t 2023. március 17-én jelentették be.

Kryo számítási platformok

8cx sorozat

Gen 3 / 3. generáció

A Snapdragon 8cx Gen 3-at 2021. december 1-én jelentették be.

  • 4 Kryo Prime (ARM Cortex-X1 alapú), 3,0 GHz maximális órajellel. Teljesítménymagok 1 MiB pL2 és 64 KiB pL1 gyorsítótárakkal
  • 4 Kryo Gold (ARM Cortex-A78 alapú), 2,42 GHz maximális órajellel. Energiatakarékos magok (E) 512 KiB pL2-vel magonként
  • áttérés ARMv8.4-A utasításkészletre (az előző modellekben ARMv8.2-A)
  • DynamIQ rendszer, 8 MiB sL3 gyorsítótár
  • 6 MiB rendszerszintű gyorsítótár
  • Samsung 5 nm-es LPE eljárás

7c+ sorozat

Gen 3 / 3. generáció

A Snapdragon 7c+ Gen 3-at 2021. december 1-én jelentették be.

  • 4 Kryo Silver (ARM Cortex-A55, r2p0 alapú, „r2p0”: revízió 2, patch 0. A Snapdragon 855-ben lévő Kryo Silver magok a Cortex-A55 mag második revízióján alapuló félig egyedi változatok, külön patch-frissítés nélkül.)
  • 4 Kryo Gold (ARM Cortex-A78, r1p1 alapú, „r1p1”: revízió 1, patch 1. Ez azt jelzi, hogy a Kryo Gold magok a Cortex-A78 kialakítás első revízióján alapulnak, egy javítással.)
  • maximális órajel: 2,4 GHz
  • TSMC 6 nm-es N6 eljárás

Oryon

2022. november 17-én, a Qualcomm bejelentette, hogy a Qualcomm Oryon CPU-k váltják fel a Qualcomm Kryo CPU-kat

Jegyzetek

  1. ↑ "Snapdragon 820 and Kryo CPU". Qualcomm. 2015. szeptember 2.
  2. ↑ "Snapdragon 820 and Kryo CPU: heterogeneous computing and the role of custom compute". Qualcomm (angol nyelven). 2015. szeptember 2. Hozzáférés: 2019. május 25.
  3. ↑ "CPU Performance: Meet Kryo - The Qualcomm Snapdragon 820 Performance Preview: Meet Kryo". 2015. december 11. dátummal az eredeti címről archiválva.
  4. ↑ Sohail, Omar (2016. október 22.). "Apple A10 Fusion Are Bigger Than the Competition – Apple Designing Bigger Cores for Better Performance?". Wccftech (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2019. május 25.
  5. 1 2 Hummrick, Matt; Smith, Ryan (2017. március 22.). "The Qualcomm Snapdragon 835 Performance Preview". Anandtech. 2017. március 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. március 22.
  6. ↑ "Get small, go big: Meet the next-gen Snapdragon 835". Qualcomm. 2016. november 17.
  7. ↑ Humrick, Matt. "Samsung Galaxy S8 Showdown: Exynos 8895 vs. Snapdragon 835, Performance & Battery Life Tested". www.anandtech.com. 2017. július 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. május 25.
  8. ↑ "Snapdragon 680 4G Mobile Platform". Qualcomm.
  9. ↑ "Snapdragon 660 Processor". Qualcomm.
  10. ↑ "Qualcomm announces Snapdragon 660 Mobile Platform". Anandtech. 2017. május 8. 2017. május 9. dátummal az eredeti címről archiválva.
  11. ↑ Frumusanu, Andrei. "Qualcomm Announces Snapdragon 665 & 730 Platforms: 11 & 8nm". www.anandtech.com. 2019. április 9. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. május 25.
  12. ↑ "Snapdragon 632 Processor". Qualcomm. 2018. június 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. szeptember 13.
  13. ↑ Frumusanu, Andrei. "Qualcomm Announces Snapdragon 632, 439 and 429 - Expanding the Low-Mid-tier". www.anandtech.com. Hozzáférés: 2019. július 3.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  14. 1 2 "Snapdragon 460 Processor". Qualcomm. 2020. február 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. szeptember 13.
  15. 1 2 Frumusanu, Andrei (2017. december 6.). "Qualcomm Announces Snapdragon 845 Mobile Platform". Anandtech. 2017. december 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. december 7.
  16. ↑ Seifert, Dan (2017. december 5.). "Qualcomm announces the Snapdragon 845 processor". The Verge. Hozzáférés: 2019. május 25.
  17. 1 2 Frumusanu, Andrei. "The Samsung Galaxy S9 and S9+ Review: Exynos and Snapdragon at 960fps". www.anandtech.com. 2018. március 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. május 25.
  18. ↑ "Qualcomm Snapdragon 710 Mobile Platform Brings In-Demand Premium Features to a New Tier of Smartphones". Qualcomm (angol nyelven). 2018. május 23. Hozzáférés: 2019. május 25.
  19. 1 2 Frumusanu, Andrei. "The Samsung Galaxy S10+ Snapdragon & Exynos Review: Almost Perfect, Yet So Flawed". www.anandtech.com. Hozzáférés: 2019. május 25.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  20. ↑ "Qualcomm Introduces the World's First 7 Nanometer PC Platform". Qualcomm (angol nyelven). 2018. december 6. Hozzáférés: 2019. július 3.
  21. ↑ "Qualcomm 8cx Compute Platform". www.qualcomm.com. 2018. december 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. június 9.
  22. ↑ Shilov, Anton. "Samsung Announces Always-Connected Galaxy Book S Laptop with Snapdragon 8cx". www.anandtech.com. Hozzáférés: 2019. október 4.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  23. ↑ "All we Know About Microsoft's Custom SQ1 Processor Inside the Surface Pro X". Tom's Hardware (angol nyelven). 2019. október 2. Hozzáférés: 2019. október 4.
  24. ↑ "Snapdragon 8cx - Qualcomm". Wikichip. 2019. július 20. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. június 9.
  25. 1 2 "Qualcomm Snapdragon Powered Always On, Always Connected PC Portfolio Expansion Disrupts Entry, Mainstream, and Premium Mobile PC Industries". Qualcomm (angol nyelven). 2019. december 5. Hozzáférés: 2019. december 6.
  26. ↑ "Qualcomm unveils affordable 4G laptop and 5G mixed reality chips". androidauthority. 2019. december 5. Hozzáférés: 2019. december 6.
  27. ↑ "Qualcomm Announces New Flagship Snapdragon 855 Mobile Platform - A New Decade of 5G, AI, and XR". Qualcomm (angol nyelven). 2018. december 5. Hozzáférés: 2019. május 25.
  28. ↑ Frumusanu, Andrei. "The Snapdragon 855 Performance Preview: Setting the Stage for Flagship Android 2019". www.anandtech.com. Hozzáférés: 2019. május 25.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  29. 1 2 3 "At Annual Snapdragon Tech Summit Qualcomm Unveils Roadmap for Bringing 5G Mainstream in 2020". Qualcomm (angol nyelven). 2019. december 3. Hozzáférés: 2019. december 5.
  30. ↑ "Qualcomm Extends its Mobile Leadership by Bringing 5G Experiences to More Users Around the World". Qualcomm (angol nyelven). 2019. december 4. Hozzáférés: 2019. december 5.
  31. ↑ "Qualcomm unveils affordable 4G laptop and 5G mixed reality chips". androidauthority. 2019. december 5. Hozzáférés: 2019. december 6.
  32. ↑ "Qualcomm Snapdragon 675 Mobile Platform Brings Outstanding Gaming with Advanced AI and Cutting-Edge Camera Performance to Consumers in Early 2019". Qualcomm (angol nyelven). 2018. október 22. Hozzáférés: 2019. május 25.
  33. ↑ "Qualcomm Expands 5G Capabilities to Mobile Devices Powered by New Snapdragon 480 5G Mobile Platform, a First in the Snapdragon 4-Series". Qualcomm (angol nyelven). 2021. január 4. Hozzáférés: 2021. január 5.
  34. 1 2 Frumusanu, Andrei. "Qualcomm Announces Snapdragon 865 and 765(G): 5G For All in 2020, All The Details". www.anandtech.com. 2019. december 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. december 5.
  35. ↑ "Qualcomm Adds New 5G Mobile Platform to Snapdragon 7-Series". Qualcomm. Hozzáférés: 2020. szeptember 22.
  36. ↑ Frumusanu, Andrei. "Qualcomm Announces Snapdragon 690: 5G & A77 In The Mid-Range". www.anandtech.com. 2020. június 17. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. június 18.
  37. ↑ Frumusanu, Andrei (2020. december 2.). "Qualcomm Details The Snapdragon 888: 3rd Gen 5G & Cortex-X1 on 5nm". www.anandtech.com. 2020. december 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. április 17.
  38. 1 2 "Qualcomm Snapdragon 8cx Gen 3 Processor - Benchmarks and Specs".
  39. ↑ Frumusanu, Andrei (2021. március 25.). "Qualcomm Announces Snapdragon 780G: New 5nm 765 Successor". www.anandtech.com. 2021. március 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. április 17.
  40. ↑ "Qualcomm Upgrades Mobile Roadmap to Deliver Increased Capabilities Across Snapdragon 7, 6 and 4 Series". Qualcomm. Hozzáférés: 2021. október 26.
  41. ↑ "Welcome to the new era of Snapdragon[video]". www.qualcomm.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
  42. ↑ Gartenberg, Chaim (2021. november 22.). "Qualcomm is updating its Snapdragon branding to try and simplify its chip names". The Verge (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
  43. ↑ "Qualcomm Announces World's Most Advanced Mobile Platform, the Snapdragon 8 Gen 1". Qualcomm. 2021. november 30. Hozzáférés: 2020. december 1.
  44. ↑ "Snapdragon 8 Gen 2 Defines a New Standard for Premium Smartphones". www.qualcomm.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
  45. ↑ "Qualcomm Extends Leadership in Premium and High Tier Android Devices with Snapdragon's Newest Powerhouse Mobile Platforms| Qualcomm". www.qualcomm.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
  46. ↑ "Qualcomm Unveils Game-Changing Snapdragon 7-Series Mobile Platform to Bring Latest Premium Experiences to More Consumers| Qualcomm". www.qualcomm.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
  47. 1 2 "Introducing the Snapdragon 8cx Gen 3 Compute Platform: extreme mobile computing experiences that deliver more than just a laptop[video]". www.qualcomm.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
  48. ↑ "Qualcomm Oryon CPU: a custom CPU at the center of next-generation premium experiences on Snapdragon platforms". www.qualcomm.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.
  49. ↑ Sean Endicott (2023. június 1.). "Qualcomm Oryon chip specs to be unveiled at Snapdragon Summit 2023". Windows Central (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 6.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Kryo című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek