| Leslie Richard Groves | |
| Született | 1896. augusztus 17. Albany, USA, New York állam |
| Elhunyt | 1970. július 13. (73 évesen) Washington D.C., USA |
| Állampolgársága | amerikai |
| Foglalkozása | katonatiszt |
| Tisztsége | Altábornagy |
| Iskolái | Egyesült Államok Katonai Akadémia - Westpoint |
| Kitüntetései | Az Egyesült Államok Hadseregének Kiváló Szolgálatáért érdemrend Legion of Merit Koronarend (Belgium) Brit Legtiszteletreméltóbb Bath Rend Medal of Merit (Nicaragua) |
| Halál oka | szívroham |
| Sírhelye | Arlingtoni Nemzeti Temető, Virginia – USA |
| A Manhattan terv katonai parancsnoka | |
| Hivatali idő 1942. szeptember 1. – 1947. január 1. | |
| Az US Army műszaki főparancsnoka | Eugene Reybold vezérőrnagy |
| Előd | James C. Marshall |
| Utód | - |
| Katonai pályafutása | |
| Ország | |
| Fegyvernem | US Army Mérnöki Szolgálata |
| Szolgálati ideje | 1918-1948 |
| Rendfokozata | |
| Háborúi, csatái | Első világháború (1914-1918)
Második világháború (1939-1945) |
| Leslie Richard Groves aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Leslie Richard Groves témájú médiaállományokat. | |
Leslie Richard Groves Jr. (Albany, 1896. augusztus 17. – Washington D.C., 1970. július 13.) az Egyesült Államok Hadseregének Mérnöki Hadtestének tisztje volt. Felügyelte a Pentagon építését és irányította a Manhattan tervet, azt a szigorúan titkos kutatási programot, amelynek keretében a második világháború alatt kifejlesztették az atombombát, és amely 1945-ben Hirosima és Nagaszaki atombombázásához vezetett.
1896. augusztus 17-én született a New York állambeli Albanyban, idősebb Leslie Richard Groves lelkész és Gwen Groves (leánykori nevén: Griffith) négygyermekes családjának harmadik fiaként. Ősei után félig walesi, félig angol származású volt, de néhány francia hugenotta őse a 17. században költözött az Egyesült Államokba. Apja 1896 decemberében lemondott az albany-beli presbiteriánus templom lelkészi tisztségéről, hogy az Egyesült Államok Hadseregének lelkésze legyen. 1897-ben a washingtoni Vancouver laktanyában a 14. gyalogezredhez helyezték, ahová családja is követte.
Az 1898-as spanyol–amerikai háború kitörését követően apját, Groves káplánt a 8. gyalogezreddel Kubába küldték. Miután visszatért a vancouveri laktanyába, parancsot kapott, hogy csatlakozzon a 14. gyalogezredhez a Fülöp-szigeteken. Ezt követően szolgált a Fülöp-szigeteki–amerikai háborúban és a boxerlázadásban. A 14. gyalogezred 1901-ben visszatért az Egyesült Államokba, és a minnesotai Fort Snellingbe költözött. A család mindeddig Vancouverben lakott, majd az apával együtt költözött az új állomáshelyre, majd a New Jersey-i Fort Hancockba, hogy 1905-ben visszatérjenek egy újabb vezénylést követően Vancouverbe. Groves káplánt 1905-ben tuberkulózissal kórházba utalták a Fort Bayardban. Ekkor úgy döntött, hogy Dél-Kaliforniában telepedik le a családdal és házat vásároltak Altadenában. Következő kiküldetése az arizonai Fort Apache volt. A család ott töltötte a nyarakat, majd visszatért Altadenába, ahol a gyerekek iskolába jártak.
1911-ben idősebb Grovest ismét új helyre vezényelték, hogy térjen vissza a 14. gyalogezredhez, amely ekkor a montanai Fort William Henry Harrisonban állomásozott, amely esemény fontos mérföldkőnek bizonyult az ifjabb Groves életében. Fort Harrisonban ismerte meg Grace (Boo) Wilsont, Richard Hulbert Wilson ezredes – aki hivatásos tiszt volt, és a 8. gyalogezred kubai kiküldetése során Groves káplánnal szolgált – lányát. 1913-ban a 14. gyalogezred ismét áttelepült, ezúttal a washingtoni Seattle- ben található Fort Lawtonba .
Groves 1913-ban beiratkozott a Queen Anne Középiskolába, ahol 1914-ben érettségizett. A középiskola elvégzése alatt beiratkozott a Washingtoni Egyetem kurzusaira azzal a céllal, hogy felvételt nyerjen az Egyesült Államok Katonai Akadémiájára. Woodrow Wilson elnök joga volt néhány jelöltet állítani a kadétok közé és ő nyerte el az egyik ilyen jelölést, amely lehetővé tette számára, hogy pályázzon egy megüresedett helyre, de nem ért el elég magas pontszámot a vizsgán ahhoz, hogy felvételt nyerjen. Charles W. Bell , Kalifornia 9. kongresszusi körzetéből, póttagnak jelölte Grovest, de végül az eredeti fő jelölt lett a befutó. Ehelyett Groves beiratkozott a Massachusetts Institute of Technology-ra (MIT), és azt tervezte, hogy újra leteszi a West Point felvételi vizsgát. 1916-ban Groves újra vizsgázott, sikeresen teljesítette az elvárásokat, és felvették. Később azt mondta: „A West Pointra való belépés beteljesítette legnagyobb álmomat. A hadseregben nevelkedtem, és nagyrészt egész életemben katonai beosztásokban éltem.”
Groves osztálya 1916. június 15-én lépett be a West Pointra. West Pointon Greasy (Zsíros) volt a beceneve. Az Egyesült Államok Németországhoz címzett 1917 áprilisi hadüzenete azzal a következménnyel járt, hogy az oktatási programjukat lerövidítették, és War Emergency Course-ra (WEC – Háborús Vészhelyzeti Képzésre) vezényelték a diákokat, amely oktatás 1918. november 1-jén, másfél évvel a tervezettnél korábban ért véget. Groves negyedik lett az osztályában, amivel hadnagyi rangot kapott és a választási jogával élve kérte magát a Mérnöki Hadtesthez, ami a legtöbb jó előmenetelű kadét első számú választása volt.
A Washingtoni Egyetemen és a Massachusettsi Műszaki Intézetben (MIT) tanult, majd 1918-ban végzett a West Point-i Egyesült Államok Katonai Akadémiáján.
Életkora miatt éppen lemaradt az első világháború harci eseményeiről, csak annak lezárása után a béketeremtő műveletek közé kerülhetett szolgálati beosztásba, főként tapasztalatszerzés céljából. A West Point-i diploma megszerzését követő hagyományos egyhónapos szabadság után Groves 1918 decemberében jelentkezett a virginiai Camp AA Humphreys-ben első szolgálatra, ahol 1919. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő. Júniusban Franciaországba küldték, hogy tanulmányutat tegyen az első világháború európai csataterein. Miután visszatért Európából, Groves 1919 szeptemberében tanulótiszt lett a Camp Humphreys-i Mérnökiskolában. A diploma megszerzése után századparancsnokként helyezték el a georgiai Fort Benningben található 7. Mérnöki Ezredhez.
1948-ban lépett ki az amerikai hadseregből. 1962-ben, majdnem 20 évvel a Manhattan-projekt befejezése után, kiadott egy monográfiát, amelyben összefoglalta és elemzte ennek a történelmi projektnek a történetét. 1970 februárjában Richard Nixon elnök idézte őt, és elismerésben részesítette őt, Vannevar Busht és James B. Conantot az atomenergia területén végzett úttörő munkájukért.