Peter Matthiessen

Peter Matthiessen
Született1927. május 22.
New York, Amerikai Egyesült Államok
Elhunyt2014. április 5. (86 évesen)
Sagaponack(wd), New York állam, USA
Állampolgárságaamerikai
Nemzetiségeamerikai  USA
HázastársaPatricia Southgate
GyermekeiAlex Matthiessen
SzüleiErard A. Matthiessen
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
Lista
  • National Book Award for Nonfiction (The Snow Leopard, 1979)
  • Nemzeti Könyvdíj (The Snow Leopard, 1980)
  • John Burroughs Medal (1982)
  • Helmerich Award (1993)
  • Heinz Award (2000)
  • Society of American Historians Prize for Historical Fiction (Bone by Bone, 2001)
  • Nemzeti Könyvdíj (Shadow Country, 2008)
  • William Dean Howells Medal of the American Academy of Arts and Letters (2010)
Halál okaleukémia

A Wikimédia Commons tartalmaz Peter Matthiessen témájú médiaállományokat.

Peter Matthiessen (New York, 1927. május 22. – Sagaponack(wd), 2014. április 5.) amerikai regényíró, természettudós, a vadonról szóló művek szerzője, zen tanító és a CIA egykori ügynöke volt. A The Paris Review című irodalmi folyóirat társalapítójaként ő az egyetlen író, aki National Book Awardot nyert mind tényirodalmi (The Snow Leopard, 1979 – „kortárs gondolkodás” kategória), mind szépirodalmi (Shadow Country, 2008) kategóriában. Emellett jelentős környezetvédelmi aktivista is volt.

Matthiessen tényirodalmi munkái a természet és az utazás témakörét ölelték fel – különösen The Snow Leopard (1978) című műve –, valamint az amerikai őslakosok kérdéseivel és történelmével foglalkoztak; utóbbira példa a Leonard Peltier(wd)-ügyet részletesen tárgyaló, vitákat kiváltó In the Spirit of Crazy Horse (1983) című kötet. Szépirodalmi művei közül többet is megfilmesítettek: korai, "Travelin' Man" című elbeszéléséből Luis Buñuel rendezett filmet A fiatal lány (The Young One, 1960) címmel, az At Play in the Fields of the Lord (1965) című regényéből pedig 1991-ben készült azonos című filmadaptáció.

2008-ban, 81 éves korában Matthiessen elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat szépirodalmi kategóriában a Shadow Country című művéért. Ez a kötet az 1990-es években megjelent, a floridai határvidéken játszódó három regényének 890 oldalas, egybeszerkesztett és átdolgozott változata volt. Michael Dirda(wd) kritikus szavai szerint: „Senki sem ír líraibb hangvételben az állatokról [mint Matthiessen], és senki sem írja le megindítóbban a hegycsúcsok, szavannák és a tenger nyújtotta spirituális élményt.”

Matthiessent több mint egy éven át kezelték akut leukémiával. 2014. április 5-én hunyt el, három nappal utolsó könyve, az In Paradise című regény április 8-i megjelenése előtt.

Fiatalkora

New Yorkban született, Erard Adolph Matthiessen (1902–2000) és Elizabeth (született Carey) gyermekeként. Apja, Erard – aki építészként dolgozott – a második világháború idején csatlakozott a haditengerészethez, ahol tüzérségi kiképzőeszközök tervezésében vett részt. Később felhagyott az építészettel, és az Audubon Society, valamint a Nature Conservancy szóvivője és adománygyűjtője lett. A jómódú család New Yorkban és Connecticutban is élt; Matthiessen itt – fivérével együtt – olyan mély vonzalmat fejlesztett ki az állatok iránt, amely későbbi, természetíróként és természettudósként végzett munkájára is nagy hatással volt. Tanulmányait a St. Bernard's School elemi iskolában és a Hotchkiss School internátusban végezte, majd – az Egyesült Államok haditengerészeténél töltött rövid szolgálat (1945–47) után – a Yale Egyetemen szerzett diplomát (B.A., 1950); egyetemi évei alatt egy szemesztert a párizsi Sorbonne-on töltött. A Yale-en angol szakon tanult, novellákat publikált (amelyek közül az egyik elnyerte a rangos Atlantic-díjat), emellett zoológiát is hallgatott.

A Paris Review és a CIA

Miután megházasodott és elhatározta, hogy írói pályára lép, hamarosan visszaköltözött Párizsba. Itt olyan, külföldön élő amerikai írókkal került kapcsolatba, mint William Styron, James Baldwin és Irwin Shaw. 1953-ban – Harold L. Humes(wd), Thomas Guinzburg(wd), Donald Hall(wd), Ben Morreale és George Plimpton(wd) társaságában – egyik alapítója lett a neves irodalmi folyóiratnak, a The Paris Review-nak(wd). Egy 2006-os filmből kiderült, hogy ebben az időszakban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozott, a folyóiratot pedig fedőszervként használta. Egy 2008-as, Charlie Rose-zal készített interjúban Matthiessen kijelentette, hogy „fedőszervként találta ki a The Paris Review-t” CIA-s tevékenységeihez. Partisans című regényét még a CIA alkalmazásában állva írta meg. 1954-ben tért vissza az Egyesült Államokba, a The Paris Review vezetését pedig gyermekkori barátjára, Plimptonra bízta. Matthiessen 1956-ban elvált, és ezt követően sokat utazott.

Írások

1959-ben Matthiessen megjelentette a Wildlife in America című művének első kiadását. A könyv Észak-Amerika történelmén keresztül mutatja be, hogyan vezetett az emberi letelepedés állat- és madárfajok kihalásához vagy veszélyeztetettségéhez, valamint szól azokról az emberi törekvésekről is, amelyek a veszélyeztetett fajok védelmét célozták.

1965-ben jelent meg Matthiessen At Play in the Fields of the Lord című regénye, amely amerikai misszionáriusok egy csoportjáról és egy dél-amerikai őslakos törzzsel való találkozásukról szól. A könyv alapján 1991-ben azonos című film készült. 1968-ban Matthiessen csatlakozott az „Írók és szerkesztők háborús adóellenállása” (Writers and Editors War Tax Protest) elnevezésű kezdeményezéshez, vállalva, hogy a vietnámi háború elleni tiltakozásul megtagadja az adófizetést. Az óceánkutatással foglalkozó, Peter A. Lake fotóssal közösen jegyzett Blue Meridian című kötete a Blue Water, White Death (1971) című – Peter Gimbel(wd) és Jim Lipscomb rendezte – film készítését dokumentálja.

1973 végén Matthiessen csatlakozott George Schaller(wd) terepbiológushoz egy himalájai expedíción; ez az út szolgált alapul A hópárduc (The Snow Leopard, 1978) című, kétszeresen díjnyertes művéhez. Mivel érdekelte a Wounded Knee-i incidens(wd), valamint Leonard Peltier(wd) – az Amerikai Indián Mozgalom (American Indian Movement) aktivistája – 1976-os pere és elítélése, Matthiessen megírta az In the Spirit of Crazy Horse (1983) című tényirodalmi művét.

2008-ban Matthiessen visszatért az 1990-es években megjelent, Floridában játszódó regénytrilógiájához – a Killing Mr. Watson (1990), a Lost Man's River (1997) és a Bone by Bone (1999) című kötetekhez –, amelyeket Dél-Florida pionírkorszaka, valamint Edgar J. Watson ültetvényes halála ihletett (utóbbi nem sokkal az 1910-es délnyugat-floridai hurrikán után történt). A szerző átdolgozta és szerkesztette a három könyvet – amelyek eredetileg egyetlen, 1500 oldalas kéziratként születtek –, és ebből jött létre a díjnyertes, egykötetes Shadow Country.

Bár Matthiessent a szépirodalom és a ismeretterjesztő irodalom mesteri tudásáért ünneplik, ő mindig elsősorban regényírónak tartotta magát, mondván: „Mint bármi, amit az ember jól alkot a saját kezével, a jó ismeretterjesztő próza írása is mélységesen kielégítő lehet. Mégis, miután egy napot a kutatásom, a tények rendszerezésével töltöttem, kimerültnek és unalmasnak érzem magam, míg a szépirodalom energiával tölt fel. Egy regény mélyén az ember alig tudja, mi bukkanhat fel legközelebb, nemhogy honnan származik. Amikor átadja magát valami olyasmi szabad alkotásának, amit a földön soha nem látott, szinte mámorosnak érzi magát egy különös örömtől.”

A Crazy Horse-szal kapcsolatos perek

Nem sokkal az In the Spirit of Crazy Horse című könyv 1983-as megjelenése után David Price, a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) ügynöke, valamint William J. Janklow(wd), Dél-Dakota korábbi kormányzója rágalmazás miatt perelte be Matthiessent és kiadóját, a Viking Penguint(wd). A felperesek több mint 49 millió dollár kártérítést követeltek; Janklow emellett azt is el akarta érni, hogy a könyv összes példányát vonják ki a könyvesboltokból.

Négy évig tartó jogi eljárás után Diana E. Murphy(wd) szövetségi kerületi bíró elutasította Price keresetét, helyt adva Matthiessen azon jogának, hogy „tézist fogalmazzon meg, kutatást végezzen annak alátámasztására, és személyekről, illetve eseményekről teljesen egyoldalú képet tegyen közzé.” A Janklow által indított perben egy dél-dakotai bíróság szintén Matthiessen javára döntött. Mindkét ügyben fellebbeztek. 1990-ben a Legfelsőbb Bíróság elutasította Price érveinek meghallgatását, ezzel ténylegesen lezárva a fellebbezési eljárást. Ugyanebben az évben Dél-Dakota Legfelsőbb Bírósága Janklow ügyét is elutasította. A perek lezárultával a könyv puhafedeles kiadása végül 1992-ben jelenhetett meg.

Magánélete

Miután 1950-ben lediplomázott a Yale-en, Matthiessen eljegyezte Patsy Southgate-et, a Smith College végzett hallgatóját, akinek apja Roosevelt Fehér Házában töltötte be a protokollfőnöki tisztséget. Matthiessennek és Southgate-nek két gyermeke született. 1956-ban elváltak.

1963-ban feleségül vette Deborah Love írónőt. A New York állambeli Sagaponackban éltek. Matthiessen örökbe fogadta felesége lányát, Rue Matthiessen írónőt. 1964-ben született meg Alex Matthiessen(wd), aki később környezetvédő lett. A The Snow Leopard című könyvében Matthiessen arról ír, hogy feleségével, Deborah-val meglehetősen viharos, szakításokkal és újrakezdésekkel teli kapcsolatban éltek; ez végül mély elköteleződésbe torkollott, nem sokkal azelőtt, hogy a nőnél rákot diagnosztizáltak volna. Matthiessen és Deborah zen buddhizmust gyakoroltak. Deborah 1972 januárjában hunyt el New Yorkban.

A következő év szeptemberében került sor a himalájai nepáli tanulmányútra. Matthiessen később a White Plum Asanga buddhista szerzetese lett, és 1984-ben Bernard Glassmantól(wd) kapott dharma-átadást. Ő maga három tanítványának – Madeline Ko-I Bastis senseinek, Michel Engu Dobbs senseinek és Dorothy Dai-En Friedman senseinek – adott tovább dharma-átadást. Mielőtt a zen gyakorlásába kezdett volna, Matthiessen az LSD egyik korai úttörője volt. Elmondása szerint buddhizmusa meglehetősen természetes módon fejlődött ki kábítószeres élményeiből. Úgy vélte, sajnálatos, hogy az LSD-t idővel betiltották – tekintve, hogy spirituális és terápiás eszközként (megfelelő gondossággal és odafigyeléssel alkalmazva) potenciálisan jótékony hatásai lehetnek –, és kritikus volt olyan személyiségekkel szemben, mint Timothy Leary, különösen a szer hosszú távú megítélését illetően.

1980-ban Matthiessen a New York állambeli Long Islanden, egy zen szertartás keretében vette feleségül a Tanzániában született Maria Eckhartot. A pár a New York állambeli Sagaponackban(wd) élt. Eckhart az édesanyja Sarah Koenignek(wd) – a Serial című műsor házigazdájának és vezető producerének –, aki a házasságkötés idején 10 vagy 11 éves volt. 1989-ben Matthiessen megjelentetett egy önéletrajzi esszét, amelyben felmenői között egy észak-fríz hajós- és bálnavadász kapitányt, Matthias Petersent(wd) (1632–1706) azonosított.

Betegsége és halála

Matthiessennél 2012 végén diagnosztizáltak leukémiát. 2014. április 5-én, 86 éves korában hunyt el sagaponacki otthonában.

Díjai

Művei

Szépirodalom

Ismeretterjesztő irodalom

Novellák

CímKiadványGyűjteményben
"Sadie"The Atlantic (January 1951)Midnight Turning Gray
On the River Styx
"The Fifth Day"The Atlantic (September 1951)
"The Tower of the Four Winds"The Cornhill Magazine (Summer 1952)-
"Martin's Beach"Botteghe Oscure (1952)-
"A Replacement"The Paris Review 1 (Spring 1953)Midnight Turning Gray
"Late in the Season"New World Writing 3 (May 1953)Midnight Turning Gray
On the River Styx
"Lina"The Cornhill Magazine (Autumn 1956)-
"Travelin Man"Harper's (February 1957)Midnight Turning Gray
On the River Styx
"The Wolves of Aguila"Harper's Bazaar (August 1958)
"Midnight Turning Gray"The Saturday Evening Post (September 28, 1963)
"Horse Latitudes"
aka "Horace and Hassid"
Venture: The Traveler's World (October 1964)On the River Styx
"On the River Styx"Esquire (August 1985)
"Lumumba Lives"Wigwag (Summer 1988)
"The Centerpiece"On the River Styx and Other Stories (1989)
"Speck in the Glades"Esquire (July 1993)from Shadow Country

Magyarul megjelent

Megjegyzések

  1. ↑ 1980 és 1983 között külön díjakat osztottak ki a keményfedeles és a puhafedeles kiadásokra; ebben az időszakban a szépirodalmi és az ismeretterjesztő művek kategóriáit is további alkategóriákra bontották. A mintegy 30 díjazott puhafedeles kötet többsége újrakiadás volt; A The Snow Leopard című mű például mind az első keményfedeles, mind az első puhafedeles kiadásával díjat nyert.

Fordítás