William Styron

William Styron
Született1925. június 11.
Newport News, Virginia, Amerikai Egyesült Államok
Elhunyt2006. november 1. (81 évesen)
Martha’s Vineyard, Massachusetts, Amerikai Egyesült Államok
Állampolgárságaamerikai
Nemzetiségeamerikai USA
HázastársaRose Burgunder(wd)
Gyermekei
  • Susanna Styron
  • Alexandra Styron
Foglalkozása
Tisztségea Cannes-i fesztivál zsűrijének elnöke
IskoláiDuke University
Kitüntetései
Lista
  • Római Díj
  • National Medal of Arts
  • Library of Congress Living Legend (2000. április – )
  • regény-Pulitzer-díj (The Confessions of Nat Turner, 1968)
  • William Dean Howells Medal of the American Academy of Arts and Letters (1970)
  • Nemzeti Könyvdíj (Sophie's Choice, 1980)
  • St. Louis Literary Award (1982)
  • Prix mondial Cino Del Duca (Thierry Maulnier, 1985, Georges Dumézil)
  • Lucien Barrière Literary Award (1990)
  • Common Wealth Award of Distinguished Service (1995)
Halál okatüdőgyulladás
SírhelyeWest Chop Cemetery
Írói pályafutása
Jellemző műfajokregény
Első műveLie Down in Darkness (1951)
Fontosabb műveiLie Down in Darkness
The Confessions of Nat Turner
Sophie's Choice
Darkness Visible

William Styron aláírása
William Styron aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz William Styron témájú médiaállományokat.

William Clark Styron Jr. (Newport News, 1925. június 11. – Martha’s Vineyard, 2006. november 1.) amerikai regényíró és esszéista, aki munkásságáért jelentős irodalmi díjakat nyert; ezek közé tartozik az 1968-ban, a Nat Turner vallomásai (The Confessions of Nat Turner) című művéért elnyert Pulitzer-díj is.

Fiatalkora

Styron a virginiai Newport News Hilton Village(wd) nevű történelmi negyedében született; szülei Pauline Margaret (Abraham) és William Clark Styron voltak. Születési helye kevesebb mint száz mérföldre feküdt attól a helyszíntől, ahol Nat Turner(wd) Nat Turner rabszolgalázadása(wd) zajlott – ez az esemény szolgált ihletül Styron leghíresebb és legvitatottabb regényéhez.

Styron édesanyja északról származott, édesapja pedig déli liberális volt; ez a kettősség tágabb szemléletmódot biztosított a családban a faji kérdéseket illetően. Az apa – aki hajógyári mérnökként dolgozott – klinikai depresszióban szenvedett, akárcsak később maga Styron is. 1939-ben, 14 éves korában Styron elveszítette édesanyját, aki egy évtizeden át küzdött az emlőrákkal.

Állami iskolába járt Warwick megyében(wd): először a Hilton School, majd két évig a Morrison High School (ma Warwick High School) tanulója volt, mielőtt apja beíratta volna a Christchurch Schoolba – egy virginiai, Tidewater régióban(wd) található, episzkopális fenntartású, felsőoktatásra felkészítő iskolába. Styron egyszer úgy nyilatkozott: „az összes iskola közül, ahová valaha jártam... egyedül a Christchurch váltott ki belőlem többet puszta tiszteletnél – mégpedig őszinte és tartós ragaszkodást.”

Az iskolák elvégzése után Styron a Davidson College-ba(wd) iratkozott be, és csatlakozott a Phi Delta Theta(wd) diákszövetséghez. Tizennyolc éves korára már olyan írókat olvasott – különösen Thomas Wolfe-ot –, akik maradandó hatást gyakoroltak saját munkásságára. 1943-ban Styron átkerült a Duke Egyetemre az Egyesült Államok Haditengerészete és Tengergyalogsága által indított V-12 program(wd) keretében; a program célja a tiszti jelöltek képzésének felgyorsítása volt azáltal, hogy őket egyszerre részesítették alapkiképzésben és egyetemi alapképzésben. Itt jelent meg első szépirodalmi írása – egy William Faulkner hatását erősen tükröző novella – egy hallgatói antológiában. 1944 és 1946 között Styron több novellát is publikált az egyetem The Archive című irodalmi folyóiratában. Bár Styron hadnagyi rangot kapott az Egyesült Államok Tengerészgyalogságánál, Japán még azelőtt letette a fegyvert, hogy hajója elhagyta volna San Franciscót. A háború után visszatért a Duke Egyetemre, ahol folytatta tanulmányait, és 1947-ben angol szakon(wd) szerzett alapdiplomát (B.A.(wd)).

Pályafutása

Diplomaszerzése után Styron szerkesztői állást vállalt a New York-i McGraw-Hill(wd) kiadónál. Később, a Sophie's Choice (Sophie választ) című regényének egyik önéletrajzi ihletésű részében idézte fel, milyen gyötrelmes volt ez a munka. Miután elérte, hogy munkaadói elbocsássák, komolyan nekilátott első regénye megírásának. Három évvel később, 1951-ben jelentette meg Lie Down in Darkness (Feküdj le sötétben) című regényét, amely egy diszfunkcionális virginiai család története. A mű a kritikusok körében osztatlan elismerésre talált. E regényéért Styron elnyerte a Római Díjat(wd), amelyet a Római Amerikai Akadémia(wd) és az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia(wd) ítélt oda.

Katonai szolgálat

A koreai háború miatti katonai behívása megakadályozta abban, hogy azonnal átvegye a Római-díjat. Styron a tengerészgyalogsághoz került, ám 1952-ben látásproblémái miatt leszerelték. Az észak-karolinai Camp Lejeune-ban(wd) szerzett tapasztalatait azonban felhasználta A nagy menetelés (The Long March) című kisregényéhez, amely a következő évben folytatásokban jelent meg. Ebből készült 1958-ban a Playhouse 90 című sorozat egyik epizódja, szintén The Long March címmel.

Európai utazások

Styron hosszabb időt töltött Európában. Párizsban barátságot kötött többek között Romain Gary, George Plimpton(wd), Peter Matthiessen, James Baldwin, James Jones és Irwin Shaw írókkal. 1953-ban a társaság megalapította a Paris Review(wd) című folyóiratot, amely később elismert irodalmi lappá vált.

1953-as év más szempontból is eseménydús volt Styron számára. Végre élhetett a Római Díj(wd) nyújtotta lehetőséggel, és Olaszországba utazott, ahol összebarátkozott Truman Capote-val. A Római Amerikai Akadémián újra találkozott egy fiatal baltimore-i költőnővel, Rose Burgunderrel(wd), akivel még az előző ősszel, a Johns Hopkins Egyetemen ismerkedett meg. 1953 tavaszán Rómában kötöttek házasságot.

Az ebben az időszakban szerzett élmények közül néhány ihletet adott Styron harmadik megjelent könyvéhez, a Set This House on Fire (1960) című regényhez, amely az olaszországi Amalfi-parton élő, külföldre költözött amerikai értelmiségiekről szól. A regény vegyes fogadtatásra talált az Egyesült Államokban, bár a kiadója az eladási adatok alapján sikeresnek ítélte. Európában a mű francia fordítása bestseller lett, és messze túlszárnyalta az amerikai kiadás eladásait.

Nat Turner-vita

Styron következő két regénye, amelyek 1967 és 1979 között jelentek meg, heves vitákat váltott ki. Mivel mélyen érintették az első igazán kemény kritikák, amelyeket a Set This House on Fire című műve kapott, Styron a könyv megjelenését követő éveket következő regénye kutatásával és megírásával töltötte. A mű a történelmi Nathaniel "Nat" Turner(wd) – egy rabszolga, aki 1831-ben rabszolgafelkelést vezetett – fiktív emlékiratait dolgozza fel.

Az 1960-as években Styron egy újabb lázadó időszak szemtanúja volt az Egyesült Államokban; ebben a viharos évtizedben élt és alkotott, amelyet az ellenkultúra forradalma, politikai küzdelmek, polgári nyugtalanság és faji feszültségek jellemeztek. A társadalmi felfordulásra adott közreakció heves és indulatos volt: éles frontvonalak alakultak ki. 1968-ban Styron csatlakozott az „Írók és szerkesztők háborús adó elleni tiltakozása” (Writers and Editors War Tax Protest) elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek keretében a résztvevők a vietnámi háború elleni tiltakozásul megtagadták az adófizetést.

Ebben az ellentmondásokkal terhelt légkörben sokan bírálták Styron barátját, James Baldwint az 1962-ben megjelent Another Country című regénye miatt. A bírálatok között volt olyan is, amely felháborodásának adott hangot amiatt, hogy egy fekete szerző egy fehér nőt választott főszereplőnek egy olyan történetben, amely a nő és egy fekete férfi kapcsolatáról szól. Az Another Country körüli kritikai vihart követően Baldwin hónapokig Styron vendége volt. Ez idő alatt elolvasta Styron új regényének korai vázlatait, és megjósolta, hogy a könyv még keményebb bírálatokkal fog szembesülni, mint az Another Country. „Bill mindkét oldalról meg fogja kapni a magáét” – mondta egy riporternek közvetlenül azután, hogy 1967-ben megjelent a Nat Turner vallomásai (The Confessions of Nat Turner).

Baldwin jóslata beigazolódott: bár a kor vezető művészei – köztük maga Baldwin és Ralph Ellison – nyilvánosan védelmükbe vették Styron művét, számos más fekete kritikus élesen bírálta a szerzőt, mondván, hogy Turner ábrázolása rasszista sztereotípiákon alapul. John Henrik Clarke(wd) történész és kritikus szerkesztésében – aki maga is írt bele – 1968-ban a Beacon Press gondozásában megjelent egy vitairat-gyűjtemény William Styron's Nat Turner: Ten Black Writers Respond (William Styron Nat Turnere: Tíz fekete író válasza) címmel. Különösen nagy felháborodást váltott ki a regénynek az a része, amelyben Turner arról fantáziál, hogy megerőszakol egy fehér nőt. Több kritikus is rámutatott, hogy ez veszélyes módon tovább élteti a lincselések hagyományos, déli államokbeli igazolását. Styron emellett leír egy olyan epizódot is, amelyben Turner és egy másik rabszolgafiú homoszexuális kapcsolatba kerül egymással, miközben kettesben vannak az erdőben. A viták ellenére a regény mind szakmai, mind anyagi szempontból hatalmas sikert aratott: 1968-ban elnyerte a szépirodalmi Pulitzer-díjat, 1970-ben pedig a William Dean Howells-érmet(wd).

Benjamin Reid körüli vita

Az 1960-as évek elején Styron mentora lett egy Benjamin Reid nevű fogvatartottnak, aki 1957-ben egy balul sikerült rablási kísérlet során kalapáccsal agyonvert egy nőt. Írásai és közbenjárása révén Styronnak 1962-ben sikerült elérnie, hogy Reid halálos ítéletét enyhítsék. 1970-ben Reid – még a tervezett feltételes szabadlábra helyezése előtt – megszökött a börtönből, majd elrabolt és megerőszakolt egy nőt.

Sophie választása

Styron következő regénye, a Sophie's Choice (1979) szintén jelentős vitákat váltott ki – részben amiatt, hogy a szerző a nácizmus egy nem zsidó áldozatát állította a középpontba, részben pedig a nyílt szexualitás és a trágár nyelvezet miatt. A művet betiltották Dél-Afrikában, cenzúrázták a Szovjetunióban, a kommunista Lengyelországban pedig azért tiltották be, mert „kíméletlen őszinteséggel ábrázolta a lengyel antiszemitizmust”. Emellett az Egyesült Államok egyes középiskoláiban is betiltották.

A regény Sophie (egy auschwitzi túlélő lengyel római katolikus nő), Nathan (Sophie zsidó származású, zseniális, ám paranoid skizofréniában szenvedő szeretője), valamint Stingo (egy déli államokból származó, a második világháború utáni Brooklynba költözött fiatalember, aki beleszeret Sophie-ba) történetét meséli el. A mű alapjául Styronnak a holokauszt és az amerikai rabszolgaság közötti pszichológiai összefüggések iránti érdeklődése szolgált. A regény 1980-ban elnyerte a National Book Awardot, és országos sikert arató bestseller lett. Az 1982-es filmváltozatot öt Oscar-díjra jelölték; Meryl Streep a legjobb női főszereplőnek járó díjat kapta meg Sophie megformálásáért. Nathant Kevin Kline, Stingót pedig Peter MacNicol alakította.

Látható sötétség

Styron olvasnivalói az 1990-ben megjelent Darkness Visible című művével bővültek. Ez az emlékirat – amely eredetileg magazincikknek készült – a szerző depresszióba való süllyedését, valamint a „kétségbeesésen túli kétségbeesés” azon éjszakáját írja le, amely majdnem végzetesnek bizonyult. A kötet első kézből származó beszámoló a súlyos depressziós epizódról, és szembeszállt azzal a modern tabuval, amely gátolja az ilyen jellegű problémák nyílt kezelését. Az emlékirat céljai közé tartozott a súlyos depressziós zavarokkal és az öngyilkossággal kapcsolatos ismeretek bővítése, valamint a kapcsolódó megbélyegzés csökkentése. A mű feltárta a betegség jelenségvilágát – mind az érintettek, mind hozzátartozóik, mind pedig a szélesebb nyilvánosság számára.

Még korábban, 1989 decemberében Styron véleménycikket írt a The New York Times számára, reagálva arra a csalódottságra és értetlenségre, amely a kutatók körében mutatkozott Primo Levi – a náci haláltáborokat túlélő, ám élete utolsó éveiben vélhetően depresszióval küzdő, kiváló olasz író – látszólagos öngyilkossága nyomán. A beszámolók szerint éppen a közvélemény érzéketlen reakciója késztette Styront arra, hogy aktívabb szerepet vállaljon a depresszió természetének, valamint a mentális egészségben és az öngyilkosságban betöltött szerepének megismertetésében.

Styron a Vanity Fairnek(wd) adott cikkében megjegyezte, hogy

a súlyos depresszió fájdalma elképzelhetetlen azok számára, akik nem szenvedtek tőle, és sok esetben halálos, mert a gyötrelmet már nem lehet elviselni. Sok öngyilkosság megelőzése továbbra is akadályozva lesz, amíg általános tudatosság nem alakul ki e fájdalom természetéről. Az idő gyógyulási folyamata – és sok esetben orvosi beavatkozás vagy kórházi kezelés – révén a legtöbb ember túléli a depressziót, ami lehet az egyetlen áldása; de a tragikus sorsú áldozatokhoz, akik kénytelenek elpusztítani magukat, nem szabad több feddést fűzni, mint a halálos rák áldozataihoz.

Későbbi munkássága és elismerése

Styron 1989-ben

Styron megkapta a Saint Louis-i Egyetem(wd) Könyvtári Társasága által odaítélt St. Louis-i Irodalmi Díját.

1985-ben Styron elnyerte a Prix mondial Cino Del Duca(wd) díjat.

"Shadrach" című novelláját 1998-ban azonos címmel megfilmesítették. A film társrendezője lánya, Susanna Styron(wd) volt.

Életében megjelent további művei közé tartozik az In the Clap Shack (1973) című színdarab, valamint a This Quiet Dust (1982) című, nem szépirodalmi írásait tartalmazó kötet.

François Mitterrand francia elnök meghívta Styron-t első elnöki beiktatási ünnepségére, később pedig a Becsületrend parancsnoki fokozatával tüntette ki. 1993-ban Styron megkapta a Nemzeti Művészeti Érmet(wd).

2002-ben a londoni Covent Gardenben(wd) található Királyi Operaházban mutatták be Nicholas Maw(wd) Sophie választása (Sophie’s Choice) című operáját. A librettót és a zenét is Maw szerezte; korábban felkérte Styront a librettó megírására, ám az író visszautasította a felkérést. Később az opera új színpadra állításban – Markus Bothe rendezésében – került műsorra a berlini Deutsche Operben és a bécsi Volksoperben(wd), 2006 októberében pedig a Washingtoni Nemzeti Operában(wd) tartották az észak-amerikai bemutatóját.

Styron iratainak és dokumentumainak gyűjteményét a Duke Egyetem Rubenstein Könyvtára őrzi.

1996-ban, F. Scott Fitzgerald születésének századik évfordulóján William Styron vehette át az első Fitzgerald-díjat. Az amerikai irodalomban elért eredményekért járó F. Scott Fitzgerald-díjat évente adják át a marylandi Rockville-ben – abban a városban, ahol Fitzgerald, felesége és lánya nyugszik –, az F. Scott Fitzgerald Irodalmi Fesztivál keretében. 1988-ban Edward MacDowell-emlékéremmel tüntették ki.

Alapító tagja volt a Déli Írók Társasága(wd) nevű szervezetnek.

Port Warwick utcanevei

A virginiai Newport Newsban található Port Warwick(wd) városrész nevét William Styron Lie Down in Darkness című regényének fiktív városáról kapta. A negyed önmagát „vegyes funkciójú, új urbanisztikai fejlesztésként” határozza meg. Port Warwick legkiemelkedőbb eleme a William Styron tér, valamint két főútvonala, a Loftis Boulevard és a Nat Turner Boulevard – utóbbiak Styron regényeinek szereplőiről kapták a nevüket. Magát Styront kérték fel arra, hogy dolgozzon ki egy elnevezési rendszert a városrész számára; ő úgy döntött, hogy „a nagy amerikai írók előtt tiszteleg”, így jött létre többek között a Philip Roth street, a Thomas Wolfe street, a Flannery O'Connor street és a Herman Melville avenue.

Magánélete és halála

1985-ben esett át élete első súlyos depressziós epizódján. Felépülése után Styron megírta a Darkness Visible (1990) című visszaemlékezést – azt a művet, amelyről élete utolsó két évtizedében a legismertebbé vált.

Amikor az American Academy in Rome ösztöndíjasa volt, Styron felelevenítette korábbi, felületes ismeretségét egy fiatal baltimore-i költőnővel, Rose Burgunderrel(wd). 1953 tavaszán Rómában házasodtak össze. Négy gyermekük született: Susanna Styron(wd) filmrendező; Paola nemzetközileg elismert kortárs táncos; Alexandra(wd) író – legismertebb művei a 2001-es All The Finest Girls című regény, valamint a 2011-es Reading My Father: A Memoir című emlékirat –, Thomas pedig a Yale Egyetem klinikai pszichológia professzora.

Styron 2006. november 1-jén, 81 éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében a Martha’s Vineyard-szigeten. A Massachusetts állambeli Dukes megyében, Vineyard Havenben(wd), a West Chop temetőben helyezték örök nyugalomra.

Művei

Megjegyzés – az alábbiakban Styron könyveinek első amerikai kiadásai szerepelnek

Magyarul megjelent

Megjegyzések

  1. ↑ This was the 1980 award for hardcover general Fiction.
    From 1980 to 1983 in National Book Awards history there were dual hardcover and paperback awards in most categories, and multiple fiction categories, especially in 1980. Most of the paperback award-winners were reprints, including the 1980 general Fiction.
  2. ↑ 1952 (serial), 1956 (book)

Fordítás