A neokonzervatív Project for the New American Century (PNAC(wd)) társalapítója, a Brookings Institution(wd) vezető munkatársa. Kagan külpolitikai tanácsadója volt az amerikai republikánus elnökjelölteknek, valamint a Külügyi Politikai Tanácson keresztül demokrata kormányzatoknak.
Kagan felesége Victoria Nuland amerikai diplomata, aki korábban Dick Cheney alelnök nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettese, valamint az Obama-kormányzat európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese volt.
1997-ben Kagan William Kristollal(wd) közösen megalapította a ma már megszűnt neokonzervatív agytrösztöt, a Project for the New American Century-t. A PNAC(wd) munkásságán keresztül, 1998-tól kezdődően, Kagan korai és határozott szószólója volt a katonai fellépésnek Szíriában, Iránban, Afganisztánban, valamint „Husszein úr és rezsimjének hatalomból való eltávolításának”. Miután bejelentették Irak 1998-as bombázását(wd), Kagan kijelentette, hogy „Irak bombázása nem elég”, és felszólította Clintont, hogy küldjön szárazföldi csapatokat Irakba.
1998-tól 2010 augusztusáig Kagan a Carnegie Endowment for International Peace (CEIP(wd)) vezető munkatársa volt. 2010 szeptemberében kinevezték a Brookings Institution(wd) Egyesült Államok és Európa Központjának vezető munkatársává.
A 2008-as elnökválasztási kampány során John McCain, a Republikánus Párt 2008-as elnökjelöltjének külpolitikai tanácsadójaként szolgált.
2011 óta Kagan a huszonöt tagú Külügyminisztérium külügyi politikai tanácsában is szolgált Hillary Clinton és John Kerry külügyminiszterek alatt.
Andrew Bacevich(wd) Kagant „a fő neokonzervatív külpolitikai teoretikusként” emlegette Kagan The Return of History and the End of Dreams (A történelem visszatérése és az álmok vége) című könyvének recenziójában.
A The Guardian egyik portréja Kagant „kényelmetlenül” jellemezte a 'neokon' címmel, és kijelentette, hogy „ragaszkodik ahhoz, hogy 'liberális' és 'progresszív' nézeteket vall a jellegzetesen amerikai hagyományban.”
2008-ban Kagan írt egy cikket a World Affairs magazinnak „Neokonzervatórium: Neokonzervativizmus, kb. 1776” címmel, amelyben az amerikai neokonzervativizmus főbb összetevőit a következőképpen írta le: az amerikai moralizmus világszintű alkalmazásának helyességébe vetett hit, az Egyesült Államok önálló fellépésének támogatása, az amerikai stílusú szabadság és demokrácia előmozdítása más országokban, az amerikai hegemóniába vetett hit, az amerikai katonai hatalomba vetett bizalom, valamint a nemzetközi intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Kagan szerint külpolitikai nézetei „mélyen gyökereznek az amerikai történelemben, és az amerikaiak széles körben osztják azokat”.
2006-ban Kagan azt írta, hogy Oroszország és Kína jelentik a legnagyobb „kihívást, amellyel a liberalizmus ma szembesül”: „Oroszország és Kína sem üdvözli a liberális Nyugat azon erőfeszítéseit, hogy világszerte előmozdítsa a liberális politikát, legkevésbé a számukra stratégiai fontosságú régiókban. ... Sajnos az al-Kaida talán nem az egyetlen kihívás, amellyel a liberalizmus ma szembesül, vagy akár nem is a legnagyobb.” A Foreign Policy magazinban 2017 februárjában megjelent esszéjében Kagan azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok hidegháború utáni globális ügyekben való visszafogása felbátorította Oroszországot és Kínát, „a két nagy revizionista hatalmat”, és ez végül instabilitáshoz és konfliktusokhoz fog vezetni.
2018 októberében Kagan azt mondta: „Hacsak nem vagytok hajlandóak megbüntetni” Szaúd-ArábiátDzsamál Hasogdzsi meggyilkolásáért, „akkor ők birtokolnak benneteket”.
2003-ban Kagan könyve, a Of Paradise and Power: America and Europe in the New World Order ("Édenkert és hatalom: Amerika és Európa az új világrendben"), amely az Egyesült Államok iraki inváziójának előestéjén jelent meg, szenzációt keltett azzal az állításával, hogy az európaiak hajlamosak a nemzetközi viták békés rendezését támogatni, míg az Egyesült Államok egy „hobbesi” nézetet vall, amelyben bizonyos típusú nézeteltéréseket csak erőszakkal lehet rendezni, vagy ahogy Kagan fogalmazott: „Az amerikaiak a Marsról, Európa pedig a Vénuszról származnak”. Ivo H. Daalder(wd), a New York Times könyvkritikusa ezt írta:
Ami a nemzeti prioritások meghatározását, a fenyegetések meghatározását, a kihívások meghatározását, valamint a kül- és védelmi politikák kialakítását és végrehajtását illeti, az Egyesült Államok és Európa útjai elváltak – írja Mr. Kagan, egy másik kontextusban már híres szavaival zárva: „az amerikaiak a Marsról, az európaiak pedig a Vénuszról származnak.”
A Dangerous Nation: America's Place in the World from Its Earliest Days to the Dawn of the Twentieth Century ("Veszélyes nemzet: Amerika helye a világban a legkorábbi napoktól a huszadik század hajnaláig", 2006) című könyvében Kagan erőteljesen érvelt a szerinte széles körben elterjedt tévhit ellen, miszerint az Egyesült Államok a kezdetektől fogva elszigetelődési mozgalom volt. A Dangerous Nation című könyvet 2007-ben Leppold-díjjal tüntette ki a Georgetown Egyetem.
Kagan „Nem halványul el: Az amerikai hanyatlás mítosza” című esszéjét ("Not Fade Away: The Myth of American Decline", The New Republic, 2012. február 2.) Obama elnök nagyon pozitívan fogadta. Josh Rogin(wd) a Foreign Policy című lapban arról számolt be, hogy az elnök „több mint tíz percet töltött azzal, hogy beszéljen róla... bekezdésről bekezdésre áttekintse az érveket”. Az esszé Kagan The World America Made (2012) című könyvéből származik.
2016 februárjában Kagan nyilvánosan kilépett a Republikánus Pártból (magát „volt republikánusként” emlegette), és a demokrata Hillary Clintont támogatta elnökjelöltként. Azt állította, hogy a Republikánus Párt „vad obstrukcionizmusa” és az a ragaszkodása, hogy „a kormány, az intézmények, a politikai hagyományok, a pártvezetés és maguk a pártok” olyan dolgok, amelyeket „meg kell dönteni, ki kell kerülni, figyelmen kívül kell hagyni, sértegetni, ki kell nevetni”, megteremtette a terepet Donald Trump felemelkedéséhez. Kagan Trumpot „Frankenstein-szörnyetegnek”(wd) nevezte, és Napóleonhoz hasonlította. 2016 májusában Kagan egy véleménycikket írt a The Washington Postban Trump kampányáról „Így jön Amerikába a fasizmus” címmel. Kagan azt nyilatkozta, hogy „minden republikánus külpolitikai szakember Trump-ellenes”. 2021 szeptemberében Kagan egy kapcsolódó véleménycikket írt a The Washington Postban „Alkotmányos válságunk már itt van” címmel. Trump kritikáját 2023 novemberében folytatta egy másik esszével a The Washington Postban „A Trump-diktatúra egyre inkább elkerülhetetlen. Abba kellene hagynunk a színlelést” címmel.
The Jungle Grows Back: America and Our Imperiled World (2018) ISBN978-0525521655
The Ghost at the Feast: America and the Collapse of World Order, 1900-1941 (2023) ISBN978-0307262943
Rebellion: How Antiliberalism Is Tearing America Apart—Again (2024) ISBN978-0593535783
Magyarul
Édenkert és hatalom (Of paradise and power: America and Europe in the new world order) – Zrínyi, Budapest, 2007 · ISBN9789633274323 · Fordította: Meszerics Tamás
Made in America avagy: Kitart-e az amerikai világrend? (The World America Made) – Antall József Tudásközpont, Budapest, 2015 · ISBN9786155559006 · Fordította: Pálmai Zsolt
A dzsungel visszavág: Amerika és veszélyeztetett világunk (The jungle grows back) – Antall József Tudásközpont, Budapest, 2022 · ISBN9786155559785 · Fordította: Forgács Ildikó
12PNAC. "Robert Kagan". Archived from the original on 2012. március 20. Hozzáférés: 2012. március 18.. Robert Kagan is co-founder with William Kristol of the Project for the New American Century.
↑Donald Kagan (1932. május 1. – 2021. augusztus 6.) litván születésű amerikai történész és az ókori Görögországra szakosodott klasszicista volt a Yale Egyetemen.
↑"Lion in Winter". yalealumnimagazine.com. 2002. április. 2007. augusztus 9. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2007. augusztus 19.
↑"About PNAC". newamericancentury.org. 2009. Archived from the original on 2012. február 4. Hozzáférés: 2012. március 18.
↑Kristol, William; Kagan, Robert (1998. január 30.), "Bombing Iraq Isn't Enough", The New York Times, 2017. szeptember 7. dátummal az eredetiből archiválva, hozzáférés: 2017. március 17.
↑Kagan, Robert (2006. április 30.). "League of Dictators?". The Washington Post. 2020. december 12. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. szeptember 10.
↑Kagan, Robert (2017. február 6.). "Backing Into World War III". Foreign Policy. 2017. szeptember 13. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. szeptember 10.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Robert Kagan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
