Scherer Lajos

Scherer Lajos
Született1874. szeptember 16.
Óverbász
Elhunyt1957. február 16. (82 évesen)
Szeged
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • író
  • publicista
  • középiskolai tanár
IskoláiKolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1894–1898, bölcsészettudomány)
SírhelyeSzeged

Scherer Lajos (írói álneve: Andorka Lajos) (Óverbász, 1874. szeptember 16. – Szeged, 1957. február 16.) lapszerkesztő, tankönyvíró, költő, helytörténész.

Életpályája

1884-ban Hevesen megtanult magyarul. Középiskolai tanulmányait Verbászon és Pozsonyban végezte el. 1894–1898 között a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója volt. 1898-ban jelent meg Ifjúkorom című verskötete. 1900–1945 között Losoncon a református reálgimnázium tanára volt. 1921-ben A Mi Lapunk címmel ifjúsági folyóiratot indított, amely az 1920-as évek végén a Sarló mozgalom szócsöve lett. 1929-ben elveszítette tanári állását. 1932-ben lapját is be kellett szüntetnie. 1945-ben a lakosságcsere következtében Magyarországra került; Nagymaroson, Bihartordán és Kiszomboron élt. 1954-ben nyugdíjba vonult.

Munkássága

Fő szervezője volt a csehszlovákiai magyar cserkészetnek. A Mi Lapunk című cserkész- és diáklapja a sarlósok fontos fóruma volt. A Sarló mozgalom hasábjain a csehszlovákiai haladó írók és szociográfusok művein kívül megjelentek a magyar, erdélyi és vajdasági szerzők írásai is. Baloldali írásai miatt a nemzeti-keresztény szellemű cserkésztisztek, és az állami hatóságok élesen támadták. Több tankönyv és művelődéstörténeti írás szerzője. Tanulmányait, cikkeit a Prágai Magyar Hírlapban, a Magyar Tanítóban és a losonci lapokban közölte. Tagja volt a nagymarosi TSZ-nek. Utolsó éveiben műfordítással foglalkozott.

Családja

Szülei Scherer András és Kratz Erzsébet voltak.

Sírja a szegedi evangélikus temetőben található (IV-3-19).

Művei

Jegyzetek

  1. 1 2 3 4 "PIM-névtér". Hozzáférés: 2023. január 16.
  2. ↑ "epa.oszk.hu/01600/01609/00035/pdf/MFME_EPA01609_2001_irod_190-212.pdf" (PDF).
  3. 1 2 Halálesete bejegyezve a szegedi állami halotti akv. 120/1957. folyószám alatt.
  4. ↑ Tóth Tamás: Szeged jelesei szegedi temetőkben

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek