Soltis Lajos
Életpálya
A topolyai gimnáziumban érettségizett. Ösztöndíjasként 1973 -ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán , Vámos László osztályában. 1971 -ben főiskolásként szerepelt a Huszonötödik Színházban , Hernádi Gyula és Jancsó Miklós : Fényes szelek című darabjában.
Diplomás színészként pályája a Szabadkai Népszínházban indult. 1975 –76-ban és 1980 –1989 között az Újvidéki Színház tagja volt. A két színházi szerződés között az Újvidéki Rádió színtársulatában dolgozott. Évekig rendezett az Újvidéki Televízióban és a Tanyaszínházban, melynek egyik alapítója és vezéregyénisége volt. A magyarországi amatőr színjátszás meghatározó személyiségeként a bagi Műhelyfesztiválon ismerkedett meg a Sitkei Színkör színjátszóival. Később ennek az alternatív társulatnak lett az alapítója és művészeti vezetője. 1987 óta Pataki László asszisztenseként, színészmesterséget tanított az Újvidéki Művészeti Akadémián.
1990 -től az egri Gárdonyi Géza Színház , 1994 -től haláláig a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt, és amatőrrendezői tanfolyamokon tanított is. 1998 -ban vendégként játszott a Merlin Színházban . 2000 augusztusában a Zsámbéki Nyári Színházban , októberében a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt. Több előadást rendezett az Újvidéki Színházban, és vendégként rendezett Zalaegerszegen és Sepsiszentgyörgyön is.
Autóbalesetben, utasként vesztette életét, 2000. november 22-én, Siófokon. Halála után a sitkei társulat felvette a nevét, 2001-től Celldömölkön működik a Soltis Lajos Színház . Drámát is írt A kétfülűek balladája címmel.
Főbb színházi szerepei
Anton Pavlovics Csehov : Három nővér... Andrej; Szoljonij
Anton Pavlovics Csehov : Cseresznyéskert... Lopahin
Anton Pavlovics Csehov : Ványa bácsi... Asztrov
Mihail Afanaszjevics Bulgakov : Iván, a rettentő... Zsorzs Miloszlavszkij
Samuel Beckett : Godot-ra várva... Estragon; Pozzo
William Shakespeare : Vízkereszt vagy amit akartok... Antonio, tengerészkapitány; Böffen Tóbiás
William Shakespeare : Ahogy tetszik... Frigyes
William Shakespeare : IV. Henrik... Falstaff
William Shakespeare : Hamlet... Claudius, Dánia királya
Molière : Don Juan... Koldus
Molière : Kényeskedők... 1. Gyaloghintós
Molière : Játsszunk Moliére-t... Vrécourt; Ariste
Carlo Goldoni : A chioggiai csetepaté... Beppe, Toni öccse
Johann Wolfgang von Goethe - D. Drašarova: Clavigo... Pierre
George Bernard Shaw : Warrenné mestersége... Gardner tiszteletes
Eugene O’Neill : Boldogtalan hold... Phil Hogan, Josie apja
Tennessee Williams : A vágy villamosa... Steve Hubbel
Bertolt Brecht : Koldusopera... Tojás Ede
Bertolt Brecht : Baal... Baal
Friedrich Dürrenmatt : Az öreg hölgy látogatása... Polgármester
Georges Feydeau : Bolha a fülbe... Augustin Ferraillon
Sławomir Mrożek : Tangó... Edek
Sławomir Mrożek : Ház a határon... Én
Georg Büchner : Leonce és Léna... Valerio, Leó barátja
Ruzante : A csapodár madárka... Ruzante
Stanislaw Ignacy Witkiewicz: Egy kis udvarházban... Némileg Diapanáz
Jevgenyij Lvovics Svarc : A sárkány... Sárkány
Mitch Leigh – Joe Darion – Dale Wasserman: La Mancha lovagja... Sancho
Petőfi Sándor : A helység kalapácsa... Fejenagy
Csiky Gergely : Mukányi... Szeredi Ödön
Nóti Károly : Nyitott ablak... Polgármester
Katona József : A királynét megölni nem kell félnetek? (Bánk bán)... Myska bán, a királyfiak nevelője
Molnár Ferenc : Játék a kastélyban... Gál
Kosztolányi Dezső : Édes Anna... Moviszter doktor
Örkény István : Forgatókönyv... A Mester
Örkény István : Tóték... Tót
Weöres Sándor : A holdbeli csónakos... Vitéz László
Németh László : Bodnárné... Bodnár
Hamvai Kornél : Márton partjelző fázik... Miholka
Görgey Gábor : Komámasszony, hol a stukker?... Cuki, az alvilágból
Szigethy András : Kegyelem... Rákosi Mátyás
Gosztonyi János : Kabaré Hungária - a pesti kabaré története... Dodó; Potentát; Harmadik hang
Hernádi Gyula – Jancsó Miklós : Fényes szelek... szereplő
Deák Ferenc: Nirvána... Csontos Miki
Kopeczky László: A színész és a halál... Urai
Kopecky László: Kádár Kata... Orczy Balázs
Herceg János : A bohóc... Lovász; Szakállas
Majtényi Mihály: Harmadik ablak... Bódog
B. Turán Róbert: Madarak röpte... Achilleusz
Fehér Kálmán : Látomásnak ajtót nyitni... szereplő
Varga Zoltán: Búcsú... Sándor
Gion Nándor : Ezen az oldalon... Romoda
Alfi Kabiljo – Milan Grgić: Jalta, Jalta... Grisa
Tom Jones: Fantasztikus... El Gallo, narrátor
Tone Partljic: Apám, a szocialista kulák... Apa
Leonard Gershe: A pillangók szabadok... Ralph Austin
Miroslav Krleža : Golgota... Klement
Branislav Nušić : A megboldogult... Pavle Marić
Jordan Plevneš: "R"... Makszim Bordszki
Drago Jančar : Godot-ra lesve... Jozef
Filmek, tv
Parlag (jugoszláv film, 1974)
Színészek
Színházrendezők Dramaturgok (esti tagozat) Film- és televíziórendezők