Szeneferka

Hór-Szeneferka
Neferszeka
előd
egyiptomi fáraó
utód
II. Ka(?)
Hotepszehemui(?)


Uralkodásai. e. 30–29. század
Nomen
snfrkA
(s-nfr-k3)
nfrskA
(nfr-s-k3)

Szeneferka vagy Neferszeka bizonytalan besorolású óegyiptomi uralkodó az i. e. 3. évezred elején.

Uralkodása

Semmilyen közelebbi adat nincs róla, mint néhány szerehbe írt név. Ez alapján biztosnak tűnik, hogy uralkodó volt a korai időszakban, az első vagy a második dinasztia idején.

Az I. dinasztia végére sorolása azért történt, mert ennek az uralkodóháznak a második szakasza elég kevéssé ismert, ekkor élhetett. Ezt a nevet egyetlen királylista sem tartalmazza, ezért más uralkodókkal való azonossága is feltehető, például II. Ka egy másik névalakja is szóba jöhet. Gyanút keltő körülmény, hogy az abüdoszi Umm el-Kaáb temetőben nyoma sincs a sírjának, bár éppen az őt követő II. dinasztia első néhány uralkodója szintén nem itt temetkezett.

Walter Emery angol régész 1958-ban – Dzsószer piramisának közelében – a szakkarai 3505-ös sírban egy törött kőedényen olvasta először ezt a nevet. A sír Merka paphivatalnoké, aki Ka idejében viselt tisztséget. Ez alátámasztja, hogy Szeneferka azonos lehet Ka királlyal, vagy Ka uralkodását közvetlenül követően, illetve nem sokkal utána regnált. 1988-ban Kaplony Péter egyiptológus is talált egy hasonló szerehbe írt nevet. Záhi Havássz szerint a név olvasata Neferszeka.

Titulatúra

nfr-s-k3
nfrskA
A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
Hórusz-név
G5
snfrkA
s-nfr-k3

Irodalom

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap