Walter Bryan Emery

Walter Bryan Emery
Született1903. július 2.
Liverpool
Elhunyt1971. március 11. (67 évesen)
Kairó
Állampolgársága
Foglalkozása
IskoláiSt Francis Xavier's College
Kitüntetései
  • Fellow of the British Academy
  • a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka

Walter Bryan Emery (Liverpool, Egyesült Királyság, 1902. július 2. – 1971. március 11.) angol egyiptológus.

Élete

Liverpoolban, az Egyesült Királyságban született 1902-ben. Egyiptológus pályafutását megelőzően a tengermérnöki tudományok területével is megismerkedett. Kitűnő tervezőmérnök vált belőle, vonalrajzai áthatottak későbbi, az egyiptológiával kapcsolatos műveire is.

Egy előzetes képzést követően a Liverpooli Régészeti Intézetnél, Egyiptomba ment első alkalommal az Egyiptomi Felfedezési Társaság személyzetének asszisztensként 1923-ban, ahol segített Ahet-Aton (vagy Amarna, egy Ehnaton fáraó által alapított város Közép-Egyiptomban) feltárásai során.

1924-ben már területi igazgató is volt a Liverpooli Egyetemnél dolgozó Sir Robert Mond ásatásainál Théba környékén. Főleg tisztogatási, újítási és védelmi munkálatokat végzett el Sejh Abd el-Kurna nekropoliszának ásatásainál. 1924 és 1928 között a Mond-expedíció oldalán folytatta igazgatói szerepének betöltését, és ásatásokat végzett Núbia, Luxor és Théba területén.

Életét feltárásoknak és régészeti ásatásoknak szentelte a Nílus völgyében. Régészeti munkáját a második világháború szakította meg, melyben a britek oldalán hat évig szolgált, és amelyet a Kairóban végzett diplomáciai működés követett újabb négy éven át.

1971. március 11-én hunyt el.

Munkái

Kattints az alábbi külső linkek egyikére!
Nem található szabad kép.(?)
külső linkjogvédett
Walter B. Emery portréja

Emery számos művet publikált, a legjelentősebbek:

Jegyzetek

  1. 1 2 "AlKindi".
  2. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF-források" (francia nyelven). Hozzáférés: 2015. október 10.
  3. ↑ Az alábbi források 1903-at említenek születési évként: Archaic Egyptian Art Archiválva 2015. február 11-i dátummal a Wayback Machine-ben és Saqqare Online Archiválva 2015. február 11-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
  4. ↑ Smith, H. S. (1971). "Walter Bryan Emery". The Journal of Egyptian Archaeology (angol nyelven) (57.): 190–201.
  5. ↑ "Saqqara" (angol nyelven). Francesco Raffaele. 1999. 2009. január 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. február 2.
  6. 1 2 Emery, Walter B. (1963). Archaic Egypt [életrajz] (angol nyelven). London: Pelican Books.
  7. ↑ Katherine Tumer (2003). "Walter Bryan Emery" (angol nyelven). Minnesota State University Museum. 2008. február 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. február 2.

Fordítás

  • Ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap