| Wilhelm Schott | |
.jpg) | |
| Született | Wilhelm Christian Schott 1802. szeptember 3. Mainz |
| Elhunyt | 1889. január 21. (86 évesen) Berlin |
| Állampolgársága | német |
| Nemzetisége | német |
| Szülei | Johann Christian Schott |
| Foglalkozása | orientalista, sinológus |
| Iskolái | Humboldt Egyetem |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelm Schott témájú médiaállományokat. | |
Wilhelm Schott (Mainz, 1802. szeptember 3. – Berlin, 1889. január 21.) német orientalista, sinológus.
Schott a Berlini Egyetemen kezdett kelet-ázsiai nyelveket tanulni, ahol már 1833-tól a kínai nyelvről és filozófiáról tartott előadásokat. 1838-ban kinevezték a Mainzi Egyetem docensévé. Élete során török, perzsa, kínai, mandzsu, mongol, tibeti, finn, magyar, csagatáj és japán nyelvet is tanított.
A Berlini Antropológiai, Néprajzi és Őstörténeti Társaság tiszteletbeli tagja volt, 1858-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották.
Schott a török és a magyar kapcsán azt kívánta bizonyítja, hogy „milyen beteljesülésre és harmonikus szépségre emelkedhetnek az igazi nyelvtani összeolvadás nélküli nyelvek is”. Ezeket a nyelveket szembeállította az orosz nyelvtannal, amely ugyan az első pillantásra sokkal gazdagabbnak látszik, mint például a török, de:
„ez a gazdagság csak külsődleges és rossz pótléka olyan belső hiányoknak, amilyenekkel a törökben nem találkozik az ember. A nyelv igazi fölénye nem deklinációinak és konjugációinak nagyobb számában van, nem a szabályok és kivételek nyomasztó sivatagában. Minden formai sokoldalúságnak, amennyiben nem egy szellemi sokoldalúság képviselője, és nem ábrázolja a fogalmak finomabb megkülönböztetéseit és árnyalatait, legfeljebb csak eufonikus értéke van.””
A magyar nyelv iránti rajongása példájaként a következő megállapításait gyakran idézik:
„A magyar nyelvben olyan üde, gyermeki természetszemlélet él, hogy előre nem is sejthető fejlődés csírái rejtőznek benne. Sok szép lágy mássalhangzója van. Magánhangzóit tisztábban ejti, mint a német. Egyaránt képes velős rövidségre és hatásos szónoki nyitottságra, szóval a próza minden nemére. Összhangzatos felépítése, csengő rímei, kifejezésbeli gazdagsága és zengő hangjai viszont kiválóan alkalmassá teszik, mint a tapasztalat is igazolja, a költészet minden ágára.”
