| Adrian Boult | |
| Kazunori Isibasi festménye (1923) | |
| Született | Adrian Cedric Boult 1889. április 8. Chester |
| Elhunyt | 1983. február 22. (93 évesen) London |
| Állampolgársága | brit |
| Házastársa | Ann Mary Grace Bowles (1933–) |
| Szülei | Katherine Florence Barman Cedric Randall Boult |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Adrian Boult témájú médiaállományokat. | |
Sir Adrian Cedric Boult (Chester, Nagy-Britannia, 1889. április 8. – London, Nagy-Britannia, 1983. február 22.) világhírű angol karmester. 1919-től Szergej Gyagilev balett-társulatának zenei igazgatója, 1930-tól a BBC zenei igazgatója, a BBC Szimfonikus Zenekar megalapítója, vezető karmestere, 1946-ban a BBC komolyzenét sugárzó 3-as csatorna létrehozója. 1950-től 1957-ig a Londoni Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, majd elnöke lett, ugyanakkor világszintű zenekarok, a Bécsi Filharmonikusok, a Bostoni Szimfonikus Zenekar, a New York-i Filharmonikusok vendégkarmestere. Az angol zene támogatójaként mutatta be Bliss, Britten, Delius, Tippett, Vaughan Williams, Gustav Holst és Walton műveit, a BBC-ben eltöltött évek során külföldi zeneszerzők kompozícióit, köztük Bartók, Berg, Stravinsky, Schönberg és Webern műveit. A londoni Royal College of Musicban az Angliában addig nem létező karmesterképzés elindítója.
Az északnyugat-angliai Chesterben (Cheshire) 1889-ben jómódú kereskedőcsaládba született, családjának a liverpooli olajkereskedelemben és hajózásban voltak érdekeltségei.
Egész fiatal korától koncertlátogató Boult már Liverpoolban hallhatta Richter Jánost vezényelni. Tanulmányait az előkelő londoni Westminster Schoolban végezte, londoni diákévei alatt pedig a karmesterként fellépő Sir Henry Wood, Claude Debussy, Nikisch Artúr, Fritz Steinbach és Richard Strauss koncertjeit élvezhette. Az Oxfordi Egyetemen (Christ Church) 1908 és 1912 között történelmet tanul, valamint zenei tanulmányokat folytat Hugh Allen karmester mellett, oxfordi évei alatt köt ismeretséget és életre szóló barátságot a még fiatal zeneszerzővel, Ralph Vaughan Williams-szel.
1912-ben megszerzett diplomája után a Lipcsei Konzervatóriumban folytatja tanulmányait, ugyanott, a Gewandhausban Nikisch Artúr szinte minden próbáját és koncertjét végighallgatja. Londonba visszatérve első jelentősebb feladata a Covent Gardenben Wagner Parsifaljának angliai bemutatóján való részvétele.
Első koncertjei 1914-ben a Liverpool Philharmonic Orchestra-hoz kötődnek. 1918-ban már a Londoni Szimfonikus Zenekarral lép fel, egy koncertsorozaton kora neves angol zeneszerzőinek műveit vezényli, a programon köztük Vaughan Williams II. szimfóniája, a „London Symphony” áll, majd ő mutatja be Holst A bolygók szvitjét – élete utolsó lemezfelvételén is rögzítették – és még egy jelentős angol zeneszerző, Elgar II. szimfóniáját is nagy sikerrel vezényli. 1919-től Ernest Ansermet után Szergej Gyagilev társulatának, az Orosz Balettnek zenei igazgatója, előadásaikon a társulat akkori repertoárdarabjait, Stravinsky Petruskáját, A tűzmadárt, Rimszkij-Korszakov Seherezádét, Rossini Fantasztikus boltot és Scarlatti zenéje alapján az olasz kortárs zeneszerző, Vincenzo Tommasini átiratában összeállított balettet, a Jókedvű asszonyokat vezényli.
1923-tól hat éven át a City of Birmingham Orchestra zenei igazgatója, akikkel a közönség konzervativizmusa ellenére bemutat Mahler, Stravinsky és Bruckner műveket is, bár ez a zenekar bevételeit némiképp csökkentette, így magántámogatók, köztük Boult családja segítségére szorultak.

1930-ban Percy Pittet követi a BBC zenei igazgatói posztján, így rá hárul a BBC Szimfonikus Zenekar megalapítása. A zenekar 1930. október 22-ei, a Queen’s Hallban adott bemutatkozó koncertjének karmestere, a közönség és a kritikák hatalmas elismeréssel fogadták. A zenekar megalakításával felállította Nagy Britanniában azt a színvonalat, mely a két évvel később létrehozott Londoni Filharmonikus Zenekar számára is mérce volt. Vezető karmesteri kinevezése mellett megtartotta a BBC zenei igazgatói posztját is. Az elkövetkező években a BBC Szimfonikus Zenekar színvonala a világ legnagyobb karmestereit vonzotta, köztük Richard Strauss, Felix Weingartner, Bruno Walter, Serge Koussevitzky, Thomas Beecham, Willem Mengelberg vagy Arturo Toscanini.
A BBC mellett vendégkarmesterként fellép a Bécsi Filharmonikusokkal, a Bostoni Szimfonikus Zenekarral és a New York-i Filharmonikusokkal. 1936-ban és ’37-ben saját zenekarával, a BBC SO-val nagysikerű turnén vesz részt Brüsszelben, Párizsban, Zürichben, Budapesten és Bécsben.
VI. György koronázási ünnepségén 1937-ben ő vezényelte az ünnepi zenekart a Westminster Abbeyben.
1946. szeptember 29-én Boult vezényletével mutatták be Britten Festival nyitányát, mellyel elindította a BBC főleg komolyzenei programokat sugárzó 3-as csatornáját (BBC Third Programme, mai neve BBC Radio 3). Az 1948-ban a BBC zenei vezetőjévé kinevezett Steuart Wilson szorgalmazta Boult nyugdíjazását, az 1950-ben nyugdíjba küldött Sir Adrian Boult mögött 1,536 rádióközvetítés állt.
1950-ben a BBC-től nyugdíjba került Boult átvette a Sir Thomas Beecham által alapított Londoni Filharmonikus Zenekar (LPO) vezetését, mely alapításakor, az 1930-as években világszintű volt, s Boult irányítása alatt visszakerült eredeti színvonalára. 1957-ig volt a zenekar vezető karmestere, majd elfogadta a zenekar örökös elnöki címét.
1953-ban újabb koronázási ünnepség részese, II. Erzsébet királynő koronázásán is Boult vezényelhette az angol együttesekből felállított ünnepi zenekart.
Élete további szakaszában is együttműködött a Londoni Szimfonikus Zenekarral, a Philharmonia Zenekarral és a Royal Filharmonikus Zenekarral, valamint első jelentős együttesével a BBC Szimfonikus Zenekarral, neve mégis leginkább a Londoni Filharmonikus Zenekarhoz fűződik, mellyel 1978-ig lemezeket készített, koncertezett.
Miután 1957-ben visszavonult az LPO vezető karmesteri posztjáról Bécsben, Amszterdamban, Bostonban vezényel. 1965-ben szerződést köt az angol zenét preferáló, független Lyrita kiadóval, de hat év kihagyás után felvételeket készít az EMI égisze alatt is. A 80. születésnapját betöltő Boultot Sir John Barbirolli 1970-ben bekövetkezett halála utána a „nagy generáció” egyedüli képviselőjének tartották, aki még személyes kapcsolatban állt Elgarral, Vaughan Williams-szel és Holsttal. A The Guardian szavaival élve élete utolsó évtizede mind koncertjein mind a lemezein karrierje aranykorszaka volt, "indian summer"-nek tekinthető. Hívják a tengeren túlra vezényelni, de az angliai főbb városokban és fesztiválokon is fellép. 1978-ban az EMI-nél készíti utolsó lemezfelvételét.
Boult 1981-ben a vezényléstől végleg visszavonult, 93 éves korában, 1983-ban Londonban hunyt el.
Lemezeinek száma jelentős, a stúdiókban, ahol a közönség jelenléte nélkül dolgozhatott, szinte otthon érezte magát. Az akusztikus (analóg) felvételek időszakától a digitális lemezkészítés kezdeti korszakáig készített felvételeket. Az 1978 májusában készített utolsó lemezfelvételét kísérleti digitális felvételi körülmények között rögzítették, bár az EMI technikai gondok miatt analóg rekordként adta ki. A lemezen az általa 1918. szeptember 29-én bemutatott Gustav Holst mű, A bolygók szvit is hallható.
Mint az angol gentleman megtestesítője kevés mozdulattal vezényelt, stílusa mentes volt a színpadias elemektől, érzéseinek kifejezését inkább csak a vele szemben ülő zenészek láthatták, a közönség soraiból kevésbé.
Kortársaitól eltérően a hagyományos zenekari ülésrendet preferálta, azaz az elsőhegedűk a karmester bal oldalán, a szekund pedig a jobb oldalon. A ma már elterjedt amerikai ülésrendben a prím és a szekund hegedű is baloldalt van, majd jobboldalt középen a brácsa és kívül a cselló. Az 1908 táján elterjedt új ülésrendben a zenekart vélekedése szerint a karmesternek ugyan könnyebb vezényelni, és kényelmesebb a szekund hegedűsöknek is, de a hangzás egyensúlya miatt jobban szerette a hagyományos ülésrendet.
Ő indította el az Angliában addig nem létező karmesterképzést a londoni Royal College of Music keretei között 1919-ben és vezette 1930-ig. A '30-as években Guildford közelében levő vidéki házában tartott karmestereknek konzultációt, alkalmanként a közelben élő Vaughan Williams is jelen volt. Jelentős kézikönyve, az 1920-ban született The Point of the Stick, majd az ez alapján készült 1971-es filmje a vezénylés technikájával foglalkozik zenei példákon keresztül. Személyisége nagy hatással volt karmesterek generációira, köztük pl. Colin Davisre vagy Vernon Handleyre.
Az európai turnén részt vevő BBC Szimfonikus Zenekart 1936. április 24-én Budapesten a Városi Színházban – a mai Erkel Színház – Boult vezényli, a műsoron Elgar Introduction and Allegro, Bartók Négy zenekari darab és Beethoven 5. szimfóniája szerepelt. Nevéhez fűződik két Bartók mű, a Versenymű két zongorára és zenekarra és a zenekari Concerto angliai bemutatója.
Boult 1937-ben megkapta a lovagi címet, valamint számos más kitüntetés, díj birtokosa volt:
13 egyetem, konzervatórium, zeneakadémia díszdoktora, az 1951-ben alakult Elgar Társaság első elnöke, a Királyi Skót Zeneakadémia elnökévé választották 1959-ben.
{{cite book}}: |first= has generic name (súgó)