Thomas Beecham
| Thomas Beecham | |
.jpg) | |
| Született | 1879. április 29. St Helens |
| Elhunyt | 1961. március 8. (81 évesen) London |
| Állampolgársága | brit |
| Házastársa |
|
| Élettársa | Dora Labbette |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Josephine Burnett Sir Joseph Beecham, 1st Baronet |
| Foglalkozása | karmester |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | szívkoszorúér-trombózis |
| Sírhelye | St Peter Churchyard, Limpsfield |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Thomas Beecham témájú médiaállományokat. | |
Sir Thomas Beecham (St Helens, Nagy Britannia 1879. április 29. – London, 1961. március 8.) angol karmester, impresszárió, a 20. század első felében az angol zenei élet egyik legmeghatározóbb szereplője. Számos szimfonikus zenekar alapítója, operatársulatok támogatója, a BBC szerint az első nemzetközi hírű, világszerte koncertező brit karmester.
Családja anyagi hátterét bevonva támogat operabemutatókat a Covent Garden-ben, a Beecham által Angliában bemutatott operák egész sora közül: Richard Strauss Elektra, Salome, A rózsalovag, Frederick Delius operái.
Első általa alapított zenekara mutatja be az angol közönség számára Szergej Gyagilev Orosz Balettjével Stravinsky Petruskáját. 1928-30 között a BBC Szimfonikus Zenekar felállítását kezdeményezi, majd elfordul az alapítói feladatoktól. 1932-ben létrehozza a világszintű Londoni Filharmonikus Zenekart, az 1940-es években a New York-i Metropolitan vezető karmestere, 1946-ban újabb zenekart alapít, a Royal Filharmonikus Zenekart, és ezt is világhírűvé teszi, vezeti 1961-ben bekövetkezett haláláig.
Élete
Beecham a cégalapító nagyapának köszönhetően vagyonos családba született az angliai St Helens városában. A szigetország lakóit megsegítő pirulákat előállító gyár bővülése után 1897-ben a család Liverpoolba költözött. Beecham apai tanácsra az oxfordi Wadham College-ba iratkozik, majd egyetemi tanulmányait félbehagyva tovább folytatja zongoratanulmányait, szólista pályája viszont egy kézsérülése miatt lehetetlenné válik. Zeneszerzést tanul, tanárai Frederic Austin (Liverpool), Charles Wood (London) és Moritz Moszkowski (Párizs) voltak.
Karmesterként Beecham autodidakta volt, első zenekarát, egy ad hoc együttest 1899-ben vezényelte, majd 1902-ben egy operatársulattal köt szerződést egy turnéra, zeneszerzői tevékenységével felhagy és 1906-ban egy Londonban formálódó zenekarral köt új szerződést, majd a kezdeti karmesterpróbálkozásai után saját zenekart alapít.
Kezdeti sikerek
| ||||
Az 1909-ben megalakított első saját együttese, a Beecham Symphony Orchestra szinte csak fiatal zenészekből álló zenekar volt. 1910-től, immár apai támogatás mellett hol impresszáriója, hol karmestere a Covent Garden-ben és az Őfelsége Színházában tartott operaelőadásoknak, melyeken Bruno Walter és Percy Pitt volt az asszisztense. Az első évadban 34 operát adtak elő, ezek között volt Richard Strauss két új műve, az Elektra és a Salome, valamint Offenbach Hoffmann meséi és J. Strauss operettje, A denevér.
Beecham az angol közönség által ismeretlen darabok előadását támogatta, részben kortárs műveket, ill. addig a szigetországba el nem jutott operákat.
1911-ben és 1912-ben Szergej Gyagilev Orosz Balettje a Beecham Symphony Orchestra-val mutatta be az angol közönség számára Stravinsky Petruskáját a Covent Garden-ben, majd a berlini Krolloper-ben is, a zenekart Beecham és Pierre Monteux vezényelte. Az 1913-as évadban R. Strauss: Rózsalovagját mutatják be szintén a Covent Garden-ben és a Drury Lane ad otthont Muszorgszkij Borisz Godunov, a Hovanscsina, és Rimszkij-Korszakov Rettegett Iván premierjéhez, a szólisták között volt Fjodor Saljapin is. 15 balettbemutatót tartanak Nyizsinszkij és Tamara Karszavina szerepléseivel, és csak hat héttel a párizsi bemutató után tartották Stravinsky Tavaszi áldozatának londoni premierjét.
Első világháború
Beecham törekedett az angliai zenei élet megsegítésére, vezényelt, anyagilag támogatta a Hallé Orchestra–t, a Londoni Szimfonikus Zenekart és a Royal Philharmonic Society-t. 1915-ben megalakította saját operatársulatát, a Beecham Opera Company-t. Apja 1917-ben bekövetkezett halála után örökölte a lovagi címet, és a család vagyona felett rendelkezett.
Még 1914-ben, apai beleegyezéssel nagyszabású ingatlanvállalkozásba bonyolódott, a Covent Garden-hez tartozó ingatlanok megvásárlásával. A The Times az egyik legnagyobb ingatlanügyletnek minősítette, mely Beecham és testvére számára hosszú pereskedés után óriási veszteséggel zárult, az ingatlanokra bejegyzett jelzálog megszüntetésére hatalmas összeget fordítottak. Az ügy lezárulásával a Covent Garden-i ingatlanvagyon és az örökölt gyár közös céggé olvadt, melyben a meghatározó rész Thomas Beecham tulajdonába került.
Londoni Filharmonikus Zenekar
Hosszabb kihagyás után, 1923-ban fordul újból a zenei élet felé. Londonban 1923. április 23-án a Royal Albert Hall zenekarából és a Londoni Szimfonikus Zenekarból felállt közös együttessel mutatja be Richard Strauss Hősi élet c. szimfonikus költeményét. A ’20-as évek vége felé egy állandó rádiózenekart próbál a BBC-vel létrehozni, de az egyeztetések Beecham számára eredménytelenek voltak. Így 1932-ben a fiatal Malcolm Sargent-tel közösen megalakítja a Londoni Filharmonikus Zenekart (LPO), melyet már a Queen’s Hallban 1932. október 7-én adott bemutatkozó koncert után a kritikusok világszintűnek tartottak. Az elkövetkező nyolc évben az LPO pusztán csak a Royal Philharmonic Society számára majdnem száz koncertet adott a Queen’s Hall-ban, valamint több mint 300 lemezt készített.
Beecham elég ellentmondásos turnéra vitte a Londoni Filharmonikus Zenekart 1936-ban Németországba, valószínűleg joggal kifogásolták, hogy náci propaganda célokra felhasználhatják koncertjeit. Beecham eleget tett a németek elvárásainak, nem játszotta Mendelssohn Skót szimfóniáját, a berlini koncerten pedig Hitler is jelen volt.
II. világháború
A háború első éveit hazájától távol tölti, 1940-ben Ausztráliába utazik, majd Észak-Amerikába, elvállalja a Seattle-i Szimfonikus Zenekar vezetői posztját, majd 1942-ben a New York-i Metropolitan vezető karmestere lesz korábbi asszisztense, Bruno Walter mellett, de mindezek mellett még 18 amerikai zenekar vendégkarmestere is. Miután 1944-ben visszatért Angliába, együttműködése az immár önmagát fenntartó, önálló Londoni Filharmonikus Zenekarral Beecham számára nem volt elfogadható. Egy újabb zenekart alapított, a Royal Filharmonikus Zenekart.
Royal Filharmonikus Zenekar
A londoni bemutatkozó koncert 1946-ban nagy sikerrel zajlott, Beccham új zenekara megkapta az LPO és a Royal Philharmonic Society között kötött korábbi szerződéseket, jelentős gondot okozva ezzel korábbi zenekarának. Új együttese felvehette a „Royal” címet, majd ez az újonnan alapított Beecham-zenekar is világ szintre emelkedett. Kortársai sajátos humorral Pillharmonic zenekarnak nevezték zenekarait, utalva a pirulákat gyártó, zenekarok alapítását megsegítő családi vállalkozásra.
71 évesen az RPO-val amerikai turnéra vállalkozik 1950-ben. De 1958-ban fellép vendégkarmesterként is Dél-Amerikában, a Buenos Aires-i Teatro Colónban, 1959-ben vezényel Pittsburgh-ben, San Franciscóban, Seattle-ben, Chicagóban és Washingtonban. Utolsó koncertjét 1960. május 7-én az angliai Portsmouth-ban adta saját zenekarával, a Royal Filharmonikus Zenekarral.
1961. március 8-án 81 éves korában hunyt el.
Repertoárja
Beecham repertoárja széles körébe Haydn, Schubert, Mozart kompozíciói tartoztak, de ő mutatta be Handel 18. század óta nem játszott Solomon oratóriumát is. Sibelius és az angol zeneszerző, Delius művei, a késő romantikus zeneszerzők, Wagner, R. Strauss színpadi és szimfonikus művei és a francia szerzők közül Debussy, Charpentier, Delibes, Duparc, Grétry, Lalo, Lully, Offenbach, Saint-Saëns kompozíciói is repertoárdarabjai közé sorolhatók.
Lemezei
Az angol zeneszerző, Richard Arnell szerint Beecham jobban szeretett lemezeket készíteni, mint koncertezni: „Ahogy Beecham említette, a közönség a zenélés útjában áll”. Már az 1910-es évektől kezdett lemezfelvételeket készíteni, amikor a technikai körülmények még olyan kezdetlegesek voltak, hogy a hangfelvevőt egészen az egyes hangszerek közelébe kellett helyezni. Első ismert felvételét a HMV lemeztársasággal készítette 1915-ben, ezen Offenbach Hoffmann meséi és Johann Strauss A denevér hallható.
Beechamről számos anekdota kering, híres volt szellemes, csípős mondásairól, az úgynevezett Beecham-izmusokról, az egyik szerint:
“There are two golden rules for an orchestra: start together and finish together. The public doesn't give a damn what goes on in between.”
“Egy zenekar számára két aranyszabály van, egyszerre kezdeni és együtt befejezni a darabot, ami közte van az a közönséget egyáltalán nem érdekli.”
Könyvei
Jegyzetek
- 1 2 Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. április 27.
- 1 2 Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF-források" (francia nyelven). Hozzáférés: 2015. október 10.
- 1 2 "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
- ↑ "International Music Score Library Project". International Music Score Library Project. Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 "theaterencyclopedie.nl/id/01944073-0312-722d-bf0c-fcb74be9c781".
- 1 2 "Store norske leksikon". Great Norwegian Encyclopedia (norvég (bokmål) nyelven). Hozzáférés: 2026. október 18.
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Бичем Томас, 2015. szeptember 27.
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Бичем Томас, 2015. szeptember 28.
- 1 2 3 p13709.htm#i137083, 2020. augusztus 7.
- ↑ p13720.htm#i137193, 2020. augusztus 7.
- ↑ "Paul Strang, illegitimate son of Sir Thomas Beecham who co-founded a music museum – obituary". The Daily Telegraph (angol nyelven). 2024. április 29.
- ↑ "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven).
- ↑ Reid, p. 19
- ↑ Beecham (1959), p. 52
- ↑ Reid, p. 71
- ↑ Reid, p. 98
- ↑ Canarina, p. 39
- 1 2 Reid, p. 142
- ↑ "Covent Garden Estate: Sale of the Property to Sir Joseph Beecham", The Times, 7 July 1914, p. 8
- ↑ "Albert Hall Concert: Sir Thomas Beecham's Return", The Times, 9 April 1923, p. 10
- ↑ Kennedy (1971), p. 138
- ↑ Jefferson, p. 89
- ↑ Procter-Gregg, p. 201
Források
- Aldous, Richard (2001). Tunes of Glory: The Life of Malcolm Sargent. London: Hutchinson. ISBN 0-09-180131-1.
- Atkins, Harold; Archie Newman (1978). Beecham Stories. London: Robson Books. ISBN 0-86051-044-1.
- Beecham, Thomas (1959). A Mingled Chime. London: Hutchinson. OCLC 470511334.
- Beecham, Thomas (1992). Notes to Messiah. London: RCA. RCA CD 09026-61266-2
- Canarina, John (2003). Pierre Monteux, Maître. Pompton Plains and Cambridge: Amadeus Press. ISBN 1-57467-082-4.
- Cardus, Neville (1961). Sir Thomas Beecham. London: Collins. OCLC 1290533.
- Culshaw, John (1981). Putting the Record Straight. London: Secker & Warburg. ISBN 0-436-11802-5.
- Geissmar, Berta (1944). The Baton and the Jackboot. London: Hamish Hamilton.
- Golding, Robin (1962). Notes to Love in Bath. London: EMI Records. EMI CD CDM 7-63374-2
- Haltrecht, Montague (1975). The Quiet Showman: Sir David Webster and the Royal Opera House. London: Collins. ISBN 0-00-211163-2.
- Holden, Amanda, ed. (1997). The Penguin Opera Guide. London: Penguin. ISBN 0-14-051385-X.
- Jacobs, Arthur (1994). Henry J Wood. London: Methuen. ISBN 0-413-69340-6.
- Jefferson, Alan (1979). Sir Thomas Beecham: A Centenary Tribute. London: Macdonald and Jane's. ISBN 0-354-04205-X.
- Jenkins, Lyndon (1988). Notes to Beecham Conducts Bizet. London: EMI Records. EMI CD 5-67231-2
- Jenkins, Lyndon (1992). Notes to French Favourites. London: EMI Records. EMI CD CDM 7 63401 2
- Jenkins, Lyndon (1991). Notes to Lollipops. London: EMI Records. EMI CD CDM 7-63412-2
- Jenkins, Lyndon (2000). Notes to Mozart and Beethoven Symphonies. London: EMI Records. EMI CD 5-67231-2
- Kennedy, Michael (1989). Adrian Boult. London: Papermac. ISBN 0-333-48752-4.
- Kennedy, Michael (1971). Barbirolli, Conductor Laureate: The Authorised Biography. London: MacGibbon and Key. ISBN 0-261-63336-8.
- Klemperer, Otto (1986). Klemperer on Music: Shavings from a Musician's Workbench. London: Toccata Press. ISBN 0-907689-13-2.
- Lucas, John (2008). Thomas Beecham: An Obsession with Music. Woodbridge: Boydell Press. ISBN 978-1-84383-402-1.
- March, Ivan, ed. (1967). The Great Records. Blackpool: Long Playing Record Library. OCLC 555041974.
- Melville-Mason, Graham (2002). Notes to Sir Thomas Beecham conducts Handel and Goldmark. London: Sony Records. Sony CD SMK87780
- Melville-Mason, Graham (2002). Notes to Sir Thomas Beecham conducts Wagner. London: Sony Records. Sony CD SMK89889
- Montgomery, Robert; Robert Threlfall (2007). Music and Copyright: the case of Delius and his publishers. Aldershot: Ashgate. ISBN 0-7546-5846-5.
- Morrison, Richard (2004). Orchestra – The LSO: A Century of Triumph and Turbulence. London: Faber and Faber. ISBN 0-571-21584-X.
- Osborne, Richard (1998). Herbert von Karajan: A Life in Music. London: Chatto and Windus. ISBN 1-85619-763-8.
- Procter-Gregg, Humphrey, ed. (1976). Beecham Remembered. London: Duckworth. ISBN 0-7156-1117-8.
- Reid, Charles (1961). Thomas Beecham: An Independent Biography. London: Victor Gollancz. OCLC 500565141.
- Russell, Thomas (1945). Philharmonic Decade. London: Hutchinson. OCLC 504109856.
- Salter, Lionel (1991). Notes to Franck and Lalo Symphonies. London: EMI Records. EMI CD CDM-7-63396-2
Külső hivatkozások
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Thomas Beecham című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
