A sárgamoszatok (Chrysophyceae) nagy, elsősorban édesvízi algacsoport. A sárgamoszat angolul gyakran a sárgamoszatokon kívüli, halak halálát okozó Prymnesium parvumot jelenti.
A Chrysophyceae nem tévesztendő össze a kevésbé egyértelmű Chrysophyta taxonnal. Bár a chrysophytes angol szó ennek angol átirata, általában a Chrysophyceae kládra utal.
Tagok
Eredetileg a kova- és barnamoszatok minden tagját jelentette, később további csoportokra bontották (például Haptophyceae, Synurophyceae) pigmentjeik és sejtszerkezetük alapján. Egyes heterotróf ostorosokat, például a Bicosoecida tagjait is tekintették sárgamoszatnak.
Általában közeli rokon formák magcsoportjára korlátozzák, melyet a mozgó sejtváltozatok ostorszerkezete különböztet meg, és Chromulinales ordóként is kezelik. Később változhat a besorolás további fajok vizsgálata után.
Korábban a polifiletikus Chromista csoport tagja volt. A nagyobb monofiletikus csoport, melynek tagja volt, tartalmazott számos nem algát, például a Bicosoecidát, az Opalinát, az Oomycotát, a Proteromonadidát, az Actinophryidát és más heterotróf ostorosokat, e csoport a Stramenopila.
Leírás
Ochromonas-faj szerkezete
A sárgamoszatok „elsődleges” sejtje két specializált ostort tartalmaz. Az aktív „tollas” (masztigonémás) a mozgással azonos, a sima passzív az ellenkező irányba mutat és egyes fajokban csak vesztigiálisan fordul elő.
A sárgamoszatok azonosítására használható jellemző az endogén módon képződő kovaciszta, a sztatospóra, sztomatociszta vagy sztatociszta. Ez általában gömbölyű és egypórusú. Felszínük különböző szerkezeti elemekkel rendelkezhet és fajok megkülönböztetésére használható.
A legtöbb tag egysejtű ostoros 2 (például Ochromonas) vagy 1 látható ostorral (például Chromulina). A Pascher (1910) szerinti Chromulinales csak utóbbi tartalmazta, ezeknek nincs sejtfedőjük. Egyeseknek loricái vagy héjai vannak, például a szesszilis és elágazó kolóniákban növő Dinobryon esetén. A legtöbb kovapikkelyes formát külön csoportként (Synurales) kezelik, de néhány, például a Paraphysomonas a Chromulinales tagja.
Egyes tagok általában amőboidok hosszú elágazó sejtnyúlványokkal, de van ostoros állapotuk is. A Chrysamoeba és a Rhizochrysis ilyen nemzetségek. Egy faj, a Myxochrysis paradoxa életciklusa összetett, benne a nyálkagombákhoz hasonló többmagvú plazmódiumállapottal. Ezek eredetileg a Chrysamoebales rendként alkották. A kissé hasonló Rhizochromulina egykor része volt, de ostoros szakasza szerkezete alapján önálló rendbe került.
Más tagok nem mozognak. Sejtjeik csupaszok és nyálkába ágyazottak (Chrysosaccus) vagy kokkoidak és sejtfalasak (Chrysosphaera) lehetnek. Egyesek fonalasak vagy parenchimaszerűek, mint például a Phaeoplaca. Ezeket számos régebbi rendbe sorolták, legtöbb tagjuk önálló csoport tagja. A Hydrurus és más elágazó zselatinos fonalat alkotó édesvízi nemzetség gyakran önálló rendet kap (Hydrurales), de ide is tartozhat
Besorolás
Néhány sárgamoszat-nemzetség
Pascher (1914)
A sárgamoszatok besorolása Pascher (1914) alapján:
Hikarimo (fényalga) tó Hitacsiban. Ismeretlen nemzetség (Chromulina, Ochromonas vagy Chromophyton).
A sárgamoszatok elsősorban édesvízben élnek, és fontosak a táplálékhálózat-dinamikához oligotróf édesvízi ökoszisztémákban és az eutrofizáció és savas eső okozta környezetkárosodás értékelésére.
A sárgamoszatok fukoxantint tartalmaznak. Mivel sok élőlénynek volt kovakapszulája, viszonylag teljes fosszilis rekord alkotható, melyből levezethető, hogy fotoszintézisre képtelen ősei voltak. Számos Chrysophyceae-prekurzor-fosszíliában nem volt fotoszintetikus pigment. A legegyszerűbb sárgásmoszatok, például a sárgamoszatok ősei valószínűleg heterotróf ostorosok voltak, melyek fotoszintézisre való képességüket fukoxantint tartalmazó cianobaktériumokból szerezték endoszimbiózissal.
↑Duff, K. E.; Zeeb, B. A.; Smol, John P. (1995). Atlas of Chrysophycean Cysts. Springer-Science+Business Media, B. V.
↑Round FE (1986). "The Chrysophyta - a reassessment". In Kristiansen J, Andersen RA (ed.). Chrysophytes: Aspects and Problems. Cambridge: Cambridge University Press. 12.o.
↑Margulis L, Corliss JO, Melkonian M, Chapman DJ (1990). Handbook of Protoctista. Boston: Jones and Bartlett Publishers.{{cite book}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
↑Guiry MD, Guiry GM (2019). "AlgaeBase". World-wide electronic publication, National University of Ireland, Galway. Hozzáférés: 2019. június 3.
↑"Chrysophyta". 2008. szeptember 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. június 13.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Chrysophyceae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jørgen Kristiansen. 2005. Golden algae: a biology of chrysophytes. A.R.G. Gantner Verlag, distributed by Koeltz Scientific Books, Königstein, Germany, vii + 167 pp. ISBN3-906166-23-6.
Kristiansen, J. and R.A. Andersen [Eds.]. 1986. Chrysophytes: Aspects and Problems. Cambridge University Press, Cambridge, xiv + 337 pp.
Kristiansen, J. and Preisig, H. [Eds.]. 2001. Encyclopedia of chrysophyte genera. Bibliotheca Phycologica, Vol. 110, J. Cramer, Berlin.
Sandgren, C.D., J.P. Smol, and J. Kristiansen [Eds.]. 1995. Chrysophyte algae: ecology, phylogeny and development. Cambridge University Press, New York. ISBN0-521-46260-6.
Škaloud, P., Škaloudová, M., Pichrtová, M., Němcová, Y., Kreidlová, J. & Pusztai, M. 2013. www.chrysophytes.eu – a database on distribution and ecology of silica-scaled chrysophytes in Europe. Nova Hedwigia, Beiheft 142: 141-146. linkArchiválva2022. június 22-i dátummal a Wayback Machine-ben
