Életpályája
Csengery Antal ügyvéd, jeles jogtudós és Gerhard Terézia fia. Apja gondos nevelésben részesítette; iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte 1840-ben és Debrecenben végezte 1842-ben, mivel a nagyváradi akadémiát – a követválasztási mozgalmakban való élénk részvétele miatt – ott kellett hagynia. Néhány évet megyei gyakorlaton töltött, Bihar megye híres követe és első alispánja, Beöthy Ödön mellett; itt megismerte a megyei közigazgatás minden ágát. Fontosabb kérdésekben ő írta a Pesti Hírlapban megjelent, az ellenzéki megyékben nagy hatást keltett körleveleket. Az 1843–1844-es éveket Pozsonyban töltötte mint jurátus; ez utóbbi évben letette az ügyvédi vizsgát is. Az 1843-ban az országgyűlési tudósítások egy részét Kossuth Lajos számára a Pesti Hírlapba ő írta. 1844-ben, amikor a lap szerkesztése Szalay Lászlóra szállt, a tudósítások szerkesztését maga vette át. Alapos ismeretei, európai műveltsége, kitűnő stílusa, szilárd jelleme magára vonta Eötvös József és Szalay figyelmét, akikkel 1845-ben bejárta Itáliát. A magyar ellenzék „közlönye” 1844 júliusától a Pesti Hírlap lett, amelynek Csengery az országgyűlés után rendes munkatársa, 1845 júliusától pedig főszerkesztője egészen 1848 végéig. Május 16-ától Kemény Zsigmondot vette szerkesztőtársul. Folyamatosan írt a lap minden rovatába, igyekezett megteremteni a lap stiláris egységét, kiküszöbölve a korabeli politikai irodalom szónoki dagályosságát.
Írt újdonságot, irodalmi értesítőt, színi kritikát, külföldet, olykor megyei tudósítást Pest megyéből, meg számos nagyobb cikket is: az átalakulás formái, a rendezési ügyek mellett, leginkább nemzetgazdasági kérdéseket tárgyalt, de majdnem mindig névtelenül. Az 1848. évi mozgalmak győzelemre segítették a Pesti Hírlap törekvéseit. Kossuth is elfogadta e lap tanait, amelyek az 1848. évi törvényekben határozott kifejezést nyertek. Csengery március 17-étől lapját napilappá változtatta át (azelőtt a magyar politikai lapok legfeljebb négyszer jelentek meg hetenként) és egyszersmind a kormánypárt, a Batthyány-kormány közlönyévé avatta, s éppen oly eréllyel küzdött a bécsi reakció cselszövése, mint a pesti demagógia kicsapongásai ellen; ekkor is névtelenül írt. Az év végén lemondott a lap szerkesztéséről és Debrecenbe követte a kormányt. Itt Szemere Bertalan miniszterelnöksége alatt mint miniszteri tanácsos 1849. május 9-étől fogva, leginkább a kodifikációval foglalkozott. 1849 augusztusában Aradon vált meg a kormánytól és Kemény báróval együtt egy ideig Szatmár megyében rejtőzött. Majd az év vége felé Pestre ment, s hol történeti, hol természettudományi tanulmányokkal foglalkozott és az irodalomnak élt. A növénytanban Brassai, a vegytanban Nendtvich, a földtanban Kovács Gyula voltak oktatói; részt vett dr. Entz Ferenc kertészeti oktatásaiban is. 1852-től fogva a Szőnyi-féle nevelőintézetben leckéket adott világtörténetből és 1855-től a pesti protestáns teológiai intézetben a növénytant adta elő. Kedvenc tudományáról, a történelemről sem feledkezve meg, azzal is mint a politika egyik legfőbb segédtudományával, alaposan foglalkozott.
1860. november 15-én Bihar megye tiszti ügyésszé választotta. Mint publicista a sajtóviszonyok miatt egészen 1861-ig nem sokat dolgozott, annál nagyobb tevékenységet fejtett ki a társadalmi téren. 1850–1880 között alig volt Magyarországon nevezetesebb közművelődési vagy anyagi felemelkedést célzó intézet vagy egyesület, amelynek megindításában, tervezetében vagy reformálásában lényeges részt ne vett volna. A Magyar Tudományos Akadémia (melynek 1847. december 29-étől levelező tagja volt), Gazdasági Egyesület (1857. november 16-ától választott tagja) és a Magyar földhitelintézet különösen sokat köszönhetnek buzgóságának. Az Akadémia 1858. december 15-én rendes taggá és jegyzőjévé választotta; itt belefolyt az ügyrend újradolgozásába, az ügyvitelt szabályozta, több állandó bizottságot szervezett és hírlapi cikkeivel folyvást élesztette az Akadémia iránti részvétet. 1867-ben az Akadémia alapszabályainak átdolgozása, pénzügyeinek rendezése az ő indítványa szerint történt, amiért előbb igazgatósági tagnak, majd 1871-ben másodelnöknek választották; a könyvkiadó bizottságnak kezdeményezője, eleitől fogva (1875. január 28.) elnöke volt, s később a történeti bizottságnak is; ő figyelmeztette először az Akadémiát 1876-ban, hogy a történelem terén egyelőre hagyjon fel az adatgyűjtéssel és fogjon a rendszeres feldolgozáshoz. A történelmi társulatnak alapításától fogva (1867. június 13.) választmányi tagja volt.
1858-ban Lónyay Menyhérttel együtt szerkesztette az Országos Magyar Gazdasági Egyesület emlékiratát a kormányhoz, a magyar földbirtokhitel állásáról. Midőn a földbirtokosok 1862-ben az emlékirat alapján a Magyar földhitelintézetet alapították, Csengery benne volt azon négytagú bizottságban, amely a hitelintézet alapszabályait, ügyrendi és kezelési utasításait kidolgozta. Az intézet létrejöttével titkárrá, s később egyik igazgatójává választották. Eötvös felhívására ő dolgozta ki a Pesti Iparegyesület helyett egy országos iparegyesület tervét, kapcsolatban az Iparmúzeummal, s országos címmel biztosítva magyar jellegét. 1861-ben Bihar megye bihari választókerülete küldte a képviselőházba, ahol a fölirat mellett szavazott, és beszédében a Bach-kormány alatti sajtóviszonyokat vázolta föl. 1865-ben újra a bihari, 1868 és 1878 között a nagykanizsai választókerület választotta képviselőjévé. Deák Ferencen és Andrássy Gyulán kívül senkinek sem volt több része Magyarországnak az osztrák örökös tartományokkal kötött kiegyezésében, mint Csengerynek. A kiegyezés szövegének megfogalmazásával az országgyűlés Deákot és Csengeryt bízta meg, később ezen szerkezetet iktatták be a magyar Corpus Juris Hungariciba mint 1867. évi XII. törvénycikk et. Tagja volt emellett minden fontosabb bizottságnak, s mint Deáknak oly barátja, aki rá nagy hatást gyakorolt, a nevezetesebb törvényjavaslatok megállapításában, átdolgozásában vagy módosításában lényeges része volt. Kiemelkedő szerepet játszott különösen abban az országos bizottságban, amely az 1867. évi XII. törvénycikk értelmében a közöseknek elismert államügyek terhére nézve az arányt megállapította Magyarország és Ausztria között. Az első delegáció ülésein vezető állást foglalt el; Deák nem lévén jelen, Csengery volt a Deák-párt vezére. Ő fogalmazta meg azt a nyilatkozatot is, amellyel Grivicsichnek nagy felindulást keltett föllépését a hadügyminiszter cáfolta. A Horvát- és Magyarország közötti kiegyezés szintén az ő közvetítő javaslatai alapján létesült. Tanácsadólag folyt be továbbá az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szerződés (1867. évi XVII. törvénycikk) megkötésére; ez az egyezmény azon az alapon jött létre, melyet Csengery 1848 előtt fölállított. Az országgyűlési Pénzügyi Bizottságnak kezdettől fogva tagja és sokáig elnöke volt. Ő formázta meg a budgettörvényeket, részt vett az adótörvények megalapításában és számos módosítást vitt azokon keresztül. A költségvetések tárgyalásánál is sok reformot indítványozott, s mind itt, mind a vasúti engedményeknél számos megtakarítást eszközölt. Ő fogalmazta a függő adósságok ellenőrzéséről szóló törvényeket, átalakította a közös nyugdíjakról, s a kisajátításról szóló törvényeket, a népiskolai közoktatásról szóló törvényeket pedig számos módosításával egészen újjá alakította. Mindent elkövetett, hogy az államháztartást ráncba szedje. Többek között indítványozta, szövegezte és keresztülvitte az Állami Legfőbb Számszék felállítását. A Jegybankügyi Bizottságban is részt vett, s megformázta az enquete kérdő pontjait és a bizottság jelentését az országgyűléshez. Deákkal és Ghyczyvel átdolgozta az új községi törvényt, amelyhez ő adta a legtöbb módosítványt. Mint Pest városi képviselőnek nagy része volt a város közoktatása színvonalának emelésében; elnöke volt a Városi Pénzügyi és Polgári Iskolai Bizottságnak. A polgári iskolák eszméjét ő vitte be az iskolai törvénybe, és ő eszközölte ki főleg Pesten több ilyen iskola létrejöttét. Buda és Pest egyesítésén törekedve fő tényező volt, hogy ezt a főváros rendezéséről szóló törvényjavaslatba fölvegyék.
1875-ben a Deák-párt és Balközép Párt közti fúzióban élénken részt vett, és egész őszinteséggel csatlakozott a Szabadelvű Párthoz, melyhez mindvégig hű maradt. Élete utolsó két évében betegeskedett; tüdőbaja mind súlyosabbá vált; 1879 őszén visszavonult a közügyektől. Városligeti nyaralójában halt meg. A Magyar Tudományos Akadémiában Gyulai Pál tartott fölötte emlékbeszédet az 1881. május 22-én. 1860. július 15-én a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta, és 1864. július 27-én elnökévé tette a pénz- és gazdasági ügyei vitelére akkor szervezett állandó bizottságnak; a társaságból azonban 1866. február 28-án kilépett.
