| 2015-ös FIA Formula–1 világbajnokság | |||
| Lewis Hamilton háromszoros világbajnok lett. | |||
| Egyéni világbajnok | |||
| 381 | |||
| Konstruktőri világbajnok | |||
| 703 | |||
A 2015-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 66. Formula–1-es szezon volt, melyen 10 csapat 20 versenyzővel vett részt. A szezon 19 nagydíjból állt és március 15-től november 19-ig tartott.
A konstruktőri világbajnoki címet a Mercedes szerezte meg az orosz nagydíjon, az egyéni világbajnok pedig a címvédő Lewis Hamilton lett az amerikai nagydíjon, ezzel háromszoros világbajnok lett, valamint az első brit pilóta, aki meg tudta védeni címét. Az idényben a Mercedes még az előző évhez képest is nagyobb dominanciával szerepelt, érdemi kihívó nélkül, ahogy ezúttal Nico Rosberg, Hamilton csapattársa sem volt komoly kihívó. A Mercedes számos rekordot állított be, a csapat négy, Hamilton három futammal a szezon vége előtt biztosította be címét. Hamilton a bajnoki címen felül megnyerte az FIA legtöbb pole pozícióért járó díját, és a DHL legtöbb leggyorsabb körért járó díját. Az ebben az évben debütáló DHL díjat, amelyet a leggyorsabb kerékcseréért osztottak ki, a Ferrari csapata kapta.
Ebben az idényben tért vissza huszonhárom év kihagyás után a mexikói nagydíj, ötvenöt év után először viszont nem rendeztek német nagydíjat. Ugyancsak ez volt az első szezonja a leendő többszörös világbajnoknak, Max Verstappennek.
Valamennyi csapat 1,6 literes V6-os hibrid turbómotorral versenyzett, továbbá a Pirelli gumiabroncsait használta egységesen.
Mind a McLaren, mind a Lotus motorpartnert váltott. Húsz év után a McLaren szakított a Mercedesszel, és helyette a sportágba visszatérő Honda gyári partnerei lettek, akikkel 1988 és 1992 között már dolgoztak együtt. A Honda hét év kihagyás után tért vissza: miután motorokat adtak a BAR, a Super Aguri és a Jordan csapatoknak, majd saját gyári istállót indítottak, amely a 2008-as idény végén szűnt meg. A Lotus a Mercedes partnere lett, ezzel szintén egy hosszú ideje tartó együttműködést szakítottak meg a Renault-val - a csapat jogelődje, a Benetton, Renault, vagy Renault-alapú motorokat használt 1995-2001 között, majd a motorgyártó gyári csapata volt 2002-2011 között.
A 2014-es idény végével mind a Caterham, mind a Marussia csapata csődeljárás alá került. Az utóbbi 2015 februárjában, az utolsó pillanatban megmenekült, miután egy új befektető beszállásával megegyezésre jutottak a hitelezőkkel, és Manor Marussia néven neveztek. A Caterham esetében ez nem sikerült, ezért a vagyontárgyaikat elárverezték, a csapat pedig megszűnt.
Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik lehetőséget kaptak a szezon folyamán, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek.
| Csapat | Rajtszám | Pilóta | Futam(ok) |
|---|---|---|---|
| 11 | 2, 5, 9, 16 (MAL, ESP, GBR, USA) | ||
| 36 | |||
| 30 | 3–5, 8–12, 14–15, 17–19 (CHN, BHR, ESP, AUT, GBR, HUN, BEL, ITA, JPN, RUS, MEX, BRA, ABU) | ||
| 41 | 5, 9 (ESP, GBR) | ||
| 42 | 10 (HUN) |
| Konstruktőr | Autó | Bemutató ideje | Bemutató helye |
|---|---|---|---|
| Williams | FW37 | január 21. (render) február 1. |
magazin és online (render) |
| Force India | VJM08 | január 21. (csak festés) február 19. |
online (festés) |
| Lotus | E23 | január 26. (render) február 1. |
online (render) |
| McLaren | MP4-30 | január 29. | online |
| Ferrari | SF15-T | január 30. | online |
| Sauber | C34 | január 30. | online |
| Toro Rosso | STR10 | január 31. | |
| Mercedes | W06 Hybrid | január 29. (képek) február 1. (hivatalos) |
online (képek) |
| Red Bull | RB11 | február 1. | |
| Manor Marussia | Az előző évi autó módosított változatával álltak rajthoz 2015-ben. | ||
A 2015-ös szezon tervezett versenynaptárát 2014. szeptember 7-én, az olasz nagydíj napján kapták meg a csapatok. Ekkor még a japán és az abu-dzabi nagydíj időpontja volt kérdéses. A végleges versenynaptárat öt nappal később, szeptember 12-én pénteken jelentették be. Legutóbb 1963-ban volt ennyire hosszú egy szezon, miután 2015-ben a szezonnyitó ausztrál nagydíj március 15-én, míg a szezonzáró abu-dzabi nagydíj november 29-én kerül megrendezésre.
A szezon 19 nagydíjból áll, ez megegyezik az előző szezon futamainak számával.
A szezon előtt a regnáló világbajnok Lewis Hamilton bejelentette, hogy bár a joga meglenne hozzá, nem használja az 1-es rajtszámot. Így 1994 óta az első idény volt a 2015-ös, amelyben nem szerepelt ez a rajtszám. A Manor Marussia különleges engedéllyel a 2014-es autójának a szabályoknak megfelelően átalakított változatát használhatta, ami azzal is együtt járt, hogy egy évvel régebbi specifikációjú motorokat kaptak. Bár készítettek volna egy új autót (ez lett volna a Manor MNR1), inkább elengedték, hogy a következő idényre készüljenek. Az idény előtti teszteken Fernando Alonsót egy rejtélyes baleset érte - a csapat kommunikációja szerint egy hirtelen szélfuvallat miatt vesztette el az uralmát a McLaren felett, Alonso szerint a kormánya blokkolt, de egyéb teóriák is felmerültek, mint például hogy áramütés érte, és átmenetileg olyan zavarodott volt, hogy azt képzelte, hogy még mindig a Ferrari pilótája. Akárhogy is, orvosi tanácsra ki kellett hagynia az első versenyt.
A Mercedes újabb domináns szezont tudhatott magáénak, sok szempontból még dominánsabb volt, mint az előző idényben, hiszen több rekordot is felállítottak. A jobb eredményeket egyértelműen Lewis Hamilton szállította, már Belgiumban megnyerte a legtöbb pole pozíció éves díját, ugyanis már ekkor tíznél tartott. Rosberg eredményei ezzel szemben gyengébbek voltak (de csak relatíve, hiszen négy futamot kivéve ő is mindig dobogóra állt), és sokszor hátráltatta a balszerencse is, így nem volt igazi kihívója csapattársának. Viszont miután Hamilton bebiztosította a bajnoki címet, Rosberg megnyerte a hátralévő három versenyt, ily módon készülve fel a következő idényre.
A Ferrari csapatánál a sikertelenségek miatt komplett garnitúraváltás volt. Az új csapatfőnök Maurizio Arrivabene reális célkitűzésként 2 győzelmet várt, amit végülis túlteljesítettek, mert Vettel háromszor is nyert, Szingapúrban pedig pole pozíciót is szerzett - ez volt az új turbókorszakban az első, nem Mercedes-motoros pole. Räikkönen nála gyengébb idényt futott, de kétszer még ő is dobogóra tudott állni. A Ferrari volt az egyetlen csapat, amely futamokat tudott nyerni a Mercedesen kívül.
A Williams ebben az idényben is bajnoki bronzérmes lett. Az előző évi remek teljesítményt látva abban reménykedtek, hogy talán még jobb eredményeket is el tudnak érni. Erre végülis nem került sor, csak négy dobogós helyezést szereztek, és bár valamivel gyengébbek voltak, mint 2014-ben, a bajnoki harmadik helyezés elérhető volt számukra.
A Red Bull számára abszolút csalódás volt ez az év. Megromlott a viszonyuk a motorszállító partner Renault-val, mert az egységeik gyengék és megbízhatatlanok voltak. Ricciardo már a szezon negyedénél elhasználta az arra az évre engedélyezett maximális motormennyiséget. Egész évben három dobogójuk volt csak, a győzelem elérhetetlen volt számukra.
Ötödik helyen zárt a Force India, akik a szezon második felétől egy különleges, két nagyméretű lyukat tartalmazó orral hívták fel magukra a figyelmet. A folytonos fejlesztések meghozták az eredményeket, mert az orosz nagydíjon Pérez dobogóra tudott állni.
Az előző évi fiaskót feledtetni próbáló Lotus a hatodik lett. A belga nagydíjon ők is szereztek egy dobogót, Grosjean révén, de vezetői hibák és különféle balesetekbe való belekeveredések miatt rengeteg pontot vesztettek, így ez lehetett volna jobb is.
Hetedik lett a Toro Rosso csapata, amely fiatal versenyzőpárosával remekül szerepelt. Az idény egyik pozitív meglepetése volt a fiatal Max Verstappen, aki kétszer is közel került ahhoz, hogy dobogóra állhasson, de Sainz eredményei is szépek voltak. A csapatot is sújtotta a Renault motorok gyengesége és a technikai hibái, amelyek hiányában talán még jobbak lehettek volna.
Az előző év pont nélküli teljesítménye után a Sauber újra alkalmi pontszerző lett, a nyitófutamon ráadásul rögtön kettős pontszerzést könyvelhettek el. A botrányok sem kerülték el őket, mert mint kiderült, több versenyzővel is szerződést írtak alá 2015-re, és közülük Giedo van der Garde arra akarta kötelezni őket, hogy adjanak neki egy autót. Miután az ausztrál bíróság is neki adott igazat, a Saubernek meg kellett vele állapodni a szerződése felbontásáról. Ez később pénzügyi gondokat okozott számukra.
A szezon legnagyobb csalódását a McLaren szolgáltatta. A Honda által épített turbómotor gyenge volt és rendkívül megbízhatatlan, a problémákon pedig nem segített a csapat által épített extrém keskeny kialakítású motorborítás sem. Rendszeresek voltak a mezőny végéről rajtolások és az alkatrészcserék miatt a több tíz rajthelyes büntetések. A monacói nagydíjig még csak pontot sem szereztek, kettős pontszerzés pedig csak a magyar nagydíjon történt. Se Alonso, se Button nem futott rég annyira gyenge idényt, mint ebben az évben.
Az éppen hogy csak benevezni képes Manor Marussia lett a bajnokságban az utolsó, ami nem is volt csoda, hiszen a régi konstrukciójú autó mellett különféle problémák is hátráltatták őket. Az ausztrál nagydíjon részt sem tudtak venni, mert a számítógépeikről a csődeljárás során minden adatot letöröltek. Pontot nem szereztek, a következő idényre történő felkészülés jegyében új autót se építettek.

A szezon első versenyét, az ausztrál nagydíjat, 2015. március 15-én rendezték meg az Albert Parkban, Melbourne-ben. A pályán egy kör 5,303 km, a verseny 58 körös volt.
Kvjat a kivezető körben kiállt sebességváltójának hibája miatt. Magnussen indult volna a futamon Alonso helyett, de motorhiba miatt szintén kiállt. A rajtot követően Maldonado kipördült a pályáról, bejött a biztonsági autó. Hamilton, Rosberg és Massa megtartotta az időmérőn elért helyét a verseny elején. A 2. körben Grosjean visszavonult a bokszutcába. Pérez és Button a 14. körben összeértek, Pérez megpördült. A 17. körben Räikkönen kezdte meg a kerékcseréket, amely során probléma akadt a bal hátsó kerékkel. A 25. körben Sainz kerékcseréjénél is hasonló probléma akadt. Räikkönen lágy gumikon a leggyorsabb köröket futotta a verseny közepén. A 34. körben Verstappen motorja leállt, így a fiatal pilóta kiesett. A 41. körben a boxkiállását követően Räikkönen az 5. helyről kiesett, a kerékcserénél ismét probléma akadt, ezt későn vették észre. Ericsson két körrel a futam vége előtt lendületesen megelőzte Sainzot.
A 15 indulóból 11-en maradtak pályán, egyedül Button nem szerzett pontot. A szezonnyitó versenyen első helyen végzett Hamilton. A dobogón Rosberg és Vettel követte. Utánuk következett sorrendben Massa, Nasr, Ricciardo, Hülkenberg, Ericsson, Sainz és Pérez.
A futamon nem indult Bottas, orvosi javaslatra.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 6 | Mercedes | |
| 3 | 5 | Ferrari |

A második versenyt, a maláj nagydíjat, 2015. március 29-én rendezték meg Sepangban. A pályán egy kör 5,543 km, a verseny 56 körös volt.
Az első kör során különösebben nem változott a versenyzők sorrendje, Maldonado és Räikkönen is defektet szenvedett. Ericsson a 4. körben kicsúszott és megakadt a kavicságyban. Az ötödik körben bejött a biztonsági autó, így a kerékcserék nagy részét ekkor letudták a pilóták. Pérez a 9. körben kissé lelassult, ezért a mögötte haladók sorra megelőzték. Vettel nem volt kint kerékcserén, ezért a mezőny elejére került. Mögötte azok sorakoztak fel, akik szinték nem voltak a boxban még, így a két Mercedes ideiglenesen a mezőny közepére szorult. Hamilton aztán Vettel mögé került, másodikként autózott mögötte sok körön át, Rosberg pedig harmadiknak zárkózott fel a 13. körre. Vettel kerékcsere után visszakerült Rosberg mögé, de a 21. körben megelőzte. Alonso kiállt a 22. körben. Hamilton a 25. körben kiment kerékcserére, a harmadik helyre érkezett vissza Vettel és Rosberg után. Kvjat a következő körben Hülkenberg autójával összeért és megpördült a pályán, de tudta folytatni a versenyt. A 28. körben a mezőny elején Vettel-Hamilton-Räikkönen-Rosberg-Sainz volt a pilótasorrend, a spanyol újonc kerékcseréjével Massa vette át a továbbiakban az 5. helyet. A mezőny közepén egy bolyban haladt sokáig Hülkenberg, Kvjat, Pérez és Grosjean. A 31. körben Grosjean túl közel kerül Pérezhez és a francia megpördült. Emiatt Hülkenberg 10 másodperces büntetést kapott. Pérez kerékcseréje kissé elhúzódott a 37. körben. Button a 44. körben kiállt, Maldonado az 50. körben szintén.
Első helyen végzett Vettel, a dobogón Hamilton és Rosberg követte. Räikkönen lett a negyedik, Bottas az ötödik. Massa hatodik helyen végzett. Pontot szerzett még Verstappen, Sainz, Kvjat és Ricciardo.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 5 | Ferrari | |
| 2 | 44 | Mercedes | |
| 3 | 6 | Mercedes |

A szezon harmadik versenye a kínai nagydíj volt, melyet 2015. április 12-én rendeztek meg Sanghajban. A pályán egy kör 5,451 km, a verseny 56 körös volt.
A rajtot követően Hamilton megtartotta első helyét, Räikkönen a hetedik helyről a negyedikre jött fel. Sainz a 2. körben megpördült, de folytatta a versenyt. Hülkenberg a 10. körben kiállt váltóhiba miatt. Kvjat autója a 16. körben kigyulladt, így az orosz kiesett a versenyből. A 24. körben a sebességváltó meghibásodása miatt jelentősen lelassult. Ericsson és Ricciardo körökön keresztül látványos csatát folytattak a 11. helyért. A 30. körben Vettelt kihívták kerékcserére a 3. helyről, ezért a Mercedes az elől haladó Hamilton helyett csapattársát, Rosberget hívta ki kerékcserére az eredeti taktika helyett. A 34. körben Maldonado rosszul vett be egy kanyart a bokszutca bejáratánál, ezért értékes másodperceket vesztett, néhány körrel később pedig megpördült a pályán. Button és Maldonado a futam vége felé sorozatos előzésekkel színesítették a versenyt, a 49. körben összeértek és kipörögtek. Buttonnak az első szárnya megsérült a malőr során, Maldonado pedig kiállt. Verstappen 3 körrel a vége előtt motorhiba miatt kiesett. Bejött a biztonsági autó és az utolsó körben állt csak ki, így a sorrend ekkor már nem változott. Az élen haladó két Mercedes és két Ferrari egy bolyban haladt a futam során.
Hamilton nyerte meg a futamot, Rosberg és Vettel előtt. Räikkönen lett a negyedik, Massa az ötödik. Pontot szerzett még Bottas, Grosjean, Nasr, Ricciardo, Ericsson.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 6 | Mercedes | |
| 3 | 5 | Ferrari |

A szezon negyedik versenye a bahreini nagydíj volt, amelyet 2015. április 19-én rendeztek meg Bahreinben, mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös volt.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 7 | Ferrari | |
| 3 | 6 | Mercedes |

A világbajnokság ötödik versenyét, a spanyol nagydíjat 2015. május 10-én Barcelonában rendezték meg. A pálya hossza 4,655 km, a verseny 66 körös volt. A rajt során Rosberg megtartotta első helyét Vettel és Hamilton előtt. Vettel az első körben Hamilton elé került. Sainz 3 helyet esett vissza az első körökben rajtpozíciójához képest. Hamilton kerékcseréjénél egy kis fennakadás volt a 14. körben. Alonso a 28. körben kiállt fékhiba miatt. A 42. körben Grosjean bokszkiállásánál apró baleset történt, de zavartalanul folytatódott a verseny. Maldonado is kiállt a 48. körben. Hamilton utolsó kerékcseréje után Vettel elé tudott visszaérkezni. Bottas és Räikkönen között az utolsó körökben kialakult egy csata a negyedik helyért, de a két finn végül nem cserélt helyet.
A dobogóra Rosberg, Hamilton és Vettel állhatott ebben a sorrendben. Negyedik és ötödik lett Bottas és Räikkönen. Pontot szerzett még Massa, Ricciardo, Grosjean, Sainz és Kvjat.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 6 | Mercedes | |
| 2 | 44 | Mercedes | |
| 3 | 5 | Ferrari |

A világbajnokság hatodik versenyét, a monacói nagydíjat 2015. május 24-én a monacói utcai pályán rendezték meg. A pályán egy kör 3,340 km, a verseny 78 körös volt.
Kvjat lendületesen rajtolt, Hamilton megtartotta első helyét, mögötte Rosberg és Vettel is megtartották pozíciójukat. Hülkenberg összeért Alonsóval, a német kicsúszott, az első szárnyát a második kör elején pótolták. Alonso 5 másodperces büntetést kapott az eset miatt. Massa a rajt utáni koccanás miatt kiállt a boxba. Maldonado visszavonult a rajtot követően. Verstappen kerékcseréjénél a 30. körben némi fennakadás történt. Räikkönen kerékcserés taktikával meg tudta előzni a hosszú ideje közvetlenül előtte autózó Ricciardót. Alonso sebességváltó-hiba miatt a versenyt nem tudta folytatni, a 44. körben kiesett. Verstappen kihasználva az előtte haladó gyorsabb konvojt Vettellel az élen, megelőzte Bottast velük együtt. Később megpróbálkozott ezzel Vettel mögött még egyszer, de Grosjean bevágott elé. A fiatal holland pilóta nem sokkal később, a 64. körben rászaladt Grosjean autójára és egyenesen beleállt a gumifalba. Egy körrel később bejött a biztonsági autó és a 70. körben ment ki. A Mercedesekre visszakerültek a szuperlágy gumik, ám Hamiltont rosszkor hívták ki a boxba, így Rosberg és Vettel is megelőzte a biztonsági autós szakasz alatt, később egyikőjüket sem sikerült visszaelőznie, így vezető pozícióból a dobogó legalsó fokára szorult. Ricciardo és Räikkönen összeütköztek az utolsó körök egyikében, az ausztrál egy helyet javított így de nem kapott büntetést. Kvjat és Ricciardo az utolsó körben helyet cserélt, majd az utolsó métereken az ausztrál visszaadta a pozíciót orosz csapattársának.
A futamot Rosberg nyerte meg, Vettel második, Hamilton harmadik lett. Negyedik és ötödik helyen végzett Kvjat és Ricciardo.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 6 | Mercedes | |
| 2 | 5 | Ferrari | |
| 3 | 44 | Mercedes |

A világbajnokság hetedik futamát, a kanadai nagydíjat 2015. június 7-én rendezték meg Montréalban. A versenypályán egy kör 4,361 km, a verseny 70 körös volt.
A rajt után a mezőny nagy része megtartotta az időmérőn szerzett pozícióját. Massa a 22. körben feljött a 7. helyre, 10 helyet javított, Vettel a 13. helyre küzdötte fel magát a 24. körre a 18. rajthelyről. Räikkönen a 41. körben az egyik kanyarnál hirtelen megpördült, jócskán veszítve ezzel az előnyéből. A 40. körben Vettel a 8. helyre tudott feljönni. Hülkenberg a kerékvetőn megpördült, amikor Vettel a 45. körben megelőzte egy kanyarnál. Alonso a 47. körben kiállt üzemanyaghiány miatt. Grosjean kerékcseréjénél történt némi késlekedés, majd már a pályán összeütközött Merhivel, amiért 5 másodperces büntetést kapott. Vettel az 56. körben már az 5. volt. Button az 58. körben kiállt csapattársa mellé a boxba. Merhi a 63. körben szintén kiállt. Ericsson autója a cél előtt leállt.
A győztes Hamilton lett Rosberg és Bottas előtt. Negyedik lett Räikkönen, ötödik Vettel.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 6 | Mercedes | |
| 3 | 77 | Williams-Mercedes |

A világbajnokság nyolcadik futamát, az osztrák nagydíjat 2015. június 21-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,326 km, a verseny 71 körös volt.
Hamilton-Rosberg-Vettel sorrendben álltak rajthoz a pilóták a mezőny elején. Rosberg lerajtolta csapattársát. Az első körben Räikkönen megcsúszott, a mögötte haladó Alonso autója pedig felszaladt a Ferrarira és együtt csúsztak a szalagkorlát mentén egy ideig. Stevens félrehúzódott a pálya szélére, szintén kiállt. Kvjatnak első szárnyat kellett cserélnie még az első körben. A biztonsági autó bejött a baleset miatt, majd a 6. körben hagyta el a pályát. Button a 10. körben kiállt, így a McLaren versenyzői közül nem maradt senki a pályán. Ericsson áthajtásos büntetést kapott, mert a rajtnál kiugrott, majd a 22. körben a célegyenesben váratlan rendszerhiba miatt jócskán lelassult, csaknem leállt az autója. Sainz kerékcseréjénél némi fennakadás történt, ezután bokszutcai gyorshajtásért 5 másodperces büntetést kapott. Vettel kerékcseréjénél a 37. körben szintén történt kisebb fennakadás. Sainz és Grosjean ugyanebben a körben kiállt a versenyből. Hamilton 5 másodperces büntetést kapott, mert a bokszutca kijáratánál áthajtott a fehér vonalon. Ricciardo az 52. körben letöltötte a korábbi motorcserével járó 5 másodperces büntetését.
Rosberg nyerte meg a nagydíjat, Hamilton érkezett másodikként a célba, a dobogón Massa állhatott mellettük. Negyedik lett Vettel, ötödik Bottas.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 6 | Mercedes | |
| 2 | 44 | Mercedes | |
| 3 | 19 | Williams-Mercedes |

A kilencedik versenyt, a brit nagydíjat Silverstone-ban rendezték meg 2015. július 5-én. A pályán egy kör 5,891 km, a verseny 52 körös volt.
A pole-pozícióból induló Hamilton a harmadik helyre esett vissza, Hülkenberg és a Williams két pilótája ügyesen rajtoltak. Button kicsúszott a kavicságyba az első körben. Grosjean ismeretlen hiba miatt kiállt. Maldonado szintén kiesett az első körben. Massa körökön keresztül haladt a mezőny élén a rajtot követően. A biztonsági autó az első körben bejött, a negyedikben kiállt. A verseny újraindulásakor Verstappen kicsúszott a kavicságyba. Hamilton előzni próbált, de az előtte haladó két williamses, Bottas és Massa nem adták vissza a brit pilóta eredeti pozícióját. A sorrend a mezőny elején ekkor Massa-Bottas-Hamilton-Rosberg-Hülkenberg volt. A 22. körben Hamilton átvette a vezetést, Rosberg is megpróbált előzni, látványos csata alakult ki közte és a két williamses között. Sainz autója a 33. körben lelassult, a versenyt nem tudta folytatni, ezt követően a virtuális biztonsági autós szakasz volt érvényben két körön át. A 35. körben eleredt az eső a pályán. Rosberg a 40. körben megelőzte Bottast, így a harmadik helyre került, egy körrel később Massa elé került. Az elől haladó Hamilton az erősödő eső miatt a 44. körben kijött kerékcserére, így Rosberg került az élre, csapattársa csak a harmadik helyre tudott visszajönni. Rosberg egy körrel később szintén kiállt intermediate gumikért. Massa és Bottas is egymás után álltak ki kerékcserére a szakadó esőben. A sorrend ekkor a mezőny elején Hamilton-Rosberg-Vettel-Massa-Bottas volt. Räikkönen három körrel a verseny vége előtt kiállt kerékcserére, új intermediate gumikat kapott.
A versenyt végül Hamilton nyerte Rosberg és Vettel előtt. Negyedik lett Massa, ötödik Bottas.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 6 | Mercedes | |
| 3 | 5 | Ferrari |

A világbajnokság tizedik futamát, a magyar nagydíjat 2015. július 26-án rendezték meg a Hungaroringen, Mogyoródon. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 69 körös volt.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 5 | Ferrari | |
| 2 | 26 | Red Bull-Renault | |
| 3 | 3 | Red Bull-Renault |

A tizenegyedik versenyt, a belga nagydíjat 2015. augusztus 23-án rendezték meg Spában. A pályán egy kör 7,004 km, a verseny 43 körös volt.
Hülkenberg és Sainz még a felvezető körben - amelyből Hülkenberg autójának hibája miatt kettőt is mentek a pilóták - kiálltak a boxutcába. Rosberg a rajtnál hátramaradt, több pozíciót visszaesett, az első kör végén az ötödik helyen haladt. Maldonado a 2. körben kiállt motorhiba miatt. Sainz visszajött ugyan a pályára, de a 4. körben mégis lelassult az autó alatta. A 9. körben Kvjat megcsúszott. Bottas kerékcseréjénél kisebb hiba történt, a jobb hátsó kerékre közepes, a többire lágy keverékű gumi került fel. Emiatt áthajtásos büntetést kapott néhány körrel később. Rosberg közben visszaszerezte a 2. helyet, Räikkönen a 9. helyre jött fel. Grosjean a 20. körben megelőzte Pérezt, így ő került dobogós pozícióba. Ricciardo autója hirtelen megállt a 21. körben, virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe másfél körön keresztül. Az utolsó körökben Grosjean Vettelt üldözte a 3. helyért, Kvjat pedig Massát a 6. helyért. Az orosz pilótának sikerült megelőznie végül Massát. Vettel az utolsó előtti körben defektet kapott, éppen úgy, ahogy Rosberg a szabadedzés alatt. Verstappen megelőzte Räikkönent, de azonnal meg is csúszott, így a finn visszavette a helyét.
Első helyen végzett Hamilton, második lett Rosberg, harmadik Grosjean. Negyedik Kvjat lett, ötödik Pérez.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 6 | Mercedes | |
| 3 | 8 | Lotus-Mercedes |

A tizenkettedik versenyt, az olasz nagydíjat 2015. szeptember 6-án rendezték meg Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 5 | Ferrari | |
| 3 | 19 | Williams-Mercedes |

A tizenharmadik versenyt, a szingapúri nagydíjat 2015. szeptember 20-án rendezték meg éjszaka Szingapúrban. A pályán egy kör 5,065 km, a verseny 61 körös volt.
Verstappen a rajtnál nem tudott elindulni, de a boxutcában megoldották a problémát, így lemaradással indult. A rajt után a mezőny elején minden pilóta megtartotta a pozícióját, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Kvjat, Hamilton, Rosberg, Bottas, Massa, Hülkenberg, Pérez volt az első 10 versenyző sorrendje. Massa és Hülkenberg ütközése után a német pilóta kiesett, virtuális biztonsági autós szakasz volt néhány körön át. Ekkor több pilóta megejtette a kerékcserét, Button kiállásánál történt egy kis késlekedés. A 15. körben bejött a biztonsági autó, mert rengeteg törmelék volt a pályán. A 27. körben Hamilton autójával probléma akadt, nagyon hamar visszaesett a 4. helyről, a 29. körben már csak a 10. helyen autózott. Massa autója is gyengélkedni kezdett ekkor, így a 31. körben kiállt. Hamilton a 33. körben már csak a 16. helyen volt, így saját kérésére kiállt. Ugyanebben a körben Alonso is befejezte a versenyét. A 37. körben egy szurkoló bemászott a pályára, ezért beküldték a biztonsági autót. Button első szárnya egy Maldonadóval való ütközésnél leszakadt, így ismét törmelék került a pályára. Rossi rádiókapcsolata a második biztonsági autós szakaszban megszűnt a csapatával. Grosjean versenyének is véget vetett egy probléma. Verstappent az utolsó körben megkérte a csapat, hogy engedje maga elé a 9. helyen autózó Sainzot. Az újonc pilóta nem engedelmeskedett.
Első három helyen végzett Vettel, Ricciardo és Räikkönen ebben a sorrendben. Negyedik lett Rosberg, ötödik Bottas. Pontot szerzett még Kvjat, Pérez, Verstappen, Sainz és Nasr.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 5 | Ferrari | |
| 2 | 3 | Red Bull-Renault | |
| 3 | 7 | Ferrari |

A tizennegyedik versenyt, a japán nagydíjat 2015. szeptember 27-én rendezték meg Szuzukában. A pályán egy kör 5,807 km, a verseny 53 körös volt.
Rosberg a rajtnál visszaesett a negyedik helyre. Massa és Ricciardo autója még a rajtot követően összeért, defektet kaptak mindketten. Pérez kisiklott a zsúfolt első kanyarban, az ő első útja is a bokszutcába vezetett. Ezek után bonyodalommentes volt a futam sok körön át. Rosberg felzárkózott a 2. helyre Hamilton mögé. Sainz a kerékcseréhez igyekezvén a bejáratot jelző bóját letarolta, így új első szárnyat is kapott kis késlekedéssel. Grosjean gumijai a 34. körre nagymértékben elkoptak, a kanyarok bevétele is gondot okozott a cseréig. Nasr a verseny vége előtt kiállt.
Első lett Hamilton, második Rosberg, harmadik Vettel. Negyedik és ötödik lett Räikkönen és Bottas. Pontot szerzett még Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Verstappen és Sainz.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 6 | Mercedes | |
| 3 | 5 | Ferrari |

A világbajnokság tizenötödik versenyét, az orosz nagydíjat 2015. október 11-én rendezték meg Szocsiban. A pályán egy kör 5,853 km, a verseny 53 körös volt.
Hülkenberg és Ericsson a rajtot követően összeütköztek, mert a német pilóta megpördült, mindketten kiestek a versenyből. Verstappen is érintett volt a balesetben bal hátsó defekttel. A negyedik körben kiment a biztonsági autó. A 7. körben Hamilton és Bottas is megelőzte Rosberget, akinek a gázpedáljával akadt gondja. A Mercedes német pilótája ekkor kiállt. Grosjean a 12. körben kisodródott és összetörte a Lotust. Sainz a 47. körben fékproblémák miatt megcsúszott többször, így végül kiállt. Ricciardo is feladta a versenyt technikai gond miatt. Az utolsó körben Bottas, Räikkönen és Pérez csatáztak a harmadik helyért, eközben Bottas kisodródott, Räikkönen autója pedig megsérült, így Pérez visszavette a korábban megszerzett harmadik helyét.
A futamot Hamilton nyerte, második lett Vettel, harmadik Pérez. Negyedik és ötödik lett Massa és Räikkönen, de a finn 30 másodperces büntetéssel a nyolcadik helyre csúszott, így az ötödik helyre Kvjat került.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 5 | Ferrari | |
| 3 | 11 | Force India |

A tizenhatodik versenyt, az amerikai nagydíjat 2015. október 25-én rendezték meg Austinban. A pályán egy kör 5,513 km, a verseny 56 körös volt.
A futam kezdetére az eső alábbhagyott, a pálya elkezdett felszáradni. Hamilton jobban rajtolt csapattársánál, Rosberg az első kanyar után visszaesett az ötödik helyre. Bottas első szárnyát és gumijait az első körben cserélték. A két Sauber összeért a rajt után, törmelék került a pályára. Alonso defektet szerzett az első kanyarnál történt kisodródás során, ahol Massa autója pörgött meg a vizes pályán. Vettel a 13. helyről már a második körben a 7. helyre jött fel. Stevens kiesett. Az 5. körben virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe. Bottas a 7. körben feladta a versenyt. A 13. körben Ricciardo megelőzte Rosberget, majd két körrel később Hamiltont is. Räikkönen a 20. körben kisodródott a falba, de vissza tudott jönni a pályára. A két Mercedes és a két Red Bull folyamatosan csatáztak az élen. Massa is kiállt a boxba, nem folytatta a versenyt, Grosjean szintén. Räikkönent visszahívták a boxba a 27. körben, a kisodródás miatt sérült az autó. Ericsson autója megállt a pályán, ezért a biztonsági autó bejött a pályára és a 32. körben ment ki. Hülkenberg egy előzési kísérlet során kiejtette magát egy defekttel. A virtuális biztonsági autó a Force India miatt érvénybe lépett ismét a 38. körben. A 43. körben Kvjat összetörte a Red Bullt a szalagkorláton, a vizes műfüvön csúszott meg. A biztonsági autó ismét bejött a pályára és a 46. körben távozott. Rosberg apró hibája miatt Hamilton került élre a 49. körben.
Első helyen végzett Hamilton, aki ezzel így matematikailag megnyerte a világbajnoki címet. Második lett Rosberg, harmadik Vettel.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 44 | Mercedes | |
| 2 | 6 | Mercedes | |
| 3 | 5 | Ferrari |

A szezon tizenhetedik versenyét, a mexikói nagydíjat 2015. november 1-jén rendezték meg Mexikóvárosban. A pályán egy kör 4,304 km hosszú, a verseny 71 körös volt.
A rajt után a mezőny sűrűjében Vettel egyik gumija defektes lett Ricciardo RedBulljának szárnyától. Alonso visszament a boxba, miatta Vettel kerékcseréjénél késlekedtek a szerelők. Vettel a 18. körben kipördült a pályáról, a 16. helyre esett vissza így. A 23. körben Bottas és Räikkönen csatája Räikkönen kiesésével végződött. Vettel az 52. körben a gumifalba csúszott és kiesett, bejött a biztonsági autó és az 57. körben ment ki. Nasr fékjei felmondták a szolgálatot nem sokkal ezután, ő is kiállt.
Rosberg végig megtartotta előnyét csapattársával szemben, így az első helyen ő végzett. Hamilton lett a második, Bottas a harmadik.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 6 | Mercedes | |
| 2 | 44 | Mercedes | |
| 3 | 77 | Williams-Mercedes |

A szezon tizennyolcadik versenyét, a brazil nagydíjat 2015. november 15-én rendezték meg Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt.
Sainz az első körben kiesett, az autó megállt alatta. Hamilton erőteljesen használta a gumijait Rosberg mögött az előzés reményében. Maldonado a futam közepén hozzáért Ericsson kerekéhez, a svéd nem esett ki, de megpördült. Verstappen néhány látványos előzést vitt véghez.
Nico Rosberg akadálytalanul nyerte meg a futamot. Második helyen Hamilton, harmadik helyen Vettel végzett. Negyedik lett Räikkönen, ötödik Bottas. Felipe Massát utólag kizárták, mert csapata a futam előtt túlmelegítette a hátsó abroncsait.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 6 | Mercedes | |
| 2 | 44 | Mercedes | |
| 3 | 5 | Ferrari |

A világbajnokság tizenkilencedik, egyben utolsó versenyét, az abu-dzabi nagydíjat 2015. november 29-én rendezték meg Abu Dzabiban. A pályán egy kör 5,554 km, a verseny 55 körös volt.
| Pozíció | # | Pilóta | Csapat/Motor |
|---|---|---|---|
| 1 | 6 | Mercedes | |
| 2 | 44 | Mercedes | |
| 3 | 7 | Ferrari |
A 2015-ös évre a magyarországi közvetítési jogokkal továbbra is az MTVA rendelkezett. A szezon elején minden futamot és időmérő edzést élőben közvetítettek a Dunán, miután az M1 amely addig adta a közvetítéseket március 15-én hírcsatornává alakult, az M2-n pedig éjszaka megismételték. Július 18-án elindult az M4 Sport csatorna, így a magyar nagydíjtól kezdve már itt volt látható valamennyi futam. Valamennyi futamot a budapesti stúdióból kommentáltak, kivéve a magyar nagydíjat, amelyről élőben sugározták a teljes Formula–1-es programot (vagyis a pénteki és szombati szabadedzéseket is). A műsorok HD felbontásúak voltak.
A közvetítések kommentátora Szujó Zoltán volt, a stúdióban Petrovics-Mérei Andrea vezette a felvezető és a levezető műsort. A szakkommentátor továbbra is Wéber Gábor volt, a helyszíni riporteri feladatokat Bobák Róbert vitte. A stúdióban visszatérő vendégek voltak Kiss Pál Tamás, Michelisz Norbert és Kiss Norbert.
Magyar részről a Formula.hu weboldal utazó riportere, Mészáros Sándor volt még, aki több versenyhétvégén is részt vett és exkluzív híreket szállított. Közreműködésével készült a Száguldás és Cirkusz évkönyv az idény eseményeiről, amelyben az előszót Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója jegyezte.
Pontozás:
| Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11–20. |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Pont | 25 | 18 | 15 | 12 | 10 | 8 | 6 | 4 | 2 | 1 | 0 |
(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)
| Helyezés | Versenyző | Rajt- szám |
AUS |
MAL |
CHN |
BHR |
ESP |
MON |
CAN |
AUT |
GBR |
HUN |
BEL |
ITA |
SIN |
JPN |
RUS |
USA |
MEX |
BRA |
ABU |
Pont |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 44 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 3 | 1 | 2 | 1 | 6 | 1 | 1 | ki | 1 | 1 | 1 | 2 | 2 | 2 | 381 | |
| 2. | 6 | 2 | 3 | 2 | 3 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 8 | 2 | 17† | 4 | 2 | ki | 2 | 1 | 1 | 1 | 322 | |
| 3. | 5 | 3 | 1 | 3 | 5 | 3 | 2 | 5 | 4 | 3 | 1 | 12† | 2 | 1 | 3 | 2 | 3 | ki | 3 | 4 | 278 | |
| 4. | 7 | ki | 4 | 4 | 2 | 5 | 6 | 4 | ki | 8 | ki | 7 | 5 | 3 | 4 | 8 | ki | ki | 4 | 3 | 150 | |
| 5. | 77 | sér | 5 | 6 | 4 | 4 | 14 | 3 | 5 | 5 | 13 | 9 | 4 | 5 | 5 | 12† | ki | 3 | 5 | 13 | 136 | |
| 6. | 19 | 4 | 6 | 5 | 10 | 6 | 15 | 6 | 3 | 4 | 12 | 6 | 3 | ki | 17 | 4 | ki | 6 | kiz | 8 | 121 | |
| 7. | 26 | ni | 9 | ki | 9 | 10 | 4 | 9 | 12 | 6 | 2 | 4 | 10 | 6 | 13 | 5 | ki | 4 | 7 | 10 | 95 | |
| 8. | 3 | 6 | 10 | 9 | 6 | 7 | 5 | 13 | 10 | ki | 3 | ki | 8 | 2 | 15 | 15† | 10 | 5 | 11 | 6 | 92 | |
| 9. | 11 | 10 | 13 | 11 | 8 | 13 | 7 | 11 | 9 | 9 | ki | 5 | 6 | 7 | 12 | 3 | 5 | 8 | 12 | 5 | 78 | |
| 10. | 27 | 7 | 14 | ki | 13 | 15 | 11 | 8 | 6 | 7 | ki | ni | 7 | ki | 6 | ki | ki | 7 | 6 | 7 | 58 | |
| 11. | 8 | ki | 11 | 7 | 7 | 8 | 12 | 10 | ki | ki | 7 | 3 | ki | 13† | 7 | ki | ki | 10 | 8 | 9 | 51 | |
| 12. | 33 | ki | 7 | 17† | ki | 11 | ki | 15 | 8 | ki | 4 | 8 | 12 | 8 | 9 | 10 | 4 | 9 | 9 | 16 | 49 | |
| 13. | 12 | 5 | 12 | 8 | 12 | 12 | 9 | 16 | 11 | ni | 11 | 11 | 13 | 10 | 20† | 6 | 9 | ki | 13 | 15 | 27 | |
| 14. | 13 | ki | ki | ki | 15 | ki | ki | 7 | 7 | ki | 14 | ki | ki | 12 | 8 | 7 | 8 | 11 | 10 | ki | 27 | |
| 15. | 55 | 9 | 8 | 13 | ki | 9 | 10 | 12 | ki | ki | ki | ki | 11 | 9 | 10 | ki | 7 | 13 | ki | 11 | 18 | |
| 16. | 22 | 11 | ki | 14 | ni | 16 | 8 | ki | ki | ki | 9 | 14 | 14 | ki | 16 | 9 | 6 | 14 | 14 | 12 | 16 | |
| 17. | 14 | sér | ki | 12 | 11 | ki | ki | ki | ki | 10 | 5 | 13 | 18† | ki | 11 | 11 | 11 | ki | 15 | 17 | 11 | |
| 18. | 9 | 8 | ki | 10 | 14 | 14 | 13 | 14 | 13 | 11 | 10 | 10 | 9 | 11 | 14 | ki | ki | 12 | 16 | 14 | 9 | |
| 19. | 98 | vi | 15 | 16 | 17 | 18 | 16 | ki | 14 | 12 | 15 | 15 | 16 | 13 | 19 | 0 | ||||||
| 20. | 53 | 14 | 18 | 12 | 15 | 18 | 0 | |||||||||||||||
| 21. | 28 | vi | ni | 15 | 16 | 17 | 17 | 17 | ki | 13 | 16† | 16 | 15 | 15 | 19 | 14 | ki | 16 | 17 | 18 | 0 | |
| — | 20 | ni | 0 | |||||||||||||||||||
| Helyezés | Versenyző | Rajt- szám |
AUS |
MAL |
CHN |
BHR |
ESP |
MON |
CAN |
AUT |
GBR |
HUN |
BEL |
ITA |
SIN |
JPN |
RUS |
USA |
MEX |
BRA |
ABU |
Pont |
Megjegyzés:
| Helyezés | Csapat | Rajt- szám |
AUS |
MAL |
CHN |
BHR |
ESP |
MON |
CAN |
AUT |
GBR |
HUN |
BEL |
ITA |
SIN |
JPN |
RUS |
USA |
MEX |
BRA |
ABU |
Pont |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 6 | 2 | 3 | 2 | 3 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 8 | 2 | 17† | 4 | 2 | ki | 2 | 1 | 1 | 1 | 703 | |
| 44 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 3 | 1 | 2 | 1 | 6 | 1 | 1 | ki | 1 | 1 | 1 | 2 | 2 | 2 | |||
| 2. | 5 | 3 | 1 | 3 | 5 | 3 | 2 | 5 | 4 | 3 | 1 | 12† | 2 | 1 | 3 | 2 | 3 | ki | 3 | 4 | 428 | |
| 7 | ki | 4 | 4 | 2 | 5 | 6 | 4 | ki | 8 | ki | 7 | 5 | 3 | 4 | 8 | ki | ki | 4 | 3 | |||
| 3. | 19 | 4 | 6 | 5 | 10 | 6 | 15 | 6 | 3 | 4 | 12 | 6 | 3 | ki | 17 | 4 | ki | 6 | kiz | 8 | 257 | |
| 77 | sér | 5 | 6 | 4 | 4 | 14 | 3 | 5 | 5 | 13 | 9 | 4 | 5 | 5 | 12† | ki | 3 | 5 | 13 | |||
| 4. | 3 | 6 | 10 | 9 | 6 | 7 | 5 | 13 | 10 | ki | 3 | ki | 8 | 2 | 15 | 15† | 10 | 5 | 11 | 6 | 187 | |
| 26 | ni | 9 | ki | 9 | 10 | 4 | 9 | 12 | 6 | 2 | 4 | 10 | 6 | 13 | 5 | ki | 4 | 7 | 10 | |||
| 5. | 11 | 10 | 13 | 11 | 8 | 13 | 7 | 11 | 9 | 9 | ki | 5 | 6 | 7 | 12 | 3 | 5 | 8 | 12 | 5 | 136 | |
| 27 | 7 | 14 | ki | 13 | 15 | 11 | 8 | 6 | 7 | ki | ni | 7 | ki | 6 | ki | ki | 7 | 6 | 7 | |||
| 6. | 8 | ki | 11 | 7 | 7 | 8 | 12 | 10 | ki | ki | 7 | 3 | ki | 13† | 7 | ki | ki | 10 | 8 | 9 | 78 | |
| 13 | ki | ki | ki | 15 | ki | ki | 7 | 7 | ki | 14 | ki | ki | 12 | 8 | 7 | 8 | 11 | 10 | ki | |||
| 7. | 33 | ki | 7 | 17† | ki | 11 | ki | 15 | 8 | ki | 4 | 8 | 12 | 8 | 9 | 10 | 4 | 9 | 9 | 16 | 67 | |
| 55 | 9 | 8 | 13 | ki | 9 | 10 | 12 | ki | ki | ki | ki | 11 | 9 | 10 | ki | 7 | 13 | ki | 11 | |||
| 8. | 9 | 8 | ki | 10 | 14 | 14 | 13 | 14 | 13 | 11 | 10 | 10 | 9 | 11 | 14 | ki | ki | 12 | 16 | 14 | 36 | |
| 12 | 5 | 12 | 8 | 12 | 12 | 9 | 16 | 11 | ni | 11 | 11 | 13 | 10 | 20† | 6 | 9 | ki | 13 | 15 | |||
| 9. | 22 | 11 | ki | 14 | ni | 16 | 8 | ki | ki | ki | 9 | 14 | 14 | ki | 16 | 9 | 6 | 14 | 14 | 12 | 27 | |
| 14 | sér | ki | 12 | 11 | ki | ki | ki | ki | 10 | 5 | 13 | 18† | ki | 11 | 11 | 11 | ki | 15 | 17 | |||
| 20 | ni | |||||||||||||||||||||
| 10. | 28 | vi | ni | 15 | 16 | 17 | 17 | 17 | ki | 13 | 16† | 16 | 15 | 15 | 19 | 14 | ki | 16 | 17 | 18 | 0 | |
| 98 | vi | 15 | 16 | 17 | 18 | 16 | ki | 14 | 12 | 15 | 15 | 16 | 13 | 19 | ||||||||
| 53 | 14 | 18 | 12 | 15 | 18 | |||||||||||||||||
| Helyezés | Csapat | Rajt- szám |
AUS |
MAL |
CHN |
BHR |
ESP |
MON |
CAN |
AUT |
GBR |
HUN |
BEL |
ITA |
SIN |
JPN |
RUS |
USA |
MEX |
BRA |
ABU |
Pont |
Megjegyzés:
Színmagyarázat:
| Helyezés | Pole pozíció | A Q3-ba jutott | Kiesett a Q2-ben | Kiesett a Q1-ben | Nem kvalifikált | Nem vett részt |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Színkód | 1. | 2–10. | 11–15. | 16–20. | nk | ni |
| Helyezés | Versenyző | Rajt- szám |
AUS |
MAL |
CHN |
BHR |
ESP |
MON |
CAN |
AUT |
GBR |
HUN |
BEL |
ITA |
SIN |
JPN |
RUS |
USA |
MEX |
BRA |
ABU |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 44 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 5 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | |
| 2. | 6 | 2 | 3 | 2 | 3 | 1 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 4 | 6 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | |
| 3. | 5 | 4 | 2 | 3 | 2 | 3 | 3 | 16† | 3 | 6 | 3 | 9 | 3 | 1 | 4 | 4 | 5† | 3 | 3 | 16 | |
| 4. | 7 | 5 | 11 | 6 | 4 | 7 | 6 | 3 | 18 | 5 | 5 | 14 | 2 | 3 | 6 | 5 | 8† | 15† | 5 | 3 | |
| 5. | 77 | 6† | 9 | 5 | 5 | 4 | 17 | 4 | 6 | 4 | 6 | 3 | 6 | 7 | 3 | 3 | 12† | 6 | 4† | 6 | |
| 6. | 19 | 3 | 7 | 4 | 6 | 9 | 14 | 17 | 4 | 3 | 8 | 7 | 5 | 9 | 5 | 15 | 9 | 7 | 8 | 8 | |
| 7. | 26 | 13 | 5 | 12 | 17 | 8 | 5 | 8 | 8† | 7 | 7 | 12 | 14† | 4 | 10† | 11 | 4 | 4 | 7 | 9 | |
| 8. | 3 | 7 | 4 | 7 | 7 | 10 | 4 | 9 | 14† | 10 | 4 | 6 | 15† | 2 | 7 | 10 | 3 | 5 | 9† | 5 | |
| 9. | 11 | 15 | 14 | 15 | 11 | 18 | 7 | 10 | 16 | 11 | 13 | 5 | 7 | 13 | 9 | 7 | 6 | 9 | 13 | 4 | |
| 10. | 27 | 14 | 13 | 16 | 8 | 17 | 13 | 7 | 5 | 9 | 11 | 11 | 9 | 11 | 11† | 6 | 7 | 10 | 6 | 7 | |
| 11. | 8 | 9 | 8† | 8 | 10 | 11 | 11† | 5 | 10 | 12 | 10 | 4† | 8 | 10 | 8 | 8 | 13 | 12 | 15 | 15 | |
| 12. | 33 | 12 | 6 | 13 | 15 | 6 | 10 | 12† | 7 | 13 | 9 | 15† | nk† | 8 | 15† | 9 | 10 | 8 | 10 | 11 | |
| 13. | 12 | 11 | 16 | 9 | 12 | 15 | 16 | 15 | 9 | 16 | 18 | 16 | 12 | 16 | 18 | 12 | 17 | 17 | 11 | 14 | |
| 14. | 13 | 10 | 12 | 11 | 16 | 12 | 9 | 6 | 11 | 14 | 14 | 8 | 11 | 18 | 13 | 14 | 13 | 13 | 16 | 13 | |
| 15. | 55 | 8 | 15 | 14 | 9 | 5 | 8† | 11 | 13 | 8 | 12 | 10 | 13† | 14 | 12 | nk | nk | 11 | 12 | 10 | |
| 16. | 22 | 17 | 17 | 17 | nk | 14 | 12 | nk | 17† | 18 | 16 | 17† | 16† | 15 | 16 | 13 | 12 | nk† | 17 | 12 | |
| 17. | 14 | sér | 18 | 18 | 14 | 13 | 15 | 14 | 15† | 17 | 15 | 18† | 17† | 12 | 14 | 16† | 11 | 16† | nk | 17 | |
| 18. | 9 | 16 | 10 | 10 | 13 | 16 | 18 | 13 | 12 | 15 | 17 | 13 | 10† | 17 | 17 | 17 | 16 | 14 | 14 | 18 | |
| 19. | 98 | ni | nk | 20 | 19 | 20 | 20 | 18 | 19 | 20 | 19 | 20 | 19 | 19† | 20 | ||||||
| 20. | 53 | 20 | nk | 18 | 18 | 18 | |||||||||||||||
| 21. | 28 | ni | nk | 19 | 18 | 19 | 19 | 19 | 20 | 19 | 20 | 19 | 18 | 19 | 19 | 18 | 19† | 19 | 19 | 19† | |
| 22. | 20 | 18 | |||||||||||||||||||
| Helyezés | Versenyző | Rajt- szám |
AUS |
MAL |
CHN |
BHR |
ESP |
MON |
CAN |
AUT |
GBR |
HUN |
BEL |
ITA |
SIN |
JPN |
RUS |
USA |
MEX |
BRA |
ABU |
Megjegyzés: A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények, és nem a hivatalos rajtpozíciók szerepelnek.
| # | +/- | Versenyző | Rsz. | Csapat | Rajt | Győzelem | DH | Pole | LK | Pont | P+/– |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 0 | 44 | 19 | 10 | 17 | 11 | 8 | 381 | –3 | ||
| 2. | 0 | 6 | 19 | 6 | 15 | 7 | 5 | 322 | +5 | ||
| 3. | +2 | 5 | 19 | 3 | 13 | 1 | 1 | 278 | +111 | ||
| 4. | +8 | 7 | 19 | 0 | 3 | 0 | 2 | 150 | +95 | ||
| 5. | –1 | 77 | 18 | 0 | 2 | 0 | 0 | 136 | –46 | ||
| 6. | +1 | 19 | 19 | 0 | 2 | 0 | 0 | 121 | –13 | ||
| 7. | +8 | 26 | 18 | 0 | 1 | 0 | 0 | 95 | +87 | ||
| 8. | –5 | 3 | 19 | 0 | 2 | 0 | 3 | 92 | –126 | ||
| 9. | +1 | 11 | 19 | 0 | 1 | 0 | 0 | 78 | +19 | ||
| 10. | –1 | 27 | 18 | 0 | 0 | 0 | 0 | 58 | –38 | ||
| 11. | +3 | 8 | 19 | 0 | 1 | 0 | 0 | 51 | +43 | ||
| 12. | – | 33 | 19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 49 | – | ||
| 13. | – | 12 | 18 | 0 | 0 | 0 | 0 | 27 | – | ||
| 14. | +2 | 13 | 19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 27 | +25 | ||
| 15. | – | 55 | 19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 18 | – | ||
| 16. | –8 | 22 | 18 | 0 | 0 | 0 | 0 | 16 | –110 | ||
| 17. | –11 | 14 | 18 | 0 | 0 | 0 | 0 | 11 | –150 | ||
| 18. | +1 | 9 | 19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 9 | +9 | ||
| 19. | – | 98 | 13 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | – | ||
| 20. | – | 53 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | – | ||
| 21. | +2 | 28 | 17 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
| 22. | –11 | 20 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | –55 | ||
| # | +/- | Csapat | Modell | Motor | Gumi | Start | Győzelem | Dobogó | PP | LK | Pont | P+/– |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 0 | W06 Hybrid | P | 19 | 16 | 32 | 18 | 13 | 703 | +2 | ||
| 2. | +2 | SF15-T | P | 19 | 3 | 16 | 1 | 3 | 428 | +212 | ||
| 3. | 0 | FW37 | P | 19 | 0 | 4 | 0 | 0 | 257 | –63 | ||
| 4. | –2 | RB11 | P | 19 | 0 | 3 | 0 | 3 | 187 | –218 | ||
| 5. | +1 | VJM08 | P | 19 | 0 | 1 | 0 | 0 | 136 | –19 | ||
| 6. | +2 | E23 | P | 19 | 0 | 1 | 0 | 0 | 78 | +68 | ||
| 7. | 0 | STR10 | P | 19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 67 | +37 | ||
| 8. | +2 | C34 | P | 19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 36 | +36 | ||
| 9. | –4 | MP4-30 | P | 19 | 0 | 0 | 0 | 0 | 27 | –154 | ||
| 10. | –1 | MR04 | P | 18 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | –2 | ||
Megjegyzés: Döntetlen esetén (időmérő edzések esetén ha egyik pilóta sem tudta kvalifikálni magát a futamra, versenyek esetén pedig ha mindkét pilóta kiesett vagy helyezetlenül ért célba, továbbá ha a korábbi csapattárs helyett más pilóta volt a csapattársa a futamon) a verseny nem számít bele az egymás elleni állásba. Ugyanez a helyzet áll fenn akkor, ha a csapat nem vett részt az adott nagydíjon. Emiatt előfordul, hogy egyes csapatoknál a szezon végén nem jön ki mind a 19 verseny.
| Csapat | Mercedes | Red Bull | Williams | Ferrari | McLaren | Force India | Toro Rosso | Lotus | Sauber | Manor |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Színkód |
{{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó){{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó){{cite news}}: Unknown parameter |trans_title= ignored (|trans-title= suggested) (súgó){{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó){{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó){{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó){{cite news}}: Unknown parameter |publsiger= ignored (súgó)