Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Apja borkereskedő volt Londonban.
12 évesen már gyermektáncosként szerepelt, kis filmszerepekben az 1950-es évek közepén kezdett színészkedni, a Simon and Laura (1995) és a Három ember egy csónakban (1956) című filmekben volt látható.
Magánélete
1957 feleségül ment David McCallum (1933–2023) skót zenész-színészhez, akivel a Hell Drivers című film forgatásán ismerkedett meg. Több műben dolgoztak együtt (például The Man from U.N.C.L.E. sorozat több epizódjában és néhány mozifilmben). Két közös fiuk született, Paul és Valentine, egy harmadik fiút, Jasont örökbe fogadtak. 1967-ben váltak el.
1968-ban feleségül ment Charles Bronson amerikai színészhez (1921–2003). Néhány évvel korábban, 1963-ban ismerkedtek össze, amikor akkori férje, McCallum és Bronson A nagy szökés című film forgatásán dolgozott együtt. Egy leányuk született, Zuleika és örökbe fogadtak egy másikat, Katrina Bronsont (1968–). A következő két évtizedben Bronson és Ireland 17 mozifilmben szerepelt együtt. A házaspár 1990-ig, Ireland haláláig együtt maradt. 1989-ben, néhány hónappal Ireland elhunyta előtt előző házasságában örökbe fogadott fia, Jason McCallum kábítószer-túladagolásban vesztette életét.
Halála és emlékezete
Az 1980-as években Irelandnál emlőrákot diagnosztizáltak. 1990-ben a betegség következtében vesztette életét.
Harcolt a kór ellen, betegsége alatt szerzett tapasztalatairól két könyvet is írt. 1991-ben amerikai tévéfilmet forgattak életének erről a szakaszáról, Reason for Living: The Jill Ireland Story címmel. Irelandet Jill Clayburgh alakította, aki sosem találkozott a színésznővel.
Hamvait özvegye, Bronson őrizte 2003-ban bekövetkezett haláláig. Amikor ő is elhunyt, Ireland urnáját Bronson sírjába helyezték. A Hollywood Walk of Fame-n egy csillag őrzi emlékét.