Lech Wałęsa

A Szolidaritás élén

1970-ben a hajógyárban tagja lett az illegális sztrájkbizottságnak. A sztrájk véres, 80 munkás megölésével járó elfojtása után Wałęsa a szocialista rend ellen elkövetett bűncselekmény vádjával egyéves börtönbüntetést kapott.

1976-ban elvesztette hajógyári állását, mert aláírásokat gyűjtött egy, a meggyilkolt munkások emlékművéről szóló petícióra. Mivel ezután szerepelt a feketelistákon, nem kaphatott állást, barátok támogatásaiból élt.

1978-ban Wałęsa, Andrzej Gwiazda és Aleksander Hall illegalitásban megszervezték a Wolne Związki Zawodowe Wybrzeża (Tengerparti Szabad Szakszervezetek) nevű szabad szakszervezetüket, a következő évben többször őrizetbe vették államellenes tevékenység vádjával, ám felmentették.

1980. augusztus 14-én a hajógyári munkásság sztrájkolni kezdett, és Wałęsa lett a vezetőjük. A megmozdulást az egész országban követték hasonlók. Néhány nappal később Wałęsa meggyőzte a gyárukat elhagyni kívánó gdański munkásokat, hogy hozzanak létre egy irányító bizottságot a Lengyelországban meginduló általános sztrájkok szervezésére (Międzyzakładowy Komitet Strajkowy).

Végül augusztus 31-én aláírták a gdański megállapodást a kormány képviselőivel. A megállapodás első pontja lehetővé tette a szabad szakszervezetek alakítását. Szeptember folyamán az üzemi sztrájkbizottságok alapítóbizottságokká alakultak át, majd a mozgalom felvette a Szolidaritás nevet, amelynek Wałęsa lett az elnöke.

1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski tábornok kihirdette a hadiállapotot és Lech Wałęsát letartóztatták, majd tizenegy hónapra a szovjet határ közelébe, Délkelet-Lengyelországba internálták. Innen 1982. november 14-én szabadult.

1983-ban villanyszerelőnek jelentkezett korábbi gdański munkahelyére. Hivatalosan egyszerű munkásnak tekintették, de 1987-ig gyakorlatilag háziőrizetben volt. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, amit nem mert személyesen átvenni, mert félt, hogy a hatóságok nem engedik vissza. Felesége vette át helyette, a díjjal járó pénzt pedig a Szolidaritás ideiglenes vezetőségének adományozták, amely ekkor Brüsszelben székelt.

1987 és 1990 között szervezte és vezette a félillegális Szolidaritás Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát. 1988-ban újra sztrájkot szervezett, ezúttal a Szolidaritás újbóli engedélyezéséért. Nyolc nap után a kormány beleegyezett a kerekasztal-tárgyalások szeptemberi megkezdésébe, ahol Wałęsa a kormánnyal tárgyalók informális vezetőjeként vett részt. Elérték a Szolidaritás engedélyezését és egy legalább részben szabad parlamenti választás megtartását.

1989-ben megszervezte és vezette a Szolidaritás Szabad Szakszervezet Állampolgári Bizottságát, amely hivatalosan tanácsadó testület volt, ám valójában pártként működött, és az az évi parlamenti választásokon győzött. (Az ellenzék megszerezte a Szejm és az újjáalapított szenátus összes szabadonválasztott helyét, ám a kerekasztal-megállapodások szerint a kommunisták és a szövetségeseik megtarthatták a helyek 64%-át.)

Miközben hivatalosan csak a szakszervezet elnöke volt, vezető szerepet játszott a lengyel politikai életben. 1989 végén rábírta a kommunistákkal szövetséges pártok vezetőit egy koalíció megalakítására, amely a keleti blokk első nem kommunista kormánya lett. Megegyezésük után a kommunisták meglepetésére a parlament Tadeusz Mazowieckit választotta meg miniszterelnöknek. Lengyelország formálisan tagja maradt a blokknak, de elindultak a kapitalista gazdasági változások.

Köztársasági elnökként (1990–1995)

Az 1989-es lengyelországi parlamenti választásokat követően követően Lech Wałęsa csalódottságának adott hangot amiatt, hogy egykori kampánytársai közül többen elfogadhatónak tartották az együttműködést a korábbi kommunista politikai elittel. Ennek hatására elhatározta, hogy indul az újonnan visszaállított köztársasági elnöki tisztségért, kampányát a „Nem akarom, de muszáj” („Nie chcę, ale muszę.”) jelszóval folytatta. 1990. december 9-én Wałęsa megnyerte az elnökválasztást, legyőzve Tadeusz Mazowiecki miniszterelnököt és más jelölteket. Győzelmével Lengyelország első, szabadon megválasztott államfője lett 63 év után, valamint az első nem kommunista államfő 45 év elteltével. 1993-ban megalapította saját politikai szervezetét, a Párton kívüli blokk a reformok támogatásáért (Bezpartyjny Blok Wspierania Reform, BBWR). A tömörülés lengyel rövidítése tudatos utalás volt Józef Piłsudski 1928 és 1935 között működő Párton kívüli blokk a kormánnyal való együttműködésért szervezetre, amelyhez hasonlóan a BBWR is hivatalosan pártpolitikán kívüli szervezetként határozta meg magát.

Elnöksége idején Lech Wałęsa végigvezette Lengyelországot az állami vagyon privatizációján és a szabadpiaci gazdaságra való áttérésen (az ún. Balcerowicz-terv keretében), továbbá sor került Lengyelország első, teljes mértékben szabad parlamenti választásaira 1991-ben, valamint az ország külpolitikai orientációjának újradefiniálására. Sikeresen tárgyalt a szovjet csapatok kivonásáról Lengyelországból, valamint jelentős külföldi adósságcsökkentést ért el. Wałęsa támogatta Lengyelország NATO- és európai uniós csatlakozását, amelyek elnöksége után, 1999-ben, illetve 2004-ben valósultak meg. Az 1990-es évek elején egy szubregionális biztonsági rendszer, az ún. „NATO bis” létrehozását javasolta. Az elképzelést Lengyelországban elsősorban jobboldali és populista politikai erők támogatták, nemzetközi szinten azonban csekély visszhangot váltott ki. Lengyelország szomszédai – köztük a nemrégiben függetlenné vált Litvánia – a kezdeményezést gyakran lengyel neoimperialista törekvésként értelmezték.

Wałęsát gyakran érte kritika konfrontatív politikai stílusa miatt, valamint azért, mert szerepe volt az ún. „háború a csúcson” (wojna na górze) kialakulásában, amely során a Szolidaritás egykori szövetségesei egymással kerültek konfliktusba, ami évenkénti kormányváltásokhoz vezetett. Mindez Wałęsa fokozódó politikai elszigetelődéséhez járult hozzá.

Politikai szövetségeseinek elvesztésével egyre inkább olyan személyek vették körül, akiket a közvélemény alkalmatlannak vagy kompromittálódottnak tartott. A választási kampányokat kísérő személyeskedő támadások rontották hírnevét. Egyes vélemények szerint Wałęsa – felsőfokú végzettség nélküli volt villanyszerelőként – túlságosan közvetlen és kevéssé méltóságteljes volt az államfői tisztséghez. Mások kiszámíthatatlannak tartották nézeteit, illetve tekintélyelvű hajlamokkal vádolták, azt állítva, hogy hatalmát a Szejm rovására kívánta megerősíteni.

Nemzetbiztonsági tanácsadója, Jacek Merkel szerint Wałęsa elnökségének hiányosságai részben abból fakadtak, hogy nem tudta az elnöki tisztséget intézményként értelmezni. Szakszervezeti vezetőként hatékonyan tudta megfogalmazni a munkavállalók érzéseit és követeléseit, államfőként azonban nehézséget okozott számára a hatáskörök delegálása és az állami bürokráciában való eligazodás.

Wałęsa problémáit tovább súlyosbította a piacgazdaságra való átmenet társadalmi terhe, amely hosszú távon sikeresnek bizonyult, rövid távon azonban jelentős népszerűségvesztést okozott kormánya számára.

Wałęsa pártonkívüli politikai tömörülése, a BBWR, gyengén szerepelt az 1993-as lengyelországi parlamenti választásokon; támogatottsága időnként 10% alá esett. Az 1995-ös lengyel elnökválasztáson szoros küzdelemben vereséget szenvedett: az első fordulóban 33,11%, a második fordulóban 48,28% szavazatot szerzett Aleksander Kwaśniewskivel szemben, aki az újjáéledő posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetséget (SLD) képviselte. Wałęsa vereségében jelentős szerepet játszott gyenge médiakezelése: a televíziós viták során gyakran összeszedetlennek és udvariatlannak tűnt; az első vita végén Kwaśniewski kéznyújtására azt válaszolta, hogy a posztkommunista politikus inkább „rázza meg a lábát”. Az elnökválasztás után Wałęsa bejelentette, hogy „politikai nyugdíjba vonul”, és szerepe a lengyel politikai életben ezt követően fokozatosan marginálissá vált.

Elnöksége utáni tevékenysége

Miután 1995-ben elvesztette az elnökválasztást, és bejelentette visszavonulását a politikától, ennek ellenére továbbra is aktív maradt. Megpróbált saját pártot alapítani. 1997-ben támogatta egy új párt létrejöttét: a Szolidaritás Választási Akció (Akcja Wyborcza Solidarność) megnyerte a parlamenti választásokat. Wałęsa azonban nem viselt lényeges funkciót a pártban, befolyása kicsi volt.

2000-ben ismét harcba szállt a köztársasági elnökségért, ám a szavazatok mindössze 1%-át kapta meg. Sok lengyel elégedetlen volt azzal, hogy újra politikai hatalmat akart. Wałęsa ismét bejelentette visszavonulását. Azóta külföldi egyetemeken közép-európai politikát és történelmet ad elő.

2004. május 10-én a gdański nemzetközi repülőtér felvette a nevét, hogy híres polgárának emléket állítson. Aláírása belekerült a repülőtér emblémájába. (Volt egy rövidebb vita, hogy a hagyományos Lech Wałęsa vagy a világon jobban elterjedt Lech Walesa írásmódot használja, végül az előbbi mellett döntöttek.) Egy hónapra rá ő képviselte hazáját Ronald Reagan volt amerikai elnök temetésén az Amerikai Egyesült Államokban.

2006-ban kilépett a Szolidaritásból. Döntését az AP hírügynökségnek adott interjújában a Jog és Igazságosság nevű pártnak adott támogatással, valamint Lech és Jarosław Kaczyński megerősödésével indokolta.

2011-ben a Fővárosi Önkormányzat Budapest díszpolgárává avatta, de az elismerést betegsége miatt nem akkor vette át, hanem 2014-ben, amikor a Nemzetközi Visegrádi Alap és az Antall József Tudásközpont által létrehozott Visegrád Bridge díjat, valamint a Szent István-díjat is megkapta.