| Madurodam története a 10. században kezdődött. Azon a helyen, ahol a Maduro folyó kettéoszlik, hogy egy deltatorkolatban folytatódjon, egy gázló található. Itt ért véget az ország belsejéből a tengerig tartó országút. Az ország központjában több fontos település is volt, melyek tengerentúli kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn. A kereskedelmi javakat ezen az úton hozták idáig, majd koggékba átrakódva szállították távoli vidékekre. Ezek a hajók cserébe távoli vidékek termékeit hozták a kikötőhelyre, így a gázlónál kialakult a cserekereskedelem. 1000 körül egy fiatal, tettre kész nemes, Laagland grófja („Mélyföld grófja”) felfigyelt a gázló mentén létesült rakódóhelyre. Egy egyszerű házat épített és nekilátott adót szedni. Cserébe rablók elleni védelmet biztosított a kereskedőknek. Az így szerzett bevételből egy, a Muider-kastélyhoz hasonló erődítményt épített, melynek közelében kereskedők és kézművesek telepedtek le. Csakhamar egy település jött létre, mely a közeli folyó és annak gátja után a Madurodam nevet kapta. Kedvező elhelyezkedésének és a békés, biztonságos légkörnek köszönhetően Madurodam hamarosan fejlődésnek indult. 1355-ben városi rangot kapott, és a hamarosan felépültek a városfalak is, majd utcákat és csatornákat hoztak létre. A hatalmat ekkor már a városi tanács gyakorolta, melynek élén a polgármester és az esküdtek álltak. 1600 körül újabb bővítés következett: az óváros falain kívül létrejött egy új, hatalmas házakból álló városrész. A folyó mentén fűrészmalmok, gyárak és üzemek jöttek létre. Különböző kereskedőházak és bankok nyitották meg madurodami fiókjukat.
Bekövetkezett Madurodam „aranykorszaka”, amikor az élénk külkereskedelemmel sok pénzt kerestek a város lakói. Ekkor épültek a nagy patriciusházak is. A 18. századra azonban bekövetkezett a hanyatlás, melyből a kiutat a mezőgazdaság, a kertészkedés és állattenyésztés jelentette. A kiterjedt mocsaras területek lecsapolásával gazdag szántóföldek és legelők jöttek létre. A 19. században megerősödött az ipar, a város környékén pedig egyre több gyár és üzem létesült.
Az utóbbi években Madurodam fergeteges fejlődésnek indult: az új kikötőben óceánjáró hajók is kiköthetnek, a pályaudvarról pedig bel- és külföldi úti célok felé indulnak a vonatok, a repülőtér pedig Európa legnagyobb és legjobban felszerelt légi kikötői közé tartozik. Madurodam egy modern várossá bővült, melyben az 1950 utáni modern építészet is képviselteti magát. A rengeteg látnivaló miatt Madurodam turisták millióit vonzza a világ minden tájáról. |