Misztika

A misztika vagy miszticizmus a misztikus tapasztalatok felé vezető gyakorlatok és gondolkodásrendszerek; az Istennel vagy az Abszolúttal való eggyé válás, de utalhat bármilyen eksztázisra vagy megváltozott tudatállapotra, amely vallásos vagy spirituális jelentést kap. A misztikus tapasztalatok, jelenségek vagy élmények azok, amelyekben a túlvilágból való vagy egyszerűen egy természetfeletti elem nyilatkozik meg, éspedig érzékelhető módon, hogy azok alanya azokról tapasztalati úton-módon tudomást szerez. A misztika olyan filozófiai és vallási tanítás, amely szerint az ember – gyakran eksztázishoz vezető kontempláció révén – titokzatos módon egyesülhet egy természetfeletti lénnyel vagy az istenséggel. A misztikus rendszereket az különbözteti meg más metafizikai rendszerektől, hogy szervesen összefüggnek a különböző mentális, fizikai és spirituális gyakorlatok segítségével elérhető egyesülés, megváltás vagy megszabadulás vágyával.

Etimológia

A misztika és a vele azonos törzsből származó szavak, mint a misztikus, misztérium, a görög müó (μυέω) igéből erednek, ami a szemek, illetve a régebbi nyelvhasználatban az ajkak lezárását jelenti, illetve hogy valamit "eltitkolok".

Minthogy az érzékek, nevezetesen a szem, az ajak a külvilággal való érintkezésnek, a belvilág közlésének az eszközei, azok elzárása bizonyos titokzatosság és homály benyomását kelti. A nyelvhasználat már ősidőktől kezdve a misztérium és a vele rokon szavakat oly titokzatosnak a megjelölésére alkalmazza, amely a vallásos ihlet leheletétől van megszentelve. Ily értelemben beszéltek az ókoriak misztériumokról is.

A görög müó (μυέω) származéka a μυστικός müsztikosz, azaz "beavatott". A misztikus eredetileg egy titkos kultusz vagy misztériumvallás beavatottja volt.

A klasszikus Görögországban (Kr.e. 5–4. század) és a hellenisztikus korban a misztériumvallások rítusai nagyrészt vagy teljesen titkosak voltak. A korai kereszténység kisajátította a hellenisztikus misztériumok szakszókincsét, de később elvetette a titkolózást, ami a misztériumok jelentésének átalakulását eredményezte. A későbbi keresztény szóhasználatban a misztikus vagy misztikus a vallási eksztázis doktrinálisan elfogadható formáinak gyakorlóira utalt.

Nyelvtanilag

Megjelenése főnév illetve melléknév névszó alakban történik.

Főnév

Misztika – vallásfilozófia (az isteni lénnyel való lelki egyesülés hite, törekvése.). Az isteni titokzatossággal foglalkozó személy, aki a természetfölöttivel kapcsolatos tanítások, módszerek szerint él, azokat használja, és úgy véli, hogy ilyen tudás birtokában van, vagy ilyen tudást birtokolni igyekszik.

Keresztény értelemben véve a legnagyobb vallási titoknak, Istennek bírása a földön. A misztika felfogása szerint ez az egység tulajdonképpen megvan, de a világ miatt nem jut érvényre.

Az ókori európai filozófusok (Platón, Plótinosz és mások) vitájának következtetéseként jelent meg a keresztény egyházi művekben a misztika szó (titkok, titokzatos dolgok, az égiekre vonatkozó dolgok) jelentése.

Melléknév

  1. irodalmi misztikum – Titokzatos rejtélyes, érthetetlen, homályos (elgondolás, magyarázat, jelenség), az emberi elme számára megmagyarázhatatlannak látszó (dolog, jelenség, hely).
  2. vallási misztikum – A misztikán alapuló, azt követő filozófia: Isteni titkokon alapuló (elképzelés, szemlélet, módszer), ami egyrészt az Istennel való titokzatos egyesülésre, másrészt az adott tan rejtélyes tartalmára vonatkozik, azzal kapcsolatos, ahhoz tartozó.
A misztikus teológia olyan lelki dolgokat tárgyal, amelyek rejtettek, titokzatosak, mint a lélek bizalmas egyesülése Istennel és ezt az egyesülést kísérő jelenségek és fokozatok.

Meghatározása

A misztikus közvetlen, közvetítőktől mentes élményt keres az istenivel. A tudományban, a filozófiákban, a szent írásokban lefektetett tudással ellentétben a misztikus tudás közvetlen tudás. A misztikus személyt is jellemzik vallásának külsődleges formái (rítusok, hitvallás), de ennél mélyebbre kíván hatolni. Nem csupán engedelmeskedni akar istenének, hanem személyes közeledés révén meg akarja tapasztalni a vele való találkozás élményét.

A misztika a vallási gyakorlat egyik olyan formája, amelyben hangsúlyos az istenséggel való egyesülés, a beavatódás, a betekintés igénye a titkos és titokzatos isteni dolgokba. A misztikusok szerint az istenséggel való egyesülés (az unió mystica – mitikus utód és/vagy nyomában járás) során feltárul az istenség lényege, a misztikus élmény átélője részesül a legmagasabb rendű tudásból.

A misztika minden vallásban jelen van, eksztatikus rítusok formájában az archaikus társadalomban, valamint a szekularizált világban is. A hellenisztikus világban a misztikus kifejezés titkos vallási szertartásokra utalt. A szóhasználatnak nem volt közvetlen köze a transzcendenciához. A "misztikus" egy misztériumvallás beavatottja volt. Teológusok társítják a "misztérium"-hoz azt az értelmezést, miszerint az a természeti erőkön túlmutató igazságok kinyilatkoztatása, így szűkebb értelemben a misztérium a teremtett értelmet meghaladó igazság.

Klasszikus meghatározása szerint történeti és pszichológiai definíciójának tükrében a misztika Isten közvetlen intuíciója vagy megtapasztalása; a misztikus az a személy, aki kisebb vagy nagyobb mértékben szert tett ilyen közvetlen tapasztalatra, tehát akinek a vallásgyakorlata és élete nem csupán valamilyen elfogadott hiten és vallásgyakorlási formán alapul, hanem saját személyes tapasztalatából és ismeretéből fakad.

Meg kell azonban különböztetni a misztikát és a mágiát egymástól. A misztika az Istennel vagy istenséggel való egyesülés, a lélek istenesítésének a tudománya, míg a mágia a szellemekkel való érintkezésé. Különbség van a misztikus és a médium között is. Egyik felsőbbrendű egyéniséggé, másik csak eszközzé lesz "fejlődése" alatt.

A keresztény misztika célkitűzése: egyesülés Istennel. A misztikus olyan ember, aki Istennel (esetleg Máriával vagy valamely szenttel) való egyesülés vagy az Isten-közelség megrázó élményén megy keresztül. A misztikus célja a felsőbbrendű élet, a felsőbbrendű egyéniség kitermelése tanulás, elmélkedés és aszketikus élet által, hogy így több szolgálatot teljesíthessen embertársainak s végül egyesülhessen istenével. A misztika útja bizonyos lelki fejlődés útján való eggyé válás Istennel.

Mély misztikát tartalmaz János evangéliuma és levelei: „Az Isten a szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne."

A misztika azonban nem feltétlenül teista. A misztika tulajdonképpen individuális történés, amely lényegileg különbözik az olyan közösségi élményektől, mint amilyen a glosszolália, a transz és a tömegszuggesztió. Bár a misztikus tapasztalat kíséretében előfordulhatnak a parapszichológia körébe sorolható rendkívüli jelenségek (eksztázis, stigmatizáció, elaváció, jelenések stb.) ezek mégsem lényeges kritériumai a misztikának.

A transzcendencia, az isteni végtelenség megtapasztalása felfogható keresztény misztikaként is. Ám a keresztény misztika lényege szerint nem nyugszik máson, mint a transzcendencia megtapasztalásának felemelő és felszabadító élményén, amely Isten önközléseként működésbe lépő kegyelem által válik elérhetővé. A keresztény misztikus tapasztalat valójában sem a világ megvetését és megtagadását nem jelenti, sokkal inkább integratív aktus: világi, anyagi és történelmi mozzanatokat egyaránt belevisz a személyes Istennel való szeretetteljes találkozásba.

A panteista és paneneteista nézetek gyakran szorosan kötődnek a misztikához.

Történelme

Egyik legkorábbi jelei az ind upanisadokban vannak (Kr. e. 1. évezred), a tibeti termákban, a perzsa Avesztában, a kínai Yijingben, később (Kr. e. 4–3. század) Laozi Dàodéjīngjében és a taoizmus más könyveiben. A nagyobb vallások közül a hinduizmus és a buddhizmus fogékony az aszketikus misztikumra.

Az ind filozófiában a jóga-iskola dolgozta ki azokat a módszereket (ülés, lélegzés, kontempláció, meditáció stb. szabályait), amelynek révén az ember elszakadva az érzéki világtól – egyesülhet az egyetemes világlélekkel.

Az ókori Kínában a taoizmus idealista irányzata látta az emberi tökéletesség biztosítékát a misztikus elmerülésben.

A görög-római filozófiában különösen az újplatonizmus törekedett arra az eksztatikus állapotra, amelyben az ember képes egyesülni az istenséggel. Az újplatonizmus misztikájának a hatása a keresztény patrisztikában is érvényesült.

A gnosztikusok számára Krisztus elsődlegesen misztikus élményben tapasztalható lény volt csupán. A gnosztikusok állítólagos magasabb rendű tudásukat nem a Bibliából, hanem egyfajta misztikus, magasabb síkú megtapasztalás útján szerezték.

Az iszlámon belül a szúfizmus hirdette, hogy az ember az önsanyargatás és az önkívület révén képes az Allahhal való egyesülésre.

A misztika történetének főbb korszakai, jellemzőit, legfontosabb irányzatai és meghatározó alakjai:

Korszak Időszak A misztika fókusza és jellemzői Kulcsfontosságú irányzatok és mérföldkövek Meghatározó alakok / Dokumentumok
Ókori gyökerek és misztériumok i. e. II. évezred – i. sz. 1. század Az egyén kiemelése a hétköznapi valóságból. Eksztatikus rítusok, titkos beavatások és a halál feletti győzelem ígérete. Hindu Upanisadok (monizmus). Görög eleusziszi és dionüszoszi misztériumok. Zsidó trón-misztika (Merkaba (wd)). Korai risi-k (bölcsek), Orfeusz követői, a qumráni esszénus közösség.
Hellenizmus és korai egyház i. sz. 2-5. század A racionális filozófia és a misztikus tapasztalat fúziója. Az elme megtisztulása a materiális világtól és felemelkedése az „Egyhez”. Neoplatonizmus (a lét mint emanáció). Keresztény sivatagi atyák aszkézise. Az apofatikus (negatív) teológia (wd) születése. Plótinosz, Alexandriai Kelemen, Evagriosz Pontikosz, Pszeudo-Dionüszosz Areopagita.
Virágzó középkor 6-14. század Intellektuális és érzelmi mélypontok. Megjelenik a spekulatív (filozófiai) misztika és a Krisztussal való szerelmi egyesülés (misztikus házasság (wd)) motívuma. A nyugati kolostori misztika.
Keleten a hészükazmus (szív-ima).
Az iszlámban a szúfizmus, a zsidóságban a kabbala kialakulása.		 Eckhart mester, Bingeni Szent Hildegárd, Dzsalál ad-Dín Rúmí, Palamasz Szent Gergely.
Reformáció és katolikus megújulás 15-17. század A belső vallásosság elmélyítése a külső egyházi válságok közepette. A lélek belső várkastélyának és a „lélek sötét éjszakájának” leírása. Spanyol aranykor (karmelita misztika).
Protestáns belső misztika (kérlelhetetlen egyéni hit). Később a kvietizmus (teljes passzivitás).		 Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János, Loyolai Szent Ignác, Jakob Böhme.
Felvilágosodás és romantika 18-19. század A misztika háttérbe szorul a racionalizmus miatt, de a romantikában újjáéled mint az intuíció, a zsenialitás és a természettel való egység megélése. Hászidizmus a zsidóságban. Svédországi látomások (szellemtan). Romantikus panteizmus és transzcendentálizmus. Emanuel Swedenborg, William Blake, Báál Sém Tov, Ralph Waldo Emerson.
Modern kor és a pszichológia hajnala 20. század A misztika tudományos és pszichológiai vizsgálata. Az egyéni elragadtatás és az elme mélyrétegeinek összekapcsolása. Összehasonlító vallástudomány. A misztika mint az emberi psziché alapvető archetípusa vagy evolúciós lépcsőfoka. William James (A vallási tapasztalat változatai), Carl Gustav Jung, Evelyn Underhill.
Jelenkor és a szekuláris fordulat 21. század A misztika demokratizálódása és leválása a dogmatikus vallásokról. Globális, eklektikus és technológiai megközelítések. Transzperszonális pszichológia. Szekuláris mindfulness (tudatos jelenlét). Pszichedelikus spiritualitás (neuroteológia). Ken Wilber, Stanislav Grof, Jon Kabat-Zinn.

Formái; vallásonként

A misztika számos kultúrában és vallási hagyományban megtalálható, mind a népi vallásokban, mind az intézményesített vallásokban.

Sámánizmus

A sámánizmus a miszticizmus egy formájának tekinthető, amelyben a sámán a szellemek világához a spirituális eksztázison keresztül jut el. Mircea Eliade alapján a sámánizmus a "vallási eksztázis technikája".

A sámánizmus azt jelenti, hogy a gyakorló tudatmódosult állapotot ér el, hogy észlelje a szellemeket és érintkezésbe lépjen velük, majd transzcendentális energiákat irányítson ebbe a világba.

Ábrahámi vallások

A misztika nem törődik a földi élettel, hanem egyenesen Istenhez törekszik, akivel való egyesülés teljességét már itt a földön keresi. A misztika útja együtt jár az aszkézissel; a misztikus élettel szigorú aszkézis párosul mindenkor; az aszketikus életen keresztül lehet csak eljutni a misztikus állapothoz.

A misztikának kettős ágazata vanː a spekulatív és a gyakorlati misztika. A gyakorlati misztikán Isten közvetlen megtapasztalását, azt az Istennel történő legbensőségesebb egyesülést értjük, amely a belénk öntött, Istentől rendkívüli ajándékként adott szemlélődés által jön létre. A spekulatív misztika a léleknek Istenhez vezető hármas útját, a tisztulás, a megvilágosodás és a szemlélődés útját, a misztikus egyének titokzatos tapasztalatait teszi meg az isteni dolgokról szerzett intuitív ismereteit teszi tudományos vizsgálódás tárgyává és önti tudományos rendszerbe. A misztika nagy hatást gyakorolt a teológia fejlődésére, hiszen számos hittudós nagy misztikus is volt.

Judaizmus

A zsidó misztika évezredekre nyúlik vissza, már az Ószövetségben kezdődik. Mózesnek az Úrral való beszéde, a próféták látomásai, Dániel elragadtatása, mind misztikus élmények voltak.

Keresztelő János küldetése, Jézus egész élete, színeváltozása mind misztikus dolog. A zsidó misztikum későbbi nyomai a Talmudban találhatók.

Kereszténység

A keresztény misztika kezdetei a korai szerzetességre, annak a szemlélődést illető gyakorlatára és tanítására nyúlnak vissza.

A misztika első jelentős rendszerezőjének Órigenészt tartják, aki elsődlegesen az Énekek Énekére összpontosítva írta le az egyes ember Jézus-élményét úgy, mint amely Jézusnak egyháza iránti szeretetére hasonlít.

A keleti egyház jelentős 4. századi misztikusa volt Evagriosz Pontikosz, Egyiptomi Szent Makariosz és Nüsszai Szent Gergely.

Iszlám

Az iszlám miszticizmus elsősorban a szúfizmuson belül értelmezendő, a dervisrendek is valójában szúfi rendek. A szúfik tevékenységét sok irányzat az iszlámon belül nem nézi jó szemmel, a vahhabiták, szalafiták, általában a fundamentalista irányzatok kifejezetten üldözik a szúfizmus minden formáját, így a dervisrendeket is. A síitáknál kevesebb a szúfi rend és nem azért mert ők is kevesebben vannak, hanem mert maga a síizmus is valahol misztikus.

Mohamed egyszerű Isten- és halhatatlanság-tana és a szigorú, de könnyen teljesíthető előírások, amelyekkel híveinek életét szabályozta, megfeleltek az arab törzsek igényeinek, amelyek életre hívták, és az újonnan megtért széles tömegek vágyainak. De nem tudták hosszabb időn át kielégíteni azokat, akik megismerkedtek a szomszédos és leigázott népek fejlett vallásaival és tudományos ismereteivel. Ezek teológiájának, filozófiájának és jogtudományának hatására, illetve ezekkel ellentétben az iszlám olyan dogmatikát és kötelességekről szóló tanítást alakított ki, amelynek színvonala csakhamar vetekedett mintaképeiével. A szőrszálhasogató dialektika és a hittudósok mesterkélt igazságtevése azonban egymagában nem tudta a mély vallásos érzülettel rendelkező hívőket érzelmileg kielégíteni. Sok hívőnek az Istennel való bensőséges egyesülésre érzett örök vágya olyan irányzatok keletkezéséhez vezetett, amelyek a világ fölé emelkedett mennyei Úr és a térben és időben szűk korlátok közé szorított emberi lélek közötti távolságot a meditatív elmélyedés és az eksztázis mámora segítségével kívánják átrepülni. Így a józan, racionalista és világ felé forduló iszlámon belül létrejött egy misztika, amely görög-újplatonikus és indiai eszméket használt fel, és dolgozott ki saját rendszerré.

Keringő dervisek Konyában

Az Istennel való közeli kapcsolat létrehozásának előfeltétele az, hogy az ember önmagát a földi dolgok fölé emelje. Már Mohamed is hatásos ellentétbe állította a világnak és örömeinek mulandóságát az Isten örökkévalóságával, és a bekövetkező végítéletről, valamint a pokolbeli büntetés és a paradicsomi élvezetek örökkévalóságáról szóló prédikációiban arra emlékeztette a hívőket, hogy a földi élet csupán rövid ideig tartó előkészület a halál utáni életre. A medinai államférfi szúráiban ugyan e tendenciáknak már nincs nyomuk, és az „Isten katonái”-nak lázas hódító hadjáratai sokakat elidegenítettek az ilyenfajta törekvésektől. Azokban a körökben azonban, amelyekben a lelki üdvösség előbbre való volt, mint a külső fény, nem aludt ki a sóvárgás az után, hogy a világtól való elszakadás segítségével közelebb jussanak az Istenhez. Keresztény és buddhista mintára kialakult egy muszlim aszkézis, amely önsanyargatással a világi javakról való lemondással, lelkigyakorlatokkal és elragadtatott önkívületi állapot révén igyekezett elérni az Istennel való egyesülést. Ennek a világtól elforduló hangulatnak a hordozói néhány bölcs és a köréjük csoportosult, azonos törekvésű közösségek voltak: a szúfík (arab szó: gyapjúba öltözöttek), a dervisek (perzsa: koldusok) vagy fakírok (arab: szegények). Azok az elképzelések, amelyeket az egyes teozófusok és vallásos testvéri közösségek az Istennel kapcsolatban kialakítottak, igen különböző fajtájúak. A kimondott teizmustól, amely az üdvöt a fenséges „mindent megbocsátó” szerető tiszteletében igyekszik feltalálni, a nyílt teopantizmusig, amely az Isteni létezésben való teljes elmerülésre törekszik, valamennyi fokozatot végigjárták. Gyakran megpróbálkoztak azzal is (amint ezt Indiával kapcsolatban megállapítottuk), hogy a kétféle nézetet valamilyen formában összekapcsolják. Sokat vitatott kérdés, vajon a szúfík tanítása újplatonikus vagy indiai eszmékből származtatható-e; valószínű, hogy mindkét feltevés helyes. Az már a kifejezésmódból kitűnik, hogy az ősiszlámnak a teremtőt és teremtményt határozottan különválasztó, személyes Istenben való hitét teljesen átalakították, az Istent előszeretettel nevezik al-hakknak (al haqq), vagyis az igazságnak, a valóságnak; és a végcél, amelyre a bölcs törekszik, a teljes nemlét, a benne való feloldódás (faná), hasonlóan a védántinok brahma-nirvánájához. Az iszlám misztika a 9. század óta számos tudományos és költői műben jutott kifejezésre. Az ortodox hívők kezdettől gonosz eretnekségnek tekintették, és sok neves képviselőjének, mint például a nagy Halládzsnak († 921), életével kellett fizetnie meggyőződéséért. Ez a szellemi irányzat azonban minden üldözés ellenére mind a mai napig szerfelett életerősnek és befolyásosnak bizonyult.

Jelenleg elsősorban a különböző iszlám országokban virágzó dervisrendek tartják fenn. Ezek vallási testületek, tagjaik csak részben szerzetesek, többnyire a legkülönfélébb világi foglalkozásokat űzik, és szabad idejükben egy mester mellett módszeres, fokozatosan fejlődő, mind magasabb célok elérését lehetővé tevő ismeretekre törekszenek a túlviláginak megvalósításában. A gyakorlatok (dzikr), amelyeknek magukat alávetik, sokfélék, a csendes meditáció, a mértéktartó légzés és testgyakorlatok, valamint meghatározott formulák és imák felmondása váltakozik vad kiáltozásokkal, táncokkal és rángatózásokkal, amelyek az öntudat teljes megszűnését eredményezik. Az üvöltő dervisek konstantinápolyi kolostorában a dervisek valamikor extázisukban késsel súlyos sebeket ejtettek magukon, és nem lehetett észrevenni rajtuk, hogy fájdalmat éreztek volna.

Körülbelül félszáz dervisrend létezik, amelyeket alapítójukról neveztek el. Az egész iszlám világban elterjedt a kádiriták rendje (Bagdadban alapították 1166-ban); csak a Közel-Keleten létezik a belőle keletkezett rifáitáké (1181-ben alapították); ezeket általában „üvöltő dervisek”-nek hívják. Velük ellentétben a 12. században létrejött, ma Elő-Ázsiában és Észak-Afrikában otthonos sádziliták csoportja csak elmélyedéssel és imádkozással foglalkozik, akárcsak a 14. században alapított elő-ázsiai, perzsiai és indiai khalvatiták rendje.

Sajátosak a mevlevi-dervisek (mavlavíja), nevük a „mesterünk” (mavláná) szóból származik, és Dzselál ed-din Rúmíra (1207-1273) vonatkozik, aki rendjüket alapította. Az iszlámban a zene általában ki van tiltva a kultuszból, a mevleviknél azonban fontos szerepet játszik. A dzikr-szertartáskor, amely Konyában, a rend fő székhelyén, havonta kétszer a pénteki ima után zajlik le, a dervisek hat különböző hangszer (nádfurulya, citera, bothegedű, dob, tamburin [csörgődob], üstdob) zenéjére jobb lábukon forognak. Egyesek szerint a táncolás már Dzselál eddín előtt is régi szúfí-gyakorlat volt, és a csillagok mozgását utánozta, mások szerint szédülés előidézése, hipnotikus állapot kiváltása a célja. Az utóbbi valószínűleg régebben lehetett helytálló, akkor egész nap és egész éjjel táncoltak. 1925-ben Törökországban bezárták a „táncoló dervisek” kolostorait (tekke).

Az arisztokratikus mevlevik vetélytársai a régi Törökországban a bektási-dervisek voltak. Ezek eredetüket Háddzsí Bektás Valíra vezetik vissza, aki állítólag valamikor az ősidőkben élt; a rend valószínűleg már a 13. században létezett, és a 15. században nyerte el végleges formáját. A bektási-dervisekre jellemzők egyrészt síita titkos tanaik, amelyek Allahot Mohameddel és Alival valamiféle szentháromsággá fűzik egybe, másrészt pedig az iszlám kultikus kötelességeinek lebecsülése. Még azt is megengedik, hogy a nők fátyol nélkül vegyenek részt Istentiszteleteiken. Ezeknek a derviseknek egy szűkebb köre, ellentétben a többséggel, nőtlenségre van kötelezve. Az általuk követett szokások (bűn megvallása a kolostorfőnök előtt és a tőle kapott feloldozás, úrvacsora-féle stb.) a kereszténység és más vallások hatására mutatnak. Mivel a janicsárok többnyire szoros kapcsolatban állottak a bektásíja renddel, ezért egy időben a török történelemben is szerepük volt.

A többi szerzetesrend közül csupán a 14. századból származó, a buharai Mohamed Naksband alapította naksbandíkat (wd) említjük meg, valamint a kádirita mozgalomból származó, 1837-ben alapított katonai rendet, a szenuszit (wd), amely Tripolitánia politikájában játszott szerepet.

A dervisség az iszlám egyik legsajátságosabb jelensége. Egyeseket az Isten igaz szeretete vitt közéjük és annak igénye, hogy különleges szemlélődő gyakorlatok révén a tudat magasabb rendű szférájába emelkedjenek, míg másoknak kellemes ürügyül szolgált a kötetlen, kéregető életmódhoz. A hivatásos derviseken kívül nagy volt a száma azoknak, akik a ferences harmadrendiekhez (terciáriusok) hasonlóan, egy rend laikus tagjaiként világi életet éltek, de naponta meghatározott imákat mondtak el, és időnként a kolostorban részt vettek egy-egy dzikren.

Összehasonlítása a különböző vallásokban

Összehasonlítása a különböző vallásokban és misztikus hagyományokban:

Vallás / Irányzat A misztikus tapasztalat lényege és célja Alkalmazott módszerek és utak Meghatározó történelmi alakok és iskolák
Keresztény misztika (katolikus – ortodox) Az emberi lélek szeretetben való egyesülése a Szentháromsággal, miközben az egyéni személyiség megmarad. Keleten az istenülés (theosis). Szemlélődő ima (kontempláció), aszkézis, az elme lecsendesítése (hészükazmus), a szenvedések Krisztussal való megélése. Eckhart mester, Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János, Palamasz Szent Gergely.
Zsidó misztika (Kabbalisztika) Az isteni fény (Ein Szof) áradásának megértése, a világ spirituális helyreállítása (Tikun Olam) a rejtett isteni dimenziók feltárásával. A Tóra betűinek és neveinek meditatív elemzése, a tíz isteni tulajdonság (Szefirot) tanulmányozása, imádságos elmélyülés. Simon bar Johaj (Zohár könyve), Izsák Luria, a 18. századi korai hászid mesterek (Baal Sem Tov).
Iszlám misztika (Szúfizmus) Az ego (nafs) teljes megsemmisítése Allah szeretetében (fana), és az Istennel való örök létezés megélése (baqa). Isten neveinek folyamatos ismétlése (dhikr), rituális tánc és zene (örvénylő dervisek), aszketikus szegénység (fakírok). Dzsalál ad-Dín Rúmí, Ibn al-Arabi, Al-Ghazálí, Rabia al-Adavijja.
Hindu misztika (Védánta / Bhakti) Felismerni, hogy az egyéni lélek (Átman) azonos a legfőbb egyetemes valósággal (Brahman), vagy a személyes Isten iránti teljes önátadás. Jóga (Rádzsa, Dnyána), meditáció, szent szövegek (Upanisadok) feletti kontempláció, eksztatikus éneklés (bhadzsan (wd)). Ádi Sankara, Rámákrisna, Csaitanya Maháprabhu.
Buddhizmus (Zend / Tibeti) A dualisztikus én-tudat felszámolása, az üresség (Súnjatá) közvetlen megtapasztalása, a megvilágosodás (Nirvána) elérése a jelen pillanatban. Zazen (ülő meditáció), koanok (racionálisan megoldhatatlan paradoxonok) törése, vizualizációk, mantrák ismétlése. Bódhidharma (Zen), Padmaszambhava (Tibeti buddhizmus).
Ókori misztériumvallások (Görög – Római) Közvetlen, eksztatikus kapcsolat az istenséggel, a halál feletti győzelem és a túlvilági boldogság biztosítása titkos beavatások útján. Rituális megtisztulások, szent drámák, szakrális italok fogyasztása, eksztatikus éjszakai táncok (Dionüszosz-kultusz). Eleusziszi misztériumok, Orfeusz-kultusz, Ízisz- és Mithrász-misztériumok.

Modern vallási és spirituális mozgalmakban

A modern kori vallási mozgalmakban:

Mozgalom / Irányzat A misztikus tapasztalat lényege és célja Alkalmazott módszerek és utak Kritika és társadalmi megítélés
New Age és modern ezotéria Az egyéni isteni szikra felébresztése, a kozmikus energiákkal való harmonizáció, a „globális tudatváltás” elérése. Kristályterápia, csatornázás (channeling, asztrológia, vezetett vizualizációk. Sokak szerint felszínes, eklektikus, amely mentes a hagyományos vallások morális felelősségétől.
Neopogányság / Wicca A természettel és az ősi (istennő) energiákkal való misztikus egység megélése, a világban rejlő mágikus erők aktiválása. Évszakokhoz kötődő rituálék (szombatok), szabadtéri kör-szertartások, elemek (föld, levegő, tűz, víz) megidézése. A konzervatív vallások gyakran okkultizmusnak vagy boszorkányságnak tartják; a modern társadalom inkább ökológiai spirituális irányzatnak látja.
Transzperszonális pszichológia Az én határain túlmutató (transzperszonális) tudatállapotok tudományos és tapasztalati integrálása a személyiségfejlődésbe. Holotróp légzés, módosított tudatállapotok terápiás vizsgálata, keleti meditációs technikák nyugati pszichológiai keretben. A fősodorbeli materialista tudomány gyakran áltudománynak nevezi, de a pszichoterápiában egyre elfogadottabb a hatása.
Pünkösdi-Karizmatikus mozgalom A Szentlélekben való megmerítkezés, a korai apostoli egyház természetfeletti ajándékainak (karizmáinak) közvetlen megélése. Hangos, érzelmes dicsőítés, nyelveken szólás (glosszolália), prófétálás, kézrátételes gyógyítás, eksztatikus elragadtatás. A hagyományos, intellektuálisabb egyházak sokáig gyanakvással és érzelmi manipuláció vádjával tekintettek rá, ma a leggyorsabban növekvő keresztény irányzat.
Pszichedelikus spiritualitás

(pl. Ayahuasca rítusok)

 A kozmikus egység és az egohalál azonnali, radikális megtapasztalása, traumák oldása növényi anyagok segítségével. Entheogén (spirituális célú) szerek fogyasztása sámánisztikus, szigorúan vezetett törzsi vagy neosámán szertartásokon. Jogi és egészségügyi kockázatokkal jár; a materialista pszichiátria ma már kutatja a szerek klinikai, terápiás előnyeit.
Szekuláris / Tudatos jelenlét (Mindfulness) A transzcendencia nélküli misztika: a tiszta létezés megélése a jelen pillanatban, az elme békéjének és a stresszmentességnek az elérése. Buddhista Vipasszaná alapú meditációk, amelyeket teljesen megfosztottak a vallásos, metafizikai és dogmatikai elemektől. Sokan bírálják, hogy a kapitalista rendszer eszközévé vált a munkavállalók teljesítményének növelésére („McMindfulness”).

Neves misztikusok

Keresztények

Egyéb

Tanulmányok

Jegyzetek

  1. ↑ McGinn, Bernard (2005), "Mystical Union in Judaism, Christianity and Islam", in Jones, Lindsay (ed.), MacMillan Encyclopedia of Religion, MacMillan
  2. ↑ Moore, Peter (2005), "Mysticism (further considerations)", in Jones, Lindsay (ed.), MacMillan Encyclopedia of Religion
  3. 1 2 3 "mysticism | Definition, History, Examples, & Facts | Britannica". www.britannica.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2022. június 24.
  4. 1 2 3 Müller Lajosː Misztika
  5. 1 2 3 4 Vallástörténeti kislexikon → misztika, 1980.
  6. 1 2 Akadémiai lexikonok: Világvallások → Misztika; 2009
  7. ↑ "Gellman, Jerome, "Mysticism", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Summer 2011 Edition), Edward N. Zalta (ed.)". Plato.stanford.edu.
  8. 1 2 3 Tiefenthaler József: Aszkézis és misztika
  9. ↑ Malcolm Clark: Az iszlám → A szúfik
  10. ↑ Parsons, William Barclay (2011). Teaching Mysticism (angol nyelven). Oxford University Press. 3. o.
  11. ↑ The Catholic Encyclopedia, Volume X. Published 1911.
  12. ↑ E. Underhill: The Mystics of the Church - idézi: Akadémiai lexikonok: Világvallások → Misztika; 2009
  13. 1 2 3 4 Röck Gyula: A misztika története
  14. 1 2 Jonathan Hill: A keresztény gondolkodás története → Minilexikon
  15. ↑ 1. Jn 4,16
  16. 1 2 3 4 5 6 7 Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár → misztika
  17. ↑ Akadémiai lexikonok: Világvallások → panteizmus; 2009
  18. ↑ Mit jelent a keresztyén gnoszticizmus?
  19. ↑ Mircea Eliade, Shamanism, Archaic Techniques of Ecstasy, Bollingen Series LXXVI, Princeton University Press 1972, pp. 3–7.
  20. ↑ Hoppál 1987.
  21. ↑ Szántó Konrád: A katolikus egyház története III. kötet, 1987., 449-450 o.
  22. 1 2 3 4 5 6 7 Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás

Források

További információk

Kapcsolódó cikkek