Portland Transit Mall

A 2009 óta érvényben lévő kialakítás
Esőbeálló 1987-ben
Az átépített esőbeállók
Új indulásjelző monitorok

A Portland Transit Mall tömegközlekedési folyosó (transit mall) az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Portland városában. Az északi irányban a 6., a déli irányban pedig az 5. sugárutakon haladó korridoron a három forgalmi sávból kettő a tömegközlekedési eszközök számára van fenntartva. A területet a TriMet buszai (köztük az FX2 BRT), a MAX vasútvillamos sárga, zöld és narancssárga vonalai, valamint a C-Tran gyorsjáratai érintik.

Az 1972-es belvárosfejlesztési terv részeként 1977-ben megnyílt területet eredetileg csak buszok szolgálták ki, a vasútvillamost 2009-ben építették ki. A 2007 és 2009 közötti átépítés során a felújított buszmegállókat 2009. május 24-én nyitották meg. A MAX sárga vonala 2009. augusztus 30-a, zöld vonala pedig szeptember 12-e óta érinti a körzetet. 2015 szeptembere óta a narancssárga vonal is erre közlekedik; a két viszonylat a térségben átszerel egymásba. 2009 ősze és 2014 júliusa között itt járt a Portland Vintage Trolley nosztalgiavillamos.

Története

A TriMet által 1976–1977-ben kialakított Portland Transit Mallt (korábban Portland Mall) 1977. december 11-én adták át; névadó ünnepsége 1978 márciusában volt. A déli irányú buszok az 5., az északiak a 6. sugárúton haladnak; megnyitásakor része volt a belváros magja, a Burnside és Madison utcák közötti terület is.

1994 júniusában Chinatownon keresztül a Union Stationig és a Greyhound Lines autóbusz-állomásáig bővítették, majd a 2000-es évek elején a Portlandi Állami Egyetem körzetében szigetüzemek alakultak ki. A transit mall a Fareless Square díjmentes zóna része volt, amely hozzájárult ahhoz, hogy a TriMet az ország legelismertebb közlekedésszervezője legyen.

A 2007-es átépítés előtt a bal szélső sávokat két utcasaroknyi hosszúságban autók is használhatták; a harmadik keresztutcánál az út két sávra szűkült és csak buszok hajthattak be. Ezáltal az 5. és 6. sugárutakra autók is behajthattak, azonban az átutazó forgalmat korlátozták.

Átépítése

2004-ben a vasútvillamos nyomvonal-korrekciója mellett döntöttek. A meglévő szakaszok kapacitásuk határán voltak, a zöld vonal építés alatt állt, a terület állapota pedig az építés óta eltelt három évtized alatt leromlott. A TriMet és a Metro agglomerációs kormányzat az úthálózatot úgy tervezte át, hogy a vasút, a buszok, és a belvárosi vállalkozások nyomására a magánjárművek is használhassák. Emellett a terület bővítéséről is döntöttek a Madison utcától a Stadium Freeway mentén a Portlandi Állami Egyetemig.

A munkálatok 2007. január 14-én kezdődtek. A két évig tartó felújítás során a korábban szándékosan szűkített utakat kettőről három sávosra bővítették, valamint lefektették a vasúti pályát. Ezalatt a buszok többsége a 3. és 4. sugárutak mentén közlekedett, egyes járatokat pedig a Columbia és Jefferson utcák által határolt hurokba tereltek. Buszsávokat nem jelöltek ki, de az ideiglenes megállókhoz ideiglenesen parkolóhelyeket számoltak fel.

2007-ben a politikai és üzleti szféra is biztos volt benne, hogy a fejlesztések a terület értéknövekedéséhez fognak vezetni.

A buszok 2009. május 24-étől használták újra a transit mallt, a MAX sárga viszonylatát pedig augusztus 30-án terelték át a korábbi nyomvonalról. A zöld vonal szeptember 12-én indult.

Az új kialakítás szerint a buszok és a vonatok megállóit is négy-öt utcasarkonként jelölték ki; a megállókat csoportokba osztották (az 5. sugárúton A, B, C és D; a 6. sugárúton W, X, Y, Z). A felújítás kezdetekor lerövidített buszviszonylatokat elterelték, mivel a területet vasúttal kívánták kiszolgálni. A transit mallt érintő 17 buszjáratból hat belvárosi szakaszán csak csúcsidőben közlekedik. Az 1977-ben épült esőbeállók közül csak a Salmon utcait hagyták meg; azóta büféként hasznosították.

Az autók néhány kivétellel sehol sem kanyarodhatnak jobbra; ehhez kétszer balra fordulva az előző keresztutcát tudják igénybe venni.

Kialakítása

Az 1970-es években a gyalogosok számára vonzóbb környezet kialakításáról döntöttek. A járdákat kiszélesítették és burkolatukat dísztéglára cserélték, új fákat ültettek, valamint műalkotásokat és utcabútorokat (padok, virágcserepek) helyeztek el.

A buszmegállókban nagy méretű esőbeállókat építettek, amelyekben zárt láncú hálózatot használó indulásjelző monitort és nyilvános telefont helyeztek ki. Az indulásjelzőket az országban itt használták először városi közlekedésben. Az 1978-ban bekapcsolt fekete-fehér eszközöket 1988-ban színesekre cserélték.

A belvárosi buszvonalak többsége a transit mall nyomvonalát követte, de néhányat a MAX 1980-as építésekor a párhuzamos utcákba tereltek.

Utcasarkonként kettő buszmegállót létesítettek (harminc méterenként egyet), de az egyes járatok csak minden negyediknél (azaz két utcasarkonként) álltak meg. A megállókat messziről is látható színes jelekkel jelölték, amelyek a térképeken és más nyomtatott kiadványokban is megjelentek. A barna hód, zöld levél, sárga rózsa, narancssárga szarvas, piros hal, lila esőcsepp és kék hópehely jeleket „szektorszimbólumnak” is nevezték, mivel ezek útirányt is jelöltek (például a piros hal megállóból északra, a sárga rózsa megállóból délnyugatra indultak a buszok). Az első vasútvillamos-viszonylat 1986-os indulásakor a kék hópehely jelölést felszámolták, mivel a buszvonalak onnantól a vasútra ráhordó szerepet töltöttek be, és többé nem érintették a belvárost.

A 2007-ben kezdődő felújítástól a szimbólumok csak másodlagos szerepet töltöttek be: a megállótáblákon sokkal kisebb méretben jelentek meg, a térképekről pedig törölték őket. 2007 januárjában a szimbólumjelölést teljes egészében felszámolták.

Megszűnt viszonylatok

Nosztalgiavillamos

Az 1904-es portlandi villamosok 1991-ben készült másolataival közlekedő nosztalgiavillamos 1991 és 2014 között járt a MAX hálózatán. Kezdetben a Library–Gallery szakaszon közlekedett, majd 2009 szeptemberében a Portland Transit Mallhoz, a Union Station és a Portlandi Állami Egyetem közötti szegmensbe helyezték át. 2011-ben üzemideje évi 7–8 vasárnapra csökkent, 2014 júliusában pedig megszűnt. A kettő fennmaradt kocsit egy St. Louis-i nonprofit vállalat vásárolta meg.

MAX Mall Shuttle

A MAX Mall Shuttle 2009. szeptember 14-e és 2011. június 5-e között a zöld és sárga vonalak mentesítőjárata volt, amely hétköznap délutánonként dél és 17:30 között járt a Union Station és a Portlandi Állami Egyetem között. A járat megszűnése óta a zöld és sárga vonalak járművei a belvárosban egységesen 7,5 perces követéssel közlekednek.

Jegyzetek

  1. ↑ "C-TRAN Schedule Book" (PDF) (angol nyelven). C-Tran. 2023. január 8. 2023. május 22. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 22.
  2. 1 2 Jim Redden (2009. május 20.). "TriMet: Mall can be safe, orderly" (angol nyelven). Portland Tribune. 2015. április 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 22.
  3. ↑ Brent Wojahn (2009. május 27.). "Buses return to Portland's revamped transit mall" (angol nyelven). The Oregonian. Hozzáférés: 2023. május 22.
  4. 1 2 "New MAX line opens downtown" (angol nyelven). Portland Tribune. 2009. augusztus 27. 2015. január 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 22.
  5. 1 2 Dylan Rivera (2009. szeptember 13.). "Riders pack MAX Green Line on first day of service" (angol nyelven). The Oregonian. Hozzáférés: 2023. május 22.
  6. ↑ Mall makes it. (angolul) The Oregonian, (1977. december 12.) A1. o.
  7. ↑ Mall enters future – and it works! (angolul) The Sunday Oregonian, (1978. március 19.) M11. o.
  8. ↑ Gordon Oliver: More mall for all. (angolul) The Oregonian, (1994. június 20.) B1. o.
  9. ↑ "The TriMet Story" (angol nyelven). TriMet. Hozzáférés: 2023. május 22.
  10. ↑ "In the News" (angol nyelven). TriMet. 2018. április 15. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 22.
  11. ↑ Jim Redden (2004. november 19.). "Transit mall redo: Riches, ruin or…" (angol nyelven). Portland Tribune. 2012. március 31. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 23.
  12. ↑ Robert Goldfield (2002. november 11.). "Business alliance making case for bus mall change" (angol nyelven). Portland Business Journal. Hozzáférés: 2023. május 23.
  13. ↑ Jim Redden (2007. január 12.). "Bye-bye, bus mall as we know it" (angol nyelven). Portland Tribune. 2012. február 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 23.
  14. ↑ "All buses move off the Portland Mall January 14th" (angol nyelven). TriMet. 2007. január 2. 2007. május 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 23.
  15. ↑ Jim Redden (2007. november 1.). "Projects will alter city core" (angol nyelven). Portland Tribune. 2014. május 13. dátummal [pamplinmedia.com/component/content/article?id=94316 az eredeti] címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 23. {{cite web}}: Check |url= value (súgó)
  16. ↑ Joseph Rose (2009. május 22.). "Welcome home: Buses return to Portland Mall" (angol nyelven). The Oregonian. Hozzáférés: 2023. május 23.
  17. ↑ Fred Leeson: Single bus shelter survives mall work. (angolul) The Oregonian, (2007. március 22.) 7. o.
  18. ↑ Bus kiosks chock full of trip-planning aids. (angolul) The Oregonian, (1978. március 19.) M6. o.
  19. ↑ Bus rider information system begins Sunday. (angolul) The Oregonian, (1978. január 20.) C4. o.
  20. ↑ Charlotte Graydon: Tri-Met uses symbols to designate bus lines. (angolul) The Sunday Oregonian, (1978. március 19.) M7. o.
  21. ↑ "Sector Symbols" (angol nyelven). TriMet. 1999. november 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 23.
  22. ↑ "September service changes" (angol nyelven). TriMet. 2002. szeptember 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 23.
  23. ↑ Steve Morgan: Expansion for Portland’s MAX: New routes and equipment. (angolul) Passenger Train Journal, XXXIII. évf. 1. sz. (2010) 38–40. o.
  24. ↑ "Vintage Trolley 2012 Schedule" (angol nyelven). Frontier.com. 2013. február 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 22.
  25. ↑ Tramways & Urban Transit, 2011. április. 152. o.
  26. ↑ Portland double-track is brought into use. (angolul) Tramways & Urban Transit, (2014. november)
  27. ↑ "Vintage Trolley Has Ceased Operation" (angol nyelven). Frontier.com. Hozzáférés: 2023. május 22.
  28. ↑ Joseph Rose (2011. június 3.). "TriMet will make several seasonal bus line adjustments Sunday" (angol nyelven). The Oregonian. Hozzáférés: 2023. május 22.
  29. ↑ "Portland Transit Mall Bus Stops and MAX Stations from Union Station to PSU" (angol nyelven). TriMet. 2010. június 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 22.
  30. ↑ "MAX Mall Shuttle" (angol nyelven). TriMet. 2014. május 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. május 22.

Fordítás

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek