Ride Connection

Minibusz Hillsboro pályaudvaron 2014-ben

A Ride Connection buszközlekedéssel foglalkozó nonprofit magáncég az Amerikai Egyesült Államok Oregon államában, a portlandi agglomerációban. 1988. május 26-án alapították Volunteer Transport, Inc. néven.

Menetrend szerinti közlekedés mellett mozgáskorlátozottak igényvezérelt szállításával is foglalkozik.

Menetrend szerinti viszonylatok

A főképp Washington megyében közlekedő viszonylatokat Community Connector márkanév alatt működtetik. A megállók nyolcszáz méteres körzetében ráhordó járatok igényelhetők. A Tillamook County Transportation Districttel együttműködésben közlekedtetett Wave busz Banks, North Plains és Portland között jár.

A járatok ingyenesek.

Forest Grove-ban egy keleti és egy nyugati körjárat, emellett a reggeli és délutáni csúcsidőben egy dolgozókat szállító viszonylat közlekedik. A felmérések szerint a TriMet 57-es busza nem tárja fel eléggé a települést, ezért szükség volt kiegészítő járatokra. A szolgáltatás 2013. augusztus 19-én indult.

A Westmark Centert és a MAX vasútvillamos Orenco megállóhelyét összekötő viszonylat 2015. november 16-án indult.

Tualatin Shuttle

Tualatin Shuttle márkanév alatt három, színnel jelölt viszonylat közlekedik a WES vasútvonal Tualatin megállóhelyétől. A Tualatin Employment Shuttle-t a városi kereskedelmi kamara indította 1997-ben, majd a Ride Connection 2014. október 1-jén átvette az üzemeltetést. A kék vonal nyugati irányú körjáratként a Herman út körüli térséget szolgálja ki, a piros pedig a könyvtár és az orvosi rendelő érintésével közlekedik. 2021 szeptemberében bejelentették egy harmadik, a Bridgeport Village bevásárlóközpontot és a kórházakat érintő viszonylat indítását. A buszok hétfőtől péntekig, a WES vonatainak érkezéséhez hangolva közlekednek.

Fogyatékkal élők és rászorulók szállítása

A hatvan év felettiek, a fogyatékkal élők és az alacsony jövedelműek a TriMet LIFT szolgáltatását kiegészítő igényvezérelt háztól házig szállítást vehetnek igénybe.

Jegyzetek

  1. ↑ Jon E. Burkhardt – David Koffman – Gail Murray: Economic Benefits of Coordinating Human Service Transportation and Transit Services. (angolul) Washington (főváros): Transportation Research Board. 2003. 62–66. o. ISBN 0309087651 Hozzáférés: 2023. június 1.
  2. ↑ "The Early Years" (angol nyelven). Ride Connection. 2023. június 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  3. ↑ Wade Evanson (2021. május 6.). "New Ride Connection routes up and running" (angol nyelven). Forest Grove News-Times. 2023. június 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  4. ↑ Mark Miller – Olivia Singer (2018. augusztus 20.). "'A success story all around' celebrates five years" (angol nyelven). Forest Grove News-Times. 2023. június 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  5. ↑ Jill Rehkopf Smith (2013. július 31.). "GroveLink starts Aug. 19 in Forest Grove" (angol nyelven). Forest Grove News-Times. 2013. augusztus 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  6. ↑ "2013: Forest Grove linked by GroveLink shuttle service" (angol nyelven). Forest Grove News-Times. 2019. december 26. 2023. június 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1. {{cite web}}: |archive-date= / |archive-url= timestamp mismatch; 2019. december 27. suggested (súgó)
  7. ↑ Jim Ryan (2015. november 16.). "No fare necessary: New bus service connects Orenco Station and North Hillsboro" (angol nyelven). The Oregonian. Hozzáférés: 2023. június 1.
  8. ↑ Mark Miller (2016. július 18.). "Tualatin Shuttle modifies route to align with new bus line" (angol nyelven). The Times. 2023. június 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  9. ↑ "Transportation" (angol nyelven). Tualatin Chamber of Commerce. Hozzáférés: 2023. június 1.
  10. ↑ Caitlin Feldman (2014. november 13.). "Ride Connection assesses Tualatin Shuttle" (angol nyelven). Valley Times. 2023. június 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  11. ↑ Geoff Pursinger (2015. június 24.). "First-ever TriMet bus line planned between Sherwood and Tualatin" (angol nyelven). Sherwood Gazette. 2022. február 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  12. 1 2 "Connect with Tualatin Shuttle" (PDF) (angol nyelven). Ride Connection. 2022. február 18. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  13. ↑ "Ride Connection is expanding its Tualatin free shuttle service!" (PDF) (angol nyelven). Ride Connection. 2023. június 1. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2023. június 1.
  14. ↑ Josh Kulla (2021. október 6.). "Ride Connection expands Tualatin free shuttle service" (angol nyelven). Tualatin Life. Hozzáférés: 2023. június 1.
  15. ↑ Philip Selinger (2019). "Making History: 50 Years of TriMet and Transit in the Portland Region" (PDF) (angol nyelven). TriMet. 53. o. Hozzáférés: 2023. június 1.
  16. ↑ Russ Doubleday (2017. november 16.). "Smaller transit agencies are a lifeline for many older adults and people with disabilities" (angol nyelven). Metro. Hozzáférés: 2023. június 1.

Fordítás

További információk