Richard Mollier

Származása, családja

Az Osztrák–Magyar Monarchia polgáraként született. Apja a pfalzi Montabaurból való Eduard Mollier (1828–1906) hajóépítő mérnök volt, a trieszti E. Mollier hajógyár műszaki igazgatója, Martin Joseph Mollier földbirtokos (1796–1848) fia.

Anyja a felső-pfalzi Riedenburgból származó Armine von Dyck (1836–1910) volt, az 1861-ben bajor nemesi címet kapott Carl von Dyck vasúttisztnek (1803-1888), a müncheni távíróhivatal igazgatójának leánya.

Fivére, Siegfried (?–?) 1908-ban feleségül vette Elisabeth Barkhausent (1885–1974), a brémai Friedrich Barkhausen (1840–1896) és Catharina Hegeler (1851–1928) leányát, Heinrich Barkhausen fizikus (wd) (1881–1956) húgát.

Húga, Hilde Mollier (1876–1967) a Müncheni Műszaki Főiskola egyik első női hallgatója, majd Oskar Knoblauch professzor (1862–1946) asszisztense lett 1909-ig, ekkor feleségül ment sógorához, Heinrich Barkhausenhez, aki később a Drezdai Műszaki Egyetem professzora, a tudományos akadémia tagja lett, nevéhez az akusztika és a nagyfrekvenciás elektrofizika több fontos jelenségének felfedezése fűződik.

Iskolái, pályakezdése

Richard Mollier 1882-ben érettségizett a trieszti német gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányait a grazi Károly–Ferenc Tudományegyetemen kezdte, majd a Müncheni Műszaki Főiskolán (a mai Műszaki Egyetemen) folytatta. A főiskola docensi rangú magántanára (Privatdozent) lett, első publikációi az elméleti géptan területén jelentek meg. Műszaki doktori disszertációját „A gázok entrópiájáról” (Über die Entropie der Gase) címmel 1895-ben védte meg a müncheni Műegyetemen.

Tudományos pályafutása

1896-tól egy tanéven át a göttingeni György Ágost-Egyetemen dolgozott. 1897-ban a Drezdai Műszaki Egyetemen kinevezték a géptan rendes egyetemi tanárává, a nyugállományba vonuló Gustav Zeuner professzor (1828–1907) utódaként.

1904-ben Drezdában, majd 1906-ban Berlinben is megjelentette „Új diagramok a műszaki hőtanhoz” (Neue Diagramme zur Technischen Wärmelehre) című könyvét, az ebben leírt módszerek jelentősen leegyszerűsítették a műszaki termodinamikai folyamatok mérnöki számításait.

Több német és nemzetközi tudományos egyesület munkájában részt vett. 1909-ben ő képviselte Németországot a Nemzetközi Hűtéstechnikai Egyesület első kongresszusán.

Munkásságának jelentős nemzetközi elismeréseként 1923-ban a termodinamikával foglalkozó tudósok Los Angelesben tartott világkongresszusa határozatba tette, hogy minden olyan műszaki állapot-diagramot, amelynek egyik tengelyére az entalpiát vitték fel, Mollier nevéről „Mollier-digramnak” neveznek. Ezek közül a két legismertebb a vízgőz h–s (entrópia–entalpia) diagramja, amely a Carnot-körfolyamat számítását könnyíti meg, és a nedves levegő h-x diagramja, a levegőkezelés és a klímatechnika számításainak alapvető segédeszköze.

1919-ben titkos tanácsosi rangot kapott, a Braunschweigi Műszaki Egyetem díszdoktorává (Dr.-Ing. E. h.) fogadta. 1928-ban a Német Mérnökök Egyesülete(wd) (Verein Deutscher Ingenieure, VDI) a Franz Grashofról elnevezett Grashof-emlékérmét (Grashof-Denkmünze) adományozta Mollier-nak.

1931-ben nyugállományba vonult, de professor emeritusként 1933-ig dolgozott a Drezdai Egyetemen. 1935-ben hunyt el Drezdában. Sírja a tolkewitzi urnatemetőben (Urnenhain Tolkewitz) található.