Imperator - 4278 fő
I. osztály: 592 fő II. osztály: 972 fő III. osztály: 942 fő Fedélzetköz: 1772 fő Berengaria - 2462 fő: I. osztály: 908 fő II. osztály: 592 fő III. osztály: 962 fő
Az Imperator (karrierje nagy részében RMS Berengaria) a HAPAG német hajótársaság egyik óceánjárója volt, mely 1913-as szolgálatba állításakor a világ legnagyobb hajójának számított, méreteiben felülmúlva a brit Olympicet. Egy három tagú hajóosztály első, névadó tagja volt, testvérhajói a Vaterland (a későbbi amerikai Leviathan), és a Bismarck (későbbi brit Majestic) voltak. Az első világháború után mind a három hajót elkobozták háborús jóvátétel címén.
A világháború előtt az Imperator 14 hónapon át teljesített szolgálatot a HAPAG kötelékében az északatlanti útvonalon. A háború kitörésekor Hamburgban tartózkodott, és a tengerentúli irányú hajóforgalom leállásával kivonták a szolgálatból. A a konfliktust a honi kikötőjében állva vészelte át. A háború után rövid ideig az Egyesült Államok haditengerészete alkalmazta USSImperator'' (ID-4080) névvel csapatszállítóként az amerikai csapatok Európából való hazaszállításához. Ezt követően a jóvátétel címén elkobzott óceánjárót a brit Cunard és White Star hajótársaságok közösen megvásárolták, és Berengaria névvel állították szolgálatba a háborúban elveszett Lusitania pótlására. A karrierje utolsó 20 évét a brit hajótársaság zászlóshajójaként teljesítette. William H. Miller azt jegyezte fel róla, hogy „német eredete és a belső tereinek alig leplezhető teuton jellege ellenére az 1920-as és 30-as években úgy tartották számon, mint Britannia egyik legkiválóbb óceánjárója.”:26
Megépítése
A hajógerinc lefektetésének 1910-ben álltak neki az AG Vulcan Stettin hamburgi gyártelepén. Ez volt a harmadik hajó, melyet itt építettek (a stettini lista szerint a 314.) Elkészülte után az első útját 1913-ban teljesítette. Az 52 117BRT hajótérrel az Imperator számított a világ legnagyobb hajójának mindaddig, amíg a Vaterland 1913-ban el nem készült. A Titanicot és annak testvérhajóját, az Olympicot6000BRT-vel múlta felül. A Titanic 1912 áprilisi elsüllyedése után az épülő Imperator mentőcsónakjainak számát megnövelték, és ezekben több férőhely állt rendelkezésre, mint amennyi az utasok és a személyzet tényleges létszáma volt. Összesen 83 mentőcsónakja volt 5500 férőhellyel, ami 300-zal volt több, mint a hajó maximális kapacitása.
A bronzból készült orrdísz
Az Imperator Hamburgban (1913)
Az 1912. május 23-ai vízre bocsátása előtt a Cunard bejelentette, hogy az új hajója, a Glasgow-ban építés alatt álló Aquitania egy lábbal (305mm) hosszabb lesz, ami csalódást keltett a HAPAG-nál. Pár héttel később az Imperator kapott ezért egy orrdíszt, egy bronzból készült impozáns sasmadarat, amivel már meghaladta volna az Aquitania megadott hosszát. Az orrdíszt a berlini Bruno Kruse professzor készítette, és a koronás sas egy a Földet jelképező gömbön állt, a gömbön körbefutó szalagon pedig a „Mein Feld ist die Welt” (kb.: „Az én terepem a világ”) felirat szerepelt. A sas szárnyait 1914-ben leszakította egy Atlanti-óceánon tomboló vihar. Ezután a orrdíszt eltávolították, és egy taton lévőhöz hasonló arany volutával helyettesítették. Az Aquitania valójában rövidebbnek készült, mint azt előzetesen megadták, így az orrdísz nélkül is az Imperator számított a hosszabb hajónak.
Az első próbajáratain zátonyra futott az Elbán a folyó nem megfelelően elvégzett kotrása miatt, és a géptermében egy lobbanás következtében a személyzet nyolc tagját kellett kórházba szállítani égési sérülésekkel. A hivatalos próbajáratai során a turbinái túlmelegedtek, és stabilitási problémát is észleltek. A próbajáratokat emiatt felfüggesztették, és a hajóépítőket berendelték a sürgősségi munkálatok elvégzésére. 1913-ban volt Vilmos császár trónra lépésének ezüstjubileuma, és az ő kifejezett kérésére kapta a hajó az Imperator nevet a tervezett Europa helyett. Míg a német hajók rendszerint nőnemű névelővel („die”) kerültek említésre, az Imperator esetében Vilmos császár külön kérésére a hímnemű névelőt („der”) használták. A trónra lépési jubileum alkalomból a hajóval egy északi-tengeri éjszakai útra invitálták meg az uralkodót az Imperator fedélzetén még az első transzatlanti útja előtt. Ezt az utat előbb azonban törölték, és júliusban pótolták be.
Az Imperator az első transzatlanti útjára 1913. június 11-én, egy szerdai napon indult el Hans Ruser kapitány (komodor) parancsnoksága alatt. Ruser alá négy hajóskapitányt osztottak be annak érdekében, hogy minden teljesen olajozottan történjen az első úton. Útban Amerika felé megállt Southamptonban és Cherbourgban, New Yorkba pedig 1913. június19-én érkezett meg. A fedélzetén 4986fő tartózkodott, akik közül 859 az első osztályon, 647 a második, 648 a harmadik osztályon, és 1495 a fedélzetközben utazott, míg a személyzet létszáma 1332 fő volt. Hobokenből 1913. június25-én érkezett vissza.
Az sasmadár orrdísz a szárnyait ért viharkárokkal
Az első New Yorkba való megérkezésekor a hozzá kirendelt révkalauznak, az Ambrose-csatornába kellett vezetnie, és közben megfigyelte, hogy a hajó egyik oldaláról a másikra dől a kormánymozdulatok hatására, emiatt pedig hamarosan a „Limperator” becenevet kapta.
1913 októberében az Imperator visszatért a Vulcan hajógyárba, hogy drasztikus beavatkozásokkal javítsanak a kezelhetőségén és a stabilitásán miután észrevették, hogy a súlypontja túl magasan van. Ennek a problémának a megoldásához az első osztály márványozott fürdőszobáit eltávolították, a nehéz bútorokat pedig könnyű fonatból készültekkel helyettesítették. A kémények magasságát is csökkentették három méterrel, végül pedig a kettős fenékbe 2000tonna cementet töltöttek ballasztnak. Ezek a munkálatok 200 000£ költséggel jártak, amit a hajógyárnak kellett magára vállalnia az öt éves garancia keretében. Mindeközben a hajó számos pontjára installálva modern tűzfecskendő rendszereket kapott, mivel több alkalommal tűz ütött ki a fedélzetén a szolgálatba állítása óta.
Az 1914-es átalakításai alatt Ruser kapitány Thomas Kier kapitánynak adta át a hajó irányítását, ő maga pedig az elkészülés előtt álló, nagyobb méretű Vaterland kapitánya lett. Az Imperator március11-én tért vissza a szolgálatba, és egy öt napos út után március19-én érkezett meg New Yorkba.
Szegecselő munkások
Az Imperator legyártott turbinái a hamburgi Vulcan hajógyárban
Az Imperator tatja a vízrebocsátása előtt
Vízrebocsátás
A császár elhagyja az emelvényt a keresztelés után
A HAPAG hírdetése az American Homes and Gardens lapjain, 1913
Horgonylánc
Poggyászok bepakolása
Belső terei
Lépcsők az első osztályon
Az egyik ebédlő
Charles Mewès építész és formatervező volt megbízva az Imperator-osztály mindhárom egységének belső tereinek megtervezésével. Az általa alkalmazott francia stílusú dekorációk túlsúlyát Németországban a következő tartalmú kritika érte:
XVI. Lajos tűnik az igazi „Imperátornak” … ítélve a dekoratív elemek alapján, amikkel a világ legnagyobb óceánjáróját díszítik … a hölgyek szalonját koloniális, a dohányzót flamand, az úszodát Pompeii, a téli kertet XVI. Lajos-stílusban, a társaslgó szintén XVI. Lajos – XVI. Lajos mindenütt. Hol vannak a jelenlegi német stílus nyomai … a társaság nyilván a nemzetközi publikumot szolgálja ki, főként az amerikaiakat.
Az egyik korabeli leírás szerint a hajó „nagy mérete … a tervezői számára szokatlan nagyságú teret biztosított az utasok elhelyezésére.” Ez köszönt vissza a The Master, Mate, and Pilot lapjain, ahol az szerepelt, hogy „a hatalmas dimenzióit kihasználva a hajó közösségi helyiségei és lakosztályai olyan nagynak lettek kialakítva, hogy a zsúfoltság érzete még csak fel se merüljön.” A helymegtakarító berendezéseket, mint a fekvőhelyeket és a felhajtható mosdótálakat felszámolták az első osztály lakosztályaiban, melyek mindegyike (ezt követően) szabadon álló ágyakkal és márvány felsőrésszel, hideg-meleg vizes mosdókagylókkal rendelkezett. Csaknem az összes első osztályú kabin „külső” kabin volt, ami azt jelentette, hogy az ablakaikon át természetes fény jutott be, és a szellőztetésük is természetes módon volt megoldható. Több mint 200 kabin volt egyszemélyes, és 150 rendelkezett saját fürdőszobával. A két „Imperial” lakosztálynak 12-12 helyisége volt, közte egy reggelizővel, privát verandával, nappalival, és szolgálói kvártéllyal.
Az első osztály fő ebédlője az ’F’ fedélzeten volt, és két étterem volt a ’B’ fedélzeten. Az ebédlőben 700 embernek volt hely az asztaloknál, melyek 2 és 8 közötti számú vendégnek nyújthattak helyet. A Ritz-Carlton éttermet, mely a Directoire-stílusban berendezett téli kertre és a pálmás udvarra csatlakozott, a londoni Carlton Hotel személyzetének tagjai üzemeltették. A ’B’ fedélzet hátsó részén volt egy grillező, egy teakert, és egy Veranda Café. Az első osztály közösségi terei között volt még egy 72láb (22m) hosszú hall/bálterem, több nappali a hölgyek számára, és egy dohányzó. A Tudor-stílusú dohányzót egy Tudor-korból származó angliai villa elbontásából származó téglákkal dekorálták. A hall, avagy ahogy akkor nevezték, a „szociális hall” falát gobelinek díszítették, és színdarabok előadásához egy emelvénnyel is rendelkezett. Esténként a szőnyeget eltávolították, hogy a helyiséget táncteremként használhassák. A bejárati hallok előtti részeken kaptak helyet olyan helyiségek, mint a könyvesbolt, virágüzlet, gyógyszertár, orvosi rendelő, illetve a pénztáros, a fő utaskísérő, és a poggyászmester irodája.
Az Imperator első osztályú utasainak számára egy két emelet magasságot elfoglaló, Pompeii-stílusú uszoda állt rendelkezésére. Ezt az 1907-ben a Royal Automobile Club részére Londonban megépített uszoda ihlette, melynek létrehozásában Charles Mewès szintén közreműködött.:28 A medencéhez csatlakozott egy viktoriánus-stílusú török fürdő, gőzfürdők, elektromos fürdők, masszázs- és fodrászhelyiségek. A tornaterme a „legnagyobb és legfényűzőbb volt, amivel utasszállító hajót felszereltek” a The Marine Engineering and Naval Architect szaklap szerint. Elsőként az óceánjárók közül a második osztály utasai is kaptak egy tornatermet. A második osztálynak volt külön dohányzója, olvasó- és írószobája, étkezője, és zeneterme.
A Cunard általi átalakítás során a kapcsolók és szelepek feliratait kicserélték angol nyelvűekre, azonban a kabinokhoz tartozó csaptelepeken meghagyták az „AUF” és „ZU” feliratokat, a hamutartókon pedig megmaradtak a ’ZIGARREN’ feliratok.
Első világháború és az amerikai haditengerészet szolgálatában
A hajó utolsó transzatlanti útját a HAPAG szolgálatában 1914 július 8-án kezdte meg New Yorkból visszatérve Hamburgba. A hónap végén kitörő első világháború miatt az Imperatort kivonták a szolgálatból, és Hamburgban horgonyozva több mint négy éven át inaktív maradt, eközben pedig leromlott az állapota. A fegyverszünet után a „Szövetséges Élelemszállítmányozási és Pénzügyi Egyezmény” (Allied Food Shipping and Finance Agreement) keretében az antant vette át, és átmeneti használatra az Egyesült Államoknak juttatta oda csapatszállítói feladatokra a Vaterlanddal együtt, mely hajó ekkor Leviathan névvel már amerikai szolgálatban volt, és e hajók amerikai katonákat szállítottak vissza Franciaországból Amerikába.
USS Imperator (ID-4080) Manhattanben
1919 májusának elején USS Imperator (ID-4080) megjelöléssel állt az amerikai haditengerészet szolgálatába. 2100 amerikai katonával és 1100 polgári utassal 1919. május15-én hagyta el Brestet, és egy héttel később érkezett meg New Yorkba. A június3. és augusztus10. között a Cruiser and Transport Force kötelékében működve három utat teljesített New Yorkból Brestbe, és 25 000 katonát, ápolónőt, és civil személyt szállított a fedélzetén az Egyesült Államokba.
Június 17-én New Yorkba tartva az Imperator segítséget nyújtott az óceánon lerobbant Jeanne d'Arc francia cirkálónak. A francia hadihajó fedélzetén utazott a brazil elnök, Epitácio Pessoa is, akit az Imperator a kíséretével együtt átvett, és az Egyesült Államokba szállított.
A New Jersey-ben lévő Hobokenben 1919 szeptember elején a szolgálatból kivont Imperator szeptember 20-án a British Shipping Controllerhez került át, ahol az a döntés született, hogy a Cunard fogja üzemeltetni. Az irányítására kijelölt Charles A. Smith kapitányt és a teljes leendő személyzetet a Carmania fedélzetén szállították New Yorkba az átvételhez. A Shipping Controller 1919. november24-én adta át hivatalosan a hajót a Cunardnak, majd a hajótársasághoz tartozó 54-es mólóhoz vitték át.
Berengaria névvel a Cunard szolgálatában
RMS Berengaria
Az olajtüzelésű hajtóművekkel felszerelt Berengaria úton (1921)
A hajó 1919. december 10-én érkezett meg Southamptonba, majd innen Liverpoolba ment tovább az gyorsnak szánt átalakítására. Eredetileg a Cunardnál úgy tervezték, hogy 1920. január10-én indítják útnak első útjára. A szemrevételezéskor azonban azt állapították meg, hogy a hajó rossz állapotban van. A január6-ai szárazdokkba való beállításakor vették észre, hogy a kormánylapátjának egy darabja hiányzik, a hajócsavarokat pedig kikezdte az erózió a belépőéleiknél. Míg ezt a problémát orvosolták, a hajót újrabútorozták a Carmania és a Transylvania fedélzetéről kölcsönvett bútorokkal.
Az elvégzendő munkálatok nagysága miatt az Imperator február 21-ig Liverpoolban maradt, és ez idő alatt a hajótársaság éves vacsoráját a fedélzetén tartották meg még a szolgálatba állítása előtt. New Yorkból 1920. március2-án indult vissza első alkalommal, és kilenc napjába tellett, míg elérte Southamptont. Az út során jelentősen megdőlt, mint később kiderült ezt egy hibásan működő hamukilökő készülék okozta. A Cunard úgy ítélte meg, hogy a hajó jelentős felújításra szorul, ezért kivonták a szolgálatból.
Arthur Rostron, a Titanic túlélőinek kimentése révén ismertté vált Carpathia korábbi kapitánya vette át az irányítását 1920 júliusában. A rákövetkező évben az Imperatort és az Aquitaniát is az Armstrong Whitworth hajógyárba küldték, hogy a kazánjaikat széntüzelésűről olajtüzelésűre alakítsák át. A munkálatok hat hónapon át tartottak.
A hajó hivatalosan 1921 februárjában került a Cunard birtokába. Ekkor átnevezték, új névadója Berengária angol királyné, Oroszlánszívű Richárd felesége lett. A Cunard ezzel szakított azzal a hagyományával, hogy a nagy hajóit római provinciák után nevezze el, de az „-ia” végződés a hajónévben továbbra is megmaradt. A Mauretaniával és az Aquitaniával együtt a Cunard Southampton–New York vonalon közlekedő expressz-szolgálatát teljesítette.
1925 szeptemberében bombariadót rendeltek el a fedélzetén, mikor a Cunard New York-i irodája egy olyan üzenetet kapott, mely szerint robbanószerkezet van a Berengaria fedélzetén. A hajó ekkor 1200 mérföldre volt New Yorktól, útban Southampton felé. A hajót átkutatták, bár eközben az utasokat és a személyzet nagy részét nem tájékoztatták ennek okáról. Tűzvédelmi gyakorlatot tartottak közvetlenül a robbanás közölt ideje előtt, így erre hivatkozva az utasokat közel rendelhették a mentőcsónakokhoz anélkül, hogy gyanút keltettek volna. Bombarobbanásra nem került sor.
Az óceánjáró 1932. május 11-én zátonyra futott a Wight-sziget melletti Solent-csatornában, de egy órával később már le is szabadult róla.
1934 májusában a Berengaria ismét az újságok címlapjára került, mikor a Solent-csatorna Calshotnál lévő iszapos homokpadjára futott rá. Négy southamptoni vontatóhajó húzta le róla. Sérülést nem szenvedett, és az eset nem okozott késedelmet a menetrendjében.
A német eredete ellenére a Berengaria a Cunard zászlóshajója volt mindaddig, míg a Majestic névvel szereplő testvérhajója (ex-Bismarck) le nem váltotta 1934-ben, mikor a Cunard egyesült a White Star Line-nal. Később a Berengaria az USÁ-ban bevezetett alkoholtilalom idején a tilalmat kijátszó kedvezményes cirkálóutakat teljesített, ami miatt a tréfás Bargainaria és Boringaria becenevekkel illették.
A Cunard és a White Star egyesülése után már csak az Aquitania és a Berengaria maradtak meg a transzatlanti útvonalon expressz-óceánjáróknak. 1936 májusában állt szolgálatba a Queen Mary, és a Cunard a Berengariát csak a Queen Elizabeth szolgálatba állításáig tervezte üzemeltetni. A szolgálati idejének közeledtével több kisebb tűz ütött ki rajta az elöregedő elektromos hálózata miatt. A tűz jelentette kockázatok miatt az amerikai hatóságok végül megtagadták az utasok felvételét a Berengaria számára, így az utolsó útját üresen tette meg Angliába.
A tűzveszély mérséklését szolgáló átfogó átalakítás már nem érte volna meg a tulajdonosoknak a már csak pár évig üzemben tartandó hajón, ezért a Cunard-White Star végül 1938-ban a kivonása mellett döntött. 1938. november7-én eladták John Jarvis filantróp iparmágnásnak, aki az Olympicot is megvásárolta azért, hogy munkát adjon a munkanélküli hajógyári munkásoknak Jarrow-ban. A Berengaria áthajózott a Tyne folyóhoz George Gibbons kapitány irányítása alatt, ahol a vízvonalig tervezték visszabontani 200 munkás közreműködésével. A méretei és a második világháború kirobbanása hátráltatták a munkálatokat, ezért csak 1946-ra végeztek a vízvonalig való lebontással. Ezt a részt a skóciai Rosythba vontatták át, amit még ebben az évben teljesen lebontottak.
Emlékezete
A Hapag-Lloyd AG hamburgi központjának bejárati csarnokában kiállítva látható az Imperator nagyméretű modellje.
↑Biefang, Andreas; Epkenhans, Michael; Tenfelde, Klaus. Das politische Zeremoniell im Deutschen Kaiserreich 1871–1918 (német nyelven). 202.o. OCLC297198603.
↑"Big Ship, Nearing New York, Behaves Admirably on Trip". The New York Times via Marconi Wireless. 1913. szeptember 16. Hozzáférés: 2009. november 17.. Never before were there so many persons on one ship as are on the Imperator. The exact number is 4,986, consisting of 859 first-class passengers, 647 second-class, 648 third-class, 1,495 in steerage, and 1,332 in the crew.
↑"Imperator Starts Return Trip To-day. Begins First Voyage to the Eastward with More Than 1,000 in Cabins". The New York Times. 1913. június 15. Hozzáférés: 2009. november 17.. The new Hamburg-American liner Imperator, the world's biggest transatlantic steamship, will sail on his first eastward voyage across the Atlantic at 11 o'clock this morning. The great liner when he backs out from his Hoboken berth into the river will have on board more than 1,000 cabin passengers, of whom over 600 will be in the first cabin.
↑Rotka, William (2018). "Building Luxurious Ocean Liners for the Transatlantic Elite in the Early Twentieth Century", Yearbook of Transnational History. Fairleigh Dickinson University Press; pg. 120. Sablon:Oclc
Ez a szócikk részben vagy egészben a SS Imperator című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Imperator (Schiff, 1903) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg){kind=small}
Hamburg, Németország
.jpg)
.png)
.jpg)
.jpg)
