Syrius

Syrius
Információk
Eredet Magyarország, Budapest
Aktív évek1962–1978
MűfajJazz rock, progresszív rock
Tagok
Korábbi tagok
Baronits Zsolt
Orszáczky Miklós
Pataki László
Ráduly Mihály
Veszelinov András
A további tagok neve a Tagok című fejezetben látható.

Magyar együttes, amely 1970 és 1973 közötti nagy felállásával egyedi hangzású progresszív rockzenét játszott.

Története

1962-ben alapította Baronits Zsolt. Eleinte tánc- és beatzenét játszottak, majd 1968-ban a zenekar felbomlott, a tagok egy része megalakította a Juventus zenekart. Baronits mint a Syrius zenekar vezetője nekilátott újraszervezni együttesét. Pataki László a Liversingből, Orszáczky Miklós és Mogyorósi László az Új-Rákfogóból, valamint Veszelinov András a Metróból érkezett. Mogyorósit később Barta Tamás váltotta a gitároknál, majd a másik gitárossal, Rákosi Lászlóval ő is távozott a zenekarból. 1970 elején csatlakozott hozzájuk Ráduly Mihály, a kitűnő dzsessz-zenész a Pege Quartettből, ezzel létrejött a Syrius legendás felállása:

Stílusukra innentől a progresszív dzsessz-rock irányzat volt jellemző. Az új hangzású zenekart siker fogadta, és még ebben az évben egyéves ausztráliai koncertturnéra indultak, ahol hatalmas sikereket értek el. Charles Fisher magyar származású producer közbenjárására jutottak ki Ausztráliába, ahol 1971-ben készítették el egyetlen lemezüket The Devil's Masquerade címmel, ez egy évvel később jelent csak meg Magyarországon Az ördög álarcosbálja címen. Más forrásokból: a magyar kiadók nem voltak hajlandók kiadni lemezüket, ezért mentek Ausztráliába, és miután ott kiadták, a magyar kiadó megvette, hogy itthon kiadhassa. Ekkor került hozzájuk Tátrai Tibor gitáros, majd miután a tervezett ausztráliai visszatérés meghiúsult, többen távoztak a zenekarból.

1976-ban így már újabb felállásban jelentették meg a Széttört álmok című lemezt, melyen Turai Tamás énekelt, de az ő hangjára már Halász János playbackelt a lemez anyagából készült tévéshow-ban. 1976-ban többször is szerepelt a zenekar a televízióban, már kissé populárisabb felvételekkel, de a széles közönségréteget nem tudták megfogni. 1977-ben a Tessék választani! és a Metronóm ’77 fesztiválon is felléptek, immár Halász János énekessel. Ebben az évben meg is szűnt a zenekar.

2001-ben a Margitszigeten újból koncertet adott az együttes a legendás felállásban, melyen az 1999-ben elhunyt Baronits Zsolt már nem lehetett jelen.

Tagjai

1962–1965
  • Baronits Zsolt – tenorszaxofon
  • Molnár Ákos – altszaxofon
  • Rákosi László – gitár
  • Gulyás Pál – zongora
  • Pásztor István – gitár
  • Todoroff Péter – basszusgitár
  • Németh Ferenc – dob
1966–1968
  • Baronits Zsolt – tenorszaxofon
  • Molnár Ákos – altszaxofon
  • Rákosi László – gitár
  • Pápai Faragó László – ének, orgona
  • Varga Dénes – basszusgitár
  • Fehér Lajos – dob
1968–1969
1970–1972
1972–1973
1973–1974
  • Baronits Zsolt – tenorszaxofon
  • Friedrich Károly – harsona
  • Miklóska Lajos – basszusgitár, ének
  • Molnár Ákos – altszaxofon
  • Pataki László – orgona
  • Veszelinov András – dob
1974–1975
  • Baronits Zsolt – tenorszaxofon
  • Friedrich Károly – harsona
  • Molnár Ákos – altszaxofon
  • Pataki László – orgona
  • Sipos Endre – trombita
  • Tátrai Tibor – gitár
  • Turai Tamás – ének
  • Veszelinov András – dob
1976–1977
  • Baronits Zsolt – tenorszaxofon
  • Friedrich Károly – harsona
  • Halász János – ének, orgona
  • Marsal Géza – gitár
  • Molnár Ákos – altszaxofon
  • Sipos Endre – trombita
  • Ullmann Ottó – basszusgitár
  • Veszelinov András – dob

Diszkográfia

Albumok

Kislemezek

Fontosabb bootlegek

Bibliográfia

Jegyzetek

  1. ↑ http://bootlegritkasagok.blog.hu/2012/10/11/syrius_demo_663[halott link]
  2. ↑ "Turai Tamás-interjú". Hozzáférés: 2026. július 19.

Külső hivatkozások

Ez a zenei együttesről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!