A Voodoo 5 a 3dfx által gyártott videokártya-termékcsalád. Az eredetileg sokkal több típusúra tervezett eszközből mindössze kettő jelent meg 2000-ben, több közülük pedig csak prototípus formájában létezett. Ez volt a 3dfx megszűnése előtt utoljára piacra dobott videokártya.
A Voodoo 5 lelkét a VSA-100 névre hallgató grafikus csip képezi, mely közvetlen továbbfejlesztése a Voodoo3-ban debütált Avenger csipnek. Hasonlóan ahhoz, ez is 250 nanométeres félvezetőgyártással készült, azonban egy hatodik, plusz fémréteget kaptak, majdnem megduplázták a tranzisztorok számát, nagyobb méretű textúramemóriát kaptak, és 32 bites adatátvitelt. A renderelés során a processzor 40 bites számításokat végzett, ez lett visszabutítva 32 bitre.
A VSA-100 tervezése során elsődleges volt a skálázhatóság, ezt takarja a neve is (Voodoo Scalable Architecture). Ez azt jelentette, hogy egy videokártya alaplapon egytől elméletben akár harminckettőig terjedő számú VSA-100 volt elhelyezhető, amelyek egymással párhuzamosan voltak képesek működni. Ennek a működésnek a Voodoo2-ben debütált SLI (Scan-Line Interleave) technológia volt az alapja, ami azzal a hátránnyal járt, hogy bizonyos alkatrészekből is többet kellett szerelni az alaplapra, ami bonyolította az összeszerelést. A renderelésért már egy dual pixel pipeline felelt, a kártya pedig már natív módon támogatta a 32 bites színmélységet. A korábbi 256x256 helyett immár 2048x2048-as maximális textúraméretet is tudott kezelni, beépítették továbbá az FXT1 és a DXTC textúratömörítési eljárásokat is. Támogatta ugyan a 4x AGP foglalatot, azonban nem támogatta az AGP textúrázást, volt viszont benne hardveres MPEG-2 dekódolás.
A kártya különlegessége volt a T-Buffer, amely lehetővé tette a motion blur és az élsimítás (anti-alisasing) alkalmazását. Utóbbi lehetővé tette egycsipes változatban a kétszeres, kétcsipesben a négyszeres élsimítást, és így tovább. A 3dfx nagy hangsúlyt fektetett a reklámkampányában az élsimításra, azt a kártya ugyanis valóban sokkal szebben tudta megoldani, mint a riválisok. A csip 128 bites SDRAM memóriainterfészt kapott, hasonlóan a Voodoo3-hoz, a memóriakapacitás és a sávszélesség pedig csipenként volt beállítható. A sávszélesség összeadódott, így egy kétcsipes kártya kvázi olyan jól működött, mint egy 128 bites DDR SDRAM. A későbbi változatokban költségcsökkentési céllal tervezték egy 64 bites DDR memóriainterfész beépítését, amire nem került sor.
Nagy hiányossága volt a kártyáknak, hogy nem támogatták a DirectX 8.0-val debütáló vertex és pixel shader technológiákat, de még a DirectX 7.0-ban megjelent hardveres Transform & Lighning-et sem. A cég egy irreális elképzelés mentén úgy vélte, hogy az egy kártyára elhelyezett több csip majd lesz annyira erős, hogy a riválisokat legyőzze.
Az alapszintű modell a Voodoo 4 4500 nevet kapta. Ebben mindössze egyetlen VSA-100 csip volt, cserébe nem igényelt külső energiaellátást. A cég utolsó termékeként jelent meg, de nem vehette fel a versenyt az olcsóbb Nvidia GeForce 2 MX és az ATI Radeon SDR sorozattal.
Voodoo 5 5500 néven jelent meg a másik piacra dobott kártya, mindjárt háromféle változatban. Volt egy univerzális AGP-verzió (ez ugyan belement a 4x AGP-foglalatokba is, de csak 2X-es sebességen tudott működni), volt PCI-verzió, és Mac-hez készült is. Utóbbi csak PCI-változatban készült, volt viszont rajta a VGA-kimeneten kívül DVI is. Ha csak a nyers teljesítményt nézzük, az 5500 erősebb volt, mint az Nvidia GeForce256 és az ATI Rage 128 MAXX, azonban a piacra dobásakor már nem velük, hanem a GeForce 2 GTS-sel és a Radeon DDR-rel kellett versenyeznie, és itt viszont alulmaradt. Voodoo 5 5000 néven tervezték egy gyengébb, 64 helyett mindössze 32 MB RAM-mal szerelt változat piacra dobását is, de ez elmaradt.
_48.png)
A Voodoo 5 sorozat csúcskategóriás terméke lett volna a Voodoo 5 6000. Ez négy VSA-100 csipet kapott volna, melyek 166 MHz-en üzemeltek volna, mindegyik saját 32 MB RAM-mal. Ezzel ez lehetett volna az első olyan, kereskedelmi forgalomban kapható videokártya, amelyet 128 MB RAM-mal dobnak piacra. Körülbelül ezer darab prototípus készült belőle. Mivel az AGP foglalat egyszerűen nem lett volna képes arra, hogy a kártya üzemeléséhez szükséges elektromos áramot biztosítsa, azt a tervek szerint egy külön, konnektorba dugható egységgel, a Voodoo Volts-szal kellett volna csatlakoztatni. A legtöbb fennmaradt prototípushoz mindazonáltal elég volt egy plusz molex csatlakozóval a tápegységre kötni.
A tesztek alapján a kártya képes lett volna teljesítményben túlszárnyalni a GeForce 2 Ultra és a Radeon 7500 kártyákat, amelyek a közvetlen riválisok legerősebbjei voltak. Sőt, bizonyos tesztek azt mutatták, hogy akár a GeForce 3-mal is felvette volna a versenyt.
Ami miatt mégsem dobták piacra, az a 3dfx kétségbeejtő anyagi helyzete volt. Ha valami oknál fogva mégis megjelent volna, akkor se lehetett volna nyereséges, mert az előállítási költségei olyan magasak voltak. Valószínűleg drágább lett volna nemcsak mint egy GeForce 2 Ultra, hanem mint egy GeForce 3, vagy egy Radeon 8500, amiknél technológiailag is fejletlenebb volt. A cég csődje után az utódjának tekinthető Spectre kártyacsalád sem jelenhetett meg.
{{cite web}}: External link in |title= | |
|---|---|
| Videókártyák | |
| Akvizíciók | |
| Kapcsolódó | |
