Landowska Varsóban született, ahol édesapja ügyvéd volt, édesanyja pedig nyelvész, aki Mark Twain műveit fordította lengyelre. Négyéves korában kezdett zongorát tanulni, majd a Varsói Konzervatóriumban (ma: Fryderyk Chopin Zeneakadémia) folytatott tanulmányokat az idősebb Jan Kleczyńskinél és Aleksander Michałowskinál. Később, Berlinbenzeneszerzést is tanult Heinrich Urbannál és leckéket vett PárizsbanMoritz Moszkowskitól. 1900-ban, Párizsban feleségül ment a lengyel néprajztudóshoz, Henry Lew-hoz és zongorát tanított a Scola Cantorumban 1900-tól 1912-ig.
Később csembalót tanított a Berlini Zeneművészeti Főiskolán (ma: Universität der Künste Berlin), 1912 és 1919 között. Erősen érdekelte a zenetudomány, különösen Bach, Couperin és Rameau művészete. Eredeti billentyűs hangszerek után kutatott Európa múzeumaiban; régi hangszereket szerzett és újakat is készíttetett, a saját kívánalmainak megfelelően, a Pleyel et Cie cégnél. Ezek nagyméretű, nehéz építésű csembalók voltak, amelyek 16 lábas regisztert (az alaphúrokhoz képest egy oktávval mélyebb húrkészletet) is tartalmaztak, és erősen emlékeztettek a zongora konstrukciójára. A másik nagy Bach-specialista, Pablo Casals kritikájára válaszolva egyszer ezt mondta: Ön Bachot az Ön módján játssza, én pedig az „Ő” módján.
Számos új művet írtak a számára: Manuel de FallaPedro mester bábszínháza (El retablo de maese Pedro) című műve jelezte, hogy a csembaló visszatért a modern zenekarba. De Falla később egy csembalóversenyt is írt neki, Francis Poulenc pedig a Falusi concertóját (Concert champêtre) komponálta Landowska számára.
Ő alapította az École de Musique Ancienne-t (Régi Zene Iskola), 1925-ben, Párizsban, otthona pedig Saint-Leu-la-Forêt-ben a régi zene előadásának és tanulmányozásának központja lett, 1927-től.
Lakeville-ben (Connecticut, USA) telepedett le 1949-ben, újra felépítette magát, mint előadóművész és tanár, intenzíven turnézva az Egyesült Államokban. Társa, Denise Restout volt zenei tárgyú írásainak fordítója és kiadója, köztük a Musique ancienne (Régi zene) és a Landowska on Music (Landowska a zenéről) című könyveké is.
Tanítványai közé tartozott egyebek közt: Ruggero Gerlin, Ralph Kirkpatrick, Rafael Puyana, Clifford Curzon, Aimée Van de Wiele, Isabelle Nef, Max Drischner és Erwin Jacobi.
A Camera Three sorozat keretében, 1963. március 17-én a CBS műsort sugárzott az emlékére, Reminiscences of Wanda Landowska (Visszaemlékezések Wanda Landowskára) címmel, amely Landowska írásainak dramatizált változata volt, a neves színésznő, Agnes Moorehead előadásában.
Kritikák, vélemények
Landowska kedvenc hangszere, a Pleyel Grand Modèle de Concert (1927) Berlin: Musikinstrumentenmuseum
„Mondanom sem kell, hogy játékát az erőteljes gesztusok és az egyéni ötletek jellemezték. Nem tisztelte a leírt anyagot, és alig fedezhettünk fel itt-ott olyan ismétlést, amely a szükségesnél kevésbé lett volna kívánatos. Mégis, ezek a dolgok lényegtelenek, mivel csupán azt a felfogást tükrözik, amelyet a csembaló 20. századi újjászületésében úttörő szerepet játszó ünnepelt művész képvisel. Ami engem elbűvöl Landowska játékában, az az ő megindító költői beleérzése Scarlatti muzsikájába; ő nem csupán újra felfedezi a zeneszerző és a hangszer kapcsolatát: ő hisz benne és mélyen át is érzi azt.”
„Ő mindig úgy játszotta a darabokat, »ahogy le van írva«, aminek az lett a következménye, hogy a gyors futamok nem úgy szólaltak meg, mint a »hangok kötegei«, hanem mint a varrógép. Erőteljes befolyásának köszönhetően, ez a métely napjainkig felfedezhető a tanítványainak játékában is.”
Ez a szócikk részben vagy egészben a Wanda Landowska című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
