Akárcsak korábbi turnéi, a Confessions tematikus szegmensekre tagolódott — Equestrianism, Bedouin, Never Mind the Bollocks és Diszkó. A show általában pozitív kritikákat kapott; ugyanakkor a „Live to Tell” (1986) előadása — amelyben Madonna egy tükrös kereszten függesztve, töviskoronát viselve jelent meg — heves felháborodást váltott ki vallási vezetők körében, különösen a római koncert alkalmával. Madonna megvédte a jelenetet, kijelentve, hogy célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az Afrikában AIDS-ben elhunyt több millió gyermekre.
A botrány ellenére a turné kereskedelmi siker lett. A jegyek világszerte gyorsan elkeltek, ami újabb dátumok hozzáadását eredményezte. A 60 koncertből és 1,2 millió nézőből származó bevétel meghaladta a 194,7 millió USD-t (Ez $310.95 millió dollárt jelent 2025-ben), így a turné a legnagyobb bevételt hozó női előadói turnévá vált, megelőzve CherLiving Proof: The Farewell Tour (2002–05) című búcsúturnéját. A produkció több elismerést is kapott, köztük a Legkreatívabb színpadi produkció díját a Pollstar Concert Industry Awards-on, valamint a Top Boxscore díjat a Billboard Touring Awards Touring Conference and Awards rendezvényén. A Guinness Rekordok Könyve a koncertenkénti legmagasabb bevételű zenés turnéként ismerte el.
A londoni Wembley Arena-beli fellépéseket rögzítették és élőben közvetítette az NBCMadonna: The Confessions Tour Live from London címmel, majd koncertalbumként és DVD-ként is megjelentek The Confessions Tour (2007) címen.
Előzmények
2005 végén, tizedik stúdióalbuma, a Confessions on a Dance Floor megjelenését követően Madonna új turné terveiről kezdett beszélni. Miután októberben az MTV Europe Music Awards-on bemutatta a vezető kislemezt, a „Hung Up”-ot, érdeklődését fejezte ki az iránt, hogy visszatérjen Ausztráliába, ahol több mint egy évtizede nem lépett fel.
Az album népszerűsítése érdekében olyan műsorokban szerepelt, mint a Wetten, dass..?, az Entertainment Tonight és az Access Hollywood, valamint intim fellépéseket tartott londoni helyszíneken, például a KOKO-ban és a G-A-Y klubban.
A Billboard és a The Guardian számára adott interjúkban megerősítette, hogy 2006-ra turnét terveznek, amelyet „teljes mértékben diszkó” hangulatúnak írt le, és a Confessions illetve Confess Your Sins címek között vacillált.
Jamie King, aki korábban Madonna Drowned World (2001) és Re-Invention (2004) turnéit is rendezte, elmondta, hogy eredetileg kisebb helyszínekre álmodta meg a show-t, tükrözve az album intimebb hangulatát, ám a produkció végül arénákra és stadionokra bővült.
A turnét hivatalosan 2006. február 9-én jelentették be, Madonna The Ellen DeGeneres Show-ban tett szereplése során; később úgy fogalmazott, hogy célja „egy hatalmas táncparketté változtatni a világot”.
A Coachella fesztiválon tartott bemelegítő fellépést követően a turnédátumokat április 3-án hozták nyilvánosságra; ezek Észak‑Amerikát, Európát és Japánt érintették. A Confessions Tour néven futó turné május 21-én indult Inglewood-ban, és szeptember 21-én zárult Tokióban. Ez volt Madonna első fellépéssorozata Oroszország, Wales, Dánia és a Cseh Köztársaság területén.
A tervezett ausztráliai szakaszt a turné közben törölték; Madonna logisztikai okokra és gyermekei iskolai beosztására hivatkozott. Nyilvános közleményében csalódottságát fejezte ki, és megígérte, hogy a jövőben visszatér Ausztráliába.
Fejlesztés
Koncepció és színpadi felépítés
A színpad széles látképe, rajta a fő kifutóval, három LED‑háttérképernyővel és a félköríves függönykijelzővel, amely a színpad fölé volt felfüggesztve.
Madonna és King egyaránt megerősítették, hogy a turné számlistája nagyrészt a Confessions on a Dance Floor anyagára fog épülni. Az énekesnő elmondta, hogy az új albumot szeretné hangsúlyozni, mivel a „régi dolgait” már előadta a Re-Invention Tour során. King egyetértett, kifejtve: „az emberek imádják [az új albumot], és hallani akarják”. Célja az is volt, hogy a show „interaktívabb” legyen, olyan színpadi kialakítással, amely Madonnát „a lehető legközelebb helyezi az embereihez — a rajongóihoz, a táncosaihoz, a támogatóihoz”.
A turné sokszínű együttest vonultatott fel, köztük a régóta Madonna mellett dolgozó háttérénekesnőt és táncost, Donna De Lory‑t, az énekes Nicki Richards‑t, a gitáros Monte Pittman‑t, a billentyűst és zenei vezetőt Stuart Price‑ot, valamint Yitzhak Sinwanit a londoni Kabbala Központból.
A 12 táncos között szerepelt Sofia Boutella és a parkour úttörője, Sébastien Foucan is, akivel Madonna parkour‑edzéseket folytatott.
A koncert négy tematikus felvonásra oszlott: Equestrian, Bedouin, Never Mind the Bollocks és Disco.
A hivatalos turnéposzter a Madonna G‑A‑Y klubban tartott promóciós koncertjén készült fotókat használta, amelyeket Steven Klein készített.
A DJ Paul Oakenfold bizonyos európai állomásokon előzenekarként lépett fel.
A produkciót Chris Lamb vezette, a kreatív döntéseket közösen hozták meg, de végső jóváhagyásukat Madonna adta. A világítástervező Roy Bennett a show‑t „rendkívül színháziasnak és nagyon nagynak” nevezte, és egy éjszakai klubhoz vagy diszkóhoz hasonlította.
A színpad kétszer akkora volt, mint a Re‑Invention turnén használt, és három megvilágított kifutót tartalmazott, amelyek műholdas B‑színpadokhoz vezettek elöl és oldalt. A fő kifutó egy kis táncparkettben végződött, míg az oldalsó kifutókat kerítésszerű elemek szegélyezték.
A színpad központi eleme egy félköríves, hidraulikus emelő volt, amely forgott és felemelkedett — eredetileg a Re‑Invention Tour során használták —, és három V9‑es LED videóképernyő egészítette ki. Bizonyos számok alatt egy félköríves LED‑függöny ereszkedett le, amely 3D‑s vizuális hatást keltett.
A produkció látványos kellékeket vonultatott fel, köztük öt felfüggesztett diszkógömböt, egy fekete mechanikus nyerget a „Like a Virgin” (1984) előadásához, mászórudakat a „Jump” számhoz, egy tükrös keresztet, egy töviskoronát és egy nagy acélketrecet.
A leglátványosabb elem egy hatalmas diszkógömb volt, amelyet 2 millió dollár értékű Swarovski kristály borított; Madonna minden este ebből lépett színpadra.
A turné összesen 70 tonna felszerelést használt, amelyet két magánrepülőgéppel, 24 kamionnal, valamint buszok és furgonok flottájával szállítottak egyik városból a másikba.
Madonna 2005‑ös lovasbalesetének röntgenfelvételei vizuális elemként jelentek meg a „Like a Virgin” alatt.
Fellépőruhák
A turné jelmezeit Jean-Paul Gaultier tervezte, további együttműködésben a stylist Arianne Phillips‑szel. Az összkép számos forrásból merített inspirációt, többek között a Saturday Night Fever (1977), a Starlight Express (1984) és a Fame (1980) című alkotásokból.
A nyitó Equestrian szegmenshez Madonna egy párizsi színházi lovasbemutatóból merített ihletet, amelyre Gaultier vitte el. Ennek eredményeként lóháton lovaglást idéző tematika született, a férfi táncosok pedig lóként megformált szereplők voltak, hámokkal és nyereg‑szerű részletekkel. Madonna megjelenése egy fekete cilinderből és egy lófarokból állt, amelyet Romy Schneider egyik jelmeze inspirált Luchino Visconti 1973‑as Ludwig című filmjéből. Gaultier megjegyezte, hogy Madonna „határozott véleménnyel” rendelkezett arról, hogy a jelmezeknek funkcionálisnak kell lenniük a nagy intenzitású koreográfiához.
A további jelmezek között szerepelt egy „bibliai sikk” stílusú, váll nélküli blúz bársony rövidnadrággal és töviskoronával, valamint lovaglónadrágok, zakók és blúzok, amelyeket gazdag anyagokból — példáultaftból, düseszből, szaténból, chantilly csipkéből és selyem zsorzsettből — készítettek.
A Confessions on a Dance Floor diszkótematikájához igazodva Gaultier egy fehér öltönyt is tervezett, amelyet John TravoltaSaturday Night Fever‑beli viselete inspirált; egy vállpántos dresszt lila Swarovski kristályokkal, amely az ABBA stílusát idézte; egy szaténköpenyt, amelyre a „Dancing Queen” feliratot hímezték; valamint egy rózsaszín, csillogó kezeslábast.
Egy ponton Madonna egy bőrdzsekit is viselt, rendkívül magas, tollas gallérral — olyan öltözéket, amely Suzi Quatro és az 1970‑es évek glam rock színterének hangulatát idézte.
Koncert szinopszis
Madonna táncosokkal körülvéve nyitja a koncertet a „Future Lovers” és Donna Summer „I Feel Love” (1977) című dalának mashup előadásával.
A koncert egy videóval kezdődött, amelyben Madonna egy istállón halad át lovaglópálcával a kezében, majd bőr kantárral felszerelt táncosok vágtattak végig a színpad három kifutóján. Egy hatalmas diszkógömb ereszkedett le és nyílt ki, felfedve Madonnát, aki fekete lovaglóruhában állt benne. Ezután a „Future Lovers” és Donna Summer „I Feel Love” (1977) című dalának mashup előadásába kezdett.
Ezt követte a „Get Together”, amelyet érzéki koreográfiával adott elő a fő kifutón, majd a „Like a Virgin”, amely során Madonna egy fekete nyeregre ült, miközben a képernyőkön a lovasbalesetéről készült röntgenfelvételek villantak fel. A „Jump” zárta az első felvonást: ekkor egy acélból készült mászórúd‑struktúra ereszkedett le, Madonna énekelt, a táncosok pedig parkour‑elemeket mutattak be.
A Bedouin felvonás a „Confessions” című közjátékkal kezdődött, amelyben három táncos személyes traumákat mesélt el. Az előadás átvezetett a „Live to Tell” című dalba. Madonna egy tükrös keresztre függesztve, töviskoronát viselve énekelt, miközben a képernyőn az afrikai AIDS‑áldozatok halálozási számlálója futott. Ezután következett a „Forbidden Love”, amelyben két férfi táncos egymásba fonódó koreográfiát adott elő, a háttérben vérsejteket ábrázoló vizuális elemekkel.
Ezt követte az „Isaac”, ahol Yitzhak Sinwani kürtön játszott, miközben egy fátyolos táncos egy hatalmas ketrecben lépett fel. A „Sorry” a videóklip koreográfiáját idézte meg, Madonnával és táncosaival a ketrecbe zárva. A felvonás a „Like It or Not” című számmal zárult, amelyet Madonna egyedül adott elő, széktánc formájában.
A Never Mind the Bollocks felvonás egy politikai töltetű videóközjátékkal kezdődött, amelyet a „Sorry” remixére állítottak össze; a vetítésen olyan világvezetők képei jelentek meg, mint George W. Bush és Osama bin Laden, valamint háborús és éhínség‑jelenetek, miközben a táncosok krumping stílusban táncoltak a színpadon. A közjáték átvezetett az „I Love New York” című dalba, amelyben Madonna elektromos gitáron játszott fekete bőrdzsekiben, és a dalszöveget módosítva bírálta az akkori amerikai elnököt, George W. Busht; a háttérben New York városképe futott.
A gitárközpontú blokk a „Ray of Light” előadásával folytatódott, amelyet fekete öltönyös, fehér nyakkendős táncosok szinkronizált koreográfiája kísért. A „Let It Will Be” alatt Madonna energikusan táncolt végig egyedül a színpadon, majd egy letisztult, visszafogott változatot adott elő a „Drowned World/Substitute for Love” című dalból. A felvonás a „Paradise (Not For Me)” akusztikus előadásával zárult, Sinwani közreműködésével, miközben a képernyőkön cseresznyevirágok fénylő vizuáljai jelentek meg.
A záró Disco felvonás egy videóközjátékkal kezdődött, amely Madonna korai slágereiből összeállított montázst mutatott be, a „Borderline”, „Erotica”, „Dress You Up”, „Holiday” és a The Trammps „Disco Inferno” (1976) című dalának mashupjára. A kifutókat görkorcsolyás táncosok lepték el, mielőtt Madonna visszatért a fehér Travolta‑öltönyben, hogy előadja a „Music” című dalt, amely a True Blue album „Where’s the Party” című számát is mintázta.
Ezután egy ballroom stílusú előadás következett az „Erotica” című dalra, amely az eredeti demóváltozat („You Thrill Me”) szövegeit is felhasználta. A „La Isla Bonita” élénk, táncos remixben hangzott el, trópusi vizuális elemekkel a képernyőkön. Az utolsó előtti szám egy modernizált változat volt a „Lucky Star” című dalból, amelyet De Lory és Richards közreműködésével adott elő.
Ahogy a ritmus fokozatosan átalakult, elkezdődött a finálé, a „Hung Up”. A produkció közös éneklést és a mennyezetről lehulló ballonokat tartalmazott. Amint a zene elhalkult és a fények kialudtak, a képernyőn megjelent a felirat: „Have you confessed?”, jelezve a show végét.
Kritikák
A Confessions Tour általában pozitív kritikákat kapott. Don Chareunsy, a The San Diego Union-Tribune munkatársa megjegyezte, hogy bár a Drowned World és a Re-Invention „kiváló koncertek” voltak, Madonna „néhány fokozattal feljebb lépett” a Confessions esetében.
Ben Wener, az Orange County Register kritikusa a show-t „multimédiás, kultúrákon átívelő prédikációnak” nevezte, olyan léptékben, „amelyet mostanában csak a U2 ért el”, hozzátéve, hogy „senki — de senki — nem állít színpadra olyan látványos, szemkápráztató produkciókat, mint Madonna”.
A Entertainment Weekly kritikusa, Chris Willman A− értékelést adott, és „karrierje eddigi leglebilincselőbb koncertjének” nevezte. A The Sunday Times hasonlóan dicsérte az előadást, kijelentve, hogy Madonna „azt teszi, amihez a legjobban ért — és ragyogóan teszi”.
A kritikusok gyakran dicsérték a show látvány és energia keverékét. Leslie Gray Streeter, a The Palm Beach Post munkatársa „az energia, a hosszú élettartam és a puszta ritmusszeretet izgalmas bizonyítékának” nevezte.
A The Globe and Mail kritikusa, Matthew Hays „csintalan, merészen giccses és vadul szórakoztató” produkciónak írta le, hozzátéve, hogy Madonna „mintha bizonyítani akart volna valamit — hogy még mindig tudja, hogyan kell jól érezni magát — és ezt be is bizonyította”.
Christian John Wikane, a PopMatters kritikusa megjegyezte, hogy „még a legcinikusabb zenerajongó is találna olyan elemeket a ‘The Confessions Tour’-ban, amelyek lenyűgözőek”.
Brynn Mandel, a Republican-American munkatársa így írt: „Bár a Material Girl esetében ennél kevesebbet már nem is várnánk, ismét bebizonyította, hogy nem csupán énekes, hanem kivételes szórakoztató művész.”
A „Let It Will Be” (balra) és az „I Love New York” (jobbra) előadásokat a kritikusok külön kiemelték és dicsérték.
Konkrét előadások is kiemelt figyelmet kaptak. A „Let It Will Be”-t széles körben a koncert egyik csúcspontjaként emlegették; Willman szerint „legalább annyira rock & roll, mint bármi, amit Courtney Love valaha is csinálni fog”, míg a The Guardian kritikusa, Kitty Empire a koreográfia fizikalitását dicsérte.
A Slant Magazine kritikusa, Ed Gonzalez a „Get Together”, az „I Love New York” és az „Erotica” előadásokat emelte ki, és megjegyezte, hogy Madonna „olyan személyes kapcsolatot kockáztatott a rajongóival, amelyet a The Girlie Show óta nem láthattunk”.
Greg Kot, a Chicago Tribune munkatársa a „Forbidden Love” előadásában megjelenő homoszexuális felhangokat emelte ki, és azt írta: „A szándék félreérthetetlen és megindító volt”.
Liz Smith, a The Baltimore Sun újságírója Madonna „lenyűgöző gitárjátékát” méltatta az „I Love New York” alatt, és „rock‑csaj extraordinaire”-ként jellemezte az énekesnőt.
Madonna énekét és állóképességét szintén elismerték. Edna Gundersen, a USA Today újságírója szerint „hangilag éppoly jó formában volt, mint fizikailag”, és dicsérte, ahogyan „a gyengéd részeket vagy a megterhelő, magas regisztert is kezelte a fárasztó, erotikus táncmozdulatok után”.
Az East Valley Tribune kiemelte Madonna „kifogástalan formáját” és következetes énekteljesítményét, míg a Wales Online a show-t „látványosságnak” nevezte, hozzátéve: „Bár a dalok erőteljesek voltak, az összetett színpadi teatralitás volt az, ami képes volt teljesen elnémítani a közönséget”.
A The Miami Herald megjegyezte, hogy bár a dallista nem tartalmazott sok meglepetést, „Madonna láthatóan jobban élvezte ezt a turnét — és mi is”.
Ennek ellenére néhány kritikus visszafogottabban értékelte a produkciót. Eric Danton, a Hartford Courant újságírója szerint a show „lüktető ütemekkel és éteri, transzszerű vokálokkal volt tele”, ám úgy vélte, hogy a zene „szinte mellékes — ez a show a produkciós értékekről szólt”.
Greg Kot úgy fogalmazott, hogy „mindenki jól érezhette magát, de valódi kapcsolat nem jött létre”, míg Sandy Cohen, a The Washington Post munkatársa megjegyezte, hogy még Madonna közönségnek mutatott középső ujja is „megrendezettnek, nem pedig felforgatónak” hatott.
Dániában a Berlingske Tidende „lenyűgözőnek” nevezte a show-t, de mások a helyszínt és a tempót bírálták.
Simon Price, a The Independent kritikusa a Never Mind the Bollocks felvonást „kínosnak” nevezte, a szimbolikát „otrombának”, Madonna gesztusait pedig „üresnek”.
A kritikák ellenére a turné elnyerte a legkreatívabb színpadi produkciónak járó díjat a 2006-os Pollstar Concert Industry Awards gálán.
Későbbi rangsorokban a The Advocate és a VH1 Madonna legjobb turnéi közé sorolta, majd 2024-ben a Billboard kritikusa, Sal Cinquemani a Confessions Tourt nevezte a legjobbnak, „annak a csúcspontjának, amit Madonna a Blond Ambition óta a Re-Inventionig megtanult [...] karrierje legösszefüggőbb és következetesen legizgalmasabb show-ja”.
Kereskedelmi sikerek
A Confessions Tour felülmúlta CherLiving Proof: The Farewell Tour című turnéját (a képen), és ezzel a valaha volt legnagyobb bevételű női előadói turnévá vált.
A Confessions Tour jelentős kereskedelmi siker volt. A turné indulása előtt iparági elemzők akár 190 millió dolláros bevételt jósoltak. A jegyértékesítés megnyitását követő napokban Madonna 28 koncertet adott el teljesen olyan városokban, mint New York, Los Angeles, Párizs és London.
A Madison Square Garden első két időpontja 10 perc alatt telt be, ami három további koncert hozzáadásához vezetett. Montrealban 30 000 jegy kelt el kevesebb mint 40 perc alatt.
London első két Wembley Arena-beli koncertje szintén percek alatt telt be, olyan nagy forgalmat generálva, hogy Madonna hivatalos weboldala összeomlott; a kereslet kielégítésére további hét időpontot adtak hozzá.
Más jelentős teltházak közé tartozott a 60 000 fős közönség Cardiffban, egy 85 000 fős koncert Horsensben — Dánia egyik valaha volt legnagyobbja —, valamint egy teltházas moszkvai fellépés, ahol 37 000 jegy fogyott el három nap alatt.
A turné végére a Confessions több mint 194,7 millió dolláros bevételt ért el, (2025-ben ez $311 millió dollárt jelent), 60 koncertből, összesen 1,2 millió nézővel, így a valaha volt legnagyobb bevételű női előadói turnévá vált — felülmúlva CherLiving Proof: The Farewell Tour (2002–05) című turnéját. A turné producere, Arthur Fogel a sikert méltatva kijelentette: „Madonna ismét elképesztő show-t nyújtott a rajongóinak… abszolút helye van az első helyen”.
A turné Madonna számára Guinness‑világrekordot hozott a koncertenkénti legmagasabb bevételű zenei turné kategóriában, és elnyerte a Top Boxscore díjat a 2006‑os Billboard Live Music Awards gálán.
A „Live to Tell” előadása körüli ellentmondások
A „Live to Tell” keresztre feszítés témájú előadása széles körű kritikát váltott ki mind vallási csoportok, mind zenekritikusok körében.
A turné „Live to Tell” (1986) című előadása erőteljes felháborodást váltott ki vallási csoportok körében, mivel Madonna töviskoronát viselve, a keresztre feszítést szimulálva jelent meg, miközben a mögötte lévő képernyőn az AIDS miatt árván maradt 12 millió afrikai gyermek számlálója futott.
Németországban a Düsseldorfi ügyészek is fontolgatták a blaszfémia vádemelését, míg Margot Käßmann protestáns püspök reklámfogásnak minősítette az előadást, és arra szólította fel a közönséget, hogy „hagyják figyelmen kívül” az énekesnőt.
Oroszországban az Orosz ortodox egyház és az Oroszországi Zsidó Közösségek Szövetsége (FJCR) erkölcstelennek minősítette az előadást, és bojkottra szólított fel a moszkvai koncert ellen.
A római előadás, amelyet a Stadio Olimpicóban tartottak, a Vatikán közelében, több vallási vezető részéről is elítélésben részesült. Ersilio Tonini bíboros „szándékosan előidézett botránynak” nevezte, míg Olaszország Muszlim Világszövetségének vezetője úgy nyilatkozott: „Elítéljük”. Riccardo Pacifici, Róma zsidó közösségének képviselője „tiszteletlennek” nevezte az előadást, különösen egy ilyen vallási jelentőségű városban.
Az Egyesült Királyságban a katolikus egyház úgy nyilatkozott, hogy a hívők sértőnek találhatják a produkciót, és a keresztre feszítés felhasználását „egy szent esemény banális eltorzításának” minősítette.
Mások viszont megvédték az előadást, köztük egy denveri North West Side lelkész, aki „erőteljesnek és nagyon áhítatosnak” nevezte, hozzátéve, hogy felhívta a figyelmet „arra a 12 millió gyermekre, akik jelenleg árvák”. Madonna kiállt az előadás mellett, kijelentve, hogy Jézus nem sértődne meg „az üzeneten, amelyet közvetíteni próbálok”, majd később közleményt adott ki, amely így szólt:
Nagyon hálás vagyok, hogy a show‑mat világszerte ilyen jól fogadták. De úgy tűnik, sok félreértelmezés született a kereszten való megjelenésemmel kapcsolatban, ezért szerettem volna egyszer s mindenkorra én magam elmagyarázni. A műsoromban van egy rész, ahol három táncosom „vallomást tesz”, vagyis megosztja gyermekkori, megrázó élményeit, amelyeket végül sikerült leküzdeniük. Az én „vallomásom” ezt követi, és egy kereszten történik, amelyről végül leereszkedem. Ez nem az egyház kigúnyolása. Semmiben sem különbözik attól, mint amikor valaki keresztet visel, vagy „felveszi a keresztet”, ahogy a Bibliában áll. Az előadásom sem nem keresztényellenes, sem nem szentségtörő, sem nem blaszfémikus. Sokkal inkább egy felhívás a közönséghez, hogy az emberiség segítsen egymásnak, és egységes egészként lássa a világot. Szívből hiszem, hogy ha Jézus ma élne, ugyanezt tenné.
A konkrét szándékom az, hogy felhívjam a figyelmet azokra a több millió afrikai gyermekre, akik nap mint nap meghalnak, és gondozás, gyógyszer és remény nélkül élnek. Arra kérem az embereket, hogy nyissák meg a szívüket és az elméjüket, és kapcsolódjanak be bármilyen módon, ahogyan csak tudnak. A dal a Biblia Máté könyvéből vett idézettel zárul: „Mert éheztem, és ennem adtatok. Mezítelen voltam, és felruháztatok. Beteg voltam, és gondoskodtatok rólam; és Isten így válaszolt: ‘Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek... velem tettétek.’”
Több kritikus Madonna őszinteségét is megkérdőjelezte. Ed Gonzalez a koncert „egy komoly erkölcsi botlásának” nevezte a jelenetet, míg Chris Willman Madonna „globális szenvedés közvetítésére” tett kísérletét Bono utánzásához hasonlította. Az East Bay Times szerint a rész „olyan mély, mint egy lökhárítómatrica”, és technikai hibáit is bírálta, megjegyezve, hogy a hangzás „szinte teljesen lerombolta egy olyan dal hatását, amely sokkal jobb, ha csendben, önmagában áll”.
Eric R. Danton a jelenetet „inkább viccesnek, mint ellentmondásosnak” minősítette, és egy „Golgota-i sajtótájékoztatóhoz” hasonlította, „ahogyan azt a Monty Python elképzelné”. A The Philadelphia Inquirer „kiábrándítóan statikusnak” és „a sokkolás legkétségbeesettebb kísérletének” nevezte. Ritka pozitív véleményt a Wales Online fogalmazott meg, amely „erőteljesnek” nevezte az előadást.
Madonna a koncert fináléjában az „Hung Up” előadását adja elő.
2006. július 21‑én az Access Hollywood arról számolt be, hogy az NBC különleges műsort fog sugározni a Wembley Arenában rögzített koncertekből — ez volt Madonna első együttműködése a csatornával. Kevin Reilly, az NBC vezetője „nagy televíziós eseménynek” nevezte a produkciót, hozzátéve: „Madonna korunk egyik legnagyobb művésze”.
A tervezett közvetítés azonban vitát váltott ki, amikor a Catholic League felszólította az NBC‑t, hogy hagyja ki a „Live to Tell” keresztre feszítéses jelenetét. Reilly kezdetben védelmébe vette a jelenet megtartását, megjegyezve, hogy Madonna „nagyon ragaszkodott az előadáshoz”, és a csatorna nem találta azt kifogásolhatónak.
Végül a jelenetet alternatív kameraállásokkal szerkesztették át, hogy elkerüljék az énekesnő kereszten való megjelenítését.
A Madonna: The Confessions Tour Live from London című különkiadás 2006. november 22‑én került adásba, ám alacsony nézettséget ért el, és csak negyedik lett az adott idősávban.
A közvetítés később élő albumként és DVD‑ként is megjelent 2007. január 30‑án, The Confessions Tour címmel. A kiadvány általában pozitív kritikákat kapott; az AllMusic munkatársa, Stephen Thomas Erlewine dicsérte összefüggő, stilizált produkcióját. Az album a Billboard 200 listán a tizenötödik helyig jutott, és elnyerte a Legjobb zenés film díját az 50. Grammy‑díjátadón.
Szingapúrban, Malajziában és Kelet‑Ázsia egyes részein a kiadványt betiltották a „Live to Tell” jelenet körüli viták miatt.
2008. október 1‑jén Guy Oseary kiadta a Madonna: Confessions című fotókönyvet, amely a turné vizuális témáit dokumentálta; a bevétel teljes egészében a Raising Malawi nevű, Madonna által alapított jótékonysági szervezetet támogatta.
Játszási lista
A dallista, a minták és a jegyzetek Madonna hivatalos weboldala, a The Confessions Tour jegyzetei és számlistája, valamint további források alapján kerültek összeállításra.
↑Garfield, Simon (2005. november 21.). "Looks good on the dancefloor". The Guardian. 2013. október 31. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. szeptember 21.
123"Madonna tour dates announced!". 2006. április 3. 2010. november 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. szeptember 21.– via Icon: Official Madonna website.
123Empire, Kitty (2006. augusztus 5.). "That's enough horseplay". The Guardian. 2014. szeptember 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. szeptember 21.
12Timmerman, Dirk (2007). Madonna Live! Secret Re-inventions and Confessions on Tour. Maklu Publications Inc. 102.o. ISBN978-90-8595-002-8.
↑Cinquemani, Sal (2024. április 5.). "Every Madonna tour, ranked". Billboard. 2024. április 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. július 22.
↑"Madonna's Confessions Tour DVD!". 2007. január 11. 2010. november 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. szeptember 27.– via Icon: Official Madonna website.
_(cropped).jpg)
.JPG)
.jpg)
