Prinz Gyula

Politikai értékelése

Prinz Gyula megbecsültsége az első díjaktól, kitüntetésektől, tudományos elismerésektől kezdve töretlennek látszik, egészen a második világháború végéig. Az ötvenes évek elején főleg Markos György részéről hangzottak el – a teljes elvetésig menő – éles bírálatok Prinz Gyula „gazdaságföldrajzi” munkásságával szemben: „Vannak olyan aggályoskodók, akik téves elméleti alapokból kiindulva attól félnek, hogy kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is. Nekem az a véleményem, hogy ezt a gyereket [t.i.: Prinz Gyulát] csak öntsük ki nyugodtan.” Az elutasításnak nyilvánvaló jele, hogy az 50-es évek elején „egy hallgatói csoport átdolgozta a Prinz által írt egyetemi jegyzetet. A kollégiumban ezek a hallgatók (még történészként) éppen Krajkót kérték meg arra, hogy Sztálin és Lenin-idézeteket fűzzön ehhez az átdolgozott jegyzethez. Krajkó Gyula eleget tett a kérésnek…”

Egyik első méltatója, Szabó Pál Zoltán szerint a „modern geográfia szelleme a leghatározottabban és a legvilágosabban és legelőször Prinz Gyula munkáiban mutatkozik meg.” A tárgyilagosságnak és visszafogottságnak oka lehetett, hogy az írás még Prinz Gyula életében született, de már az aktív tudományos életből való visszavonulása után.

A későbbi értékelések alaphangját Prinz Gyula halála után Somogyi Sándor adta meg. Ebben a tekintetben kettős törekvés vezérelte. Egyrészt kifejezésre juttatta a sztálini kultúrpolitika iránti óvatos kritikáját: Másrészt nem mulasztotta el kijelölni Prinz Gyula helyét a „politikai palettán”. Téziseit a későbbi megemlékezők szinte szó szerint átvették.

A sort Krajkó Gyula törte meg azzal, hogy „dialektikus” viszonyt kívánt kialakítani Prinz Gyula munkásságával. „…Nem mehetünk el észrevétlenül azon tény mellett sem, hogy Prinz Gyula, bár alkotásaival újabb fejezetet nyitott a hazai geográfia történetében, de szemlélete számos olyan ellentmondást is tartalmazott, amely az 50-es évek során heves viták középpontjává vált, és részben ez, részben pedig előrehaladott kora nehezítette meg, hogy eredményei az akkor kialakuló marxista geográfia alkotórészeivé váljanak.” A frazeológia változott, a megközelítés azonban ugyanaz maradt.

A szempontrendszer – úgy tűnhetett első pillantásra – a rendszerváltás után megváltozott: a szakmai kritériumok kerültek előtérbe. Ugyanakkor – szakmai körökön kívülről – visszaköszönnek korábbi, ideologikus megközelítések is: „Az ötvenes évek elejétől éles bírálatok hangzottak el munkásságával szemben. Egyes földrajztudósok szerint a korábbi gazdaságföldrajzi eredmények „aggodalom nélkül elvethetők”, mert a marxista geográfia ebből semmit sem tud hasznosítani.” Ugyanakkor más szélsőségektől is igyekeznek elhatárolni: „Izig-vérig haladó szellemű, liberális gondolkodású tudós volt, szavát, tekintélyét latba vetette a mellőzöttek ügyében. A fajgyűlölet idején a végsőkig maga mellett tartotta üldözött munkatársait, tanítványait. Professzorsága idején – mint Szabó Pál Zoltán írja – „a pécsi egyetem földrajzi intézete valóságos menedéke volt az üldözött baloldali elemeknek. Nála találtak menedéket olyan nagy tudósok, mint Lambrecht Kálmán, Fejérváry Géza és Vadász Elemér.”

Szakmai értékelése

Prinz Gyula tudományos tevékenységére – mint Marosi Sándor megállapította – a „tematikai sokrétűség, komplex szemlélet, széles látókör, oksági kapcsolatkeresés, alaposság volt a jellemző… Prinz geológusból nem csupán egyre inkább geomorfológus-geológussá vált, hanem már belső-ázsiai útján foglalkoztatták néprajzi kérdések, a lakosság életformái, ezeknek a földrajzi környezettel való kapcsolata.” Ugyanakkor a geomorfológus Prinz a települések geográfiai vizsgálatában, Budapest földrajza c. kötetében a morfológiai ismérveket helyezte előtérbe, de ezzel is a hazai településföldrajzi irodalom alapjait teremtette meg. Közigazgatásföldrajzi munkáiban is építhetett természettudományi ismereteire, szemléletére. Új színekkel is gazdagította a Prinz-képet Hajdú Zoltán megközelítése: „Prinz politikai földrajzi felfogásának és munkásságának sarkköve, hogy mindenkor vállalta nemzeti elkötelezettségét, a nemzeti célok szolgálatát, de mindig tartózkodott a politikai szélsőségektől és a megalapozatlan politikai minősítésektől… Prinz antropológiai szemlélete sok tekintetben szembefordulást jelentett a kor fajelméleti és antiszemita megközelítéseivel. Már az 1930-as években sem a „korszellemnek megfelelően” elemezte a magyarországi zsidóság helyzetét. Az 1940-es években még inkább feltűnt szélsőségektől mentes álláspontja… A német Közép-Európa fogalom olyan német hatalmi-politikai törekvéseket jelentett Prinz számára, amelyekkel nemcsak, hogy nem kívánt azonosulni, de nagyon sokszor tudatosan visszautasította őket.” Jakucs László nem megy ilyen messzire. Ő csak „jelzőcserét” alkalmaz: szerinte Prinz Gyula „ízig vérig elkötelezett, liberális gondolkodású és modern szellemű tudós volt”

A kivételt ismét Krajkó Gyula jelenti. A személyesség hangján szólva láttatja Prinz Gyulát. „Idősebb korában nagyon megkeseredett ember benyomását keltette, ami érthető, hiszen nem vette jó néven, hogy nagyon sok sértésen ment keresztül. A földrajzban korábban is voltak viták, de az ötvenes években ezek mindig személyes sértésbe torkolltak. Néhányszor Markos, de sokszor mások is személyesen és durván megsértették.” Saját korábbi szerepét Prinz Gyula „cenzúrázásában” azonban egészen másképp látja: „… akkor is elítélte és rendkívül furcsának tartotta, hogy harmadik éves hallgatók átdolgozzák a professzoruk jegyzetét.” Tudományos vélekedését is „revideálta”. Szerinte Prinz Gyulával és iskolájával szemben „a Markos által indított iskola elhanyagolta és alábecsülte a természetföldrajzi tényezők szerepét.” Prinz Gyula politikai állásfoglalásának, a Rákosi-rendszerrel szembeni ellenzékiségének jelentőségét kívánta talán kisebbíteni az alábbi kijelentéssel: „…Az ötvenes évek előírásait már nem tudta átvenni, a miniszteri rendszabályokat megkerülve oktatott. Papír nélkül, mindent szabadon adott elő. A tematikát, amit előírtak számára, azt félretette. … A hégeli dialektikát betéve ismerte…” Igyekezett bebizonyítani Prinz Gyula „együttműködését” a szovjet rendszerrel.

Az 1920-as években nagyon fontos geológiai elméletet alkotott, a „kaptafa-elméletet”, amely a Tisia nevű ősi kéregdarab szilárdságával magyarázta a Kárpátok kiemelkedését. Az elmélet az 1950-es évektől háttérbe szorult, amikor a lemeztektonika modern elképzelései kialakultak, de mára már világossá vált, hogy Tisia mikrokontinens fontos szerepet játszott a Kárpát-medence kialakulásában.