The Inner Light

The Beatles
The Inner Light
kislemez
A-oldalLady Madonna
Megjelent1968
FelvételekEMI Bombay
1968. január 13. Abbey Road Studios, 1. és 2. stúdió
1968. február 6.,február 8.
Stílusindiai zene
Nyelvangol
Hossz2:36
KiadóParlophone, Capitol Records
SzerzőGeorge Harrison
ProducerGeorge Martin
The Beatles-kronológia
Hello, Goodbye/I Am the Warlus
(1967)
Lady Madonna/The Inner Light
(1968)
Hey Jude/Revolution
(1968)

A The Inner Light a The Beatles együttes egy dala, ami 1968-ban kislemezre került (A-oldalán a Lady Madonna volt). A dalt George Harrison írta, akinek ez volt az első slágere, ami egy Beatles kislemezre helyet kapott.

Története

A dal története egészen 1967. szeptember 29-ig nyúlik vissza. Ekkor ugyanis George és John Lennon meghívást kapott a David Frost vezette The Frost Programme című televíziós műsorba, melyben az akkori téma a transzcendentális meditáció volt. A beszélgetést akkor érdeklődés fogadta, hogy az október 4-i 40 perces vitára is visszahívták őket, ahol a közönség és néhány szakértő vett részt. Köztük volt a a cambridge-i egyetem szanszkrit nyelvekkel foglalkozó professzora, Juan Mascaro is. Ezt követően írt Harrisonnak egy levelet, melyben kifejezte tetszését a Within You Without You című dalával kapcsolatban. A levélhez mellékletként küldte az általa 1958-ban írt Lamps of Fire című keleti vallásokkal foglalkozó könyvét. Ez a könyv tartalmazta Lao Ce Tao Te King című költeményét is, melynek 47. fejezetéből származó idézetek is felbukkannak Harrison szerzemnyében ("Without going out the door ... without peering out the window"). A költemény első versszakát átvette, a többit pedig átdolgozta.

Ezt követően 1968 év elején elment Bombay-be, hogy Joseph Massot filmrendező kérésére a Wonderwall című készülő filmjéhez zenét készítsen (ez lett később Harrison első szólóalbuma, a Wonderwall Music). Január 12-én indiai zenészekkel rögzítette a dal hangszeres részét.

Amikor visszatért a Londonba, akkor eleinte vonakodott, hogy a dallamhoz szöveget is párosítson. (főleg, hogy a dallam magas hangfekvését ki se tudná énekelni) Azonban John és Paul McCartney bátorították az elképzelést. McCartney később így nyilatkozott a dalról: "Felejtsd el az indiai zenét és figyelj a melódiára. Nem gondolod, hogy szép dallam? Igazán bájos". Végül ez meggyőzte a folytatásról. Az Abbey Road Studios épületeiben február 6-án az éneket, addig 8-án John és Paul háttérvokálját rögzítették.

A kislemez Angliában nagy siker lett, azonban az Egyesült Államokban csak a Billboard 96. helyére került fel. A dalhoz még 1970-ben Geoff Emerick készített egy sztereó mixet, ami csak 11 évvel később jelent meg a The Beatles Collection lemezen. Később az 1988-ban Past Masters albumon is helyet kapott a dal, valamint a 2006-os Love albumon a Here Comes the Sun zárórészében is felcsendül a dallam.

Közreműködött

Ian Macdonald szerint:

The Beatles

Indiai közreműködők

Jegyzetek

  1. ↑ Bánosi György, Tihanyi Ernő (1999). Beatles zenei kalauz. 48. o.
  2. ↑ Swanson, Dave SwansonDave (2015. október 6.). "When George Harrison Finally Got the A-Side of a Beatles Single". Ultimate Classic Rock (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. január 19.
  3. ↑ Ede, Andrew (2021. március 2.). "When George Met Joan: The Beatles "The Inner Light"". Majorca Daily Bulletin (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. január 19.
  4. ↑ Ian MacDonald (2015). A fejek forradalma. 340. o.
  5. ↑ "The Inner Light". The Beatles Bible (brit angol nyelven). 2008. március 16. Hozzáférés: 2025. január 19.
  6. ↑ Swanson, Dave SwansonDave (2013. november 1.). "How George Harrison Ended Up Releasing the First Beatles Solo LP". Ultimate Classic Rock (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. január 19.
  7. ↑ Bánosi György, Tihanyi Ernő (1999). Beatles zenei kalauz. 49. o.
  8. ↑ Marsi József (2022). Beatles kódex. 114. o.
  9. ↑ Ian MacDonald (2015). A fejek forradalma. 339. o.