| Husino | |
| Közigazgatás | |
| Ország | |
| Entitás | Bosznia-hercegovinai Föderáció |
| Kanton | Tuzlai |
| község | Tuzla |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 75216 Husino |
| Körzethívószám | (+387) 35 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 951 fő (2013) |
| Népsűrűség | 207,1 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 267 m |
| Terület | 1,28 km² |
| Időzóna | Közép-európai (UTC+1) CEST (UTC+2) |
| Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
Husino település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 5, közúton 7 km-re délnyugatra, a Jala-folyó völgyétől délre, 225-300 méteres magasságban található. Domborzatát a Tuzla régióra jellemző síkvidéki patakvölgyek, valamint az ezek közé ékelődő dombok és az azokat övező erdős lejtők alkotják; ez a változatos táj kedvez mind a mezőgazdaságnak, mind a természetes növényzet fennmaradásának. Husino dombos területen fekszik. Észak felől, Grabik és Matičević fölött a 348 méter magas Markovište-csúcs emelkedik ki. A Markovište fontos stratégiai pont volt a második világháború idején. Napjainkban az FTV egyik átjátszóállomása (965,25 MHz, 49. csatorna) található a Markovištén.
A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −4 °C és 4,5 °C, júliusban pedig 16 °C és 26,5 °C között alakul. A hőmérséklet csak ritkán süllyed −20 °C alá, illetve emelkedik 38 °C fölé. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 1093 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el, de júniusban a legmagasabb, átlagosan 121 mm. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója..
| Nemzetiségi csoport | Népesség 1991 |
Népesség 2013 |
|---|---|---|
| Szerb | 10 | 20 |
| Bosnyák | 8 | 81 |
| Horvát | 917 | 804 |
| Jugoszláv | 557 | 3 |
| Egyéb | 80 | 43 |
| Összesen | 1572 | 951 |
Ez a térség már az őskortól lakott volt, főleg a híres tuzlai sós források miatt. A régészeti leletek alapján Tuzla és környéke Európa egyik legrégebben folyamatosan lakott térségei közé tartozik. A középkorban a vidék a Soli (Sói bánság) nevű boszniai területhez tartozott. Husino még az oszmán hódítások előtt, a 15. század elején keletkezett. 1463-ban az Oszmán Birodalom megszállta Bosznia-Hercegovina területét. Akkoriban Husinóban mindössze tíz ház állt, szétszórtan, satnya szilvafák között, a mai helyi temető környékén. Két másik kisebb faluval – Božićivel és Kliještevinával, amelyekben szintén csak öt-öt ház volt – együtt egy kerekded, vidéki területi és közigazgatási egységet alkotott. Az első népszámlálás Husinóban 1533-ban történt, és 13 házat jegyzett fel. Az 1548-as második népszámlálás idején már 17 ház állt a faluban, az 1600-as összeírás pedig 20 házat mutatott ki. A név eredete sokáig rejtély volt; ezt a közel ötszáz éves talányt a közelmúltban sikerült tudományosan tisztázni. Addig nemzedékről nemzedékre az a hiedelem öröklődött, hogy a falu nevét egy bizonyos Hussáról kapta. A név valójában az ószláv „husa” szóból származik, amelynek jelentése: lesállás. A husinói templom közelében egy kápolna is található. Itt Nagyboldogasszony ünnepétől Kisboldogasszony ünnepéig körmenetben hordozzák körbe a husinói Szűzanya kegyképét. A helyiek sosem engedték, hogy a Szűzanya képét elvigyék erről a helyről. A helyiek elbeszélése szerint egy alkalommal, amikor megkísérelték elszállítani a képet, az azt vontató ökrök képtelenek voltak megmozdítani a szekeret. A husinói Szűzanya képe azokkal a boszniai ferencesekkel érkezett a faluba, akik az oszmán invázió elől a husinói dombok közé menekültek. A kép mind a mai napig Husinóban maradt.
A falu a Tuzlai náhije része volt. A Tuzlai náhije földtulajdonlása az oszmán timar rendszert követte, amelyben a szpáhik (lovas katonák) katonai szolgálatért cserébe bevételt kaptak a számukra kijelölt földekből. A mezőgazdasági termelékenység előmozdítása és a helyőrségek fenntartása érdekében ezt a struktúrát alkalmazták a boszniai falvakban.
Morančaninak 1827-ben 23 háza és 130 lakosa, 1855-ben 10 háza és 65 lakosa volt.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Ljubače községhez tartozó településen 158 háztartást, 1069 római katolikus és 11 muszlim lakost találtak. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1920. december 21-én – a bosznia-hercegovinai bányászok általános sztrájkja idején – fegyveres ellenállás tört ki a krekei bányászok részéről az állami hatóságok erőszakos fellépésével szemben; az eseménysorozatot husini felkelésként ismerik. A megmozdulás 1920. december 28-ig tartott. Nevét Husino faluról kapta, és Husino, Lipnica, valamint Morančani térségét érintette.

A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött. 1943. október 10-én Husinóban alakult meg a 18. horvát kelet-boszniai dandár.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően Morančani a szocialista Jugoszlávia része lett. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények. A 20. század második felében Morančani fokozatosan Tuzla vonzáskörzetébe került. A mezőgazdaság továbbra is fontos maradt, de sok lakos ingázott a sóiparba, a szénbányákba, a vegyiparba, illetve más tuzlai üzemekbe.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. Maga a település nem esett frontvonalba és nem zajlottak benne nagy ütközetek, de sok helyi lakos vett részt Tuzla védelmében. A környéken időnként tüzérségi támadások és katonai mozgások zajlottak, de a település nem került szerb megszállás alá. A frontvonal inkább a Tuzlától keletre és északkeletre fekvő területeken húzódott. A falu lakói közül sokan szolgáltak az ARBiH és a Horvát Védelmi Tanács (HVO) soraiban. Mivel Tuzla a háború nagy részében a boszniai kormány ellenőrzése alatt maradt, a térség menedéket nyújtott sok kelet-boszniai menekültnek. Különösen 1995 júliusában, a Srebrenicai népirtás túlélői közül tízezrek érkeztek Tuzla környékére.
Husino gazdasága hagyományosan a bányászathoz és az iparhoz kapcsolódott, de napjainkra jóval sokszínűbbé vált. A falu közvetlenül a tuzlai ipari övezet peremén fekszik, ami jelentősen meghatározza a helyi megélhetést. A gazdaság főbb jellemzői a szénbányászat, az energetikai ipar és a mezőgazdaság.
A falu közelsége miatt sok lakos naponta ingázik Tuzlába, ahol a vegyiparban, az egészségügyben, az oktatásban vagy a kereskedelemben dolgozik. Emiatt Husino részben elővárosi településként is funkcionál.
Husinót aszfaltozott helyi utak kötik össze Tuzla központjával, valamint Bukinje, Šićki Brod és Ljubače településekkel. Az elmúlt években több útszakaszt felújítottak és újraaszfaltoztak. A település mellett halad el a Tuzla iparvidékének vasútvonala, amely elsősorban a Kreka-bányák és a Tuzlai Hőerőmű szénszállítását szolgálja. A településen működik helyi közösségi ház (Mjesna zajednica). Husino egyik legjelentősebb műszaki kihívása a nagy kiterjedésű földcsuszamlás, amely Európa egyik legnagyobb ilyen jelenségei közé tartozik. A csuszamlás veszélyeztette a közutat, a vasútvonalat és a Tuzlai Hőerőmű egyes létesítményeit is, ezért folyamatos geotechnikai megfigyelésre és stabilizációs munkákra van szükség.
A tuzlai hőerőművet termékeny mezőgazdasági területen építették fel; a földek nagy részét jelképes összegű kártalanítás fejében sajátították ki a husinói lakosoktól. Ma már egyetlen kéz ujjain is megszámolható azon husinói lakosok száma, akik az erőműben dolgoznak; ráadásul megdöbbentő tény, hogy – bár közvetlenül az erőmű szomszédságában élnek – ezek a lakosok olyan alternatív fűtési módokat alkalmaznak, amelyek tovább szennyezik az amúgy is szennyezett levegőt. Husinót jelentősen sújtja a levegőszennyezés, amelyet elsősorban a tuzlai hőerőmű okoz. Abszurd helyzet állt elő: az erőművel közvetlenül szemben élő lakosok otthonaiban nincs központi fűtés. Figyelemre méltó, hogy az erőmű közvetlen közelsége ellenére Husino lakossága évtizedek óta fával, szénnel, pellettel, fűtőolajjal, villamos energiával, gázzal és egyéb energiaforrásokkal fűt, ezzel tovább szennyezve az amúgy is szennyezett levegőt. Az Elektroprivreda BiH jelentős támogatást nyújt Husinónak, Bukinjének és Šićki Brodnak egy „jó szomszédsági” kezdeményezés keretében. Ezeket az összegeket a szennyezés következményeinek kezelését, a környezetvédelmet és a lakosság egészségének megőrzését célzó projektekre szánják. Sajnos a gátlástalan gyakorlatok – amelyek során a kijelölt forrásokat felesleges célokra csoportosítják át – és a helyi politikusok mulasztása miatt a husinói távfűtési projekt már évek óta határozatlan ideig késik.
A 20. század elején Husino még kis bányász- és földműves település volt. Az oktatás kezdetben szerény keretek között zajlott, majd Jugoszlávia időszakában jelentősen fejlődött. Ma a településen működik egy területi tagiskola (područna škola), ahol az alsó évfolyamok tanulói helyben kezdhetik meg tanulmányaikat. A felső tagozatos diákok általában a környező városrészek iskoláiba járnak.
Husino hagyományos pihenőhely azon zarándokok számára, akik Nagyboldogasszony ünnepére az olovói Szűzanya-kegyhelyre zarándokolnak. Az Olovóba tartó zarándokok már ősidők óta megálltak Husinóban, az ünnep előestéjén a fogadalmi kápolnánál. A hívek úgy készülnek lelkileg a plébánia védőszentjének ünnepére, hogy három napot töltenek a Szűzanya-kápolnánál. A szentmise után a hívek ünnepélyes körmenetben kísérték át a husinói Szűzanya kegyképét a plébániatemplomba.
A mai új temető helyszíne korábban több mint 120 éven át egy „33 cer” (33 cserfa) nevet viselő egyházi terület volt; mára egyetlen fa sem maradt belőle. Az 1950-es évek végéig ezen a helyen ünnepelték Szent Illés napját (Ilino). Az alkalomra a hívek ágakból építettek egy lugast, ahol a szentmisét tartották, majd népi mulatság és éneklés következett; erről az 1900-as „Boszniai Emlékkönyv” is beszámol, amely fényképet közöl a morančani plébánosról és a cerovi Szent Illés-napi ünnepség résztvevőiről. A kommunista rendszer és egyéb okok miatt az 1950-es évek végén megszűnt a cerovi Szent Illés-napi ünnepség; a fákat kivágták, a területen pedig futballozni kezdtek.
Az új plébániatemplom felépítésével a plébánia az elmúlt években számos ünnepség, valamint kulturális és egyéb rendezvény helyszínévé is vált. 2015 óta a Mária-ünnep előestéjén megrendezik a Husinói Művésztelepet a Mária-kápolna közelében.
Az 1990-es évek előtt Husinóban működött az „Amatersko pozorište 16 August – Husino”, (Augusztus 16 – Husino Amatőr Színház), amelyet a helyi horvátok az 1990-es években Soli Horvát Színházra neveztek át.
Husinóban működik a HKUD Husino Horvát Kulturális és Művészeti Egyesület.
2015 óta működik Husinóban a Husinói Művésztelep. Az eseményt évente egyszer rendezik meg a Husinói Plébánia védőszentjének, a Boldogságos Szűz Máriának az ünnepét megelőző estén, a régi hársfák ölelésében álló Mária-kápolnánál. A művésztelep célja az alkotás, a közösségépítés és a tapasztalatcsere, valamint a plébániaépület tereinek festményekkel és egyéb műalkotásokkal való gazdagítása.
NK Husinski Rudar Zrinski labdarúgóklub. A klub a Zrinskivel való egyesülés előtt a klub NK Radnički és NK Husinski Rudar néven volt ismert.
Amikor 1997-ben Szent II. János Pál pápa Szarajevóba látogatott, már akkor előrevetítették, hogy az általa megáldott alapkövet beépítik majd a husini, Boldogságos Szűz Mária Születése tiszteletére emelt új plébániatemplom alapjaiba. A Tuzla melletti Husinbanó épülő új plébániatemplom alapjainak 2013. szeptemberi megáldásán részt vett a Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség (HDZ BiH) magas rangú küldöttsége Dragan Čović elnök – a Bosznia-hercegovinai Parlamenti Közgyűlés Népek Házának alelnöke és a Bosznia-hercegovinai Horvát Nemzeti Gyűlés elnöke – vezetésével. Az alapkövet közösen helyezte el Vinko Puljić bíboros, vrhbosnai érsek és Dragan Čović, a HDZ BiH elnöke. 2013 augusztusában kezdődött meg az új husinai templom építése. A templom építését az ökumenikus együttműködés szellemében a ceriki muszlimok is támogatták. A ceriki gyülekezeti bizottság anyagilag járult hozzá az új husinai katolikus templom felépítéséhez.