Története
A lelkes bijeljinai tudós, Mustafa Grapčanović kutatásai szerint Janjarit először a 18. század végén említik olyan írásokban, amelyek a Semberja-Podmajevica régió oktatásának és írástudásának fejlődéséről szólnak. A feljegyzések említik a mektebeket, amelyekben arab írást tanítottak, többek között a Janjariban található mektebet, amelyet az egyik elsőnek tartanak ezen a területen. Bizonyos mező- és tárgynevek, mint például a Popovače, a Vinogradi és a Teočak felé vezető út mellett található Mađarsko Groblje alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy egy időben a mai Janjari területén magyarok éltek. A Popovače valószínűleg a magyar egyházhoz tartozó mezőket, a Vinogradi pedig a délre néző fennsík neve volt, ahol szőlőt termesztettek. A magyarok Janjari területéről való távozásával a szőlőültetvényeket elhanyagolták, mivel a muszlimok nem termesztettek szőlőt, mivel a szőlőt kizárólag bor előállítására termesztették, amelyet az iszlám előírások szerint a muszlimoknak tilos inniuk. Az oszmánok megérkezéséig azonban a Janja régiót magyarok uralták, amint az a történeti feljegyzésekből is kitűnik. 1427-ben Mahmud Ungurus (magyar) adta át az oszmánoknak Bijeljna közelében fekvő Novi na Sava városát, 1432-ben pedig Brankovics György (1427-1456) szerb despota vette át Zvornikot és Teočakot 1433-ban a magyaroktól.
Janjari település egykor két részből állt. A Janja-folyótól északra fekvő, szerbek lakta Janjari Srpskiből és a folyótól délre fekvő, bosnyákok lakta Janjari Turskiból. A török uralomnak is számos nyoma maradt a mai janjari területén. A mai napig fennmaradtak egyes birtokok és épületek török nevei, mint például: Ćejvani, Alajbegovača, Čitluk, Dumača, Musala, valamint egy sír, amelyen egy meglehetősen nagy kőből készült, turbános címer található, az Atmadža névvel. A Janjari déli szomszédságában fekvő Atmačići falut az Atmadža családról nevezték el, ami törökül sast jelent. Janjariban két temető található, a régi temető és a mezarluki. A régi temetőt 1956 körül hagyták el. Az eredeti janjari mecset a régi temető helyén állt. Ebben a mecsetben tartottak istentiszteleteket 1820-ig, amikor egy új mecsetet építettek a falu központjában, a mai Janjariban. Az új mecset építésének fő kezdeményezője és adományozója Hadži Džano Hadžiomerović volt más helyi lakosokkal együtt. A mecset lebontásakor egy 18. század közepéről származó ezüst török érmét találtak az alapokban. Janjariban a török, majd később az osztrák-magyar hatóságok idején is nagyon fejlett kereskedelem volt. A Majevica-hegység lankás lejtői, vagy inkább a terepviszonyok, nagyon kedvezőek voltak a gyümölcstermesztés, különösen a szilva termesztésének fejlődéséhez. Abban az időben Janjariban körülbelül tíz üzlet, két pékség, két hentesüzlet és egy kovácsműhely működött, amelyet Salih Karić mester vezetett. Érdekes megemlíteni, hogy egy szerémségi szerb család is élt Janjariban, és kocsmát üzemeltettek. Ez a kocsma a második világháborúig működött, amikor tulajdonosa, Savo Szerémségbe költözött. Az általános iskola 1925-ben kezdte meg működését, az első tanár pedig Halid Hamšić volt. Érdemes megjegyezni, hogy az üzletek, kézművesek, iskolák és mecsetek koncentrációja miatt a falu központját Čaršijának hívták.
Az egykor Janjari Turski nevet viselő település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Bijeljinai járáshoz és Janjari községhez tartozó Janjina Turski településnek 13 háztartása és 75 muszlim lakosa, Janjina Ciganski településnek 33 háztartása és 124 muszlim lakosa volt. 1910-ben a Bijeljinai járáshoz és Bijeljina községhez tartozó Janjina Turski településen 141 háztartást, 710 muszlim, 13 ortodox és 8 római katolikus lakost találtak. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az általános iskola 1925-ben kezdte meg működését, az első tanár Halid Hamšić volt. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A második világháború idején a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Ugljevik község részeként a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
Nevezetességei
Hadži Džanina mecset. Mivel nincsenek megbízható adatok, feltételezhető, hogy a régi mecset a 17. század legvégén épült. A régi mecset egészen a boszniai háború előtti időszakig szolgálta a gyülekezetet, amikor megkezdődött az új, mai mecset építése. A háború kezdetére, illetve a helyi muszlim lakosság Teočakba való kiűzésére, a mecset falazása befejeződött, a minaretet pedig a srefetig falazták fel. A háború alatt a falut elfoglaló szerb erők megpróbálták robbantásokkal lerombolni a mecsetet, de kudarcot vallottak. A mecset épülete jelentős károkkal ugyan, de túlélte a háborút, míg a minaretet teljesen lerombolták. A 2001-es visszatérés után azonnal megkezdődött a mecset felújításának tervezése. Kezdetben, 2001 folyamán, az alagsori helyiséget rendezték be, ahol a háború utáni első imákat tartották. A belső felújítási munkálatok 2003 májusától 2003 októberéig tartottak. 2006 augusztusában hivatalosan befejeződtek a mecset építési munkálatai, és magát a mecsetet ünnepélyesen megnyitották.
Bosznia-Hercegovina
é. sz. 44° 40′ 19″, k. h. 19° 03′ 22″44.671900°N 19.056100°EKoordináták: é. sz. 44° 40′ 19″, k. h. 19° 03′ 22″44.671900°N 19.056100°E
