Klaus Hasselmann

Klaus Hasselmann
Született	1931. október 25. (95 éves) Hamburg
Állampolgársága	német
Szülei	Erwin Hasselmann
Foglalkozása	fizikus meteorológus egyetemi oktató oceanográfus klimatológus
Tisztsége	elnökhelyettes (nem ismert – 2018, Global Climate Forum)
Iskolái	Göttingeni Egyetem Hamburgi Egyetem Max Planck Társaság
Kitüntetései	Lista Fellow of the American Geophysical Union (1964) James B. Macelwane Medal (1964) Sverdrup Gold Medal Award (1971) Körber-díj (1990) Vilhelm Bjerknes Medal (2002) BBVA Foundation Frontiers of Knowledge Award (2009) fizikai Nobel-díj (Syukuro Manabe, 2021) a Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztje csillaggal (2022)
weboldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Klaus Hasselmann témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Klaus Hasselmann (Hamburg, 1931. október 25. –) német fizikus, oceanográfus, klímakutató. 2021-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat.

Pályafutása

1955-ben diplomázott a Hamburgi Egyetemen, fizika és matematika szakon. Diplomamunkáját az izotróp turbulenciáról írta. Ezután a Göttingeni Egyetemen és a Max Planck Intézetben kutatott, és 1957-ben doktorált fizikából. 1964-től 1975-ig a Hamburgi Egyetemen dolgozott, ahol az elméleti geofizika professzora és a Hamburgi Egyetem Geofizikai Intézetének ügyvezető igazgatója volt.

1975 februárjától 1999 novemberéig Hasselmann a hamburgi Max Planck Meteorológiai Intézet alapító igazgatója volt. 1988 januárja és 1999 novembere között a hamburgi Német Éghajlati Számítóközpont (DKRZ, Deutsches Klimarechenzentrum) tudományos igazgatója volt. 2021-ben az Európai Éghajlati Fórum alelnöke. (Az Európai Éghajlatügyi Fórumot 2001 szeptemberében alapította Carlo Jaeger professzor és Klaus Hasselmann professzor.)

Hasselmann az éghajlati dinamikáról, sztochasztikus folyamatokról, az óceáni hullámokról, és a távérzékelésről publikált.

Hírnevét az oceanográfiában elsősorban az óceáni hullámok nemlineáris kölcsönhatásairól szóló cikkei alapozták meg. Ezekben a Feynman-diagram formalizmusát a klasszikus véletlen hullámmezőkre adaptálta. Később felfedezte, hogy a plazmafizikusok hasonló technikákat alkalmaznak a plazmahullámokra, és újra felfedezte Rudolf Peierls néhány eredményét, amelyek a hő szilárd testekben való diffúzióját nemlineáris fononkölcsönhatásokkal magyarázzák. Ez arra késztette, hogy áttekintse a plazmafizika területét, újraélesztve a kvantumtérelmélet iránti korábbi érdeklődését.

"Igazán felnyitotta a szememet, hogy rájöttem, mennyire specializálódtunk a saját területünkön, és hogy sokkal többet kell tudnunk arról, hogy mi történik más területeken. E tapasztalat révén kezdett el érdekelni a részecskefizika és a kvantumtérelmélet. Így a hátsó ajtón keresztül léptem be a kvantumtérelméletbe, azáltal, hogy nem részecskékkel, hanem valódi hullámterekkel dolgoztam," mondta egy 2006-os interjúban

Hasselmann pályafutása során számos díjat nyert. 2009-ben megkapta a BBVA Alapítvány Frontiers of Knowledge Award in Climate Change díját; 1971 januárjában az Amerikai Meteorológiai Társaság Sverdrup-érmét; 1997 májusában a Királyi Meteorológiai Társaság Symons-emlékérmét; 2002 áprilisában az Európai Geofizikai Társaság Vilhelm Bjerknes-érmét.

2021 októberében bejelentették, hogy „a Föld éghajlatának fizikai modellezéséért, a változékonyság számszerűsítéséért és a globális felmelegedés megbízható előrejelzéséért” elnyerte a fizikai Nobel-díjat.

Jegyzetek

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Klaus Hasselmann című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.