Niall Ferguson

Oxford

Ferguson demyship ösztöndíjat (legmagasabb ösztöndíjat) kapott az oxfordi Magdalen College-tól(wd). Egyetemistaként írt egy 90 perces diákfilmet, The Labours of Hercules Sprote címmel, nagybőgőzött a "Night in Tunisia" jazzegyüttesben, szerkesztette a Tributary diákmagazint, és összebarátkozott Andrew Sullivannal(wd), aki osztozott a jobboldali politika és a punkzene iránti érdeklődésében. 1982-re thatcherista(wd) hívővé vált. 1985-ben kitüntetéssel végzett történelem szakon, és mesterdiplomát (MA(wd)) szerzett Oxfordban. Ferguson 1986 és 1988 között Hanza-ösztöndíjasként tanult a Hamburgi Egyetemen. 1989-ben szerezte meg DPhil diplomáját az Oxfordi Egyetemen. Disszertációja címe: "Üzlet és politika a német infláció idején: Hamburg 1914–1924".

Akadémiai karrier

1989-ben Ferguson kutatóként dolgozott a cambridge-i Christ's College-ban(wd). 1990 és 1992 között a cambridge-i Peterhouse(wd) hivatalos ösztöndíjasa és előadója volt. Ezután az oxfordi Jesus College(wd) modern történelem tanszékének ösztöndíjasa és oktatója lett, ahol 2000-ben politikai és pénzügyi történelem professzorává nevezték ki. 2002-ben Ferguson John Herzog professzor lett a New York Egyetem Stern Üzleti Iskolájában, 2004-ben pedig Laurence A. Tisch történelemprofesszor a Harvard Egyetemen és William Ziegler üzleti adminisztráció professzor a Harvard Üzleti Iskolában(wd). 2010 és 2011 között Ferguson a London School of Economics Philippe Roman történelem és nemzetközi kapcsolatok tanszékének vezetője volt. 2016-ban Ferguson elhagyta a Harvardot, hogy a Hoover Intézet(wd) vezető munkatársa legyen, ahol 2005 óta óraadó hallgató volt. 2021-ben csatlakozott Bari Weisshoz(wd), a Shakespeare-kutatóhoz, Pano Kaneloshoz(wd) és a vállalkozó Joe Lonsdale-hez(wd), hogy megalapítsák az Austini Egyetemet(wd). Ferguson akkoriban azt mondta, azért indítja az egyetemet, mert „a felsőoktatás csődbe ment”. A magán bölcsészettudományi főiskola 2023 végén kapott engedélyt diplomák kiadására.

Ferguson díszdoktori címet kapott a Buckinghami Egyetemtől(wd), a Macquarie Egyetemtől(wd) (Ausztrália) és az Adolfo Ibáñez Egyetemtől(wd) (Chile). 2010 májusában Michael Gove, az Egyesült Királyság oktatási minisztere felkérte Fergusont, hogy adjon tanácsot egy új történelem tanterv kidolgozásához, amelynek címe „A történelem mint összefüggő narratíva” legyen, és amelyet Anglia és Wales iskolái számára terveztek. 2011 júniusában más akadémikusokkal együtt megalapította a New College of the Humanities nevű magánegyetemet Londonban.

2011-ben a Stanfordon e-mailek kerültek nyilvánosságra és az egyetem vezetőihez, amelyek dokumentálták Ferguson kísérleteit egy progresszív aktivista hallgató hiteltelenítésére a Stanford Egyetemen, aki kritikusan viszonyult Fergusonhoz a Cardinal Conversations szólásszabadság-kezdeményezésre meghívott előadók kiválasztása miatt. Egy republikánus párti diákcsoporttal összefogott, hogy olyan információkat gyűjtsön, amelyek hitelteleníthetik a diákot. Ferguson lemondott a program vezetéséről, miután az egyetem vezetősége tudomást szerzett a tetteiről. Ferguson a következőképpen reagált a rovatában: „Most, amikor újraolvasom az e-mailjeimet, megdöbbent a fiatalos, tréfás hangvételük. »Híres győzelem« – írtam a Murray-esemény(wd) utáni reggelen. »Most pedig a rafináltabb játékhoz folyamodunk, hogy lenyomjuk őket a bizottságon. A szabadság ára az örök éberség.« Aztán hozzátettem: »Érdemes lehet némi ellenzéki kutatás O úrról« – utalva a tüntetések vezetőjére. Semmi sem történt meg. A diákbizottság üléseit ismételten elhalasztották. Senki sem foglalkozott »O úr« ügyével. Elérkezett a tavaszi szünet. Az e-mailek terjesztésének egyetlen következménye az volt, hogy a lemondásomhoz vezettek.”

Business

2000-ben Ferguson a Boxmind, egy oxfordi székhelyű oktatástechnológiai vállalat alapító igazgatója volt. 2006-ban megalapította a Chimerica Media Ltd.-t, egy londoni székhelyű televíziós produkciós céget. 2007-ben Fergusont a GLG Partners befektetési tanácsadónak nevezte ki, hogy tanácsot adjon a geopolitikai kockázatokkal, valamint a befektetési döntésekkel kapcsolatos gazdasági viselkedés aktuális strukturális kérdéseivel kapcsolatban. A GLG egy Egyesült Királyságban működő hedge fund kezelő cég, amelyet Noam Gottesman(wd) vezet.

Politika és társadalom

Ferguson tanácsadója volt John McCain 2008-as elnökválasztási kampányának, és támogatta Mitt Romney 2012-es elnökválasztási kampányát.

Ferguson a World.Minds(wd) Alapítvány végrehajtó tanácsadó testületének tagja.

Kommentárok, dokumentumfilmek és műsorkészítés

Ferguson az 1980-as évek közepe óta rendszeresen ír brit újságoknak és magazinoknak. Akkoriban a The Daily Telegraph vezető szerzője és a The Daily Mail(wd) rendszeres könyvkritikusa volt. 1989 nyarán, berlini utazása során írt egy cikket egy brit újságnak The Berlin Wall is Crumbling („A berlini fal omladozik”) ideiglenes címmel, de a cikk nem jelent meg. A 2000-es évek elején heti rovatot írt a The Sunday Telegraphnak(wd) és a Los Angeles Timesnak, majd 2007-ben otthagyta a hivatalt, hogy a Financial Times munkatársa legyen. 2008 és 2012 között rendszeresen írt a Newsweeknek.

2015 óta Ferguson heti rovatot ír a The Sunday Timesnak és a The Boston Globe-nak(wd), amely számos újságban is megjelenik világszerte. Ferguson televíziós sorozata, a The Ascent of Money, elnyerte a 2009-es Nemzetközi Emmy-díjat a legjobb dokumentumfilm kategóriában. 2011-ben filmes cége, a Chimerica Media kiadta első egész estés dokumentumfilmjét, a Kissingert, amely elnyerte a New York-i Filmfesztivál legjobb dokumentumfilm díját. Egy Peter Robinsonnal(wd) készített interjúban Ferguson elmesélte azt a „megaláztatást”, amelyet felesége, Ayaan Hirsi Ali elszenvedett, amikor nem hívták meg a Brandeis Egyetem(wd) 2014-es diplomaosztó beszédének megtartására. Megfigyelve, hogy ez egy visszatérő jelenség, mint „különös illiberális fordulat” az egyetemek, köztük a Harvardon is, ahol tanított, és hogy ez a cancel-kultúra kritikusává tette. A Prospect(wd) azóta az anti-cancel-kultúra egyik legkiemelkedőbb támogatójaként jellemezte őt. Ferguson azt mondta, hogy „a wokeizmus a peremdivatból az egyetemek domináns ideológiájává vált”.

BBC Reith előadások

2012 májusában a BBC bejelentette, hogy Niall Ferguson tartja éves Reith-előadásait(wd). Ez a négy előadás, melyek címe: The Rule of Law and its Enemies („A jogállamiság és ellenségei”), az ember alkotta intézmények gazdasági és politikai szerepét vizsgálja. Az első, a London School of Economics-ban tartott, The Human Hive („Az emberi kaptár”) című előadásán Ferguson a kormányok nagyobb nyitottságát szorgalmazza, mondván, hogy olyan beszámolókat kellene közzétenniük, amelyek egyértelműen feltüntetik az összes eszközt és forrást. Azt mondta, hogy a kormányoknak az üzleti élet példáját is követniük kellene, és alkalmazniuk kellene az Általánosan Elfogadott Számviteli Elveket, és mindenekelőtt rendszeresen generációs beszámolókat kellene készíteniük, hogy teljesen egyértelművé tegyék a jelenlegi költségvetési politika generációkon átívelő következményeit. Az előadásban Ferguson szerint a fiatal szavazóknak jobban kellene támogatniuk a kormányzati megszorító intézkedéseket, ha nem akarnak a jövőben még többet fizetni a baby boomer generáció pazarlásáért.

A második előadásban, The Darwinian Economy („A darwini gazdaságtan”) címűben Ferguson a 2008-as pénzügyi válság okairól, valamint a szabályozás szerepével kapcsolatban sokak általa levont állítólagos téves következtetéseiről elmélkedik, és azt a kérdést teszi fel, hogy a szabályozás valóban „az a betegség, amelynek gyógyírját állítja magáról”. A The Landscape of Law („A Jog tájképe”) című előadás volt a harmadik, amelyet a Gresham College-ban tartottak. Az előadás összehasonlító módon vizsgálja a jogállamiságot, azt a kérdést vetve fel, hogy mennyire hihetőek a közjog más rendszerekkel szembeni felsőbbrendűségi állításai, és hogy vajon a „kúszó jogi degeneráció” korát éljük-e az angol nyelvterületen. A negyedik és egyben utolsó előadás, a Civil and Uncivil Societies („Civil és nem civil társadalmak”), a (politikai, gazdasági és jogi síkon kívüli) intézményekre összpontosít, amelyek célja a sajátos tudás és értékek megőrzése és átadása. Ferguson azt a kérdést teszi fel, hogy a modern állam vajon csendben megöli-e a civil társadalmat a nyugati világban, és mit tehetnek a nem nyugati társadalmak egy élénk civil társadalom kiépítése érdekében. Az első előadást a BBC Radio 4(wd) és a BBC World Service sugározta 2012. június 19-én, kedden. A sorozat BBC podcastként is elérhető.

Könyvek

Első világháború

1998-ban Ferguson kiadta The Pity of War: Explaining World War One („A háború kára: Az első világháború magyarázata”) című könyvét, amelyet kutatási asszisztensek segítségével mindössze öt hónap alatt meg tudott írni. Ez egy analitikus beszámoló arról, amit Ferguson a Nagy Háború tíz nagy mítoszának tartott. A könyv sok vitát váltott ki, különösen Ferguson azon felvetése, hogy Európa számára előnyösebbnek bizonyulhatott volna, ha Nagy-Britannia kimarad az első világháborúból 1914-ben, lehetővé téve ezzel Németország győzelmét.

Ferguson azzal érvelt, hogy a brit beavatkozási döntés akadályozta meg a német győzelmet 1914–15-ben. Továbbá egyet nem értését fejezte ki a német történelem Sonderweg-értelmezésével(wd), amelyet egyes német történészek, például Fritz Fischer(wd), Hans-Ulrich Wehler(wd), Hans Mommsen(wd) és Wolfgang Mommsen(wd) képviseltek, akik azt állították, hogy a Német Császárság szándékosan indított agresszív háborút 1914-ben. Hasonlóképpen, Ferguson gyakran támadta Michael Stürmer(wd) német történész munkásságát, aki azt állította, hogy Németország földrajzi elhelyezkedése Közép-Európában határozta meg a német történelem menetét. Épp ellenkezőleg, Ferguson azt állította, hogy Németország 1914-ben megelőző háborút(wd) vívott, egy olyan háborút, amelyet nagyrészt a felelőtlen és vakmerő brit diplomácia kényszerített a németekre. Ferguson különösen azzal vádolta Sir Edward Grey brit külügyminisztert, hogy kétértelműen viszonyult ahhoz a kérdéshez, hogy Nagy-Britannia belép-e a háborúba vagy sem, és így összezavarta Berlint abban, hogy mi is volt a britek álláspontja a háborúba való beavatkozás kérdésében.

Ferguson azzal vádolta Londont, hogy szükségtelenül hagyta, hogy egy európai regionális háború világháborúvá fajuljon. Sőt, Ferguson tagadta, hogy a nemzetiszocializmus eredete a birodalmi Németországig vezethető vissza; ehelyett azt állította, hogy a nácizmus eredete(wd) csak az első világháborúra és annak utóhatásaira vezethető vissza.

Ferguson számos olyan elképzelést támadott, amelyeket a könyvében „mítoszoknak” nevezett. Ezeket itt soroljuk fel (zárójelben az ellenérvei):

• Hogy Németország 1914 előtt egy erősen militarista(wd) ország volt (Ferguson azt állítja, hogy Németország volt Európa legantimilitaristább országa).
• A Németország által támasztott haditengerészeti kihívások miatt Nagy-Britannia 1914 előtt informális szövetségre lépett Franciaországgal és Oroszországgal(wd) (Ferguson azt állítja, hogy a britek a Franciaországgal és Oroszországgal kötött szövetségeket a nemzetek ereje miatt választották a megbékélés egyik formájaként, és az angol-német szövetség a német gyengeség miatt nem valósult meg).
• Hogy a brit külpolitikát a Németországgal kapcsolatos jogos félelmek vezérelték (Ferguson azt állítja, hogy Németország 1914 előtt nem jelentett fenyegetést Nagy-Britanniára, és hogy a Németországgal kapcsolatos összes brit félelem irracionális németellenes(wd) előítéletekből fakadt).
• Hogy az 1914 előtti fegyverkezési verseny a nemzeti költségvetések egyre nagyobb részét emésztette fel fenntarthatatlan ütemben (Ferguson azt állítja, hogy 1914 előtt a további katonai kiadások egyetlen korlátja politikai, nem pedig gazdasági volt).
• Hogy az első világháború, ahogy Fritz Fischer(wd) állította, Németország részéről egy agresszív háború volt, amely szükségessé tette a brit beavatkozást, hogy megakadályozza Németországot Európa meghódításában (Ferguson azt állítja, hogy ha Németország győzött volna, 1914-ben létrejött volna valami az Európai Unióhoz hasonló, és hogy a legjobb lett volna, ha Nagy-Britannia úgy döntött volna, hogy kilép a háborúból 1914-ben).
• Hogy a legtöbb ember örült az 1914-es háború kitörésének (Ferguson azt állítja, hogy a legtöbb európait elszomorította a háború közeledése).
• Hogy a propaganda sikeresen felkeltette az emberek vágyát a harcra (Ferguson az ellenkezőjét állítja).
• Hogy a szövetségesek a lehető legjobban használták ki gazdasági erőforrásaikat (Ferguson szerint a szövetségesek „eltékozolták” gazdasági erőforrásaikat).
• Hogy a briteknek és a franciáknak jobb hadseregeik voltak (Ferguson azt állítja, hogy a német hadsereg volt jobb).
• Hogy a szövetségesek hatékonyabbak voltak a németek megölésében (Ferguson azt állítja, hogy a németek hatékonyabbak voltak a szövetségesek megölésében).
• Hogy a legtöbb katona utált harcolni a háborúban (Ferguson szerint a legtöbb katona többé-kevésbé önként harcolt).
• Hogy a britek jól bántak a német hadifoglyokkal (Ferguson szerint a britek rutinszerűen ölték meg a német hadifoglyokat).
• Hogy Németország 1921 után olyan jóvátétellel(wd) nézett szembe, amelyet csak romboló gazdasági veszteség árán lehetett volna kifizetni (Ferguson azzal érvel, hogy Németország könnyen fizethetett volna jóvátételt, ha lett volna hozzá politikai akarat).

Ferguson kontrafaktuális történelmi(wd) megközelítést használ a könyvben. Egy hipotetikus változatot mutat be arról, hogy Európa a német birodalom uralma alatt egy békés, virágzó, demokratikus kontinens lenne, olyan ideológiák nélkül, mint a kommunizmus vagy az olasz fasizmus. Ferguson szerint, ha Németország megnyerte volna az első világháborút, akkor milliók életét mentették volna meg, valami hasonló jött volna létre az Európai Unióhoz 1914-ben, és Nagy-Britannia birodalom maradt volna, valamint a világ domináns pénzügyi hatalma.

A francia történészek, Stéphane Audoin-Rouzeau(wd) és Annette Becker(wd) kételkedtek Ferguson The Pity of War-ban leírt módszertanának és következtetéseinek nagy részében, de dicsérték a hadifoglyok kivégzéseivel foglalkozó fejezetet, azzal érvelve, hogy Ferguson a háború egy sötét oldalát tárta fel, amelyet addig figyelmen kívül hagytak. A The Pity of War-ról Michael Lind(wd) amerikai tudós ezt írta:

John Charmley(wd) történészhez hasonlóan, aki ugyanezt a kívánságot fejezte ki a második világháború esetében, Ferguson a brit konzervativizmus pereméhez tartozik, amely sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a 20. század első felében nem született német-brit megállapodás, amely marginalizálta volna az Egyesült Államokat, és lehetővé tette volna a Brit Birodalom fennmaradását a mai napig. Ferguson szerint Nagy-Britanniának ki kellett volna maradnia az első világháborúból, és hagynia kellett volna, hogy a birodalmi Németország szétzúzza Franciaországot és Oroszországot, és egy kontinentális birodalmat hozzon létre az Atlanti-óceántól a Közel-Keletig. A gúny Ferguson amerikai konzervatív csodálóit illeti, amennyiben sajnálja a császári Németország vereségét, mert az felgyorsította a Brit Birodalom felváltását az Amerikai Egyesült Államokkal, és City of London elhalványulását a Wall Street által.

A német születésű amerikai történész, Gerhard Weinberg a The Pity of War című könyv recenziójában határozottan bírálta Fergusont, amiért azt a tézist terjesztette, miszerint hülyeség volt Nagy-Britannia részéről egy olyan Németországgal harcolni, amely állítólag semmilyen veszélyt nem jelentett rá.. Weinberg azzal vádolta Fergusont, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta II. Vilmos 1897-től kezdődő fő külpolitikai célját, nevezetesen a Weltpolitikot(wd) („Világpolitika”), és abszurdnak tartotta Ferguson azon állítását, hogy ha Németország legyőzné Franciaországot és Oroszországot, az nem jelentett volna veszélyt Nagy-Britanniára. Weinberg azt írta, hogy Ferguson tévesen azt állította, hogy Németország érdekei csak Európára korlátozódnak, és fenntartotta, hogy ha a Birodalom 1914-ben legyőzte volna Franciaországot, akkor Németország elfoglalta volna az ázsiai és afrikai francia gyarmatokat, ami minden bizonnyal befolyásolta volna a hatalmi egyensúlyt(wd) az egész világon, nem csak Európában. Végül Weinberg megtámadta Fergusont, amiért azt állította, hogy a Tirpitz-terv nem jelentett veszélyt Nagy-Britanniára, és hogy Nagy-Britanniának nincs oka félni Németország haditengerészeti ambícióitól, szarkasztikusan megkérdezve, hogy ha valóban ez a helyzet, akkor miért csoportosították át a britek flottájuk jelentős részét a világ minden tájáról az Északi-tengerre, és miért költöttek annyi pénzt hadihajók építésére az angol–német flottaépítési versenyben? Weinberg azzal vádolta Fergusont, hogy eltorzította mind a német, mind a brit történelmet, és figyelmen kívül hagyott minden olyan bizonyítékot, amely nem illeszkedett téziséhez, miszerint Nagy-Britanniának soha nem kellett volna harcolnia Németország ellen, kijelentve, hogy a The Pity of War című könyv történelmi provokációként érdekes, de történelmileg nem meggyőző.

Rothschildok

Ferguson két kötetet írt a kiemelkedő Rothschild családról: The House of Rothschild: Volume 1: Money's Prophets: 1798–1848 (A Rothschild-ház: 1. kötet: A pénz prófétái: 1798–1848) és The House of Rothschild: Volume 2: The World's Banker: 1849–1999 (A Rothschild-ház: 2. kötet: A világ bankára: 1849–1999). Ezek a könyvek eredeti levéltári kutatások eredményei voltak. A könyvek elnyerték a Wadsworth-díjat üzleti történeti kategóriában, és bekerültek a Jewish Quarterly-Wingate irodalmi díj és az American National Jewish Book Award rövid listájára is.

A könyveket a történészek széles körben elismerték, bár némi kritikát is kaptak. John Lewis Gaddis(wd), a hidegháború korának történésze, dicsérte Ferguson „páratlan sokoldalúságát, termékenységét és láthatóságát”, miközben a könyvet nem meggyőzőnek és ellentmondásos állításokat tartalmazónak minősítette. Eric Hobsbawm marxista történész kiváló történészként dicsérte Fergusont, de „a birodalom nosztalgistájának” nevezte. Ferguson későbbi könyvének, a The War of the World: A History's Age of Hatred-nek („A világ háborúja: A gyűlölet kora”) című könyvnek vegyes értékelésű kritikájában az Economist egyik kritikusa leírta, hogy sokan tartják Ferguson Rothschildokról szóló két könyvét „a maga nemében legjobb tanulmányok egyikének”. Jeremy Wormell azt írta, hogy bár A világ bankára: A Rothschild ház története című könyvnek megvannak az erényei, „sok hibát” tartalmaz, ami azt jelenti, hogy „nem biztonságos forrásként használni a hitelpiacok számára”.

Robert Skidelsky(wd) a The New York Review of Books hasábjain írt írásában méltatta Fergusont, kijelentve: „Összességében Ferguson két kötete lenyűgöző teljesítmény, a történelmi kutatás és a képzelet diadala. Egyetlen komoly történész sem írhat ugyanúgy a tizenkilencedik század politikája, diplomáciája és gazdasága közötti kapcsolatról. És ahogy minden jó történelmi műnek tennie kell, folyamatosan arra késztet minket, hogy kérdéseket tegyünk fel saját korunkkal kapcsolatban, amikor ismét belekezdtünk a világkormány nélküli világgazdaság nagyszerű kísérletébe.”

Kontrafaktuális történelem

Ferguson időnként kontrafaktuális történelmet(wd), más néven „spekulatív” vagy „hipotetikus” történelmet használ, és szerkesztett egy esszégyűjteményt Virtual History: Alternatives and Counterfactuals („Virtuális történelem: Alternatívák és kontrafaktuálisok”, 1997) címmel, amelyben a témát vizsgálja. Ferguson szeret alternatív kimeneteleket elképzelni a történelem esetleges aspektusainak hangsúlyozása érdekében. Szerinte a nagy erők nem alakítják a történelmet; az egyének igen, és semmi sincs előre meghatározva. Így Ferguson szerint a történelemben nincsenek olyan utak, amelyek meghatároznák, hogyan fognak alakulni a dolgok. A világ sem nem halad, sem nem visszafejlődik; csak az egyének cselekedetei határozzák meg, hogy jobb vagy rosszabb világban fogunk élni. A módszerrel kapcsolatos érvelése ellentmondásos volt a területen belül. Ferguson Civilization: The West and the Rest című könyvének 2011-es recenziójában Noel Malcolm(wd) (az Oxfordi Egyetem All Souls College-ának(wd) történelem szakos vezető kutatója) kijelentette: „A diákok érdekes bevezetést találhatnak az emberi történelem széles skálájába; de furcsa képet kapnak arról, hogyan kell történelmi érvelést lefolytatni, ha ebből a könyvből tanulják meg.”

Henry Kissinger

2003-ban Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter hozzáférést biztosított Fergusonnak Fehér Ház-i naplóihoz, leveleihez és archívumához, amit Ferguson Kissinger „teljes életrajzának” nevezett. 2015-ben jelentette meg kétrészes életrajzának első kötetét Kissinger: 1923–1968: The Idealist címmel a Penguin Press gondozásában. Az első kötet tézise az volt, hogy Kissinger tudományos és politikai fejlődésére nagy hatással volt Immanuel Kant filozófus, és különösen Kant azon értelmezése, amelyet a Harvard Egyetem mentorától, William Yandell Elliott-tól(wd) tanult.

Brit Birodalom

Ferguson megvédte a Brit Birodalmat, kijelentve: „Azt hiszem, nehéz lenne azt az érvet állítani – amit implicit módon a baloldal állít –, hogy valahogy a világ jobban járt volna, ha az európaiak otthon maradtak volna.” Ferguson kritikusan viszonyul ahhoz, amit ő „önmarcangoltatásnak” nevez, és amely szerinte a modern európai gondolkodást jellemzi.

Az erkölcsi leegyszerűsítés késztetése rendkívül erős, különösen ebben az országban, ahol a birodalmi bűntudat önmarcangoláshoz vezethet. ... És nagyon leegyszerűsítő ítéletekhez vezet. Nyugat-Afrika uralkodói az európai birodalmak előtt nem valamiféle cserkésztábort működtettek. Az atlanti rabszolga-kereskedelemmel(wd) foglalkoztak. Semmi jelét nem mutatták annak, hogy az ország gazdasági erőforrásait fejlesztenék. Vajon Szenegál végül profitált a francia uralomból? Igen, ez egyértelmű. És az a kontrafaktuális elképzelés, hogy az őslakos uralkodók valahogy sikeresebbek lettek volna a gazdasági fejlődésben, egyáltalán nem hiteles.

Az iszlám és az „Eurábia”

Ferguson támogatta Bat Ye'or(wd) munkásságát és Eurabia(wd) összeesküvés-elméletét, és borítójegyzetet írt 2005-ös Eurabia című könyvéhez, amelyben kijelentette, hogy „egyetlen író sem tett többet, mint Bat Ye'or, hogy felhívja a figyelmet az iszlám szélsőségesség fenyegető jellegére. A jövő történészei egy napon prófétainak fogják tekinteni az általa létrehozott »Eurabia« kifejezést.” Matthew Carr a Race & Class című folyóiratban azt írta, hogy „Niall Ferguson, a konzervatív angol történész és egy új amerikai birodalom lelkes szószólója, szintén magáévá tette az eurábia eszmét egy széles körben reprodukált, »Eurábia?« című cikkében”, amelyben sajnálkozik „Európa kereszténytelenedésén” és a kontinens szekularizmusán, amely „gyengévé teszi a fanatizmussal szemben”. Carr hozzáteszi, hogy „Ferguson az (oxfordi főiskolán) nemrégiben létrehozott iszlám tanulmányi tanszékét a »dekadens kereszténység kúszó iszlamizálódásának« egy újabb tüneteként látja”, valamint egy 2004-es, az American Enterprise Institute-ban tartott „Európa vége?” című előadásában is.

Ferguson hasonlóan spengleri hangot ütött meg, a „birodalom” kifejezést egy olyan folyamat leírására varázsolva, amelyben egy „politikai entitás ahelyett, hogy kifelé terjeszkedne a perifériája felé, hatalmat exportálva, összeomlik – amikor az energiák kívülről érkeznek ebbe az entitásba”. Ferguson véleménye szerint ez a változás már folyamatban volt egy dekadens „posztkeresztény” Európában, amely megállíthatatlanul sodródott a legyőzött civilizáció sötét végkifejlete és az iszlám végzetes elfogadása felé.

Ferguson elítélte az Iszlám Állam terroristái által elkövetett 2015. novemberi párizsi támadásokat, de kijelentette, hogy nem fog „kiállni” a franciák mellé, mivel szerinte Franciaország elveszett ügy, egy hanyatló állam, amely egy megállíthatatlan iszlám hullámmal néz szembe, amely elsöpör mindent, ami szembeszállni próbál vele. Ferguson a modern Európai Uniót a Nyugatrómai Birodalomhoz hasonlította, és a modern Európát nem sokban különbözteti meg attól a világtól, amelyet Edward Gibbon ábrázolt A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története című könyvében. Ferguson ezt írta:

Kísértetiesen hasonló folyamatok rombolják ma az Európai Uniót... Tisztázzuk, mi is történik. Ahogy a Római Birodalom az ötödik század elején, Európa is hagyta, hogy védelmi vonalai összeomoljanak. Ahogy gazdagsága nőtt, úgy csökkent katonai ereje, önbizalmával együtt. Bevásárlóközpontjaiban és sportstadionjaiban dekadenssé vált. Ugyanakkor megnyitotta kapuit a kívülállók előtt, akik vágytak gazdagságára anélkül, hogy feladták volna ősi hitüket.

A 2015-ös európai migrációs válságról Ferguson azt írta, hogy a Szíriából Európába érkező tömeges menekültáradat a Völkerwanderung modern változata volt, amikor a hunok kitörtek Ázsiából és megszállták Európát, aminek következtében a germán népek milliói menekültek a feltételezett biztonságba helyezett Római Birodalomba, betörve az utat, miközben a rómaiak sikertelenül próbálták megakadályozni a germánok belépését a birodalomba. Ferguson azzal érvelt, hogy Gibbon tévedett, amikor azt állította, hogy a Római Birodalom lassan omlott össze, és azt állítja, hogy egyre több modern tudós szerint a Római Birodalom összeomlása(wd) gyors és erőszakos volt; a korabeli rómaiak számára előre nem látható, ahogyan a modern európai civilizáció összeomlása is az lenne a modern európaiak számára. 2017-ben Ferguson úgy vélekedett, hogy a Nyugat nem vette kellőképpen figyelembe a militáns iszlám térnyerését és annak globális következményeit, ugyanúgy, ahogy nem jósolta meg, hogy Vlagyimir Lenin felemelkedése a kommunizmus és a konfliktusok további terjedéséhez vezet majd szerte a világon.

Kérdezd meg magadtól, hogy mi, itt Nyugaton, mennyire hatékonyan reagáltunk a militáns iszlám felemelkedésére, mióta az iráni forradalom elszabadította síita változatát, és mióta a 2001. szeptember 11-i események feltárták a szunnita iszlamizmus még agresszívabb jellegét. Attól tartok, hogy nem tettünk jobban, mint a nagyapáink.

Külföldi beavatkozás – a dollármilliók, amelyek az Öböl-térségből(wd) a radikális mecsetekbe és nyugati iszlám központokba kerültek.

Inkompetens liberálisok – a multikulturalizmus hívei, akik a dzsihád minden ellenfelét „iszlamofóbnak” bélyegzik. Fogalmatlan bankárok – azok, akik önmagukba esnek, hogy „saría-kompatibilis” kölcsönöket és kötvényeket kínáljanak. Útitársak – a baloldaliak, akik a Muszlim Testvériséggel együtt minden alkalommal Izraelt ostorozzák. És a gyenge szívűek – azok, akik olyan gyorsan kivonultak Irakból 2009-ben, hogy hagyták, hogy az al-Kaida maradványai ISIS-sé alakuljanak.

Egy évszázaddal ezelőtt a Nyugat nagy baklövése volt, hogy azt gondolta, nem számítana, ha Lenin és szövetségesei átvennék az irányítást az Orosz Birodalom felett, annak ellenére, hogy kinyilvánították szándékukat, hogy világforradalmat(wd) terveznek, és megdöntik mind a demokráciát, mind a kapitalizmust. Bármennyire hihetetlennek is tűnik, hiszem, hogy képesek vagyunk megismételni ezt a katasztrofális hibát. Attól tartok, hogy egy napon arra ébredünk majd, hogy az iszlamisták megismételték a bolsevikok vívmányát, vagyis megszerezték azokat az erőforrásokat és képességeket, amelyekkel fenyegethetik a létünket.

Egy 2018-as vita során Ferguson kijelentette, hogy nem bevándorlásellenes(wd) és nem is a muszlimok ellen van, de úgy érezte, hogy Európa politikai és értelmiségi osztályainak egyes részei nem tudták megjósolni a nagymértékű bevándorlás kulturális és politikai következményeit. Kijelentette, hogy az iszlám abban különbözik a judaizmustól és a kereszténységtől, hogy "másképp tervezték", mint politikai ideológiát, amely nem ismeri el a mecset szétválasztását a világi és az időleges egyháztól, és hogy a muszlim világ többnyire a nyugati társadalommal ellentétes tendenciát követett azáltal, hogy kevésbé szekularizálttá és szó szerint értelmezi a Szent könyvet. Arra a következtetésre jutott, hogy ha Európa továbbra is nagymértékű migrációt folytat a jámbor muszlim társadalmakból, gyenge gazdasági és kulturális integrációs struktúrákkal párosulva, különösen egy olyan korban, amikor a meglévő migráns közösségek vagy asszimilálatlanok, vagy lazán integrálódtak a befogadó társadalomba, akkor „nagyon valószínű”, hogy a fundamentalista dawah(wd) hálózatok növekedni fognak, amelyekben az iszlám szélsőségesek bevonzzák a kulturálisan és gazdaságilag asszimilálatlan bevándorló hátterű muszlimokat. Ferguson megjegyezte, hogy még nyugati országokban élve is neki és feleségének, Ayaan Hirsi Alinak állandó biztonsági intézkedések között kell élnie az iszlám nyilvános kritikája és korábbi muszlim státusza miatt.

Iraki háború

Ferguson támogatta az iraki háborút, és egy hónappal Irak 2003-as inváziója után „a neoimperialista banda teljes jogú tagjának” nevezte magát, és a nyilvánosság előtt is úgy tartják, hogy nem feltétlenül ellenzi a jövőbeli nyugati behatolásokat a világ minden tájára.

Rendben van, hogy itt ülünk Nyugaton a magas jövedelmünkkel és kényelmes életünkkel, és azt mondjuk, hogy erkölcstelen megsérteni egy másik állam szuverenitását. De ha ennek az a hatása, hogy az adott országban élő emberek gazdasági és politikai szabadságot kapnak, emelkedik az életszínvonaluk, megnő a várható élettartamuk, akkor ne zárjuk ki.

Donald Trump

Ferguson kezdetben szkeptikus volt Donald Trump 2016-os amerikai elnökválasztási indulásával kapcsolatban. A 2016-os Republikánus Párt elnökválasztási előválasztása során Fergusont 2016 elején idézték: „Ha valaki elolvassa Trump támogatottságáról szóló komoly elemzéseket, rájön, hogy ez egy nagyon törékeny dolog, és nagyon valószínűtlen, hogy azt hozza, amire szüksége van az előválasztások döntő első szakaszában... Mire március-áprilisba érünk, mindennek vége. Azt hiszem, csodálatos katarzis lesz, nagyon várom: Trump megaláztatása. Hajrá!” Trump végül elnyerte a jelölést. A Brexit után Ferguson kijelentette, hogy Trump nyerhet az elektori kollégiumon keresztül, ha bizonyos demográfiai csoportok a kulcsfontosságú billegő államokban szavaznak. Három héttel a 2016-os elnökválasztás előtt, az Access Hollywood(wd) felvételbotrányát követően Ferguson egy interjúban kijelentette, hogy "Donald Trump számára vége", hogy "Trump mindhárom elnökjelölti vitában lángba borult", hogy "nem hiszem, hogy bármilyen utolsó pillanatban meglepetés érhetné őt [Trumpot]", és hogy nincs remény arra, hogy Trump független szavazókat nyerjen, és hogy Trump "eltűnt, mint jelölt", hozzátéve, hogy "számomra egyértelműnek tűnik, hogy ő [Hillary Clinton] lesz az Egyesült Államok első női elnöke. Az egyetlen kérdés az, hogy mennyire érinti rosszul [Trump] lángba borultsága a szenátusi és a képviselőházi jelölteket a szavazólapon lejjebb".

2018-ban Ferguson azzal érvelt, hogy Clinton elnöksége jobban megzavarta volna az Egyesült Államokat, és hogy Clintont "azonnal" felelősségre vonták volna, mivel Trump támogatói valószínűleg úgy vélték volna, hogy a választásokat manipulálták. Ferguson kijelentette, hogy "középúton" tartja magát a Trump elnökségével kapcsolatos, általánosságban polarizált közvéleményben és médiában. Kifejtette, hogy bár Trump személyiségét "meglehetősen nehéznek" találja, számos pozitív eredményt említett, amelyeket a kormányzata elért, beleértve Amerika erősebb gazdasági teljesítményét, és megjegyezte, hogy Trump Kínával, Észak-Koreával és a Közel-Kelettel kapcsolatos külpolitikai álláspontját javulást jelent az Obama-kormányzatéhoz képest. Továbbá úgy vélekedett, hogy a média jobban összpontosít Trump közösségi médiában tanúsított viselkedésére, mint az adminisztrációja tagjai által végzett „hozzáértő munkára”. 2019-ben egy véleménycikket írt a The New York Timesban, amelyben azt állította, hogy a Kína–Egyesült Államok kereskedelmi háború az Egyesült Államok és Kína közötti második hidegháború kezdete, és hogy a leszámolás kockázatai ellenére egy, a Szovjetunióhoz hasonló külső ellenség bevezetése előnyösnek bizonyulhat az Egyesült Államok politikai polarizációjának csökkentésével.

A 2020-as amerikai elnökválasztás során Ferguson megfigyelte, hogy Trump ellenfeleinek azon érveivel ellentétben, miszerint csak az idősebb fehér férfiakat vonzza, a statisztikák azt mutatták, hogy a fekete és latin-amerikai szavazók körében megnőtt a támogatottsága. Véleménye szerint Joe Biden valószínűleg megnyeri az elnökséget, de a Demokrata Párt nem fog „kék hullámú” támogatást tapasztalni, mivel megpróbálta a választást „népszavazássá alakítani Trump COVID-19-kezeléséről”, miközben „az amerikai teljesítményben semmi kivételesen rossz nem volt”, és hogy a demokraták rosszul mérték fel a Black Lives Matter tüntetéseket követően a törvény és a rend miatt aggódó szavazók hangulatát. A választások befejezése után Ferguson kijelentette, hogy mind Trump, mind a „Demokrata Párt szélsőbaloldala” veszített. Ferguson elítélte a Trump támogatói által 2021-ben elkövetett amerikai Capitolium elleni támadást, a Twitteren azzal érvelve, hogy a résztvevőket bíróság elé kell állítani, és Trump viselkedése a republikánusoknak a Szenátusba került. Azt is állította, hogy azok a politikusok, akik nem voltak hajlandók elítélni az eseményt, alkalmatlanok hivatalra. Azt állította, hogy a trumpizmus valószínűleg továbbra is erő marad az amerikai politikában, és a jakobita trónkövetelőkhöz hasonlította, akik a Dicsőséges Forradalom(wd) után felkelést akartak szítani a Stuart-ház brit királyi trónra való visszaállítása érdekében.

Egy 2023 májusi, a The Spectatorban(wd) megjelent cikkében Ferguson azt a hipotézist állította fel, hogy Trump győzelme mind a 2024-es Republikánus Párt elnökválasztási előválasztásán, mind a 2024-es amerikai elnökválasztáson rendkívül valószínű kimenetel a volt elnök elleni „törvényhozási kampány” ellenére, és hogy a Demokrata Párt taktikai tervei vagy reményei, miszerint Trump biztosítja a jelölést, és Trump-ellenes platformon kampányol, nagy eséllyel visszaütnek. Ferguson megjegyezte, hogy Biden népszerűségi mutatói az írás idején alacsonyabbak voltak, mint Trump hivatalban lévő tagjai, és kiemelte, hogy más vezetők, például a brazil Luiz Inácio Lula da Silva, az olasz Silvio Berlusconi és a malajziai Anwar Ibrahim, képesek voltak politikai visszatérést produkálni, miután eltiltották őket a politikától. Továbbá kijelentette, hogy „az a felfogás, miszerint a demokrata ügynökök politikai célokra használják fel a jogrendszert, valószínűleg segíteni fog neki szavazatok nyerésében. Ez sokkal jobb történet, mint a korábbi állítása, miszerint a 2020-as választásokat ellopták, ami most szinte mindenkit untat, kivéve magát Trumpot. Paradoxnak tűnhet, hogy a demokraták zaklatják Trumpot a bíróságokon, ha indulni akarnak ellene. De van benne logika: az a kilátás, hogy végrehajtja a tettes sétáját, médiavisszhangot vonz, a médiavisszhang pedig az az ingyenes nyilvánosság, amelyen Trump mindig is virágzott. Minden egyes hüvelyknyi vagy percnyi műsoridő, amit jogi csatái szereznek neki, egy hüvelyknyivel vagy egy perccel kevesebb a republikánus jelölési riválisai számára.”

2023 szeptemberében Ferguson ismét úgy vélekedett, hogy a demokraták valószínűleg elveszítik a Fehér Házat Trumppal szemben, hacsak Biden nem mond le. Trump pályázatát Grover Clevelandhez hasonlította, aki két nem egymást követő ciklust töltött be, azzal érvelt, hogy Biden hasonló eredményeket ért el a közvélemény-kutatásokban, mint Gerald Ford és George H. W. Bush az egy ciklus után elvesztett választások előtt, és hogy Biden azon vágya, hogy Kamala Harrist alelnökjelöltként tartsa meg, ártana kampányának a még gyengébb népszerűségi mutatói miatt. Azt is állította, hogy a Hunter Bident(wd) érintő botrányok tovább rontanák Biden megítélését, mivel a választók kevésbé aggódnának Trump vádjai miatt, mivel mindkét eset erősítené a közvéleményt, hogy minden politikus csaló. Ferguson arra a következtetésre jutott, hogy a demokraták számára az egyetlen valódi lehetőség Trump legyőzésére, ha megnyeri a republikánus jelölést, az lenne, ha eltávolítanák Bident és egy fiatalabb jelöltet állítanának, és hozzátette: „Az én pénzem Newsomra van bízva.”

Egy 2024 szeptemberi CNBC-interjúban Ferguson vitatta azokat az érveket, miszerint Trump veszélyt jelentene az amerikai demokráciára, és azzal érvelt, hogy Harris kampánya valószínűleg nem fogja meggyőzni a közvéleményt arról, hogy Trump ellen szavazzon ezzel az állítással. Ferguson azzal érvelt, hogy Trump "legnagyobb gyengesége" a 2021-es amerikai Capitolium-lázadás során tanúsított viselkedése és a 2020-as választási eredmény elfogadásának megtagadása volt, de megjegyezte, hogy "a rendszer sikeresen megfékezte Trump impulzusait 2020-ban és 2021-ben", és azt mondta, hogy a demokrata azon állításával az a probléma, hogy Trump veszélyt jelent a demokráciára, hogy sok hétköznapi szavazó számára ez túlzásnak tűnik, és nem olyan meggyőző érv, mint a múltban volt, mert a szavazók már láttak egy Trump-elnökséget.

Trump „új világrendje”

A The Boston Globe(wd) 2016. novemberi cikkében Ferguson azt tanácsolta, hogy Trump támogassa Theresa May miniszterelnök erőfeszítéseit, hogy az Egyesült Királyság kilépjen az Európai Unióból, ami az Európai Unió felbomlásának legjobb módja, és a Brexit befejezése után szabadkereskedelmi megállapodást(wd) írjon alá az Egyesült Királysággal. A nemzetközi kapcsolatok stabilizálása érdekében Ferguson azzal spekulált, hogy Trump elismerhetné Oroszországot nagyhatalomként, és együttműködhetne Vlagyimir Putyin orosz elnökkel azáltal, hogy befolyási övezetet(wd) biztosítana Oroszországnak Eurázsiában. Ugyanebben a rovatban Ferguson azt tanácsolta Trumpnak, hogy ne folytasson kereskedelmi háborút Kínával, és törekedjen együttműködési politikára Hszi Csin-pinggel, a Kínai Kommunista Párt főtitkárával. Ferguson azzal érvelt, hogy Trump és Putyin összejátszhatnának Marine Le Pen (a "Frexit" híve) és a Nemzeti Front győzelméért a 2017-es franciaországi elnökválasztáson, azzal érvelve, hogy Le Pen a Trump-adminisztrációhoz leginkább illő francia politikus. Ferguson azzal érvelt, hogy Trump, Putyin, Hszi, May és Le Pen ötöse egy stabil „világrendet” eredményezhetne, amely csökkentené a nemzetközi konfliktusok valószínűségét.

Gazdaságpolitika

A The New Republic 2005. augusztus 15-i számában megjelent The New New Deal („Az új új megállapodás”) című esszé, amelyet Ferguson és Laurence J. Kotlikoff(wd), a Bostoni Egyetem közgazdaságtan professzora írt. A két tudós az alábbi változtatásokat szorgalmazta az amerikai kormány fiskális és jövedelembiztonsági politikájában:

• A személyi jövedelemadó, a társasági jövedelemadó, a szövetségi biztosítási hozzájárulási törvény szerinti adó (FICA), az örökösödési adó és az ajándékozási adó 33%-os szövetségi kiskereskedelmi adóval (FRST), valamint egy havi visszatérítéssel való felváltása, amelynek összege megegyezik az FRST összegével, amelyet egy hasonló demográfiai adatokkal rendelkező háztartás fizetne, ha jövedelme a szegénységi küszöbön lenne, hasonlóan a FairTax javaslathoz.
• A társadalombiztosítás keretében fizetett öregségi ellátások felváltása egy személyes biztonsági rendszerrel, amely minden állampolgár számára magánnyugdíjszámlákat, valamint egy állami juttatást jelentene azoknak, akiknek a megtakarításai nem voltak elegendőek a minimális nyugdíjjövedelem megfizetéséhez.
• A Medicare(wd) és a Medicaid(wd) felváltása egy univerzális egészségügyi biztosítási rendszerrel, amely minden állampolgár számára egészségbiztosítási utalványokat biztosítana, amelyek értékét az egészségi állapotuk határozná meg.
• A szövetségi diszkrecionális kiadások 20%-os csökkentése.

2010 februárjában, a görög államadósság-válság idején Ferguson a Glenn Beck(wd) Programban(wd) azt jósolta, hogy ha az Egyesült Államokban emelkednek a kamatlábak, az hasonló államcsődöt és tömeges polgári zavargásokat eredményezhet, mint ami Görögországban történt. Dicsérte a Tea Party mozgalmat is. Később, az év folyamán felszólította a Ben Bernanke elnök alatt álló Federal Reserve-t, hogy fejezze be a mennyiségi lazítás(wd) második körét. 2012 novemberében Ferguson egy CNN-nek adott videóban kijelentette, hogy az Egyesült Államok elegendő energiaforrással rendelkezik ahhoz, hogy az energiafüggetlenség(wd) felé haladjon, és a kapcsolódó társadalmi-gazdasági növekedésnek köszönhetően – a világgazdasági recesszió utáni pangásból kilábalva – esetleg egy új gazdasági aranykorba léphet. Ferguson részt vett a 2012-es Bilderberg-csoport ülésén, ahol gazdaságpolitikai előadóként működött közre. Ferguson rendkívül kritikusan viszonyult a 2016-os európai uniós népszavazás eredményeihez, és figyelmeztetett, hogy „a gazdasági következmények súlyosak lesznek”. Később, miután a népszavazás során támogatta a maradásért kampányolókat, Ferguson meggondolta magát, és kiállt Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése mellett.

Kriptovaluta

Ferguson korán szkeptikus volt a kriptovalutákkal szemben, és köztudottan elutasította tinédzser fia 2014-es ajánlását, hogy vásároljon bitcoint. 2017-re meggondolta magát a bitcoin hasznosságával kapcsolatban, mondván, hogy az a „digitális arany” egyik formájává vált: értéktároló a gazdag befektetők számára, különösen azok számára, akik gyenge jogállamisággal és magas politikai kockázattal(wd) rendelkező országokban élnek. 2019 februárjában Ferguson az Ampleforth Protocol digitális eszközökkel foglalkozó protokollcég tanácsadója lett, mondván, hogy vonzza a cég terve, hogy "úgy találja fel újra a pénzt, hogy az védje az egyéni szabadságot, és olyan fizetési rendszert hozzon létre, amely mindenkit egyenlően kezel". 2019 márciusában Ferguson egy Australian Financial Review üzleti csúcstalálkozón beszélt, ahol elismerte, hogy „tévedett, amikor azt gondolta, hogy nincs… haszna egy blokklánc technológián alapuló pénznemnek… Nem hiszem, hogy ez teljes téveszmének bizonyulna.”

Skót nacionalizmus és a Brit Unió

Ferguson kijelentette, hogy tinédzserként skót nacionalistának vallotta magát, de miután Angliába költözött történelmet tanulni, mérsékelte nézeteit. Azt állította, hogy a skót nacionalizmust néha az a torz nézet táplálja, miszerint a skótokat mindig is elnyomták az angolok, és az Egyesült Királyságon kívülről érkezők tévesen úgy értelmezik, hogy a skót vagy az angol hovatartozás közötti választásról van szó. Ferguson kijelenti, hogy Wales és Írország leigázásával ellentétben Skóciát Angliával „egyenlő” országként egyesítették az 1707-es uniós okmány során, és olyan eseményekre hivatkozik, mint VI. Jakab skót király, aki örökölte az angol koronát, a Darién kudarcot vallott terve Panama gyarmatosítására, amely arra késztette a skót politikai eliteket, hogy támogassák az Uniót, valamint az, hogy a skótok szerves részét képezték a Kelet-indiai Társaságnak, megkérdőjelezve azt a narratívát, hogy Skóciát elnyomták. Ferguson azt is állította (Walter Scott Waverley című regényére hivatkozva), hogy Skócia a jakobita lázadás után is a harcoló klánok és vallási frakciók által megosztott föld maradt, és hogy az Unió segített elfojtani néhány konfliktust.

A 2014-es skót függetlenségi népszavazáson Ferguson támogatta Skócia Egyesült Királyságon belül maradását, hivatkozva a skót függetlenség(wd) lehetséges gazdasági következményeire, de azzal érvelt, hogy az ellenzéki kampánynak Skócia kozmopolita történelmére, valamint az Unió megmentése érdekében felmerült gazdasági szempontokra kell összpontosítania. 2021-ben, a 2021-es skót parlamenti választások előtt Ferguson azzal érvelt, hogy Tony Blair Munkáspárt-adminisztrációja hibát követett el, amikor azt hitte, hogy a decentralizáció megfékezi a skót nacionalizmust, ehelyett lehetővé tette a Skót Nemzeti Párt (SNP) számára, hogy regionális hatalmat szerezzen, és bírálta Nicola Sturgeon SNP-kormányát a skót gazdaság, az oktatás és a szólásszabadság kezeléséért. Ferguson továbbá kijelenti, hogy a brit kormány a függetlenség és az SNP szeparatista követeléseinek meghiúsítására nem az volt a legjobb módja, hogy "gondolatlanul elfogadta az SNP azon érvelését, miszerint erkölcsi joga van az elszakadásról szóló népszavazáshoz minden alkalommal, amikor parlamenti választásokat nyer", és hagyta, hogy egy szűk többségű igen szavazat döntsön az eredményről, hanem Jean Chrétien(wd) kanadai miniszterelnök és Stéphane Dion(wd) miniszter példáját követve, akik a Parti Québécois(wd) quebeci elszakadásra irányuló felhívásait kezelték, az ügyet a kanadai Legfelsőbb Bíróság elé vitték, és bevezették a Clarity Act-et(wd), ahelyett, hogy kizárólag "Quebec szavazóinak szűk többségén" hagyták volna, hogy Kanada felbomlása esetén az egész döntés megszülessen.

Európai Unió

2011-ben Ferguson azt jósolta, hogy a Grexit (azaz Görögország kilépése az euróövezetből) valószínűleg nem fog bekövetkezni, de Nagy-Britannia a közeljövőben kilép az Európai Unióból (EU), mert könnyebb lenne Nagy-Britannia számára, mivel nem része az euróövezetnek, és a nemzeti valutához való visszatérés nehezebb lenne azoknak az országoknak, amelyek aláírták a közös valutát. 2012-ben az euróövezetet „katasztrófaként” jellemezte, „ami csak arra vár, hogy bekövetkezzen”.

A 2016-os brit európai uniós tagsági népszavazáson Ferguson kezdetben kritikusan viszonyult Nagy-Britannia EU-ból való kilépésének gondolatához, az utóbbit kritizáló véleménye ellenére, figyelmeztetve, hogy „a gazdasági következmények súlyosak lesznek”, és a maradás melletti szavazás mellett foglalt állást. Miután támogatta a maradásért kampányt (Nagy-Britannia erősebb Európában), Ferguson megváltoztatta álláspontját, és a Brexit mellett foglalt állást, elismerte, hogy a bennmaradás melletti támogatását részben személyes szinten motiválta, hogy nem akarta, hogy David Cameron kormánya (akivel barátságban állt) összeomoljon, és ezáltal Jeremy Corbyn miniszterelnökké válását kockáztassa. Ferguson kifejtette, hogy bár a Brexitnek továbbra is lesznek gazdasági következményei, az EU „katasztrófa” volt monetáris, bevándorlási, nemzetbiztonsági és radikális iszlám politikája tekintetében. Hozzátette azt is, hogy „fel kell ismerni, hogy az európai elit elmúlt évtizedben mutatott teljesítménye teljes mértékben igazolta a vidéki Anglia lázadását”.

2020-ban Ferguson azt jósolta, hogy az EU a „haldoklásra” van ítélve, és a közeljövőben az összeomlás veszélye fenyegeti, és hogy az egységes valuta csak Észak-Európának és különösen Németországnak kedvezett, miközben gazdasági káoszt okozott Dél-Európában. Azt is állította, hogy „Európa valódi szétesése” az EU migrációs politikája miatt fog bekövetkezni, amely szerinte súlyosbította és nem kínált megoldást az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről az európai kontinensre irányuló illegális bevándorlásra. Ferguson kijelentette, hogy a muszlim többségű országokból(wd) érkező magas szintű illegális bevándorlás viszont tovább fogja erősíteni a populista és euroszkeptikus mozgalmak térnyerését, amelyek elkötelezettek az EU-ból való kilépés vagy a visszalépés iránt. Ferguson azt is megjósolta, hogy egy évtized múlva Nagy-Britannia megkérdőjelezi majd, miért volt akkora felháborodás, felháborodás vagy vita a Brexittel kapcsolatos EU-ból való kilépés módjáról, mert „valami lényegében szétesőben lévő dolgot hagyunk magunk után”, és hogy „Olyan lenne ez, mintha egy válás után az exed meghalna, te pedig az összes pénzt a válóperre költenéd, ha tudtad volna, milyen beteg volt az exed. Az Európai Unió beteg, és az emberek ezt nem igazán akarják beismerni, legkevésbé Brüsszelben.” Amikor a 2022. július–szeptemberi Konzervatív Párt vezetőválasztásának jelöltjeinek etnikai sokszínűségéről beszélt, Ferguson vitatta, hogy a rasszizmus vagy a Brit Birodalom iránti nosztalgia jelentős szerepet játszott volna a Brexit melletti szavazásban.

COVID-19 világjárvány

Ferguson az 1881–1896-os kolerajárványról(wd) és a spanyolnátháról szóló kutatásaira támaszkodva 2020 januárjában elkezdte jósolni, hogy a COVID-19 világjárvány súlyos hatással lesz a világra. Később mind a brit, mind az amerikai szövetségi kormányok COVID-19 világjárványra adott válaszait elégtelennek minősítette, és „mindkettőt, a maga módján, csak a kormányok kolosszális kudarcaként értelmezi, hogy megfelelően felkészültek egy olyan katasztrófára, amelyről mindig is tudták, hogy valószínű eshetőség”. Elutasította azt az elképzelést is, hogy a jobboldali populizmus felelős a járványra adott kormányzati válaszok kudarcáért, és olyan liberális politikusokat vádolt meg, mint az akkori belga miniszterelnök, Sophie Wilmès és az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden, hogy hasonló hibákat követtek el, mint Donald Trump és Boris Johnson. Egy 2021-es, Lex Fridmannal(wd) készített podcast-interjúban kifejtette, hogy az Egyesült Államokban elkövetett kudarcok közül sok rendszerszintű volt, nem pedig Trump személyes hibája, és hogy Trumpot igazságtalanul hibáztatták a Trump-adminisztráció üzenetei miatt. Azt állította, hogy Barack Obama amerikai opioidjárvány(wd) kezelése hasonlóan költséges, de zavarosabb volt. Ferguson dicsérte az Operation Warp Speed programot is, és azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok kormányának a járványra való hatékony reagálásának egyik oka a hasonló COVID-19 tesztelési program hiánya volt.

2022-es orosz invázió Ukrajnában

2022. március 22-én, körülbelül egy hónappal az ukrajnai orosz invázió után, Ferguson ezt írta: „Arra a következtetésre jutottam, hogy az Egyesült Államok folytatni kívánja ezt a háborút. A kormányzat továbbra is ellátja az ukránokat légvédelmi eszközökkel, páncéltörő fegyverekkel és robbanó drónokkal. ... Ez többek között segít megmagyarázni az Egyesült Államok diplomáciai erőfeszítéseinek hiányát a tűzszünet biztosítására. ... A háború elhúzása nemcsak azzal a kockázattal jár, hogy több tízezer ukrán hal meg és milliók válnak hajléktalanná, hanem azzal is, hogy olyasmit ad Putyinnak, amit otthon hihetően győzelemként tud bemutatni.” Bírálta a 2022-es moszkvai tüntetést is az invázió(wd) igazolása miatt, és „fasisztának” nevezte azt.

Izrael–palesztin konfliktus

A 2023-as, a Hamász vezette Izrael elleni támadást követően Ferguson azt mondta: „Azt hiszem, egyértelmű, hogy Izrael többé nem létezhet együtt a Hamász Gáza feletti ellenőrzésével. Ha bárki kételkedett ebben, akkor ezek a kétségek biztosan szertefoszlottak október 7-én(wd) a zsidók elleni legszörnyűbb erőszakos jelenetekkel a holokauszt óta”. Hozzátette: „A kérdés az, hogy a Hamászt el lehet-e pusztítani, ahogy kellene, elfogadható áron”. Ferguson élesen bírálta a gázai népirtással kapcsolatos vádakat is, ezeket az állításokat „a stratégiai valóságtól teljesen elrugaszkodottnak” nevezve.

Ferguson elutasítja a palesztin állam elismerésére vonatkozó terveket, ragaszkodva ahhoz, hogy „ma semmi, ami távolról is hasonlítana palesztin államra, nem létezik. És a belátható jövőben sem valószínű, hogy ilyen létrejön.” Azt állítja, hogy a Palesztin Hatóságot(wd) széles körben megvetik, és nincs valódi hatalma, míg a Hamász továbbra is jelentős támogatottságot élvez, még Ciszjordániában is, és alapvetően elkötelezett az erőszak iránt. Ferguson véleménye szerint az október 7-i támadásokat döntő erkölcsi és politikai kudarcnak kell tekinteni: „egy olyan eseménynek, amely kizárja a palesztinokat az önkormányzatból, de nem jogosítja fel őket rá.” Hozzáteszi, hogy a Hamász iránti tartós támogatottság a palesztinok körében, valamint az október 7-i támadások állítólagos széles körű tagadása miatti állítások aláássák az államiságra vonatkozó igényeket.

Magyarul megjelent

• A világ háborúja. A gyűlölet évszázadának története (The War of the World) – Scolar, Budapest, 2008 · ISBN 9789632446554 · Fordította: Gebula Judit
• A pénz felemelkedése. A világ pénzügyi történelme (The Ascent of Money) – Scolar, Budapest, 2010 · ISBN 9789632446561 · Fordította: Nagy Márta
• A világ háborúja. A gyűlölet évszázadának története; ford. Gebula Judit; 2. jav. kiad.; Scolar, Budapest, 2012
• A tér és a torony. Hálózatok, hierarchiák és harc a globális hatalomért (The Square and the Tower) – Scolar, Budapest, 2019 · ISBN 9789635090488 · Fordította: Gebula Judit, Vancsó Éva
• Civilizáció. A nyugat és a többiek (Civilization) – Scolar, Budapest, 2011 · ISBN 9789632446578 · Fordította: Gebula Judit
• Végzet. A katasztrófa politikája (Doom) – Scolar, Budapest, 2021 · ISBN 9789635094219 · Fordította: Gebula Judit

További irodalom

• Snowman, Daniel (2004. október). "Niall Ferguson". History Today. 54 (10): 37–39. 2010. március 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2008. július 14. {{cite journal}}: More than one of |accessdate= és |access-date= specified (súgó); More than one of |archivedate= és |archive-date= specified (súgó); More than one of |archiveurl= és |archive-url= specified (súgó)
• "The Ascent of Money", Royal Society for the Encouragement of Arts, Manufactures and Commerce
• "Audio: Niall Ferguson in conversation", The Forum, BBC World Service
• Hans Koning(wd), "Still Not Over Over There?" Archiválva 2013. szeptember 5-i dátummal a Wayback Machine-ben., The Nation, August 1999 – Review of The Pity of War
• Martin Rubin, "A Banker to the Rescue", WSJ.com, 26 June 2010
• Liaquat Ahamed, "Yesterday's Banker", NYTimes.com, 30 July 2010
• "The Sun Sets in the West", The Oxonian Review(wd), 4 April 2011 – Review of Civilization
• "An Interview with Niall Ferguson", The Oxonian Review, 9 April 2011
• "Niall Ferguson and the brain-dead American right", 24 May 2011