Az V. koagulációs faktor (V-ös faktor), ritkán proakcelerin vagy labilis faktor a véralvadásban résztvevő fehérje, melyet emberben az F5gén kódol. A legtöbb koagulációs faktorral szemben nem enzim, hanem kofaktor. Az V-ös faktor deficienciája vérzésre való hajlamot, egyes mutációk, köztük a V-ös faktor Leiden-mutációjatrombózishajlamot okoznak.
Az V-ös faktor 6 doménből áll A1–A2–B–A3–C1–C2 elrendezésben.
Az A domének a rézkötő cöruloplazminéival homológok, és hozzá hasonlóan háromszöget alkotnak. Az A1–A3 felülethez kötődik a réz, és az A3 kölcsönhat a plazmával.
Az V-ös faktor Va faktorrá való aktivációja a B domén leválasztásával történik, ekkor a fehérje többé nem segíti a C-fehérje aktiválását. A fehérje ekkor nehéz (A1, A2 domének) és könnyű láncra (A3, C1, C2) bomlik. Ezek kalciumdependensen nem kovalens komplexet alkotnak, ez az Va koagulációs faktor.
Fiziológia
Az V-ös faktort a trombocitákat és a trombocitaeredetű V-ös faktort termelő megakariociták és a plazmaeredetű V-ös faktort termelő májsejtek állítják elő. A faktor egyláncos molekulaként található a plazmában, ahol felezési ideje 12–36 óra.
Az V-ös faktor képes az aktivált trombocitákhoz kötni, és a trombin aktiválja. Ekkor az V-ös faktor könnyű és nehéz lánccá bomlik, melyek molekulatömege 73, illetve 110 kDa, melyek egymáshoz nem kovalensen kapcsolódnak kalcium által. Az így aktivált V-ös (Va) faktor a protrombinázkomplex kofaktora. Az aktivált X-es faktor (Xa) kalciumot és Va faktort igényel a protrombin trombinná alakításához a sejtmembránon.
Az Va faktort az aktivált C-fehérje bontja, mely a véralvadás egy fő fiziológiás gátlója. Trombomodulin jelenlétében a trombin csökkenti a véralvadást a C-fehérje aktiválásával, így a C-fehérje koncentrációja és hatása a trombin saját aktivációját korlátozó negatív visszacsatolásának meghatározó részei.
Klinikai jelentőség
Az V-ös faktornak több genetikai rendellenessége is ismert. Deficienciája ritka (kb. 1 000 000 születésből 1), autoszomális recesszív, általában enyhe haemophiliával (parahaemophilia vagy Owren-parahaemophilia) jár.
Egy kis izoformájának, az FV-shortnak nagyobb expressziója vérzéssel függ össze. Ez ismert Kelet-Texas, Amszterdam és Atlanta területén is, utóbbi helyen Castoldi et al. írták le 2021-ben:
Az V-ös faktor más mutációi vénás trombózissal függnek össze. Ezek a thrombophilia leggyakoribb okai. Közülük a leggyakoribb, a Leiden-mutáció egy argininglutaminra történő cseréje az 506. helyen (R506Q). E faktort minden protrombotikus mutáció ellenállóvá teszi az aktivált C-fehérje általi bontásra (APC-rezisztencia), ezért aktív marad, és megnöveli a trombintermelést.
Történet
Az V-ös faktor felfedezése előtt a koagulációt 4 faktor eredményének tartották, ahol a kalcium és a trombokináz a protrombinon együtt hatva fibrinogént termelnek, e modellt 1905-ben vázolta fel Paul Morawitz.
Az V-ös faktor létét Paul Owren, norvég orvos feltételezte először egy Mary nevű nő vérzési tendenciája okaként, akinek élete jelentős részében epistaxisa és menorrhagiája (erős menstruációs vérzés) volt, és hosszabb protrombinidőt mutatott, mely alapján K-vitamin-hiányt vagy krónikus májbetegséget feltételeztek a protrombinhiány okaként. Azonban egyiket se sikerült igazolni, és Owren ezt igazolta protrombinmentes plazmával. Mary szérumát indexként használva kimutatta, hogy a „hiányzó” V-ös faktor jellemzői kiemelkedők. A legtöbb vizsgálatot a második világháború során végezte, és bár Owren eredményeit Norvégiában 1944-ben adta ki, nemzetközileg a háború végéig nem tudta kiadni – végül a The Lancetben 1947-ben jelent meg.
A további koagulációs faktor létét módszertani alapon Armand Quick és Walter Seegers, a koaguláció két kutatója módszertani alapon vitatta. Megerősítő tanulmányok hatására viszont néhány évvel később ők is elfogadták az új faktor létét.
Owren eredetileg úgy gondolta, hogy az V-ös faktor másik faktort aktivált, melyet VI-os számmal látott el, és mely gyorsítja a protrombin trombinná alakulását. Később kimutatták, hogy az V-ös faktort a trombin maga aktiválja, és még később azt, hogy a VI-os faktor egyszerűen az V-ös aktivált formája (Va faktor).
A fehérje teljes aminosav-szekvenciáját 1987-ben adták ki. 1994-ben írták le a Leiden-mutációt, mely a C-fehérje általi inaktivációnak ellenáll, ez a trombózis leggyakoribb genetikai oka.
↑Owren PA (1947. április). "Parahaemophilia; haemorrhagic diathesis due to absence of a previously unknown clotting factor". Lancet. 1 (6449): 446–48. doi:10.1016/S0140-6736(47)91941-7. PMID20293060.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Factor V című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Segers K, Dahlbäck B, Nicolaes GA (2007. szeptember). "Coagulation factor V and thrombophilia: background and mechanisms". Thrombosis and Haemostasis. 98 (3): 530–42. doi:10.1160/th07-02-0150. PMID17849041. S2CID29406966.
