A Panavia Tornado kéthajtóműves, szuperszonikus, változtatható szárnynyilazású harci repülőgép, melyet az Egyesült Királyság, Nyugat-Németország és Olaszország közösen fejlesztett ki az 1970-es évek elején. A típust három változatban gyártották: vadászbombázó(Tornado IDS (Interdictor/Strike)), elfogóvadász (Tornado ADV (Air Defence Variant, a britek önállóan fejlesztették ki F jelzéssel, később Szaúd-Arábia és Olaszország is alkalmazta), valamint egy felderítő-elektronikai-zavaró változat (Tornado ECR (Electronic Combat/Reconnaissance). Legelső, komoly bevetésére a „Sivatagi vihar” hadműveletben került sor, ahol ismét felszínre kerültek a típus hiányosságai: precíziós csapásmérő képesség elégtelensége (a RAF gépeinek a Buccaneer-ek jelölték meg a célokat), az RB.199 hajtóművek gyakori meghibásodása. Azonban harcértékét bizonyította, 1991 óta folyamatos a korszerűsítése. Ennek köszönhetően napjainkban is magas harcértéket képvisel, jelentős fegyverterheléssel, hatósugárral és harci sérülésállósággal rendelkezik. A nemzetközi piacon azonban mégsem volt sikeres a típus, ugyanis a piaci telítettség már fejlesztése idején is jellemző volt: F–5, F–16, MiG–21 és a francia Mirage-típusok (Mirage F1, Mirage 2000) mellett szárnya szerkezeti bonyolultságából eredő költséges fenntarthatósága nem tette lehetővé az érvényesülést, de leginkább „egyfeladatúsága” csökkentette az érdeklődést iránta. A csapásmérő és légvédelmi feladatkörök külön repülőgépeket igényelnek: míg az IDS és ECR-gépek egymást részben felválthatják, az F-változat rendszerei kizárólag légtérvédelemre specializáltak. A három fejlesztőn kívül mindössze Szaúd-Arábia mint brit érdekeltség rendszeresítette. Mégis, Guy Martin szerint „Több mint egy negyedszázada [...] Nyugat-Európa legfontosabb katonai repülőgépe”. „Népszerűségét” azonban a négy európai ország által fejlesztett váltótípus, az Eurofighter Typhoon lassan átveszi, noha a Tornado GR, ECR és IDS altípusait a brit, a német és olasz légierők többszöri modernizálás után a 2020-as évtized közepén fogják csak kivonni.
Történet
Fejlesztés
Az 1960-as években a repülőgép tervezők figyelme a változtatható nyilazású szárnymegoldások felé kezdett fordulni. Minden fejlesztés célja egy sokoldalú, többcélú repülőgéptípus megtervezése volt, amely képes a repülési sebesség bármely elérhető tartományában optimális szárnyformációt felvenni. A brit-francia közös projekt, az AFVG (Anglo French Variable Geometry)1965-ben indult, amely végül szűk két év múlva megszakadt a franciák 1967-es kilépésével. 1968-ban az NSZK, Hollandia, Belgium, Olaszország és Kanada is érdeklődését mutatta ki a projekt iráni, ugyanis az elavulófélben levő F–104 Starfighter utódjára és az akkor nyilvánosságra hozott szovjet MiG–23-ra választ kívántak találni. A közös programot Multi Role Aircraft-nek (MRA), később Multi Role Combat Aircraft-nek (MRCA) nevezték el. A britek 1968-ban csatlakoztak az MRCA-hoz, és egy memorandumban szövetkezett az NSZK-val és Olaszországgal.
A program első szakaszában előirányozta egy együléses vadászváltozat megtervezését az F–104G-k pótlására, illetve egy kétüléses csapásmérő változatot Nagy-Britannia és az NSZK számára. Kanada és Belgium 1969-ben kivonult a programból. A négy megmaradt fejlesztő ország – Egyesült Királyság, Hollandia, NSZK, Olaszország – 1969. március 26-án megalapította a Panavia Aircraft GmbHvegyesvállalatot, amelyből 1970-ben a hollandok is távoztak. Ezt követően a tulajdoni arány 42,5–42,5–15%-ban oszlott meg a britek (BAC), az NSZK (MBB) és az olaszok (Aeritalia) között. A kivitelezési munka fázisait az alábbiak szerint osztották meg: a britek feleltek a sárkány mellső szekciójáért és a farok összeszereléséért, a törzsközép szekciót a németek szerelték össze, a szárnyfeleket pedig az olaszok. A három fejlesztő megalakította a NAMMO-t (NATO MRCA Management Organisation), melynek adminisztrációs részlege a NAMMA (NATO MRCA Management Agency) lett. 1970 júniusában megalakult a többnemzetiségű Turbo-Union, amely a gázturbinás sugárhajtómű fejlesztését végezte, amely az RB.199 típusjelet kapta. A Turbo-Union-ban 40%-ot vállalt a Rolls-Royce, 40%-ot az MTU Aero Engines, és 20%-ot az FIAT.
1970 májusára a fejlesztési koncepciók is kialakultak: az együléses változat a Panavia 100, a kétüléses pedig a Panavia 200 fejlesztési néven folytatódott. Előbbit az NSZK, utóbbit a RAF támogatta. 1971 szeptemberében a három védelmi hivatal aláírta a szándéknyilatkozati okmányokat (Intention to Proceed, ITP). Ekkor már az együléses változat nem szerepelt a fejlesztési tervek között, mint alacsonytámadó feladatkört szabták ki a fejlesztésnek. Azonban a RAF-nak szüksége volt egy légvédelmi feladatkörre felkészített típusváltozatra, az English Electric Lightning leváltására, ezért vállalta az ADV (Air Defence Variant) kifejlesztését.
Az RB.199 prototípusát 1972-ben indították be először, 1977 februárjában kezdték meg a sorozatgyártást, amit a Turbo-Union és a NAMMA kötött meg 400 db-ról.
Prototípusok
Kilenc prototípus épült. Az első repülőgépet 1973. november 12-én vontatták ki a manchingi összeszerelő üzemből. A kilenc gép a P.01–09 jelöléseket kapta: 4 darabot a britek, 3 darabot a németek és 2 darabot az olaszok kaptak (X-586 (8.), X-587 (9.)).
Egy újabb, 10. példányt statikus szerkezeti teszteknek vetettek alá, amelyet az Egyesült Királyságban végeztek el.
Továbbá 6 darab nullsorozatot építettek meg: 2 darabot a britek, 3 darabot a németek és 1 darabot az olaszok kaptak. 1978 januárjában 5 db német lajstromú nullsorozat-gép volt látható: 98+01 (később átalakították és a 98+04 lajstromot kapta), 98+02 (az elősorozat 13. gépe), 98+03, 98+05, 98+06.
Gyártás
Az MFG 1 43+65-ös IDS-gépe leszállás közben a RAF Mildenhall-on 1984-ben. Jól megfigyelhető a kitérített két sugárfék és a kilépő fekete gázkorom, a teljesen lehajtott orrsegéd- és fékszárny, a felfelé kihajtott áramlásrontó féklapok, valamint a teljesen kihajtott Krüger-féklap a belépőél előtt
A típusból a fejlesztők összesen 809 db-ot rendeltek meg (805 db új építésű és 4 db a nullsorozatból átépítve).
324 db-ot az NSZK (ebből 212 db-ot a Luftwaffe, 112 db-ot a Marineflieger részére),
100 db-ot Olaszország (mind IDS) és
385 db-ot az Egyesült királyság (ebből 220 db GR.1 és 165 db ADV/F.2, mind a RAF részére).
Altípusok szerint: 9 db prototípus, 1 db statikus-teszt példány, 6 db nullsorozat (amelyből 4 db később sorozatpéldány lett), 644 db IDS és 165 db ADV. Összesen 821 darab épült.
Üzemeltetés szerint 671 darab harci és 138 darab kétkormányos kiképző változat épült. Utóbbi teljes harcértékű, a típusjelben egy (T)-vel jelölik (IDS(T) és GR.1(T)).
Az első gyártási sorozatra (Batch 1) a megrendelést 1976. július 29-én írták alá. Az első gép a RAF-hoz majd' három évvel később érkezett meg, 1979. június 5-én, a Luftwaffe-hez pedig másnap, június 6-án. 1981. január 29-én megalakították a „Háromnemzetiségű Tornado Kiképző Testület”-et (Tri-national Tornado Training Establishment, TTTE), RAF Cottesmore központtal. Az első olasz Tornado még ugyanezen év szeptember 25-én érkezett meg Olaszországba.
A tornado-data.com weboldal ettől eltérő adatokat közöl:
10 darab prototípus épült, melyből 4 darab GR, 1 darab GR(T), 3 darab német és 2 olasz IDS.
9 darab elősorozat épült, melyből 2 darab GR, 2 darab ADV, 1 darab ADV(T), 3 darab német és 1 olasz IDS.
A RAF részére – 5 prototípus és az 5 elősorozaton kívül – 6 sorozatban 178 darab GR, 5 sorozatban 50 darab GR(T), 4 sorozatban 127 darab ADV és 4 sorozatban 51 darab ADV(T) épült. Összesen 228 darab GR és 178 darab ADV (406 darab + 10 darab).
Az NSZK részére – 3 prototípus és a 3 elősorozaton kívül – 7 sorozatban 290 darab IDS és 6 sorozatban 67 darab IDS(T) épült. Összesen 357 darab IDS (363 darab).
Olaszország részére – 2 prototípus és az 1 elősorozaton kívül – 4 sorozatban 82 darab IDS és 3 sorozatban 17 darab IDS(T) épült. Összesen 99 darab IDS (102 darab).
Szaúd-Arábia részére 3 sorozatban 82 darab IDS, 2 sorozatban 14 darab IDS(T) és 1 sorozatban 24 darab ADV épült. Összesen 96 darab IDS és 24 darab ADV (120 darab).
A táblázatuk szerint összesen 1001 darab Tornadot épített a konzorcium a négy megrendelő országnak.
Szerkezeti felépítés
A típus nagy mértékben fém építésű, félhéjszerkezetű, hagyományos aerodinamikai elrendezésű, változtatható szárnynyilazású vállszárnyas, hermetikus pilótafülkével és katapultülésekkel felszerelt, behúzható tricikli-elrendezésű futóművel, 2 darab kétáramú gázturbinás sugárhajtóművel és beépített légi utántöltő berendezéssel rendelkező, szuperszonikus sebességre képes harcászati repülőgép.
Sárkány
Egy ünnepi festésű német Tornado IDS. Látható a négyszögletes orr-rész, a törzsközép szekció kiszélesedése, a félszárnyak kialakítása, a leeresztett orrsegédszárnyak és a fékszárnyak, valamint a vízszintes vezérsíkok belépő éleinek törése
Szárny és vezérsíkok
Az AG 51 44+86-os IDS-e kinyitott törzsféklappalA Tornado-k bal szárnyfeleinek törzsbekötése és forgócsapja
A típus szárnyfelei 1-1 darab nagy keménységű acélötvözet-csap körül forognak. A forgató mechanizmus hidraulikus, számítógép szabályozza az adott sebességtartomány és a gázkarállás szerint.
Az orrsegédszárnyak menetesszárakon, ívpályán buknak előre, villanymotorok segítségével, egy fokozatban (24° 30' állásszöggel). A szárnytőrészekben elhelyezett (IDS) Krüger-féklapok 116° 30' állásszögben nyithatóak ki. Ezt rendszerint csak leszálláskor alkalmazzák. A kilépőéleknél elhelyezett fékszárnyak két fokozatban, 35° és 50°-ban nyithatóak. A törzsféklapok a sebesség függvényében nyithatóak ki: Mach 0,82-ig 50°-ban, 0,82–0,85 között 45°-ban, 0,85–0,89 között 40°-ban, 0,89–0,92 között 35°-ban, 0,92–1,15 között 30°-ban, 1,15–1,45 között 22,5°-ban és 1,45 felett 15°-ban.
Hajtóművek
Az RB.199 hajtóművek gázsebesség-fokozói és a sugárfékfordító mechanizmus fogaskerék-párjaiRB.199 hajtómű kinyitott sugárterelőkkel
RB.199–103: Az IDS változatok hajtóműve. Tolóereje 40,5kN/71,2kN
RB.199–34R–104: Az F.3-asok hajtóműve. Tolóereje 40,5kN/73kN
RB.199–105 – Az ECR változatok hajtóműve, de alkalmazzák IDS-ekben is. Tolóereje 42,5kN/74,3kN.
Belső tüzelőanyag rendszer
Egy német Tornado IDS kinyitott légiutántöltő csöveEgy RAF GR.4 kerozint vesz fel egy brit VC–10-ből. Jól láthatóak a szélvédő előtti jégtelenítő nyílások
Az IDS altípusnak összesen 18 darab belső tartálya van, 4289kg-nyi hasznos térfogattal: 1a (331kg), 1b (581kg), 1c (323kg), 2 (309kg), 3 (132kg), 4 (97kg), 5 (293kg), 6 (336kg), 7 (63kg), 8 (59kg), 9 (217kg), 10 (229kg), 11 (307kg), 12 (139kg), 13 (138kg), 14 (16kg), szárnytartályok (279kg), faroktartály (440kg).
Ezen kívül függesztményként hordozhat a szárnyfelek belső, illetve a törzs alatti három felfüggesztő pilonjain is egyidejűleg póttartályokat.
Az ADV altípusok (F.2/.3) belső kapacitását növelték egy „O” tartállyal, amit a pilótafülke és a mellső törzstartály csoport elé építettek be. Ennek kapacitása 909 liter (200 birodalmi gallon, 240 US gallon). Ezek az altípusok azonban nem hordozhattak törzsközépi póttartályt.
Csak a szárnybelső felfüggesztőkre szerelhetőek (2-2 db), illetve a Skyflash-ből/AMRAAM-ból 4 db-ot a törzs alatt csak az ADV-k hordozhatnak, egy speciális bölcsőben a törzsbe süllyesztve félig, indításkor pedig egy speciális katapult rendszer biztosítja a rakéták biztonságos eltávolodását a repülőgép törzsétől.
Beépített csöves tűzfegyvere a Mauser BK 27mm gépágyú. Az IDS változatok 2db beépített gépágyúval készültek, az ADV változatból és a GR4 változatból a bal oldali gépágyút elhagyták. A német ECR változatok és az angol GR1A felderítő gépek pedig gépágyúk nélkül kerültek leszállításra, így biztosítva helyet a plusz elektronikai eszközöknek.
AGM–88 HARM: csak az IDS és ECR altípusok alkalmazhatják, egyszerre max. 4 darabot hordozhat a törzs alatti külső és a szárnybelső pilonokon.
ALARM: csak a RAF és az RSAF gépei tudják alkalmazni, egyszerre max. 9 darabot hordozhat, hármat a törzs alatt, és hármat-hármat szárnyanként, de ez csak egy maximalizált változat a tesztek alatt repült egy példány ezzel a konfigurációval. Harci körülmények között általában 2db ALARM-al repültek a törzs alatt.
Hunting BL.755 kazettás bomba (ilyet dobott le 1990-ben egy jugoszláv MiG–21 Barcsra)
Hunting JP.233: csak a RAF és az RSAF gépein rendszeresítették, egyszerre max. 2 darabot hordozhat a törzs alatti külső pilonokon.
Mehrzweckwaffe 1 (MW 1): csak a Luftwaffe gépein rendszeresítették. Mérete és össztömege miatt a törzs alatti három felfüggesztőre együttesen szerelik fel, egyszerre 1 darab konténert hordozhat. A konténer különböző szekciókból áll különböző típusú aknánkhoz melyeket szükség szerint bevetésihez igazítva lehetett variálni. Az MW-1 aknaszóró rendszert a Luftwaffe a hidegháború végével kivonta a rendszerből, nehéz és nagy légellenállást generáló külső függesztmény volt.
MBB CWS: az MBBContainer Weapons System nevű konténerfegyvere.
Matra Belouga: francia fejlesztésű aknaszóró konténer (ismert BGL.66-ként is).
Ezek alkalmazását az 1990-es évek óta nemzetközi jogszabályok – UNCCW (United Nations Convention on Certain Conventional Weapons), 1999-es Ottawai Szerződés – korlátozzák.
Légibombák:
brit GP (general purpose) bombák (MC, medium capacity): 245kg-os (540 fontos) és 454kg-os (1000 fontos) légibombák széles körű vezérsík-, fékező és gyújtóvariációkkal.
Amerikai Mark 80-as széria általános célú ún. "buta bombái" Mk.82, Mk.83 stb. (az olasz kontingens 1991-ben az Operazione Locusta bevetéseken 4 db Mk.83 bombával felfegyverezve repülte)
GBU–12: amerikai 227kg-os (500 fontos) lézervezérlésű légibomba.
Paveway III: lézervezérlésű légibomba.
Paveway IV: lézervezérlésű légibomba, 2012-ben Líbiában vetették be először.
Manőverező robotrepülőgépek:
Storm Shadow/SCALP EG: egyszerre két darabot hordozhat, jellemzően a törzs alatti két szélső felfüggesztőre szerelik fel.
A típushoz két tüzelőanyag-póttartályt terveztek. A kisebbiket mind a négy üzemeltető ország rendszeresítette, illetve egy nagyobb térfogatú, Hindenburg-nak becézett, négy vezérsíkú póttartályt, amit csak a britek és a szaúdi légierő állított szolgálatba. Előbbiből 5 db-ot, utóbbiból 2 db-ot hordozhat egyszerre.
A típus képes levegőben tüzelőanyag-utántöltést is végrehajtani más, a hajlékony csöves, tömlős rendszer fogadására felszerelt harcászati repülőgépek számára. Erre a Sargent Fletcher vállalat által kifejlesztett SFC 28–300 típusú konténert használják, amelyet a törzsközépi felfüggesztő sínen hordoznak. A konténer villamosenergia-ellátását az orrába szerelt segédturbina (ram air turbine, RAT) biztosítja, amelyet a menetlégáram forgat. Eme turbina mögött helyezkedik el a hidraulikus szivattyú, mögötte az 1136 liter (300 US gallon) hasznos térfogatú üzemanyag tartály, emögött az üzemanyag szivattyú, majd a dobra tekert tömlő és végül az aerodinamikai kosár, amely a konténer végébe van összehúzva. A konténer üres tömege 329kg, JP–4, JP–5, JP–8 típusú kerozinokkal üzemel.
Elektronikai konténerek
APOLLO
BOZ 101/102/107: a 101-es változatot a Luftwaffe, a 102-est az olasz, a 107-est a RAF alkalmazza. Külső megjelenésükben nem látható eltérés.
Az eredeti csapásmérő feladatkörre kifejlesztett változat (Interdictor/Strike). Külső ismertető jegyei a pilótafülke alá beépített két gépágyú, a szárnytőrész-belépőél alá szerelt, kihajtható egy-egy Krüger-féklap. A német, olasz IDS-ek némileg eltérnek egymástól, a szaúdi gépek nagyrészt brit avionikával szereltek.
GR
A RAF GR.1A-i
ECR
A Luftwaffe egyik ECR-e a 2007-es radomi légi bemutatón, HARM-rakétákkal
Elhagyták a gépágyúkat és a Krüger-féklapokat. Helyükre a szárnytőbe elektronikai berendezések kerültek, melyeket fekete színű burkolólemezekkel fedtek le.
ADV (F.2 és F.3)
Az ADV-prototípus Sky Flash légiharc-rakétákkal
Légtérvédelmi változat, eltérő rádiólokátorral és kis mértékben módosított hajtóművekkel. Maga a betűszó feloldva: Air Defence Variant („légvédelmi változat”). A GR-hez hasonlóan a bal oldali gépágyút elhagyták és növelték a belső tüzelőanyag-tartályok számát. A tűzvezető radarral lehetőség nyílt a Skyflash brit radarvezérlésű légiharc-rakéta bevetésére, amelyet az altípus modernizálását követően AMRAAM-mal váltottak fel.
Rendszeresítő légierő sokáig egyedül a megrendelő RAF volt, majd a Szaúdi Királyi Légierő is rendelt egy századnyit 1989-től (No. 29 Squadron). Az Olasz Légierő, a kivont F–104S-ek pótlására két századnyi gépet bérelt a RAF-tól 1995-től (a 36. ezred 12. és az 53. ezred 21. osztályai állományába), azonban költséges fenntarthatósága miatt (javításigény) 2001-ben (21º Gruppo, 53º Stormo) és 2003-ban (12º Gruppo, 36º Stormo) kivonták az olasz hadrendből, helyettük nagyjavított F–16ADV-ket rendszeresítettek az Eurofighterek hadrendbe állásáig.
A RAF ZE887-es és ZE764-es F.3-asai a brit ZH101-es E–3D-t kísérikA RAF 15. századának ZA472-es GR.4-ese 1987. április 13-án a Wright-Patterson-i légibázison, a RAF jellegzetes kétszínű terepfestésébenA RAF 27. századának egyik GR.1-ese 1988-ban, hátrahúzott szárnnyal, kinyitott futóművel
Összesen 385 darabot, azaz 220 db GR.1-et és 165 darab F.2/.3-at rendszeresítettek. Az üzemeltetés során modernizálva lettek.
A JaBoG 31 45+42-es IDS-e a 2008-as RED FLAG-on, az Eielson Légierő-bázison, június 12-én. A bal külső felfüggesztő pilonon Cerberus, a jobb oldalin BOZ 101 ECM-konténerek láthatóakA Luftwaffe 40+37-es ECR-e a 2008. szeptember 21-ei Memmingen-i repülőnapon. A bal külső pilonon Cerberus ECM-konténer, a has alatt pedig két gyakorló (kék gyűrűs) HARM látható
A Marineflieger 1. ezredének (MFG 1) 43+71-es gépe. Jól látható a német tengerészeti légierő jellegzetes festése. A külső pilonon BOZ 101, a belsőn póttartály, a törzs alatt gyakorlóbombák tartói láthatóak
Összesen 112 darab IDS-t vettek át, melyek két ezredben szolgáltak. 2003-ban a két ezredet feloszlatták, a repülőgépek egy része átkerült a Luftwaffe (Légierő) állományába.
Összesen 100 darab IDS-t vettek át, melyből ECR-ré alakítottak több századnyit. 24 darab F.3-at béreltek a RAF-tól. Kivonásuk után a britek szétvágták őket.
IDS (6. ezred 102., 154., 156. osztályai repülik őket; oldalszámukon a 6 ezt jelzi):
Az Öbölháborúban az Olasz Légierő nyolc darab IDS-t rendelt a térségbe a 154° és a 156° Gruppo állományából, a Gioia del Colle-i légi támaszpontról az abu-dzabi al Dhafra (Maqarta) támaszpontra. A nyolc gépnek módosították a hajtóműveit, az avionikáját és ECM rendszereit, majd 1990. szeptember 25-én elhagyták a honi bázisukat. Az Emírségekbe tartó útjuk során a RAF VC10-eseivel tankoltak. Hadrafoghatóságot október 6-án jelentettek. Novemberben nyolc másik váltotta őket, majd 1991. január 10-én a következő is a helyszínre érkezett.
A britek elsőként a dhahrani repülőtérre rendelték a 11. (kompozit) (No. 11 (Composite) Squadron) század tizennyolc F.3-asát a 43. (kompozit) század (No. 43 (C)) állományába 1990 decemberében. Az F.3-asok AN/ALE-40 infrazavaró konténereket kaptak a hajtóműburkolatok alá. A Muharraq támaszponton települő No. 14(C)-t 1990 novemberében a No. 15(C) váltotta fel. Ekkoriban lett felváltva a tabuki No. 617(C) is a No. 20(C) századdal, akik az új BAe ALARM radarromboló rakétákkal érkeztek. A No. 31(C) század 1991. január 2–3-án érkezett Dhahranba tizenkét géppel, a harmadik GR.1-es századként a térségben. Az F.3-aknak kifejlesztett 2250 literes „Hindenburg” póttartályokkal érkeztek, a személyzetet éjjellátó szemüvegekkel látták el. Minden RAF Tornado (F.3 és GR.1) szárny- és vezérsík-belépőéleit, valamint a levegő-beömlőcsatornákat radarhullám-abszorbens anyaggal festették be. 1991. január 13-án balesetben elveszett egy GR.1. Január 14-én hat darab GR.1A repült a németországi RAF Laarbruchból Tabukba, megalakítva a No. 11(C) századot. Hajózóállománya a No. 13 századból állt. A Desert Storm hadműveletet követően a RAF Tornadoi részt vettek Irak repüléstilalmi zónáinak fenntartásában is.
A Desert Storm-ot követően Szaddám Husszein az év második felétől folyamatosan készült a kurd lázadás felszámolására. Az 1992 augusztusi ENSZ BT-határozatot követően létrehozták a déli repüléstilalmi zónát is a 32. szélességi körtől délre, ellenőrzésére a Southern Watch hadművelet lett hivatott (a britek ezt Jural hadműveletnek nevezték). Ezzel párhuzamosan a britek önálló hadműveletet indítottak az Észak-Irakban, a kurdokat kiűzni akaró iraki haderővel szemben. 1998 őszén 24 darab Tornado GR.1-et vezényeltek három közel-keleti repülőtérre: hatot a török Incirlikbe, hatot a szaúdi Al-Kharj-i légi támaszpontra tizenkettőt a kuvaiti Ali al-Szalem repülőtérre. A gépek MLU-korszerűsítésen estek át. A szaúdi hat GR.1-et 1999 februárjában szintén féltucat F.3 váltotta fel. Az F.3-asok látták el a légi fedezetet a déli zónában (modernizált változatok JTIDS-szel és TRD-vel felszerelve), a GR-ek pedig felderítéseket végeztek. Műveleteiket két bahreini telepítésű VC–10 segítette. A Jural alá rendelt Bolton hadműveletben újabb 12 GR.1-et rendeltek 400 fős kiszolgáló állománnyal a kuvaiti Ali al-Szalem repülőtérre, műveleteiket VC–10-esek és légi utántöltő konténerekkel felszerelt C–130 Herculesek látták el.
A Telic hadműveletben, mely 2003. március 19-én indult és 2011 május végén fejeződött be, a brit gépek folyamatosan aktívak voltak a térségben. 2003. május 23-án egy amerikai MIM–104 Patriot üteg hibás célazonosítást követően lelőtte a RAF egyik, RAF Marham honi bázisú Tornado GR.4-ét, amint az 7000 méteren (23 000 láb magasságon) bevetéséről tért vissza az Ali al-Szalem repülőtérre. A személyzet mindkét tagja – Kevin Main pilóta (Flt. Lt.) és David Williams navigátor (Flt. Lt.) – életét vesztette. Júliusban egy amerikai vizsgálat felmentette a légvédelmi tüzéreket a Tornadok IFF-jének rossz működésére hivatkozva. A Patriot-rendszer hibás célazonosításaira erőfeszítéseket tettek, azonban pár héttel később az Amerikai Haditengerészet egyik F/A–18-asát is végzetes találat érte egy ilyen komplexumtól. A RAF 2009 júniusában vonta ki az utolsó Tornado-kat Irakból.
Allied Force hadművelet
Jugoszlávia szankcionálására kezdeményezett hadműveletben az Olasz Légierő 34 darab gépet különített el és vetett be: 6 darab IDS-t Brescia-Ghedi-ből (102° és 154° Gruppo), 12 darab ECR/IDS-t Gioia del Colle-ről (156° Gruppo) és 4 darab ECR/IDS-t Piacenzából. A légi hadműveletben brit GR.4-esek (12 darab, Solenzara-n települtek), valamint német IDS-ek és ECR-ek (összesen 14 darab, Piacenza-n települtek) is részt vettek.
Baltikum feletti légi rendészet
A baltikumi légi rendészetben is aktívan részt vett a típus a brit F.3 változattal, 2004. október 30–2005. január 1 között, 4 géppel.
Líbia
A líbiai légtérzárlat fenntartására a brit légierő a ciprusiakrotiri légi támaszpontjára vezényelt Skóciából, a RAF Lossiemouth-i ezredből Tornado GR.4-eket (16 darabot), illetve Eurofighter Typhoon-okat (8-at, eredetileg 10-ről rendelkeztek) 2011. március 19-én szombaton. Az útvonalrepülést póttartályokkal szombat este megkezdték. Olasz Tornado-k csak fokozott légirendészeti feladatokat láttak el a légterük felett, aktívan nem vállaltak részt a NATO műveletekben.
Balesetek, veszteségek
Az amerikai Desert Shield mellett folyó Granby hadművelet alatt 7(6) brit és 1 olasz Tornado zuhant le. A britek közül négy szabadesésű bombákkal, egy JP233-mal és egy lézervezérlésű bombákkal volt felszerelve.
RAF
Granby hadművelet: Az öbölháborúban hét gép semmisült meg: hármat lelőttek, három egyéb okból tört össze bevetések közben és egyet „baráti tűzben” vesztettek el. A 9., a 31. és a 20. század egyet-egyet, a 14. és a 15. század pedig kettőt-kettőt veszett el.
1990. október 18-án a 16. század ZA466 lajstromú GR.1-e (BS096) a tabuk-i reptéren leszállás után összetört, az orrfutó sérülése (kitörése, vagy becsukódása) miatt a mellső törzsrész a kabin közepén kettétört.
1991. január 13-án a 14. század ZD718 jelű GR.1-je (BS119) az omániMarisahtól 140 mérföldre nyugatra a sivatagban a homokra szállt, miután kifogyott a kerozinja.
1991. január 17-én a 15. század ZA392 jelű GR.1-ét (BS059) valószínűleg egy iraki SA–16 lelőtte a shaibah-i repülőtér elleni éjszakai JP.233 bevetés közben. Nigel Elsdon (Wng Cmdr) és Max Collier (Flt Lt) meghalt.
1991. január 17-én a 14. század ZD791 jelű (BS134) GR.1-ét találat érte az Ar Rumajlah-i repülőtér közelében. A kétfős személyzet – John Peters (Flt Lt) és John Nichol (Flt Lt) – katapultált és fogságba esett.
1991. január 19-én a 20. század ZA396 GR.1-ét (BS063) lelőtték a tallili légi támaszpont közelében egy éjszakai JP.233 bevetés közben (valószínűleg Roland komplexum).
1991. január 20-án a 9. század ZD893 jelű GR.1-e (BS153) lezuhant a tabuki repülőtérnél. Műszaki hiba miatt a személyzet – Mike Heath (Wng Cmdr) és Peter Battson (Sqn Ldr) – katapultált két eredménytelen kényszerleszállási kísérletet követően.
1991. január 22-én a 31. század ZA467 lajstromú GR.1-e (BS097) – Gary Lennox (Sqn Ldr) és Adrian Paul 'Kev' Weeks (Sqn Ldr) – a földbe csapódott az Ar Rutbah-i bevetésükön. Az oka ismeretlen.
1991. január 24-én szintén a 31. század ZA403 jelű GR.1-e (BS070) lezuhant az Ar Rumajlah-i repülőtér közelében, időzítőgyújtókkal felszerelt 454kg-os bombák becsapódása utáni közvetlen robbanások súlyos károkat okoztak a gépben. A kétfős személyzet – Simon Burgess (Flt Lt) és Bob Ankerson (Sqn Ldr) – sikeresen katapultált.
1991. február 14-én a 15. század ZD717 jelű GR.1-e (BS118) esett áldozatul egy radarvezérlésű SA–2-nek, vagy SA–3-nak Baklavia-nál, 10 mérföldre nyugatra Fallúdzsától. Középmagasságú bevetés lézervezérlésű bombákkal. A pilóta életét vesztette, a navigátor Robbie Stewart (Flt Lt) fogságba esett.
2009. július 20-án a ZA596 jelű GR.4 (BS037) felszállás közben lezuhant Kandaharban. Az ügy adatai nem kerültek nyilvánosságra.
2009. szeptember 23-án a RAF 2. századának ZA446 lajstromú (018-as) GR.4-én hajtóműtűz ütött ki a Fife-i RAF Leuchars-on. A gépet RAF Shawbury-re (Shropshire) szállították, itt raktározták el. Ezt követően 2010. április 28-án közúton dél felé szállították Cheshire-ön keresztül. A következő reggelen ismét Shawbury-ben látták.
Összesen tizennégy vadászváltozat semmisült meg, ebből kilenc F.3 (ZE833, ZE858, ZE809, ZE789, ZE210, ZE733, ZE732, ZE962, ZE982) és öt F.3T (ZH558, ZE166, ZE862, ZE759, ZE830) kiképző.
2001. július 16-án bal és jobb főfutókerék-törést szenvedett a 46+30-as gép a Büchel-i légibázison (fékhiba miatt).
AMI
1994. augusztus 2-án az MM55000/I-40 lajstromú IDS futóműhiba miatt hasraszállt RAF Cottesmore-on. A gépet később kijavították, burkolólemezeken kívül más jelentős kár nem esett rajta.
Luftwaffe-Tornado-k a Nellis-i légibázison a RED FLAG 2007 idején
Luftwaffe-Tornado ECR-ek az alaszkai Eielson légibázison a RED FLAG 2008 idején
A RAF egyik GR.4-e Afganisztánban. A jobb oldalra függesztett BOZ 107-ből infracsapdákat szór, illetve jól láthatóak a nagyméretű „Hindenburg” póttartályok is
A RAF 12. századának GR.4-e 2008. szeptember 3-án Irakban. A bal oldali „Hindenburg” mellett egy módosított Sky Shadow konténer, a törzs alatt pedig Paveway III-as irányított bomba és célmegjelölő konténer látható
↑Az Ashley (1991), 44. oldal szerint a nyolc gép a 6 Stormo, a 36 Stormo és az 50 Stormo állományából került ki. Az indulás előtt az olasz Cameri légi támaszponton lefestették őket Sand Yellow színre a sivatagi üzemre felkészítés idején.
↑A WAPJ cikk 1990-et ír, valószínűleg elgépelés az oka.