Aba Sámuel magyar király a várható német támadás megelőzésére februárban betör az Osztrák Őrgrófságba és Stájerországba (ekkor a Karintiai Hercegség része). A király vezette fősereg Tulln környékén fosztogat és nagy zsákmánnyal tér vissza, de az északi és stájerországi csapatokat a németek szétverik, foglyaikat kiszabadítják.
III. Henrik német király, aki eddig magánál tartotta a bajor hercegi titulust, Henrik luxemburgi grófot kinevezi Bajorország hercegévé, hogy koordinálja a magyar támadások elleni védekezést. Ezután Kölnben birodalmi gyűlést hív össze, ahol a főurak megszavazzák a Magyarország elleni háborút.
III. Henrik szeptemberben betör Magyarországra, részben megtorlásul az év eleji támadásért, részben hogy visszaültesse trónjára a hozzá menekült Orseolo Pétert. Segíti őt az előző évben behódoltatott Břetislav cseh fejedelem és Adalbert osztrák őrgróf (Orseolo Péter sógora) is. A király felégeti az akkor magyar fennhatóság alatt lévő Hainburgot, majd - a heves esőzések miatt veszélyessé vált mosonyi lápokat kikerülve - elpusztítja Pozsonyt és a Garamig nyomul előre. A magyar sereg nem bocsátkozik csatába, csak kisebb összecsapásokra kerül sor. Októberben Henrik visszatér Németországba, a megszállt területeket a Břetislavval együtt érkező Béla Árpád-házi hercegre bízza, de őt Aba Sámuel a német fősereg távozása után elűzi.
Kázmér lengyel fejedelem békét köt a cseh Břetislavval, aki Szilézia megtartása fejében lemond többi lengyelországi követeléséről.
Az előző decemberben trónra kerül V. Mikhaél bizánci császár áprilisban saját kezébe veszi a kormányzást és addigi támogatóit, Ióannész Orphanotrophosz főeunuchot (nagybátyját) és Zóé Porphürogennété császárnőt (fogadott anyját) kolostorba záratja, a varég testőrség vezetőjét, Harald Sigurdssont pedig bebörtönözteti. Emiatt felkelésre kerül sor: Mihály a nép követelésére visszahozza Zóét, de a tömeg kifosztja a palotát őt pedig lemondatják. Zóét és húgát, Theodórát császárnővé koronázzák. Mikhaél egy kolostorba menekül, de onnan kihozzák és állítólag Harald Sigurdsson saját kezűleg nyomja ki a szemeit, majd egy kolostorba száműzik, ahol hamarosan meghal.
Zóé kinevezi Geórgiosz Maniakészt (az előbbi évek szicíliai hadjáratának kegyvesztett vezetőjét) Dél-Itália kormányzójává, miután az előző kormányzók elbuktak a lombard és normann lázadók elleni harcokban. Maniakész azonban fellázad, katonái császárrá kiáltják ki.
Júniusban a 64 éves, húgával vetélkedő Zóé helyzete megerősítésére férjhez megy korábbi szeretőjéhez, Kónsztantinosz Monomakhoszhoz, akit szintén császárrá koronáznak. Kónsztantinosz magával hozza az udvarba szeretőjét, Maria Szklerainát, aki a közvetlenül a császárnő alatt lévő szebaszté rangját kapja meg.
Harald Sigursson - feltehetően Maniakész felkelésébe való belekeveredése miatt - kincsekkel megrakott hajóval elmenekül Konstantinápolyból és Kijevben, Bölcs Jaroszláv nagyfejedelemnél talál menedéket.
A bizánciaktól elhódított Dél-Itáliában a normann zsoldosok Vaskarú Vilmost választják Apulia grófjává, aki hűséget esküszik IV. Guaimar salernói hercegnek és feleségül veszi az unokahúgát.
Kónsztantinosz sereget küld a lázadó Stefan Vojislav dukljai szerb fejedelem ellen, amihez csatlakozik a raškai és humi szerb fejedelem is. A bari csatában Stefan Vojislav nagy győzelmet arat és megszilárdítja fejedelemsége függetlenségét.
A 23 éves Hardeknut angol és dán király egy esküvőn rosszul lesz és meghal. Angliát féltestvére, Hitvalló Eduárd; Dániát pedig - megegyezésük értelmében - Magnus norvég király örökli.
Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1042 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
