| Alberto Grimaldi | |
 | |
| Született | Nápoly |
| Elhunyt | 2021. január 23. (95 évesen) Miami |
| Állampolgársága | olasz |
| Foglalkozása | |
Alberto Grimaldi (Nápoly, 1925. március 28. – Miami, Florida, USA, 2021. január 23.) olasz filmproducer. Az 1960-as évek eleje óta dolgozott a filmszakmában: eleinte spagettiwesternek elkészítésében működött közre, később olyan jeles filmalkotók munkásságát támogatta, mint Federico Fellini, Gillo Pontecorvo, Pier Paolo Pasolini, Bernardo Bertolucci és Martin Scorsese.
Alberto Grimaldi neve korántsem olyan ismert a magyar közönség előtt, mint híres kollégái és honfitársai közül például Carlo Pontié vagy Dino De Laurentiisé. Noha viszonylag kevés film elkészítésében működött közre, mégis kiemelt helye van a filmtörténetben, hiszen ma már klasszikusnak számító alkotások készülhettek el az ő anyagi támogatásának köszönhetően.
Grimaldi eredetileg ügyvédnek tanult, majd jogászként helyezkedett el a filmiparban. Hamar felismerte a filmgyártásban rejlő jövedelmező anyagi lehetőségeket, ezért 1962-ben saját filmgyártó vállalatot alapított PEA néven (egyes netes források a céget E.P.A. néven említik!). Még abban az évben jelentkezett első produkciójával. Az akkortájt divatba jött spagettiwesternek lendítették fel Grimaldi cégét: a műfaj kiemelkedő alakja, Sergio Leone két filmtörténeti klasszikusa, a Pár dollárral többért és A Jó, a Rossz és a Csúf is Grimaldi támogatásával készült el. E műfajban említésre méltó sikert ért el a Hé, barátom, itt van Sabata! című filmmel is. A '60-as évek végétől a modern filmművészet jeles alkotóit is pártfogásába vette. Federico Fellinivel először a Toby Dammit című szkeccsfilm révén került kapcsolatba, majd közreműködött a maga idejében megbukott Fellini-Satyricon megszületésében is. Sajnos később a Fellini-Casanova és a Ginger és Fred sem bizonyultak anyagi sikernek, de Grimaldi büszke arra, hogy szerepe volt e filmek létrejöttében. Támogatott olyan, politikai témájú alkotásokat is, mint Gillo Pontecorvo Queimada vagy Francesco Rosi Kiváló holttestek című munkái. Pier Paolo Pasolininek és Bernardo Bertoluccinak köszönhetően az 1970-es évek első felében szinte állandó vendég volt az olasz bíróságokon. Olyan, ma már filmtörténeti értékű alkotások miatt vonták felelősségre, mint az Utolsó tangó Párizsban, a Huszadik század, Az Élet trilógiája és a Salò, avagy Szodoma 120 napja. Az utóbbival különösen megszenvedte: Pasolini utolsó filmje kapcsán ugyanis vizsgálat indult annak tisztázására, hogy pontosan miféle tortúrákat kellett kiállniuk az áldozatokat alakító tizenéveseknek. Annak ellenére, hogy Grimaldit a rendező, Pasolini be se engedte a forgatásra (!!), a bíróság elítélte a producert, de az ügy végül felmentéssel zárult le végérvényesen. (Az igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy a kockázatosabb művészfilmeket Grimaldi az amerikai United Artists égisze alatt hozta tető alá.)
Grimaldi 2002-ben, több mint 15 év kihagyás után tért vissza a szakmába Martin Scorsese New York bandái című filmjének köszönhetően, melynek produceri munkálataiban – sok mindenki mellett – fia, Maurizio Grimaldi is szerepet vállalt.
