| Angelo Rotta | |||||||
| Született | 1872. augusztus 9. Milánó | ||||||
| Elhunyt | 1965. február 1. (92 évesen) Vatikán | ||||||
| Állampolgársága | |||||||
| Nemzetisége | olasz | ||||||
| Foglalkozása |
| ||||||
| Tisztsége |
| ||||||
| Kitüntetései |
| ||||||
| magyarországi apostoli nuncius | |||||||
| Vallása | latin rítusú katolikus egyház | ||||||
| Pappá szentelés | 1895. február 10. | ||||||
| Püspökké szentelés | 1922. november 1. | ||||||
| Szentelők |
| ||||||
| Hivatal | közép-amerikai apostoli internuncius | ||||||
| Hivatali idő | 1922–1925 | ||||||
| Elődje | Giovanni Battista Marenco | ||||||
| Utódja | Giuseppe Fietta | ||||||
| Hivatal | törökországi apostoli delegátus | ||||||
| Hivatali idő | 1925–1930 | ||||||
| Elődje | Ernesto Eugenio Filippi | ||||||
| Utódja | Angelo Giuseppe Roncalli | ||||||
| Hivatal | magyarországi apostoli nuncius | ||||||
| Hivatali idő | 1930–1945 | ||||||
| Elődje | Cesare Orsenigo | ||||||
| Utódja | Angelo Acerbi (45 év után 1990-től) | ||||||
| Szentelt püspökök | |||||||
| |||||||
| Társszentelt püspökök | |||||||
| |||||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Angelo Rotta témájú médiaállományokat. | |||||||

Angelo Rotta (Milánó, 1872. augusztus 9. – Vatikán, 1965. február 1.) olasz katolikus pap, magyarországi apostoli nuncius 1930-tól 1945-ig. Elsősorban az 1944-es embermentésben játszott szerepe miatt ismert.
A milánói középiskolai évek után Rómában tanult filozófiát és teológiát. 1895. február 10-én szentelték pappá. Ezt követően különböző egyházi hivatalokat töltött be.
1922-ben XI. Piusz pápa thébai címzetes érsekké és közép-amerikai apostoli internunciussá (pápai küldötté) nevezte ki. November 1-jén szentelte püspökké Pietro Gasparri bíboros, Jules Tiberghien és Carlo Cremonesi érsekek segédletével. Ebben a minőségében 1925-ig képviselte az Apostoli Szentszéket Costa Ricában, Hondurasban, Nicaraguában, Salvadorban és Panamában. 1925-től törökországi apostoli delegátusként szolgált Isztambulban.
1930 márciusától Magyarországon képviselte a Szentszéket nunciusként. 1939-ben támogatta a lengyel menekülteket, köztük zsidókat is.
1944-től a Vatikán képviseletének vezetőjeként a zsidók mentésének egyik fő alakjává vált, a semleges államok diplomatái közül elsőként gyakorolt nyomást a magyar kormányra a zsidóellenes politika ellen. Személyes szerepvállalása aktívabb volt más országok vatikáni képviseleteinél, ugyanakkor XII. Piusz pápa is kézzel írt levélben szólította fel a lehető legtöbb zsidó megmentésére. Többször is határozottan követelte a nyilas kormány vezetőinél a zsidók deportálásának és a velük szemben elkövetett atrocitásoknak a leállítását. Már 1944 áprilisában éles hangon tiltakozott a magyar külügyminisztériumnál a deportálások előkészítése miatt:
a Szentatya mély fájdalommal látja, hogy Magyarország is, amelyet eddig keresztény nemzetként magasztaltak, olyan útra tévedt, amely ellentétes az Evangélium tanításával
Amikor a diplomáciai fellépések nem vezettek eredményre, a Nemzetközi Vöröskereszttel és más külföldi diplomatákkal együtt folytatta az üldözöttek mentését: úgynevezett védett házakat jelöltek ki, és (az engedélyezett 2500 helyett) 19 000 vatikáni menlevelet osztatott szét a veszélyben lévők között. Hivatalosan a Vatikán csak a már a háború előtt átkeresztelkedettekért és a vegyes házasságban élőkért állt ki – ez a korlátozás a német hatóságok által szabott feltétel volt –, a gyakorlatban ugyanakkor próbáltak minél több emberen segíteni, felekezetre való tekintet nélkül. Együttműködött Giorgio Perlascával és Nina Langlettel is. Október 20. körül csatlakozott hozzá és vált a jobbkezévé ebben a szolgálatban Baránszky Tibor kispap. Újváry Sándornak biankó oltalomleveleket adott, hogy a Budapestről Bécs felé tartó halálmenetbe besoroltaknak segítsen. Saját házában kétszáz személyt rejtegetett. 1945 februárjában sikertelenül próbálta fegyverszünet kötésére rávenni Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornokot.
1945 áprilisában a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, a szovjet hatóságok nyomására, kiutasította Magyarországról.
Ezután a Vatikánban szolgált, többek között a Keresztény Egység Titkárságának tagjaként. Már 84 éves is elmúlt, amikor 1957-ben végleg visszavonult a diplomáciai szolgálatból. 92 éves korában hunyt el Rómában.