Giorgio Perlasca

Tevékenysége a háború idején

1941-től egy olasz cég, a SAIB (Élőállat Export-Import Vállalat, Róma) megbízottjaként az olasz hadsereg számára élelmet – főként húst – vásárolt a Balkánon. 1942 októberétől Magyarországon dolgozott. Többek közt megfordult Sopronban, Rimaszombatban, Pécsett, Újvidéken, Marosvásárhelyen, Kaposvárott és Budapesten is. 1943. szeptember 8-ától 1944. március 19-ig Budapesten a Kék Duna panzióban lakott, irodája a Astoria Szálló hatodik emeletén volt. Perlasca nem ismerte el az újonnan, Hitler támogatásával alapult Salói Köztársaságot, így Magyarország német megszállása után bujkált, majd internálták. Először a Kékesen, majd a csákánydoroszlói Batthyány-kastélyban tartották fogva, ahonnan régi barátja, a spanyol diplomata, Ángel Sanz Briz segítségével október 13-án Budapestre került. Ő adott neki spanyol állampolgárságot igazoló útlevelet, és felkérte háromszáz spanyol védleveles magyar zsidó ügyeinek intézésére. Megszervezte a védett házakat, vigyázott az ott élőkre.

November végén Sanz Briz kényszerűségből elhagyta az országot. Ekkor Perlasca beköltözött a követség épületébe, és mivel a magyar alkalmazottak látásból ismerték, elhitték, hogy ő lett a spanyol érdekek képviselője. Magát diplomatának kiadva menleveleket állított ki, élelmet, gyógyszert szerzett a védett házakban élőknek; pályaudvarokról, nyilas házakból, rendőrségi cellákból szabadított ki embereket. Az utolsó napig, Pest felszabadításáig dolgozott, 5200 magyar zsidó életét mentette meg. Munkáját nagyban segítette a követség korábbi jogtanácsosa Farkas Zoltán.

A háború utáni évek

A háború után hazament Olaszországba, s egyszerű kereskedőként élte tovább életét. Az 1940-es évek végén egyszer megpróbált visszatérni Budapestre, de megtagadták tőle a beutazási engedélyt. Tetteiről még a közvetlen családjának sem beszélt. 1987-ben néhány általa megmentett, majd Izraelbe költözött magyar zsidónak sikerült a nyomára jutnia az otthonában.

Egészen 1988-ig váratott magára tetteinek elismerése, ekkor a padovai zsinagógában a Világ Igaza kitüntetést vehette át Izrael Államtól. 1989-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Csillagrendjét, 1990-ben átvehette a Raoul Wallenberg-kitüntetést. Spanyolország 1991-ben a Katolikus Izabella Érdemrendet adományozta neki, Olaszország a Grande Ufficiale della Repubblica kitüntetéssel jutalmazta.

1992. augusztus 15-én halt meg padovai házában. Kérésére Maseràban temették el, ahol sírkövén születése és halála dátuma alatt csak egyetlen héber nyelvű felirat szerepel: „Egy igaz ember a népek között” (Népek Igaza). A Bátorság Arany Medálja kitüntetést már csak özvegye vehette át, 1992-ben.