Anna Kulisova

Svájci tanulmányai és első politikai tapasztalatai

Ellentmondás van a születési dátumát és helyét illetően: a Zürichi Egyetem anyakönyvi bejegyzése szerint a nap és hónap: január 9. 1855-ben született az Orosz Birodalomhoz tartozó Krím-félszigeten található Szimferopolban. 1871-ben iratkozott be a Zürichi Egyetem filozófia szakára, 4025-ös beiratkozási számmal, „Anja Rosenstein” néven, 1855-ben született a Krím-félszigeten fekvő Szimferopolban, első férje Pjotr Makarevics volt. Ugyanerre a képzésre iratkozott be a 25 éves „Marie Rosenstein” is, aki szintén Szimferopolban született 1846-ban, 4024-es beiratkozási számmal, valószínűleg Anna nővére; a Treccani Enciklopédia szerint 1854-ben született Moszkvában, a Herszon régióban, Ukrajnában, az Orosz Birodalom területén. Végül az „Anna Kuliscioff” Alapítvány életrajzi feljegyzései szerint a Krímben született, „1853 és 1857 között, január 9-én”.

Gazdag zsidó kereskedőcsalád sarja volt; egy boldog, tanulásnak szentelt gyermekkor után 1871-ben Svájcba költözött, hogy filozófiai kurzusokat folytasson a Zürichi Egyetemen.

A cár parancsára, akit egyre jobban aggasztott a forradalmi eszmék terjedése, kénytelen volt visszatérni Oroszországba, ahol első férje, a forradalmár Pjotr Makarevics csatlakozott más, Bakunyin eszméit vallókhoz közel álló orosz ifjakhoz, az úgynevezett „a néphez menetben”, vagyis akik a falvakban dolgoztak a muzsikokkal együtt, hogy megoszzák nyomorúságos körülményeiket. Ebben az időszakban meggyőződött arról, hogy erőszakot kell alkalmazni az elnyomás alóli felszabadításukhoz.

Tevékenysége miatt orosz bíróság elé kellett volna állnia, ezért Svájcba menekült. Hogy a cári ügynökök ne találják meg, Kuliscioffra változtatta a nevét, amelyet Oroszországban csak a szolga-, napszámos- és mezőgazdasági munkáscsaládokból származók használhattak.

Találkozása Andrea Costával és lánya, Andreina születése

1877-ben, második svájci tartózkodása során, miután végleg elhagyta Oroszországot, találkozott a Romagna régióból származó fiatal forradalmárral, Andrea Costával, akivel teljesen azonos gondolatai és érzései alakultak ki, majd később együtt Párizsba költöztek. Innen 1878-ban kiutasították őket, ezért Olaszországba mentek. Néhány hónap múlva azonban Annát letartóztatták, és Firenzében bíróság elé állították azzal a váddal, hogy az anarchistákkal összeesküvést szőtt a fennálló rend megdöntésére. Börtönbe zárták, egészségtelen körülmények közé.

Később mindketten visszaköltöztek Svájcba, amelyet 1880-ban elhagytak, hogy titokban visszatérjenek Olaszországba, Milánóban ismét letartóztatták őket. Újabb rövid luganói tartózkodása után Anna csatlakozott Costához Imolában, ahol 1881-ben életet adott közös lányuknak, Andreinának. Röviddel ezután kapcsolatuk véget ért, Anna nagy bánatára. Maga mellé véve lányát, visszatért Luganóba, ahol beiratkozott az orvosi egyetemre. Ezeket az éveket a tanulás és a betegség jellemezte, mivel firenzei börtönbüntetése alatt tuberkulózist és ízületi gyulladást kapott.

Nápolyi orvosi tanulmányai során idővel különböző egyetemekre járt. 1885-ben Paviában Camillo Golgi, a későbbi orvosi Nobel-díjas fogadta, akivel közösen kutatást végzett a gyermekágyi láz bakteriális eredetéről. Miután 1886-ban Nápolyban végzett, 1888-ban nőgyógyászatra szakosodott, először a Torinói Egyetemen, majd a Padovai Egyetemen. Disszertációjával tovább hangsúlyozta a gyermekágyi láz bakteriális eredetét, amelyet a nagy magyar orvos, Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” már 1847-ben azonosított.

Ezután Milánóba költözött, ahol orvosi pályára lépett, sőt a város legszegényebb negyedeit is felkereste, és ameddig egészsége engedte, Alessandrina Ravizza filantróp mellett dolgozott egy ingyenes orvosi klinikán, amely nőgyógyászati ellátást nyújtott a szegény nőknek. Emiatt a milánóiak a „szegény emberek orvosnőjének” titulálták..

Kapcsolata Filippo Turatival és közreműködése a „Critica sociale” című műben

1885-ben romantikus kapcsolatba került Filippo Turatival, és vele együtt beköltözött a Portici Galleria 23. szám alatti lakásba, magával hozva lányát, Andreinát is.

Házának nappaliját dolgozószobává és szerkesztőséggé alakította a „Critica sociale”, az olasz reformszocializmus folyóirata számára, amelyet Anna 1891-től Turatival közösen vezetett. Újságok és könyvek halmai vették körül, miközben együtt dolgoztak. A szalonban egy kis zöld kanapé állt, ahol Kulisova a nap minden órájában fogadta a látogatókat: olyan kulturális személyiségeket, mint Luigi Majno, Ersilia Majno Bronzini és Ada Negri, milánói politikusokat, egyszerűbb embereket és a „varrónőket”, akik barátra és bizalmasra találtak banne.

„… Az olasz szocializmus legjobb politikai esze valóban az édes és büszke nőé volt, aki előtt soha senki nem volt, aki ne hajolt volna meg tisztelettel és csodálattal, még Mussolini sem.”

– Carlo Silvestri: Turati mondta ezt, 1947, 55. o.

Politikai elkötelezettsége a Szocialista Pártban

Az 1892. augusztus 15-i genovai kongresszuson az Olasz Munkáspárt (amely 1893-ban Olasz Szocialista Munkáspárttá alakult, majd 1895-ben felvette végleges nevét: Olasz Szocialista Párt) alapítói között volt, amely jóváhagyta a szocialisták és az anarchisták szétválasztását. Turatival és másokkal (Camillo Prampolini, Rosario Garibaldi Bosco stb.) együtt jelen volt az augusztus 13-i esti előkészítő ülésen, hogy megvitassák a kongresszus elé terjesztendő javaslatokat. Bábáskodott a modern értelemben vett legrégebbi politikai párt, Olaszország első szervezett baloldali formációjának megszületésénél.

Turatival együtt Anna aktívan részt vett az új politikai formáció által vívott csatákban. Munkáját 1898. május 8-án váratlanul félbeszakította a rendőrség, amikor betört híres szalonjába, és véleménycselekmények és felforgatás vádjával letartóztatták. Decemberben kegyelemmel szabadult, míg partnerének, Filippónak egy évet kellett még a „hűvösön” ülnie.

Törvénytervezetet készített a gyermek- és női munka védelméről, amelyet az Olasz Szocialista Párt terjesztett a parlament elé, és amelyet 1902-ben Carcano-törvényként, 242. szám alatt fogadtak el.

1911 júniusában társával, Filippo Turatival együtt felavatta a molinellai Ligák és Szövetkezetek Palotáját, amellyel Giuseppe Massarenti bízta meg az emíliai város szövetkezetei sikerének megünneplésére.

Lányától, Andreinától való elválása

1904-ben lánya, Andreina feleségül ment Luigi Gavazzihoz, aki egy fontos textilipari vállalkozói dinasztiából származott. „Jó fiatalember” – ezek Anna szavai Andreina apjához, Andrea Costához egy 1904. március 27-én kelt leveléből –, kedves, szorgalmas, keményen dolgozó… és szerelmes, amilyenre kevés fiatalembert láttam már képesnek lenni”, aki azonban – folytatja Kuliscioff – „a milánói konzervativizmus legsötétebb családjához tartozik”.

Történt, hogy két hiteles ateista forradalmár lánya olyannyira felvette a vallást, hogy maga Kuliscioff is kénytelen volt beismerni:

„Kedves Andrea, igen, igazad van, nagy melankólia meggyőzni magunkat arról, hogy nem a mi gyermekeink vagyunk […] a lányunknak nincs sem lázadó lelke, sem harcias temperamentuma… Soha nem volt szocialista, sem hitetlen ”

és ismét

„az enyém kudarc volt, ahogy mondod […] Ninetta [Andreina lánya] nem a mi képünk ”

Andreina fia Subiaco bencés apátja lett (lásd Subiaco területi apátsága), lánya pedig sarok nélküli karmelita apáca . Azonban – ahogy Tommaso Gallarati Scotti egy 1959-ben a Corriere della Sera című hasábjain megjelent és ma az Interpretazioni e memorie című gyűjteményben is szereplő cikkében tanúsítja – Anna Kuliscioffnak lehetősége volt úgy örülni lánya, Andreina belső boldogságának, mintha a sajátja lenne, „mivel – mondta – nevelésében mindig az igazságosság, az igazság és a szegények szeretete eszméi felé terelte, amelyek a keresztény élet alapjai”.

A nők szavazati jogáért folytatott harca

Anna Kuliscioff, Maria Goia szakszervezetissel együtt, szintén aktív szerepet játszott a nők szavazati jogának kiterjesztéséért folytatott harcban. Támogatásával 1911-ben megalakult a Szocialista Női Szavazati Jog Bizottsága. A következő évben azonban Giolitti törvénye, amely általános, csak férfiaknak szóló szavazati jogot hozott létre, és többek között kiterjesztette a szavazati jogot a harminc év feletti írástudatlanokra is, továbbra is kizárta a nőket a szavazati jogból. Anna csüggedtségbe esett, amelynek során Filippo Turatival való kapcsolata is megromlott.

Halála

1925-ben halt meg Milánó. Néhány fasiszta megtámadta a temetési menet hintóit. A milánói monumentális temetőben temették el.

Az 1981-es televíziós minisorozat

1981-ben Rai elkészítette az Anna Kuliscioff című televíziós minisorozatot, Roberto Guicciardini rendezésében Pietro Albonico, Luciano Codignola és Brunello Vigezzi történész forgatókönyvével. Az 5 részre osztott drámát 1981. március 4-től sugározták. Anna Kuliscioffot Marina Malfatti színésznő alakította; további szereplők voltak: Luigi Montini (Filippo Turati), Lombardo Fornara (Carlo Cafiero), Massimo Ghini (Andrea Costa), Mario Maranzana, Milla Sannoner, Gianni Musy, Lina Sastri.