| Jan Pastor | |
| Született | 1909. december 16. Ungvár |
| Elhunyt | 1981. március 5. (71 évesen) |
| Foglalkozása | régész |
Ján Pastor (Ungvár, 1909. december 16. – 1981. március 5.) szlovák régész, a Kelet-szlovákiai Múzeum alapítója, 1953-1956 között a Szlovák Régészeti Intézet kihelyezett Kassai kutatórészlegének külső vezetője.
Ungváron töltötte gyermekkorát, majd az érettségi után 1928-1933 között a Comenius Egyetem Bölcsészkarán, Jan Eisner professzornál tanult. Elsőként kapott PhDr. címet régészeti témájú munkáért az egyetem növendékei közül.
Egyetemi évei után gimnáziumi professzorként tudott csak elhelyezkedni, előbb 1934-től Rimaszombatban, melyet 2 év katonaság követett, majd Kassán a reálgimnáziumban, később a csehszlovák állami gimnáziumban. Az első bécsi döntést követően a szlovák nyelvű gimnáziumban tanított, majd 1940-től Munkácsott az orosz nyelvű gimnáziumban, ahol a helyi múzeum régész gondnoka is lett. A második világháború után Kárpátalján a munkácsi kereskedelmi akadémia tanára, s továbbra is együttműködött a munkácsi és ungvári múzeumokkal. 1947-ben családjával visszatért Kassára, ahol élete végéig lakott. Egy év gimnáziumi és egyetemi orosz nyelvtanítás után sikerült régészként elhelyezkednie a Kelet-szlovákiai Múzeumban (1948), ahol 1978-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az 1962-es állandó régészeti kiállítás szerzője volt.
A Kassai-völgy bronzkori temetőinek feltárásával sikerült elhatárolnia az ún. koštany-i (csontosfalvai) csoportot. A szomotori Hallstatt-kori telepről nevezték el a gávai kultúra szomotori típusát. Szintén az ő balogdi ásatásai nyomán különítették el a blažicei (balogdi) római kori kerámia típust. A Svojina folyóiratba is publikált. 1951-1954 között segítette a Csehszlovák Akadémia kelet-szlovákiai régészeti kutatóexpecióját. 1953-ban Kassán rendezték meg a Régészeti Intézetek VIII. munkakonferenciáját. Ugyanezen évben létesítették a SzTA Régészeti Intézetének kassai kutatóállomását, melynek 1956-ig első külsős vezetője lett.
A szerény körülmények ellenére 1951-től folyamatosan dolgozott terepen is. Többek közt Balogdon (neolit település, római kori fazekas kemencék), Bárcán (avar-szláv sírok), Csontosfalván (kora bronzkori temető), Enyickén (pilinyi kultúra), Garbócbogdányban (neolit település), Hernádcsányon (zsinórdíszes kerámia), Kassán (kelta sírok), Kassamindszenten (avar-szláv temető), Kenyhecen (avar-szláv temető), Királyhelmecen (szláv halmok), Szomotoron (hallstatti, szláv és középkori sírok), Tiszacsernyőn (honfoglaló sírok) és másutt. Legközelebbi munkatársa Štefan Sviatko volt. Jó kapcsolatokat ápolt a helyiekkel, és a hazai és a külföldi tudományos szakemberekkel.
A kelet-szlovákiai régészeti kutatás egyik úttörője, akinek munkássága azért is figyelemreméltó, mivel a régió mind anyagi, mind technikai és szakmai szempontból szegényesen volt felszerelve. Tagja volt a Szlovák Régészeti Társaságnak. Vadásztársasági tag volt, de szabad idejét természetjárással töltötte.
Felesége 1941-től Magdaléna Sklárová, gyermekeik Katalin (1942) és József (1945).