
Jusinuralom, Jusin-diktatúra, vagy Sivol Jusin (hangul: 시월유신, handzsa: 十月維新, RR: Siwol Yusin, ’októberi restauráció’) egy politikai irányvonal volt, amely Pak Csong Hi () 1972 októberében önmaga ellen elkövetett államcsínye után lépett életbe.
Li Szin Man () 1960-as száműzetésbe vonulása után egy ideig Jun Boszon () volt elnöki pozícióban, azonban őt 1961-ben Pak Csong Hi () megpuccsolta. 1961 és 1963 között katonai uralom volt a Koreai Köztársaságban, amely úgy végződött, hogy Pak () megnyerte az 1963-as választásokat, így polgári elnök lett. Azonban a dél-koreai alkotmány Li () elnök önkényeskedése miatt csak egyszeri újraválasztást engedett meg a mindenkori dél-koreai elnöknek, ezért 1969-ben Pak () módosíttatta úgy az alkotmányt, hogy az feljogosítsa őt egy harmadik hivatali ciklusra. A hivatali időt is átírta 4 évről 6 évre.
Az 1971-es választásokon Pak () képviselői csak a mandátumok 55%-át szerezték meg, ez az arány pedig nem bizonyult elegendőnek egy újabb sikeres alkotmánymódosításhoz. 1972. október 17-én Pak Csong Hi () rendkívüli állapotot rendelt el, feloszlatta a Kukhö ()t, hatályon kívül helyezte az alkotmányt, és statáriumot hirdetett ki. A hírszerzés, a sajtó- és szólásszabadság állami cenzorok felügyelete alá került.
Alig tíz nappal később érvénybe léptették az ország új alkotmányát, amelyet Pak (), aki csodálta Japán politikai reformjait a Meidzsi-restauráció (Meidzsi Isin) alapján „októberi restaurációnak” (Sivol Jusin ()) nevezett el. Az új alkotmány, amely immáron élete végéig korlátlan hatalmat biztosított Pak () elnöknek életre hívta a negyedik koreai köztársaságot.
{{cite book}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)