Története
A „Varoš” nevű lelőhelyen előkerült régészeti leletek tanúsága szerint a település területe már az újkőkorszakban lakott volt. Az 1957-ben, 1961-ben, 1964-ben és 1979-ben végzett tervszerű ásatások során egy hosszú ideig lakott újkőkori település életének jelentős maradványai, főként lakóházak maradványai és nagy számú kerámiatöredék került elő. A leletek nagy része a középső neolitikumban virágzott vinča-tordosi kultúrához tartozott.
A középkori Bosznia magában foglalta a koraji plébániát is, amely kiterjedt az Ozorai bánság és Sói bánság legészakkeletibb részére, valamint északon a Száva folyóig terjedt. A település nevével kapcsolatos legrégebbi írásos dokumentum egy stećak, amelyet az Agića temetőben találtak sírkőként, és amely a szakértők szerint a tizedik század elejéről származik, és amelynek felirata a koraji örökség részét képezi. Köztudott, hogy az oszmánok fokozatosan hódították meg a boszniai területeket, és 1512-ben ez a terület is végleg török uralom alá került. Közigazgatásilag a már kialakult Zvorniki szandzsákhoz tartozott, amelyen belül létrejött a Koraji náhije, amely keleten Bijeljnától nyugaton Srebrenikig húzódott. Koraj jelentőségét a korai török kortól kezdve megerősítik a terület első török összeírásai, amelyek azt mutatják, hogy a koraji évenként megtartott vásár fontos volt az összes környező náhije számára. A környező lakosság 1580-ig járt ide, amikor egy szultáni parancsra a koraji vásárt Četvrtkovištébe (a mai Bijeljina) helyezték át, így Koraj kasabává vált.
Koraj iszlám vallási hagyományai az itt őslakos lakosságnak az iszlámra való áttérésében gyökereznek, amint azt számos vallási és oktatási intézmény, mecset, medresze, mekteb bizonyítja. Az első ilyen az 1516-ban épült Atik (régi) mecset, amely Bosznia-Hercegovina legrégebbi mecsetjei közé tartozott. A legenda szerint a szultán saját kezűleg rakta le ennek az imahelynek az alapkövét, és az akkori Tobuta és Vučjak falvak jövedelmét fordította annak állandó fenntartására. A szultán parancsára a mecsetről egy bizonyos Dajanli Musztafa, a szultán kíséretének tagja gondoskodott, aki várat épített a mecset és a Dayankuša-forrás fölé, amely Korajban a mai napig a legbőségesebb vizet adja. A koraji Atik mecset a bosznia-hercegovinai egyterű, fa minarettel rendelkező mecsetek típusához tartozott. 1992 júniusában a falut elfoglaló szerb szélsőségesek rombolták le.
A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Bjelinai járáshoz tartozó Koraj községnek 275 háztartása és 1356 muszlim lakosa volt. 1910-ben a Brčkói járáshoz és Koraj községhez tartozó településen 394 háztartást, 2069 muszlim, 8 ortodox, 7 római katolikus és 6 izraelita lakost találtak.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1921-ben a Bijeljinai járáshoz tartozó Koraj községnek 3487 lakosa volt, közülük 1981 muszlim, 1217 ortodox szerb, 267 evangélikus, 8 római katolikus és 14 egyéb volt. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A második világháborúban Jugoszlávia megszállása után a Független Horvát Állam (NDH) része lett. 1941. november 28-án szerb csetnikek tömegesen több mint száz muszlim parasztot gyilkoltak meg a faluban. A falut körülvették, majd megkezdődött az öldöklés. A lakosság egy részének sikerült áttörnie a falu egyik oldalán, és Čelićbe és Brčkóba menekülnie. Mivel Koraj lakossága felismerte volna a környező falvakból származó szerbeket, a rablás után mindenkit megöltek, hogy ne legyenek szemtanúk, akik később feljelenthették volna a támadókat. Senkit sem kíméltek, sem nőket, sem gyerekeket. A megöltek pontos számát soha nem sikerült megállapítani, mert sokan a saját házukban égtek el, de a menekültek vallomásai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy több mint 300 embert mészároltak le, öltek meg és égettek el, és körülbelül 200-an sebesültek. meg. Mintegy 150 ház égett le, és közülük is Koraj központja szenvedett a legtöbbet. A mészárlás az 1941-es tuzlai kommunistaellenes felkelésre adott válasz volt. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.
A bosznia háború során 1992. június 15-én csaknem megismétlődött az 1941-es mészárlás. Ezen a napon Korajt minden irányból megtámadták az akkori Jugoszláv Néphadsereg (JNA), azaz a JNA által felfegyverzett katonai és félkatonai alakulatok. A helyi közösség akkori válságkezelő stábja a kialakult helyzet békés megoldását szorgalmazta, és elfogadta a Lopare község akkori hatóságai által eléjük állított összes feltételt, A település lakosainak többsége azonban nem fogadta el az akkori hatóságok forgatókönyvét, ezért az ultimátum után azonnal Čelić felé vették az irányt. Mindazok, akiknek nem sikerült ebbe az irányba menniük, a maguk módján élték át a szenvedéseket, mivel a szerbek igazi vadászatot rendeztek Koraj megmaradt lakosságára. Csoportokba gyűjtötték őket, és Koraj fölé, Milino Selo közösség területére, pontosabban egy Babajača néven ismert helyre terelték őket. Innen Ugljevik község területére szállították őket, ahol elkülönítették a férfiakat, a nőket és a gyermekeket. A férfiak nagy részét (120 regisztrált személyt), köztük bizonyos számú katonai szolgálatra alkalmatlant is, a hírhedt Batković táborba vitték, a nőket és a gyerekeket pedig busszal küldték Tuzlába, Teočakba vagy Bijeljinába. Eközben kifosztották az elűzöttek üresen maradt házait. 1992. június 15. után nagyon rövid idő alatt 59, többnyire idős civil halt meg, akik senkire sem jelenthettek veszélyt. Több mint 30 civil maradványait a mai napig nem találták meg. Az elkövetőket, sem a volt hatóságokat nem vonták felelősségre a bűncselekményekért. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Lopare községhez került.
Oktatás
Az Osztrák-Magyar Monarchia boszniai uralmának 1878-as létrejöttével, a helyi vallástudós, Mehmed ef Abdurahmanović és a község polgármestere, Sacir Begić elérte az új hatóságoknál, hogy egy általános iskolát nyissanak Korajban, ami akkoriban korszakalkotó előrelépést jelentett Koraj környéke és lakói, valamint a környező, ortodox lakosságú falvak számára. Az általános iskola 1882-es megalapítása a hely gazdag és évszázados történelmének egyik legjelentősebb eseménye lett. Az első, 1882/83-as tanévben 60 diák tanult és a környező falvakból is érkeztek gyerekek. A koraji általános iskola létrejötte és működése során osztozott lakosainak és magának a városnak a sorsában, amikor az elmúlt nyolcvan évben kétszer is beszüntette működését, 1941 és 1945 között, illetve 1992 és 2005 között és kétszer is ki volt téve a szerb fegyveresek agresszív támadásnak. A 2021-es tanév tanulói beiratkozási adatai szerint 116 diák járt a Koraji iskolába, ebből 72 a Koraj központi iskolájába, 44 pedig a Puškovac, Milino selo, Bobetino Brdo, Mrtvica és Koretaši regionális általános iskoláiba.
Bosznia-Hercegovina
é. sz. 44° 42′ 30″, k. h. 18° 52′ 49″44.708300°N 18.880300°EKoordináták: é. sz. 44° 42′ 30″, k. h. 18° 52′ 49″44.708300°N 18.880300°E
