Fekvése
A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Bijeljinától légvonalban 24, közúton 32 km-re délnyugatra, községközpontjától légvonalban 8, közúton 15 km-re keletre, Semberija területén, a Majevica-hegység lejtőin, 250-390 méteres magasságban fekszik. A település a Majiivca kiterjedt hegyvonulatai a Numera és Vis hegygerincek alatti lejtőkön és hegyoldalakon húzódik, amelyek kelet felé a Janja-folyóig ereszkednek le, amely elválasztja a falut Mezgrajától. A település két fő részre oszlik: Stankiće és Deliće vagy más néven Urumoviće. Stankići a Numerától Janjáig húzódó lejtőn, valamint a lejtő teteja alatti oldalakon - egészen a Janjáig - húzódik. Stankićét a Peljava-patak választja el Delić-Urumovićétől, amely Numera alól ered és Janjába ömlik. Stankićihez hasonlóan Delići is nagyobb számú házcsoportból áll, de ezek távolabb állnak egymástól, mint Stankićiben. A faluban és környékén dombok és erdők találhatók: a Numera (itt 1914-ben lövészárkok voltak), a Bareš, a Vis (Priboj felé vezető határban), a Panjik és a Bukvik. A település fő vizei: a Ljubovac, a Dika voda, az Anića voda, a Gavrića voda, valamint a Rikića-forrás. Sok ásott kút is van.
Története
A legenda szerint a Grabovi erdőben egy ősi temető volt, de a temetőnek ma már nincsenek nyomai. Csak néhány kisebb faragott követ találtak. Azt mondják, hogy „római” sírok voltak ott. 1930 körül Vasilije Delić az erdőben ásva egy korsó régi pénzt ásott ki. A Rustovi-i erdőben, a Priboj felé eső határon több stećak is található. Általános hagyomány, hogy egykor „magyarok” éltek a faluban, ezért a stećakokat is nekik tulajdonítják. Azt mondják, hogy a falut pestis is sújtotta. A pestisben meghaltakat a régi temetőben temették el. Cvijan Živković nagyapja elmesélte, hogyan történt, hogy még nyáron is volt hó, és olyan aszály volt, hogy a mezőkön a fák kiszáradtak. Aztán „Romániából” érkezett az élelmiszer amelyen megosztoztak. A második világháború alatt Peljave is leégett.
A településen két temető található: az egyik Slankićiben, amely régebbi, a másik Delićiben, ahol Simo Gavrićot temették el elsőként 1919-ben. A Mirković család az osztrák megszállás alatt saját temetőt hozott létre a házaik közelében lévő erdőben.
A hagyomány szerint az első ház (azaz a mai lakosság elődeinek első háza) a Panjik-erdőben volt. Ma is van ott erdő. A beköltözött telepesek kiirtották az erdő egy részét. A faluban mindenki csifcsija (saját földdel nem rendelkező paraszt) volt: hogy megtisztítsanak egy kis földterületet, a helyi birtokos agához fordultak beleegyezésért, hogy az ő csifcsijái legyenek. Peljave eredetileg Priboj mellett feküdt, amellyel közös kenézük volt, amíg Priboj község fennállt, annak részei voltak. Ezt a községet 1955-ben osztották fel, majd Peljavét Ugljevik községhez csatolták, 1957 óta pedig Lopare községhez tartoznak.
A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Lopare községhez került.
Bosznia-Hercegovina
é. sz. 44° 37′ 12″, k. h. 18° 56′ 33″44.620000°N 18.942500°EKoordináták: é. sz. 44° 37′ 12″, k. h. 18° 56′ 33″44.620000°N 18.942500°E
