Tudor Arghezi (Bukarest, 1880. május 21. – Bukarest, 1967. július 14.) román költő, prózaíró, műfordító, publicista. Eredeti neve Ion N. Theodorescu volt, írói álnevét, ahogy saját maga elmondta, az Argeș folyó ókori nevéből – Argesis – vette. Más kritikusok szerint két híres eretnek, Arius és Géza(?), nevének egyesítéséből ered. Egy újabb, Ferenczes István által végzett kutatás szerint a hivatalosan a dajkájaként számon tartott, valójában vér szerinti édesanyja, a székely Ergézi Rozália nevének románosított alakját vette fel álnévként.
Élete
1891-ben végezte el a Szent Sava kollégiumot Bukarestben, aztán rögtön munkába állt, hogy ki tudja fizetni a tanulmányait. 1896-ban debütált, mint költő, amikor verseit az Alexandru Macedonski által szerkesztett Liga Ortodoxă (Keleti Szövetség) folyóirat közölte, még Ion Theo álnéven. Röviddel ezután így nyilatkozott Macedonski a fiatal költőről:
"Ez az ifjú, abban a korban, amelyben én csak gagyogtam a verset, határtalan merészséggel szakított minden olyan verselési technikával és minden olyan képi és eszmei közhellyel, amelyeket eddig nálunk és külföldön a költészet és művészet csúcsának tekintettek, mégis, merészségét mindmáig a legragyogóbb siker koronázza."
Költészetére hatott a szimbolizmus és más irodalmi irányzatok (mint például a bécsi szecesszió), ezért mondható Arghezi modern költőnek. 1899-ben szerzetes lett, de öt évi paposkodás után elöljárói a fribourgi katolikus egyetemre küldték, ahol hátat fordított az egyháznak és 1910-ig felváltva Genfben és Párizsban élt. 1910-ben visszatért Romániába és szocialista lapok munkatársaként számos verset, politikai gúnyrajzot, illetve vitacikket írt, köztük a költői pályája határköveként számon tartott Rugă de seară. (Esti ima) című verset. Ugyancsak ekkor kezdte írni tablettáknak nevezett prózai-publicisztikai írásait, amelyekből később sajátos – határozott állásfoglalású, kíméletlen szatírájú – műfaja fejlődött ki.
Ezután Arghezi kiváló műkritikus lett és védelmébe vette a szklerózis multiplexben szenvedő Ștefan Luchian román festőt, akit csalással vádoltak (az a gyanú merült fel ellene, hogy ő nem tud többet festeni, de megengedi, hogy mások munkáját ő írhassa alá)
Az első világháború kitörése után a liberális kormány ellen írt cikkeket. 1918–1919 között a Văcărești-i börtönbe zárják árulás vádjával (többek közt Ioan Slavici-csal). 1927-ben jelent meg, viszonylag későn, 47 évesen, első önálló verseskötete Cuvinte potrivite (Illő igék) címmel. 1929-ben megjelenik első prózai könyve, a címe Icoane de lemn (Szentképek fából).
Ekkori költészetét és prózáját hit és tagadás, kétely és bizonyosságkeresés kettőssége, az emberi lét végső értelmének fürkészése jellemzi. Formavilágában a modern kifejezésformákból s a népköltészet és az ortodox vallásosság forrásaiból merít. Ochii Măicii Domnului (A Boldogasszony mosolya) című regénye még vallásos témáról szólt, de már a Cimitirul Buna-vestire (Boldogasszony-temető) és a Lina (A virágáruslány) címűekben a politikai szatírákhoz hasonlóan bírálta a Román Királyság közéletének romlottságát. Újraéledt korábbi lapja, a Bilete de papagal (1929–1930; 1937–1938) Informația Zilei névvel, amelyben 1943-ban közölte a bukaresti német követhez, Manfred von Killingerhez, a Baroane! (Báró uram!) című gúnyiratát, leleplező nyílt levelét. A hatóságok azonnal beszüntették a lapot és Arghezit bírósági tárgyalás nélkül bebörtönözték a Târgu Jiuhoz közeli lágerbe. 1944-ben szabadult ki, nem sokkal az Antonescu-rezsim bukása után. 1948-tól kezdve a kommunista hatalom ünnepelt költője, kitüntették különböző címekkel és díjakkal, a Román Akadémia tagjává választották.
1967-ben halt meg, a kormány nagy pompával és ünnepélyességgel temette felesége mellé. Háza ma múzeum, amit lánya, Mitzura, tart fenn.
Művei
Cuvinte potrivite (Illő igék), versek, 1927
Icoane de lemn (Szentképek fából), tabletták, 1929
Poarta neagră (A fekete kapu), tabletták, 1930
Flori de mucegai (Penészvirágok), versek, 1931
Cartea cu jucării, verses elbeszélések gyerekeknek
Tablete din Țara de Kuty (Írások Kutyaországból), szatirikus utópia, 1933
Ochii Maicii Domnului (A Boldogasszony mosolya), 1934
Cărticica de seară (Estéli könyvecske), versek, 1935
